a soros honismereti körünkön kis klubszobába szorultunk, mert a kiállitóterem hangversenyteremnek lett berendezve
engem eléggé bosszant az ügy, no nem, a klub bőven elég nekünk, meg előbb is volt jóval
viszont egybeesett a hagymaházbeli családkutatási előadássorozat 3. részével, a hangverseny, amire külön is meg voltam hiva - lévén személyes "ügyem" a már szegedi egyetemi zenészhallgató Mezei Józsi, ő adott hangversenyt, tanárával s egy lánnyal. Nagyon szÍvesen elmentem volna rá, de kiderült hogy a családkutatást most nem hagyhatom ki, hiszen Gombókról lesz szó, mint ősmakóiakról, s idejött feleségül a mágocsi Hönig Eszter aki ROKONOM! (ő is a szeniczei mártir leszármazottja, MágoCSRÓL, HOVA épp a mártir ősünk kárpótlásaként kerültek a katolikus egyháztól mintegy kárpótlásként kapott földbirtok tulajdonosaiként...na j) ezt nem hagyhattam ki, ezért előbb ott is hagytam a honismereti kört a karácsonyi megbeszéléssel (a Hiradó még mindig késik, egy éve irtam bele Gonda nagyapámról, a választójoggal kapcsolatban, záros időre...hm)
viszont két előadást is még élvezhettem
az első egy vhelyi nyugd tanárnőé volt, nyelvi, néprajzi jellegű, földrajzi nevek érdekességeiről
a másik 3 régi karácsonyi történet felolvasása, igazán megható emlékek, felolvasója el is érzékenyült rajtuk, sajnáltam...élvezetes, követhető volt a narrativa, ha nem is szintiszta irodalom) (nadehát mi is "életet kivánunk, valószinűt, nyerset" ahogy Ady irta Móricznak)
elgondolkodtatott, valamennyien mimindent, micsoda emlékeket hordozhatunk
csak becsülni való, aki le is irja, hát nem?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése