2018. április 30., hétfő

szabad gondolatok a Marosról

rájöttem, hogy én a szabadságérzet miatt szeretek és szerettem kibiciklizni a Maros-partra... mindig is, és most is.van valami mint a rab ki letépte láncát (vágtató) érzetem  a folyópartra, a természetbe menés közepette, nekem magamnak is, nem csak a folyónak lehet , ha árad, ahogy Petőfi ia Tiszára utalva irta (ja a mint az őrült hasonlatot azért inkább ejtsük el:) bár eredetileg tévesztésből cseréltem ki a rabra:)......sajnos a Maros is elég duzzadt most, és a lépcsőt nem is helyezték még hozzá, hogy bele lehessen menni, a nap már süt, de tán túl erősen is, nem is maradtam sokáig kint, de maga a levegő , a szabad levegő, s a még meghagyott fák árnyéka jól esett (meg egy kávé is ebéd után fenn a teraszon)...



viszont hazaérve elfáradtam:( máskor lefekszem  a faágyra , ha árnyékban is....

(majálisra készülődtek már, rakták a bódékat körhintákat az odavezető út szélén (10 kivágott fa helyét is láttam, csak egy maradt)...nagy volt a forgalom, iszonyú sebességgel jöttek szembe autók, motorok, szinte súroltak, az aránylag keskeny úton... majálisra készülhetett mindenki, május 1-én azt hiszem nem megyek ki, nem birom a tömeget, nekem a háboritatlan természet kell (kellene)...de azt már nehéz megtalálni úgy látszik.

jah, hát
 a strandi kalandparkban még a fák is bilincsbe vannak verve :(



nüanszok

egész más ha veled nevetnek
mintha rajtad

egész más ha veled esznek
mintha téged

2018. április 29., vasárnap

gyengeségeink

soha ne valld be a gyengeséged
mert legközelebb ellened forditják
(mikor pedig már nem is aktuális...)

vagy nagyon gondold meg kinek...
esetleg csak magadnak s csak azért hogy
leküzdd s így visszaerősítsen

egy finisszázs és (mögötte) a csillagok

https://makohirado.hu/2018/04/26/vetitessel-es-elmenybeszamolokkal-zarult-a-muvesztelep-kiallitasa/

szóval ez a finisszázs...a  Natura művésztelep 10 évet összegző zárókiállitása,(a nyitón most nem is voltam, de a kiállitási tárgyakat már láttam)... most volt tanítványom megkérdezte tőlem halkan, hogy mi is az a finisszázs, (hát a finisből s vö.veriszazs), ő festőművész és tagja  többnyire a művésztelepnek, ki is vannak állítva  most is képei ... később másik volt tanítvány kérdi, a makóias képekről hallván,  hogy a genius locit miért c-vel ejtik , mondom mert genitivusban a magas i hang előtt c, nominativusban a locus-ban k lenne... persze ők nem érettségiztek latinból, én meg orosz vagy magyar órán vagy of órán... nem beszéltem ilyenekról is:( mea culpa - hogy stílszerű legyek)

viszont szeretek velük beszélgetni így évtizedek múltán is, (talán ők is), a festőművész "tanitványom" a szép képei előtt még a megnyitás előtt érdekes dolgokat is mesélt, a másik volt tanítvány (amúgy tanítónő, meg mondta, hogy a tanárnő  mellé ülök.. mikor máshova hívták volna ...ez is jólesett a fülemnek, meg hogy ismerte a kiállított képek ház- alanyait , mondta melyik hol van... (sőt mint mondta az ő házukat is lefestette,,,akinek más makói képeit láttuk most mellettünk. előttünk)

közben hallgattuk a beszámolót és vetitést a művésztelep életéről is...

s aztán D. M. fotóművész aki tavaly új tag volt (de kezdettől fotózza a művészi tárgyakat) elmesélte, amiről a fenti mako híradó tudósítás is beszámol , csak csonkán... ("A kiállításon a kereszteket ábrázoló fotóit is megtekinthették az érdeklődők. Mint elmondta, a makói zsidótemetőbe indult fotózni, mikor szinte megszólította egy kereszt, ezt követően készített ebből egy összeállítást.")

(engem különösen az ragadott meg, hogy mást is is mondott.(..l. később)

amúgy  nekem is volt egy (hasonló) történetem a zsidó temetőbe menet :

""A két ünnep közt szokás a temetőbe is kimenni, ma ebéd után el is indultam, de a kulcsot őrző gondnokkal elég nehezen tudtam megértetni, hogy csak pár óra múlva jön be az ünnep, addig visszaérek. Persze, ideadta a kulcsot, sőt mondta, hogy másoltassakegyet magamnak, akkor bármikor kimehetek, amikor csak akarok, de mondtam elég felelősség nekem a saját lakáskulcsom is, azt is örökké keresem, nemhogy egy egész temetőé..., és amúgy is évente csak egyszer megyek ki. Egy pillanatra megijedtem, hogy ő tudja jobban a naptárt, s hogy lekéstem a bőjtöt, és eszembejutott, hogy anyu egyszer egy nappal előbb tartotta be, de hogy én most, akkor később?!...(Az is eszembejutott, hogy anyu húga egyszer, mikor nálunk volt, már 80-on túl, milyen frissen sietett előre, lehagyva bennünket, a kislányommal, hogy mielőbb odaérjen abba a szobába, ahol zsinagóga híján, lehetett imádkozni , Jom Kipurkor, meg már a temető felé menve, anyu nővére, amikor itt volt Romániából, évtizedek után, viharban is milyen elszántan kereste fel, agyonázva is, szülei (az én nagyszüleim) sírját, míg én, tizenévesen, csak nyafogtam, vagy anyu öccse, amikor egyszer, tavasszal nyakig sárosan jöttünk haza a biciklinkkel, a temetőből., ő fel se vette!... - (hogy siettek mindig, és mindig, hogy lemaradtam mögöttük) én most alig találtam oda, előbb vágtam le a város szélén egy kis utcában, de aztán a következő utca végén kerestem a pléh Krisztust, ami mindig mutatta az ut"at a zsidó temető felé, de most kicserélték valami anakronisztikusan újra, mert már nagyon tönkrement, méhek költöztek bele mondta az öreg, aki kicserélte, de arrébb fogja vinni, a paphoz, mert a tulajdonosnak nem kell. Hát akkor ki fogja mutatni az utat nekem a temetőbe?... hm... legalább az utca nevét megtudakolom: Attila útja..., "de maga zsidó vallású, ugye?" - mondja az öregember kicsit bizalmatlanul és kíváncsian méregetve. Az vagyok - mondom - mint ahogy Jézus is az volt, nézek fel a kis szoborra, az öreg furán, kételkedve néz rám, pedig ott van a szobron, Jézus feje felett a felirat INRI ("...a zsidók királya") Hát nem látja?!" ... (2008. október 8.) *


és én arra emlékszem, és különösképp ez ragadott meg,  hogy D.M. arról (is) beszélt most, a finisszázson, , hogy az egész keresztény kultúra a több mint 5000 éves zsidó kultúrára épül,(mintegy rátelepszik) és hogy sok keresztet talált, de csak egyetlen Dávid csillagot, tudott lefotózni, a zsidótemetőben...a tavalyi kiállításra , aminek 10 volt a hívó szava (9+1) igy lett...

és a 9+ 1 tablóképén így rendezte a dávidcsillag köré a kereszteket...


ahogy a még tavalyi zárókiállitáson le is fotóztam    http://aliz-/2017/08/x.html

***

és ha már csillag(ok)...

a festőművész volt tanítványom e festménye előtt álltunk soká, amit 2009-ben festett, de melynek jellegzetesen időtlenség címet adott

és mesélt a bácsiról, aki ücsörög a kép mélyén magányosan

meséli róla, hogy van a szomszédjában egy öreg néni, és azzal ki szoktak ücsörögni esténként...ahogy a bácsi mondta:

fényesíteni a csillagokat...



hát így megy ez a csillagokkal... fényesítenek ők, de néha mi is....őket... vagy legalább is vannak akik....

********************************************************************************

*
a teljes blogszöveg:

szabálytalanul:


Kol Nidrét kellene most hallgatnom , Szegeden, a zsinagógában... Engesztelőnap előestje van; Erev Jom Kipur. Holnap van un. hosszú nap, de mint minden ünnepünk, előtte való este kezdődik, az első csillag feljöttével, de tulajdonképpen új év (Ros Hasono) óta tart; a két nagy ünnep közötti napok az un. "félelmetes" vagy "bűnbánó" napok, amiknek teljes betetőzése a mostani, a 25 órás bőjttel, aminek célja a teljes megtisztulás.
A két ünnep közt szokás a temetőbe is kimenni, ma ebéd után el is indultam, de a kulcsot őrző gondnokkal elég nehezen tudtam megértetni, hogy csak pár óra múlva jön be az ünnep, addig visszaérek. Persze, ideadta a kulcsot, sőt mondta, hogy másoltassak egyet magamnak, akkor bármikor kimehetek, amikor csak akarok, de mondtam elég felelősség nekem a saját lakáskulcsom is, azt is örökké keresem, nemhogy egy egész temetőé..., és amúgy is évente csak egyszer megyek ki. Egy pillanatra megijedtem, hogy ő tudja jobban a naptárt, s hogy lekéstem a bőjtöt, és eszembejutott, hogy anyu egyszer egy nappal előbb tartotta be, de hogy én most, akkor később?!...(Az is eszembejutott, hogy anyu húga egyszer, mikor nálunk volt, már 80-on túl, milyen frissen sietett előre, lehagyva bennünket, a kislányommal, hogy mielőbb odaérjen abba a szobába, ahol zsinagóga híján, lehetett imádkozni , Jom Kipurkor, meg már a temető felé menve, anyu nővére, amikor itt volt Romániából, évtizedek után, viharban is milyen elszántan kereste fel, agyonázva is, szülei (az én nagyszüleim) sírját, míg én, tizenévesen, csak nyafogtam, vagy anyu öccse, amikor egyszer, tavasszal nyakig sárosan jöttünk haza a biciklinkkel, a temetőből., ő fel se vette!... - (hogy siettek mindig, és mindig, hogy lemaradtam mögöttük) én most alig találtam oda, előbb vágtam le a város szélén egy kis utcában, de aztán a következő utca végén kerestem a pléh Krisztust, ami mindig mutatta az utat a zsidó temető felé, de most kicserélték valami anakronisztikusan újra, mert már nagyon tönkrement, méhek költöztek bele mondta az öreg, aki kicserélte, de arrébb fogja vinni, a paphoz, mert a tulajdonosnak nem kell. Hát akkor ki fogja mutatni az utat nekem a temetőbe?... hm... legalább az utca nevét megtudakolom: Attila útja..., "de maga zsidó vallású, ugye?" - mondja az öregember kicsit bizalmatlanul és kíváncsian méregetve. Az vagyok - mondom - mint ahogy Jézus is az volt, nézek fel a kis szoborra, az öreg furán, kételkedve néz rám, pedig ott van a szobron, Jézus feje felett a felirat INRI ("...a zsidók királya") Hát nem látja?!
Olyan göcsörtös, rázós a traktorkerék vájta út (nemrég még napokig esett), hogy muszáj leszállnom a bicikliről. Távgyaloglok. A zsebemben kövek, a kezemben virágok - egyszerre próbálok megfelelni mindenfajta szokásnak(?)... de a lényeg nem az, ami a kezemben, meg a zsebemben van -- hanem ami a szívemben... A temetőkapu felé közeledve én is, automatikusan gyorsítani kezdek (akár anyu romániai nővére, de nekem most könnyű, nincs vihar, gyönyörűen tűz a nap, mintha nyár lenne) A kulcs fordítva nyit, mintha bezárnám a kaput... a külső ortodox s a belső neológ temető közt a fal már alig van meg, így szinte az egész temető előttem van, méltóságteljes sírköveivel, csinálok is egy tablóképet róla...
Anyu sírjához majdnem úgy megyek, mintha hozzá s haza, nem "szabályos", de úgy ülök le a sírjára, mint - nem is olyan rég? -(már 20 éve!) az ágya szélére... Mindig rám tör a sírás, de fokozatosan meg is nyugszok, az ő sugallatára, érzem, ő nyugtat: "minden úgy jó, ahogy van"... a sírkő végére felkúszott a borostyán, s csak későn veszem észre, hogy kivágott elszáradt csipkebogyó ágak is odakeveredtek közé, mikor már belemarkoltam az egyikbe; ki is serked a vér az ujjamból..
A közelben van anyu unokatestvérének, faragott rózsákkal díszített sírköve, ott is leszedem a borostyánokat, s akkor látszik a felirat, a név és alatta a két évszám: 1912-1928, s amit sokan nem értettek; "Az Isten tudja, miért"..., de hát mit is írathatott volna fel az anya, aki 15 éves kislányát veszítette el, mert elkapta az agyhátyagyulladást az osztálytársától, akit korrepetált... A nagyszüleimhez megyek még, nagymamára még töredékesen emlékszem, nagyapámat, csak fényképről, dokumentumokból és legendákból... De nagyon közelérzem őket is magamhoz.
Kicsit elfáradtam, mire visszaértem a többkilóméterre levő városunkba, itthon egyből el is aludtam, ülve, az íróasztalnál, s mikor felriadtam, már csak 10 perc volt, amig még enni lehet... azt se tudtam hol vagyok. Ezzel el is dőlt, hogy nem megyek be Szegedre, Kol Nidrére, majd holnap - bár valószínű csak a díszterem lesz nyitva, ami nekem nem tudja ugyanazt jelenteni, mint a zsinagóga, aminek csillagos kupolája emlékeztet a mi - már nem létező - zsinagógánkra, és főleg a csillagos égre.
Ez az egész napom teljesen szabálytalan lett, meg amúgy is, ha a szabályokat nézzük, utazni se volna szabad..., ugyancsak teljesen szabálytalanul, de mindkettőnk örömére, mobilon megáldottam a 30 km-re levő lányomat...
Hallgatom az esti kezdőimát, a Kol Nidrét, a fülhallgatóval a fejemen, itt a számítógépen, és a záróimát, az Ovinu Malkénut is ...
Délután, a temetőből jövet, mikor már sejtettem, hogy itthon maradok, elhatároztam, hogy - végre - előveszem a hegedűm, és elhegedülöm én rajta a Kol Nidrét, hiszen valamikor tudtam, megvan a kottája is..., saját kezeimmel másoltam le annak idején... De aztán a hegedűs változatot is megtaláltam a youtubon...., nem is akármilyen előadásban...
Bár azt hiszem, mégis előveszem a saját hangszerem; imádkozni is más, ha én teszem, mintha csak hallgatnám, más hogy imádkozik... persze, azt hiszem, együtt, "közösségben" lenne az igazi..., hiszen mindannyiunkért imádkozunk. (és többes szám első személyben.): "Ovinu Malkénu...." "Atyánk, királyunk, nincs más Urunk, csak Te.... hozz ránk jó évet! ... engedd, hogy tiszta szívől megtérjünk Hozzád! ... jegyezz be minket a boldog élet könyvébe!... jegyezz be minket a megváltás és üdv könyvébe!.. telítsd meg kezünket áldásoddal!... hallgass meg, szánj meg minket, és könyörülj rajtunk!... fogadd kegyesen és irgalommal imádságukat!... nyisd meg a menny kapuit imádságunk előtt!... tégy így végtelen irgalmad napján!... hallgass meg minket kegyelmesen, bár nincs elég érdemünk! Bánj velünk jóakarattal és szeretettel, és segíts meg minket!"

aliz2. :: 2008. okt. 8. 19:41 :: 28 komment :: Címkék: kapcsolatok, ünnep, zsinagoga






2018. április 28., szombat

ébredéskor

zúdulnak rám
elmúlt életem képei

semmi nem különbözteti meg
kócos s vad álmaimtól őket

legfeljebb az
hogy azokat
reggelre sokszor
elfelejtem
s csak a hangulatuk
marad meg

ezekre az életképekre meg
egyre élesebben emlékezem

de legvégül ezek is
majd eloszlanak
mint az álomképek ébren
egy legvégső álomban
amiből ébredés nem lesz


ezért is írok...hogy valami
megmaradjon belőlük

Ne dobjátok ki!
Mint majd engem
végül.


*****************
...és épp olvasom később Nádas Péter e szavait (egy interjúban):

https://wmn.hu/kult/48593-nadas-peter-az-ember-oreg-korara-megerti-hogy-amit-elfelejtek-azt-felejtsem-el-az-felejtesre-melto---winkler-nora-exkluziv-interjuja


persze az interjúból kiderül, hogy nála (se) a régmúltakról van szó felejtés terén...! :)   (hanem aktuális írás közbeni arra vonatkozó feljegyzései(k)ről - E.P-._vel együtt)

az interjút amúgy nagyon megéri elolvasni, meg persze az 1300oldalas Világló részleteket is...:) (pedig ritkította is az emlékbokrait)

***
azt mondja Nádas, hogy ha elkezd írni (adott esetben az emlékeit ) azaz emlékezni, nem tudhatja előre, mekkora terjedelmű lesz ...

(Thomas Mannra utal, aki novellának tervezte eredetileg a Varázshegyet, vagy akár a Doktor Faustust)

igen, nem lehet "röviden" EMLÉKEZNI,az emlékek életre hívják egymást, burjánoznak, sokasodnak, mint az élet maga. Nádas emlékbokrokról beszél.igen, a regény az egy erdő...sok bokor beleférhet...vagy az inkább liget?  -

(Nekem fáim vannak, erdőt igényelnének, Őserdőt,. (Csak el kéne ültetni már azokat a fákat, s nem kivágni még előtte. ebben nincs semmi nagyravágyás. Nádas szerint is egyformán emlékezünk...a különbség később jön...) (amúgy is én emlékezésben jó vagyok... a többiben már nem annyira:)




2018. április 27., péntek

"ő"

"Ő" férfi hangon hallom álmomban vagy ból ő- de ki és ki mondja?

*****

előtte azt álomodtam, hogy a régi házunk alsó kamrarészében (lomtárában matatok)
hosszú nyelű lapáton kiviszek  rajta két valamit (nem tudom hogy került rá, korábban még üres volt) egy fekete meg egy sötétbarna, "tárgyat"...(mintha ürülék lenne.)de . nem tudom kivinni végérvényesen, mert leesnek és kiderül hogy csúszómászó állatok(ként), lassan csúsznak vissza be a kamrába, és eltűnnek, ott sistergő hangot hallok, oldalra hátra nézve látom:

 egy nagyobb és erősebb nylon zacskóból , ami száránál össze van kötve füst szivárog.

közben kiderül hogy kintről már a tetőről, a kémények felől is szivárog a füst ... és mondják is az emberek az utca felől, összefutva, szaladgálva, hogy tűz van

anyu a kert felől jön,szólok neki a helyzetről, ő  elég nyugodtan ill közömbösen fogadja...



****

"ő "
nade
ki mondta
s kiről


hát akkor lehet, hogy ("ő)  mégis csak személy....?


---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


egy férfihang mondta
félálmomban

ő

na de ki lehet ő
s ki az az ő
akire mondta

s ki az az az én
akinek
s aki meghallotta

ki vagyok én
magamnak
s bárkinek

hol végződöm
végződöm e
ha minden szám
s személy
belém fér

még ez a negyedik
is

..............................

de tényleg
ki lehet
"ö"?!









2018. április 26., csütörtök

sápadtabbak az orgonák




idén sápadtabbak az orgonák
illatuk is szerényebb, fakóbb

vagy én látok érzek tompábban
s halkabban mint tavaly ilyenkor

***

mig fotóztam a sápadt, fakó orgonákat, a ház előtt, a házból kilépett egy ott lakó férfi, s mondta, na végre fotózza valaki az orgonáinkat, s nem tördeli....

aztán egy arra sétáló nővel, aki szintén itt lakik, megbeszéltük, hogy nyilván azért ilyen sápadtak az orgonák, mert ez az erős , szokatlan, nyárias napsütés kiszivja a szinűket...

az illatuk se olyan... mint régen

aztán elbeszélgettünk egyéb régibb dolgokról is , pl hogy anyukám soha senki vendéget nem engedett el  ilyne tájt  egy nagy csokor frissen szedett orgona nélkül, de igy is maradt épp elég a 20 orgonabokrunkon, amin mindenféle volt...

meg ilyenkor még készülödtünk a május elseji felvonulásokra,...

meg egyebek...

most nem sorolom föl..

de mi jól elbeszélgettünk róluk, pedig nem is ismertük egymást, de összekötött bennüönket egyfajta közös múlt

amire igenis jó vot emlékezni

jó volt egy kicsit nosztalgiázni, mondta búcsúzóul...

és közben az orgonák továbbfakultak a tűző napon

meg tán mi is...









2018. április 25., szerda

hárman, szamárháton (utógondolatok egy álomképről)

szamárháton
leghátul egy férfi
középen egy nő
s elől egy kisgyerek

mint egy  patinás
rajzon

s tudom,
a gyerek csak én lehetek
a nő az anyám
s a férfi
rőt borostásan
az apám

akit megöltek
mikor még kicsi voltam

s akiről még soha
semmit
nem álmodtam

csak most
s épp ezt

*

apám
vigyázott ránk
vitt bennünket
a szamár hátán

de honnan
s hová

Makóról?
Jerusalembe?

Budapestre?
Borba?

Jerusalemből
Egyiptomba
Egyiptomból
oda.vissza?

régi-új
exodusba?

halálból
életbe?

világból
a mennyekbe?

......

álmomban
teljes
volt a család

ültünk a szamár hátán
teljesen egybeforrva

egy a háromban
s háromban az egy

szent dolgok ezek



***
szeretném lerajzolni
az álmomat

vagy itt lett
ez a vers
legalább

jobb hiján


************

eljöttek értem
apám s anyám
a szamár hátán
vissza az időbe

visznek már
csecsemőként
a szamár hátán
hogy megszülessek
még egyszer
odaát


****

apa anya
s egy gyerek
szamárháton
csak egy álomképben
de örök mély jelentésben

az egész megfejthetetlen


..................................

tényleg ezt álmodtam , amit próbálok körbejárni megfejteni, mert nem hagy nyugodni...
tegnap éjjel álmodtam a "képet"
s ma éjjel gondoltam pár frappáns sort a fejemben róla,
de még félálomban, és nem volt erőm kinyitni a szemem és rögziteni valahova
azt hittem megjegyzem, de nem sikerült...talán a legutolsó fenti töredék közelíti meg (az egy apa, egy anya, egy gyerek - biztos benne volt) (a többit még tegnap , nappal irtam)
de valójában lerajzolni kéne, mert olyan volt, mint egy rajz vagy rézkarc, olyan barnás árnyalatú, mint a régi képek, viszont a személyessége nyilvánvaló volt, hogy én vagyok(voltam) a csecsemő, és apám arca...bár nem emlékezhetek rá, és nem teljesen olyan volt mint az igazolványképen, de ilyen lett volna, ha borostásabb és a haja szine is ilyen vöröses volt, ahogy mesélik, és férfias volt, erőt sugárzó (egyébként anyu mesélte, hogy ha este elmentek valahova, akkor újra meg kellett borotválkoznia, mert reggel óta kinőtt a "szakálla")....

nézegettem régi képeket szamárháton...hogy hogy kerülhetett ide ez az "ősi"  (bilblikus) állat... meg a csecsemőség(em)  egyáltalán, annyira patinás és archaikus volt az egész, miközben tudtam, hogy "mi" vagyunk ők...

József és Mária szamárháton mentek még Jezus (Josue) születése előtt (Nazatetből) Betlehenbe, aztán meg onnan is úgy menekültek Egyiptomba... (meg persze később, azon a bizonyos virágvasárnapon a 33 éves ...Jerusalembe...ahogy Zakariás megprófétálta,... és ott volt ama széder est (utolsóvacsora)..amikor az exodusra emlékeznek a zsidók...

(az egész álomnak volt némi korábbi Exodus sugallata is átvitten ,.de "ott" nem volt "szamár"...Egyiptomból... tényleg volt ott egyáltalán valami "jármű" vagy gyalogoltak (-tunk) a sivatagban 40 évig?) (egyszer tevét "láttam" -ezek voltak a régi idők teherhordó állatai)

amúgy az álmok az időtlenségből jönnek, tudom, de a Jung szerinti értelmezésben is a archetipusok nagy szerepet játszanak bennük, hát ebben az ikonikus álomban biztosan...

mégis csak meg kellene rajzolni
lehet hogy megpróbálom,

amíg élesen van bennem az (álom) kép

nem is tudom, egy szamárháton hárman hogy lehet a valóságban elférni...(még egy ilyen ábrázolást se láttam- a szamár nem bir el sok terhet, van is erről egy anekdota, de  itt épp ez volt a lényeg, igen, hogy hárman, szorosan egymás előtt, szinte összeforrva, ha szobor lett volna ez az álomkép, olyan szobor, aminek alakjait lehetett volna egybeönteni...

(az általam felkutatott szamaras képzőművészeti alkotásokon, mindig vagy csak Mária ül a szamáron, később a kis Jézussal, és József mindig csak mellettük, előttük halad, mintegy vezeti a szamarat...

itt valóban  épp ez a hármas együvétartozás a lényeg (amit sose érezhettem, most igen), s pont az apai védelemben, óvásban, ő anyámat karolta  át, anyám engem , de igy közvetve ő mindkettőnket...

tényleg sose álmodtam apámról! (hiszen nem maradhatott személyes, közvetlen emlékem róla...csecsemőkoromban szakították el tőlem... és épp olyan ártatlanul halt meg s mint ama ...)

de épp a napokban gondoltam rá, szinte kértem imádkozva ...hogy álmodjak már róla egyszer

hát megtörtént

talán ez lesz az "Apámat keresem " (már vagy 700 oldalnyi) dokumentumgyűjteményem utolsó szövege....(?)
mert ideje lenne befejezni, lezárni....

de hát lehet-e?!

2018. április 24., kedd

25. nemzetközi könyvfesztiválról

...távolról, és személyesen

ezen se voltam ott, pedig jó pár programra szívesen elmentem volna,
ki is írogattam  a noteszembe:
pl az általam is már használt Arcanum adatbázis konferenciája, kerekasztal Nádasdy új Shakespeare fordításairól,európai elsőkönyvesek, a Szeretlek, anya! antológia, a díszvendég Daniel Kehlmann Till könyvének bemutatója, Cseh Tamás dalai koncerten, Kafka a tengerparton (színházi előadás), És a halottak újra énekelnek - máramarosi haszid zene...)

de maradtam itthon (itt volt egy Marosvidék bemutató ( a most 90 éves művészettörténet tanárom előtt tisztelgő versemmel) meg egy érdekes (a többdimenziós) József Attiláról szóló   előadással)  .nomeg az 57. érettségi találkozóm... a 25. könyvfesztivál 2. ill.  3.napjaival egyidőben

így maradt a tájékozódás a médián...(internet)

meg lányom futó mobilos beszámolói,
bár őt is inkább a "médián " látom-hallom ilyenkor különösképp...

a Kossuth rádió Belépőjében (kulturális magazin) beszélt a diszvendégről, Daniel Kehlmannról, akinek a könvvét a Tyllt szerkesztette is... (és külön is áradozott róla nekem is) (épp rám írtak cseten hogy "nagyon jó a lányod" jó, tudom - de most milyen alkalomból?  épp hallgatták a rádióban..mondják, olyan a hangja, mint az enyém, meg fantasztikus szépen beszél, tisztán, meg nagyon gazdag szókinccsel,  stb...igy (még szép...különben mikrofonengedéllyel dolgozott nem is olyan rég a Bartók rádió irodalmi újságjában. is)

tőle magától meg a 4. nap estéjén , az események záróakkordjaként ezt a felirást láthattam a fb oldalán (amire pedig ritkán ír): - nekem különösen azért is becses ez, mert az unokámmal, a fiával kapcsolatos:

"Hazaérek a könyvfesztiválról, rám néz a gyerekem:
- Anya, nem vennéd vissza a rendes ruhádat?
- Mi a baj a ruhámmal?
- Olyan... főszerkesztős."


Hát én nem tudom, , 4. záró nap mi lehetett rajta , de a több mint  200 likeos post után az egyik hozzászóló szerint "az a nadrágos cucc tényleg főszerkesztős volt" (?)


