2026. március 22., vasárnap

áthallások

 elmentem egy konferenciára , ami tulajdonképpen távol áll tőlem, mégis érdekelt - több (mellék)szempontból...is, de mintha a konf maga is ilyen jellegű lett volna(?) azaz melléktémát tett főtémává, a tárgyához képest... no ebbe most jól belebonyolódtam


 egyszerűsitsünk

van egy emléktábla apám egykori munkahelye , a Bíróság ) 






 falán MÁLYUSZ Elemérről


minden évben megkoszorúzza a honismereti kör, én bizony semmit se  tudok róla

,gondoltam pótolom

bár csak egy bizonyos aspektusból - a konferencia tárgya szerint: (... és a vörös emigráció




az előadósor elején rögtön egy számomra hirhedt név, akiről rossz (antiszemita) emlékeim vannak...(s maradtak),  bár vagy nem is "bár"...  épp most kapott  állami kitüntetést. (Igaz is, a bár talán nem is helyénvaló kötőszó jelen eset(ek)ben(?)

de rögtön kiderült, hogy a kitüntetésbe belebetegedett(?), igy nem is vállalta az utat . nélkülöznünk kelett.... bár az utolsó előadás nagyrészt rá épült volna, majd róla irok - a cim (Áthallások)  is tőle való


H Pali ismertette korrektül M életét , fotókkal, amiből kiderült, hogy történész volt, (az apja bíró , ott is lakhattak a biróságon - innen az emléktábla), és teljesen háttérbe lett szoritva 45 után (ezért se hallhattam róla) 89-bn halt meg akkoriban is ismerték el utólag -



Z bőbeszéden, szokásos szóáradatával,  inkább csak valami varsói csodáról beszélt - számomra érdektelenül

majd kivetitősen végre előadás M meghurcolásáról



hangsúlyozva, hogy ő nem középkorász, mint M, de érdekli e kor is, és tetszett neki M Vörös emigrációja(amit Szegfű Gyulával kellett volna megirni de ő "átverte"- érdekes a konf előtt beszélve Bogolival (nagyon lefogyott) épp Szegfűt emlitette M kapcsán ő is, akit viszont én is - bár nem voltam történész-, bőséggel hallottam az egyetemi berkekben)



végül is M-t el is tiltották az egyetemtől , vele akartak példát statuálni - egy evangélikus levéltárban húzhatta meg magát


, kül sajtó támadások után is.a pol rendőrség vegzálta, de népbiróság elé azért nem került



Csejtei neve ismerős, s rá is jöttem, a szegedi szabadegyetemen hallottam egy előadását a nevető filozófusról, Ortegáról, akit ugyancsak nem hallhattam az én egyetemi időmben elhallgattatása miatt:   https://aliz-napok.blogspot.com/2021/11/egy-filozofus-felfedezese-2008-nov-13.html



a mostani  előadásában párhuzamot vont M kora és a mi korunk közt az akkori emigráció és a mostani ellenzék attitüdje közt

MEGFELELŐ, ERŐS ELLENÉRZÉSEIVEL az akkori emigráció ill a mostani ellenzék iránt


AMBIVALENS ÉRZÉSEKKEL távoztam erről az inkább politikai mint történelmi fórumról,,

A GLORIUSBA,

hol közel hozzám egy kerek asztalnál elég hangosan (kivéve cs-t í) folytatták az eszmecserét 





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése