pontos a kifejezés, hogy néztem, mert először a lengyel nyelvűt, majd az angolt fogtam ki...nem értettem túl sokat utóbbiból se, (szégyenszemre), igy inkább NÉZTEM valóban, , az is döbbenet volt, és sokat, olykor túl sokat is láttam, igy tán még többet...)
(zárójelben jegyzem meg, hogy a valóságban sose akartam s nem is akarok Auschwitzbe menni....nem részletezem miért)
folyt az ünnepség-- gyönyörű zenei betétekkel, vonós nők talpig feketében húzták, de közben a remek operatőr mutatta az egyre sötétebb auschwitzi "tájat
egy marhavagon (díszletelem? ) ismerősnek is tűnt,
a drótkeritések, a barakkok, a kémlelő állványok.... de mi ez ahhoz képest ami valójában volt itt? mi lehetett?!
a lengyel elnök után (kinek arcából sok empátia nem sugárzott) (bár a felesége, minden túlélővel kedvesen kezet fogott), tán ő is...)
a valóságos túlélők következtek, voltak jegyzeteik, de főleg fejből, szivből beszéltek,,, alig tudták abbahagyni....
volt egy beszéd Lauderé , a zsidó kongresszus elnökéé, ki egy gentlmen, aki nem túlélő ugyan, de 44--ben született, s ha nem New Yorkban hanem nagyszülei ahonnan valók,,Magyarországról, akkor bizonyára ő se mondhatott volna itt beszédet mondta
többen sírtak , s nem csak a túlélők, s nem csak az öregek....
állva megtapsolták, (pedig szigorú volt, de az kellett)
majd ökomenikusan tartottak imákat
végül a kadist...:
a legvégén a tömeg hömpölygott az emlékműhöz, hogy ott elhelyezzék mécseseiket....
az emlékezés mécseseit....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése