2020. január 28., kedd

Auschwitz , 75....

megnéztem elejétől végéig az auschwitzi közvetítést (több mint 3 óra), majdnem mintha ott lettem volna

pontos a kifejezés, hogy néztem, mert először a lengyel nyelvűt, majd az angolt fogtam ki...nem értettem túl sokat utóbbiból se, (szégyenszemre), igy inkább NÉZTEM valóban, , az is döbbenet volt, és sokat, olykor túl sokat is láttam, igy tán még többet...)

(zárójelben jegyzem meg, hogy a valóságban sose akartam s nem is akarok Auschwitzbe menni....nem részletezem miért)

folyt az ünnepség-- gyönyörű zenei betétekkel, vonós nők talpig feketében húzták, de közben a remek operatőr mutatta az egyre sötétebb auschwitzi "tájat

egy marhavagon (díszletelem? ) ismerősnek is tűnt,




a drótkeritések, a barakkok, a kémlelő állványok.... de mi ez ahhoz képest ami valójában volt itt? mi lehetett?!

a lengyel elnök után (kinek arcából sok empátia nem sugárzott) (bár a felesége, minden túlélővel kedvesen kezet fogott), tán ő is...)

a valóságos túlélők következtek, voltak jegyzeteik, de főleg fejből, szivből beszéltek,,, alig tudták abbahagyni....







volt egy beszéd Lauderé , a zsidó kongresszus elnökéé, ki egy gentlmen, aki nem túlélő ugyan, de 44--ben született, s ha nem New Yorkban  hanem nagyszülei ahonnan valók,,Magyarországról, akkor bizonyára ő se mondhatott volna  itt beszédet  mondta



többen sírtak , s nem csak a túlélők, s nem csak az öregek....



állva megtapsolták, (pedig szigorú volt, de az kellett)

majd ökomenikusan tartottak imákat

végül a kadist...:





a legvégén a tömeg hömpölygott az emlékműhöz, hogy ott elhelyezzék mécseseiket....

az emlékezés mécseseit....




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése