2016. december 31., szombat

az év és hanuka utolsó napján...

az év utolsó napján és hanuka utolsó napján meggyújtottuk az utolsó 8. gyertyát is. 


Szépen világítanak, sorban... persze anélkül sincs sötét, mert a közvilágítás épp rájuk esik..

tegnap éjjel villanykimaradás volt, zseblámpával, kis teamécsessel, a számitógép akkus fényével kaptam pótfényeket, de amikor végre  s hirtelen visszajött az elektromos fény, az ötégős csillárból hirtelen úgy áradt, hogy elkápráztatott, s a mécses fénye teljesen eltörpült mellette  

gyertyagyújtási szokásaink nyilván abból az időből származnak s jócskán, mikor még csak így lehetett világítani, nem véletlen , hogy az ideje is sötétedéskor az első csillag följöttekor van...(télen igy jóval előbb mint nyáron)...elkényeztetett bennünket a technika... s tán nem is gondolunk rá, mekkora jelentősége van a fénynek, a sötétséggel szemben...(ami, - azt mondják -, voltaképpen, a fény hiánya)...

holnap már nem gyújtunk (9.) gyertyát, furcsa is lesz...már megszoktam, az emlékjelhez zarándoklást, sőt ma még a brohét (az áldást is) elmondtam a gyertyagyújtáskor...

holnap tüzijáték lesz a környéken, az újévi koncert után. zajos.

csend most sincs, hallom a petárdákat kintről a jobb fülembe, de a balba zene szól...

legyen ne túl zajos, békés, nyugodt tényleg boldog új évünk!

ja, és fényes!




2016. december 30., péntek

kis csoda történt itt

"NAGY CSODA  TÖRTÉNT OTT!" chanuka ünnepének ikonikus mondata, utalva a történetre miszerint:

az ellenség  által feldúlt templomban egy korsónyi azaz egy napra való olajat találtak őseink... s az mégis elég volt 8 napra... (amíg elkészitették az új tiszta olajat...) Chanukakor erre emlékezve gyújtunk lángot, összesen nyolcat, napról napra növelve igy a fényt...

olvasom a híreket, az egész országban szerte gyújtják a gyertyákat...

és jut eszembe: végre nálunk is...

de tegnap az 6. előtt ötlött az eszembe, hogy tulajdonképpen ez egy kisebb , kései csodaszámba megy ugyancsak

hogy Makón, a több mint 50 éve lerombolt templom helyén... újra...

(össze is szedtem magam, hogy félig még betegen kimenjek az emlékjelhez)

és vagyunk ott ketten zsidók... és mégis többen álljuk körbe az emlékjelet, a fényt, egyre többen...

hát nem csoda ez?

s talán nem is kicsi

...............


ez a mai, már a 7......


(de már messziről láttam , odafelemenet,  világitottak a tegnapiak is.... sorban...)



2016. december 28., szerda

téli napsütés, ablak mögül


kint tűz a nap

itt bent homály



kifelé vágyom

már



de csak a tekintetem

falja a kinti napot

ablaküvegen át



ha ablakot nyitok

rámtör a tél lehelete

s még beteg vagyok

ezt lélegezni be



de azért jó nézni

a kék eget

apró ringást

a napsütött

ágakon



valami mocorog

bennem is

a szoba meleg

nem fázhatom



most elindult egy felhőbárka

a szomszéd háztető felett

valami üzenet
 
lehet…



fotelembe süppedve

látom.
 
 

várok



2016. december 26., hétfő

valami sir bennem...


Valami sir bennem

nyöszörög keserves

vékony váltóhangon

nem hallja senki

az orvos se mer

odáig merészkedni

de én hallom

ha nagyon

befelé figyelek



valaki sír bennem

a szivtájékon

kesereg



valakit keres



2016. december 25., vasárnap

krizis (a 3. napon)




nem tudom

nappal van

éjjel-e


 

nem tudom

élek-e

halok-e



(kiszakadt

belőlem

a lélek



fájdalmát

testemmel

most érzem)




2016.dec.25.

2016. december 24., szombat

egy fényes este

december 24. mindig karácsony szentestje, de olykor, mint ma is egybeesik a hanuka beköszöntével. Mindkettő a fény ünnepe, és gyertyagyújtásokkal adunk ennek látható jelet. A városban már több mint egy hónapja az adventi gyertyákkal, a 4.-t múlt szombaton, betlehemi lánggal meggyújtották... És ma este - hosszú idő után -  az emlékjelünknél meggyújtottuk az első hanukamécsest... emlékszem talán akkor utoljára, amikor , még gimnazista koromban egy összejövetelünkön, amit kántorunk Schulmann bácsi szervezett, szerepeltem is, azaz elhegedültem a Moaz zurt... ezt a régi hanukai dalt
eszembe is jutott ez ma, s a sarokból elővettem a hegedűm, felhangoltam és elkezdtem gyakorolgatni.... a Moaz  Zurt ,



nem is tudom hogy játszottam, nem olyan gyakorlottan, mint annak idején, konzistaként, de talán még több érzéssel, a vibrátók fel is erősödtek... öregedő , bizonytalanná váló  kezeknek , ujjaknak
ez akár jó kifogás is lehet....



arra is gondoltam,hogy este, ha bekapcsolják unokámék a skypot, eljátszom netán neki...




de ez elmaradt...

egy hasonló korú kisfú, anyukájával, nagymamájával, és főszervezőként az egyesületvezetőnk volt csak jelen...de a fő, hogy a mécses meggyulladt, és hirdeti a fény győzelmét...

majd még 7 napon át... de reméljük tovább is...

remélem ki tudok menni.
sajnos megtámadott valami virusféle, nem vagyok fizikailag  egészséges,de a lelkem erősiti, igy közvetve a testem is, ez a hanukagyertyagyújtás...még ha nem is tett a testemnek jót a nyirkos hideg... hamarabb értem oda,  de majd holnap jobban kiszámitom az odaidőt...
ma muszáj  volt oltalmat keresni valahol , mig jöttek a többiek, a hideg elől, persze ilyenkor minden zárva, viszont az emlékjel mögötti rendőrség nyitva volt, behúzódtam oda, kedvesen invitáltak a karácsonyfájukat körbeülő ügyeletes rendőrök  miközben arra gondoltam , lám most vagyok pontosan az egykori templomunk helyén, a rendőrségen, hiszen az emlékjel jópár méterrel előbb áll...

jövünk holnap is

olyan ez egy kicsit mint egy visszatérérés, egy kis tesuva...

a hegedülésem is, a moaz zur, és a hanukagyertyák....

növekedjen a fénye

tekintetek


                         in memoriam N.I.



hova lesznek

a tekintetek


a szemeket

lezárják



letakarják

még a tükröket is



a halál

ettől végleges



hogy vak legyen

s ne lásd te sem



ki még emlékezel



a ragyogó tekintetre

mely rád is figyelt



de hova tűnt az a tekintet

már rég megkopott

elveszett



már nincs belőle

semmi se



s te is eltűntél

vele



az a részed

amilyennek

az a tekintet láthatott

biztos



eltűnt a semmibe



nem hal meg egyszerre

senki se



halálaink vannak


s jóval előbb elkezdjük
eltúnt tekintetekkel

tünedezéseink sorra

s csak olyan
ez az egész
a végén
visszapillantva


mintha
éltünk volna





december 24 2016