2020. január 22., szerda

sajnos, igaz?

éjszaka van, sokszor gondolkodom , s rámtörnek a gondolatok, nyugtom tőlük nincs,nem is lehet, hisz legtöbbször jót akarunk, mégis rossz a cselekedet., kezdi posztját hasonlóan öreg jóismerősöm...

s utána nagyon hosszasan fejtegeti hogy miért juthat csődbe a szeretet.. miattunk... kik apáskodunk, anyáskodunk már felnőtt gyerekeink fölött. segítünk, tanácsolunk, beavatkozunk, holott ők függetlenségre vágynak, mi meg feleslegesek lettünk. tartsunk tisztes távolságot, soha ne szóljunk bele az életükbe  figyelmeztet....

hm, hát igaza van, sajnos.- majdnem ezt kommenteltem rá, de aztán csak lájkoltam, pedig dehogyis "tetszik"

a belenemszólás nagyon igaz, de azért a teljes elzárkózás nem...önmegtartóztatás is lenne

másrészt megkérdezném, hogy cserébe elvárhatjuk-e, hogy a fiatalok se szóljanak bele a mi életünkbe
legyen szimmetrikus az a "függetlenség"

(pedig én a kölcsönös segítés hive lennék, kitől-kitől erőssége, kinek-kinek szükséglete szerint

de ez nem lehetséges - úgy látszik (?)  :(



2 megjegyzés:

  1. Szerintem is lehet és kell is a segítő szándék, de csakis akkor, ha valaki igényt tart rá!... Csak úgy magamtól még a véleményem is megtartom magamnak, ha valaki nem kérdezi... S ez a gyerekekre vonatkozik elsősorban: így ismerem el, hogy önálló felnőtteknek tekintem őket...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igen, valami olyat azért irt az én öregbarátom, hogy a segitségnyujtásban ők legyenek az irányadók (gondolom,itt arra gondolt, hogy csak akkor segiteni, ha kérik...)de az összkép mégis elég elszomoritó. Igen, még véleményt, megjegyzést se tacsos mondani (kérés nélkül) De mi az, hogy "önálló, felnőtt2...mi sem vagyunk, öregen se mindig azok!!

      Törlés