protokoll folyt ...az egyenjogusitásásról...

Tallózgatok még a szegedi hitközség 1939-es jegyzőkönyvében:

Nr. 39. Klauzál Gábor vármegyei követ urat írásban meg kell kérni, hogy az országgyűlésen határozottan támogassa Csongrád képviseletében a zsidók emancipációját. 

DE hogy ne lehessenek reményteli elképzeléseink, már a következő paragrafusban ez áll:

.Nr 40. A Nr. 39. alatt jelzett kérelmet Jos. Basch és Simon D. Pollack elöljáró urak kézbesítették Klauzál úrnak, aki azt mondta, hogy a vármegyétől olyan megbízást kapott, hogy a zsidók polgári egyenjogúsítását kérik. Klauzál azt is elmondta, hogy Pest vármegye legújabb közgyűlésén egy bizonyos Széchenyi úr egy a nemzeti jólétünket egy a nemzeti jólétünket szolgáló ilyen szellemű döntést meghiusított

SzÓVAL IGY ÁLLUNK, MAGA SZECHENYI HIÚSITOTTA MEG?! ejnye bizonyos SZéhenyi úr! Ezt önről nem gondoltam volna!!!!

Persze nem nyugodtak bele a szegedi  "zsidók", s joggal:

Nr. 42. Írni kell a Pesti Izr. Községnek és S. Wodianer úrnak, hogy a szegedi zsidók előtt ismeretlen Széchenyi urat nyerjék meg a nemzeti ügynek.

Nem sikerülhetet persze, Isten malmai már akkor is lassan őröltek, több hir a jegyzőkönyvben nincs az akkor ismeretlen Szechenyi úrról...

de tudjuk máshonan a továbbiakat, még 1844-ben sem változott a helyzet!

"

Széchenyi István 1844. október 1-én a pozsonyi diétán szólásra emelkedett. A követek a zsidók jogainak további kiterjesztéséről tárgy nár továbbe jegyzőkicmncs hallgat erről a kérdésról, de tudjuk   altak, s gróf Zay Károly a teljes emancipáció megadását sürgette. Széchenyi elhamarkodottnak ítélte a szándékot, ellenezte a javaslat fölött indított, meddőnek ígérkező vitát. Érveléséből később gyakorta idézték elhíresült mondatát: „mert ha például én egy palack tintát töltök egy nagy tóba, azért annak a vize nem romlik el, és mindenki ártalom nélkül megihatja; a nagy angol elemben a zsidó transeat, s ugyanez áll Franciaországra nézve is; de ha a magyar levesbe az ember egy palack tintát önt, megromlik a leves, és azt meg nem eheti az ember”. A közbeszóló Zay Károly ellenében a szónok kitart álláspontja mellett: maradjon meg az országgyűlés az 1840-ben elfogadott s a király által szentesített XXIX. törvénycikkelyben lefektetett elvek mellett, amely törvénycikkely körülhatárolja a zsidóság jogait hazánkban. Többet a lehetségesnél most senki ne kívánjon. 

Báró Eötvös József 1840 őszén tanulmányt írt a zsidók emancipációjáról. Beszédet is mondott korábban a felsőházban, s emberi jogok megadását sürgette minden hazánkfia számára. A Budapesti Szemle hasábjain megjelent terjedelmes írás alapos körültekintéssel s hivatkozások, bizonyító idézetek özönével kívánta alátámasztani a zsidók emancipációjának történelmi jogszerűségét, szükségességét. Emberségünk, magyarságunk mértéke emberiességünk – vallja Eötvös –, emberiesség s tisztesség kötelez mindannyiunkat arra, hogy teljes jogú emberekké tegyük a hazánkban élő zsidókat.

De 1844 októberében Pozsonyban a magyar országgyűlés követeinek választani kellett, igent vagy nemet mondani. Választani: Eötvös József emberiességtől áthatott, de a kor gazdasági és politikai összefüggéseiben, törvényszerűségeiben, a magyar nyomorúságban nem kellő mélységgel gyökerező humanista és Széchenyi Istvánnak a korszak gazdasági és politikai kényszerűségeihez igazított, a magyar társadalom egészének lehetséges fejlődésére figyelő, de humanitásában kényszerűen korlátozott álláspontja között.

Széchenyi nem vitatta Eötvös humanizmusának jogosságát. Eötvös nem vonta kétségbe Széchenyi emberi tisztességét. Magyarország sorsáért aggódtak mind a ketten.

Az országgyűlés nem hozott határozatot a zsidók emancipációjáról.

Az országgyűlés nem hozott határozatot a nemesi kiváltságok eltörléséről.

végre:

A zsidók egyenjogúsításáról szóló törvényt 1867. november 25-én Andrássy Gyula miniszterelnök terjesztette be. A képviselőház minden vita nélkül, egyhangúlag, a főrendiház pedig 64 szavazattal 4 ellenében fogadta el a törvényjavaslatot.[1] A zsidók egyenjogúsításáról szóló törvény I. Ferenc József szentesítő aláírásával lépett érvénybe. Az 1867. évi XVII. törvénycikk a hazai zsidóság előtt a társadalmi felemelkedés korábban soha nem látott lehetőségeit nyitotta meg.

1. §. Az ország izraelita lakosai a keresztény lakosokkal minden polgári és politikai jog gyakorlására egyaránt Jogosítottaknak nyilváníttatnak.
2. §. Minden ezzel ellenkező törvény, szokás vagy rendelet ezennel megszüntettetik.

A törvény a hazai zsidóság előtt a társadalmi felemelkedés korábban soha nem látott lehetőségeit nyitotta meg.

visszatérve a jegyzőkönyvre, tehát 1939-re:

Nr. 101. Abraham Schweiger úr bemutatott egy tanácsi határozatot, miszerint megengedett izraelitát szidalmazni, anélkül hogy az izraelita elégtételt kérhetne. Ez ügyben magasabb hivatalhoz kell fordulni

hát igen, később is... ha tanácsi határozat nélkül is,,,

(bonyolult dolgok ezek)