in memoriam Felisz néni

az borzasztó volt

mikor anyut

iskolából

hazajövet

eszméletlenül

találtam

(valamit bevett)

gondolom

nehéz életéből

elege lett…

átmentem

a ház másik

nagyobb részébe

ott volt telefon

nálunk már az se

se konyha se előszoba

államosították mindenünket

s a házunk nagyobb részét is,

a kórházigazgatónak

utalták ki

neki is annak idején

a magánklinikáját.

vették el

s ölték meg

első feleségét

(zsidó lévén)

a háborúban

megölték

kinek anyjával

Felisz nénivel

költözött ide

meg második feleségével

és annak kislányával

klárival laktak itt…

a mi egykori családi

házunkban

mire költött a KIK

szemben

a mi romladozó részünkkel

amivel nem törődött

ahogy velünk se senki

Klárival.

néha játszottam

ő törte el a vitrinből kivett

havas üveggömbben sielő figurám,

mit nagyanyám küldött Hollandiából,

papirszalvettát gyűjtöttünk,

néha játszottunk együtt

most is velem volt…

értetlenül de kicsit

együttérezve velem

s bénán cidrizett

de Felisz néni vette

kézbe ügyem

és a telefont

mindent elintézett

ő telefonált

Felisz néni
a zord

kinek megölték lányát 

a háborúban
(akár az én apám)

és ki mindig szótlan

és decens volt

most ordított

bele

a telefonba

pedig korábban

szavát se hallottam soha

egy szót se szólt hozzám
rám se nézett

(anyuval néha beszélt)

de korábban soha

egy szót nem váltott velem

szikár volt

és kemény

megközelíthetetlen

(vagy csak fásult

és elkeseredett

szomorú)

nem kímélte magát

(még télen

se hordott semmit a fején

és sose engedte

hogy lefényképezzem)

most nagyon erélyesen

s sürgetően telefonált

némi huza-vona után

egyszer csak

markánsan

felcsattant a hangja:

a telefonba ordította

„értsék már meg

amiről szó van:

emberélet!”

erre már

a mentők egyből kijöttek

s mi megmenekültünk…..

újra,

egy időre

hála Felisz néninek…

ki a saját lányát

nem menthette meg