én viszont csak a 3. napról láttam nagyon kedves fotókat a litera gyűjteményében, ott (hosszú ruhában) nem annyira, : 


(itt lent a fotón legalább annyira szorosan ülnek, sőt...(mint ugyanaznap én az érettségi találkozón) németül hallgatják a dolgokat, ezért a fejhallgató a szinkrontolmácslás miatt, de ugy látszik lányomnak itt épp nincs szüksége rá(?) :(igy voltam én pár éve Ulickajaval meg az orosszal - én rájöttem arra, hogy nem egészen autentikus a tolmács, de néha azért felraktam a fülhallgatót, próbáltam egyszerre is hallani a kettőt...)









ez a fotó itt lejjebb tavalyi könyvfesztiválos kép , amikor direkt öltözött így , akkor saját kötetbemutatóra is, tán annak ellensúlyozására, hogy folyton (csak?) női költőnek ("becézik")? - ha forradalmi újitásaival  is. -  ott az asztalon a kötete is(az Anna visszafordul...): (s mellette meg egy igazi (Zilahi) Anna "költőtárs"...




itt viszont moderál (is?) nem is tudom, ezen is hiányoztam sajnos) (s csak "vadászom" a képeket...) ...(igen, most a fb feldobta egy évvel ezelőtti eseményként ezt a (prpvpkativ cimű) beszélgetést" : létezik-e férfiköltészet?" (értsd miért is beszélünk mindig külön női költészetről. l:l: 





meg jó esetben videot...ez az idei könyvfesztiválelőtt készült....természetesen, itt épp a diszvendég könyvéről is szó van: 






itt viszont épp a fesztivál ugyancsak 3. napján szinte csak anyaként egy szép anya-könyv, antológia egyik szerzőjeként ül a hosszú asztalnál, 




a többi (s nem csak író! ) szerző közt -  igen  itt pl Halász Judit is befutott épp itt lejjebb) a könyv szerkesztője (s a többiek) nagy örömére
























































erre az eseményre én persze hogy különösen szerettem volna elmenni "anyaként" (az anya anyjaként is)...

 de a könyvet meg fogom kapni....:):  háttérben a gyönyörű illusztrációk látszanak a falon is....)


úgy látom  , nagyon jó és könnyed volt a hangulat.

bár a Könyvesblog tudósitásában ezt olvasom többek közt : "

" " Turi Tímea megfogadta, hogy sosem mutatja ki az aggodalmát, ha túl messzire kell engednie a gyermekét, akiben hatalmas bizalom működik a világ iránt. Szeretné megtanítani neki, hogy hogyan őrizze meg a bizalmát úgy, hogy biztonságban maradjon. " 

hát ez nem könnyű!

ahogy pár napja a költészetnapi Versmaratonon
( https://www.mediaklikk.hu/cikk/2018/04/11/nezze-vissza-a-versmaraton-2018-1100-1200-es-blokkjat/ )
is így vezették fel azaz konferálták be, keresetlenül, szó szerint így:  :" "itt van a rendkivül fiatal költő és anya egyben, biztosan nehéz dolog, ..." 




még az ő anyjának se könnyű, (mondom én, )mert  még mindig nem tud nem aggódni örökösen, a gyermekéért és  már az ő gyermekéért is....de most megtanulta, (a lányától), hogy az aggodalmat nem szabad legalább kimutatni! (bár épp most tette fel valaki a fbra ezt a mondást: ""Azt mondani egy anyának , hogy ne aggódjon, olyan, mintha azt kérnéd a viztől, hogy ne legyen vizes"  (és az is olyan, ha azt mondanád hogy ne beszélj mindig a gyerekedről...ne irj róla ne rakj fel fotókat... és ne legyen túláradó az örömöd, (nehogy dicsekvésnek hasson)ha mégis megteszed, még akkor is, ha tudod, hogy ő nem örül ennek, és emiatt kényelmetlenül is érzed magad... :) :() - mint most is. 
de remélem azért mégis... hogy ez oda-vissza érvényes és tovább adódik...




2018. április 22., vasárnap

az 57.(zajos) találkozó


és adjunk hozzá 18-at, abból megtudhatjuk éveink számát. De állitólag - egy osztálytársunk férje kiszámolta -, ez a 19. találkozónk volt tegnap (csak). Mert hogy eleibe csak 5 évente tartottunk, aztán kezdtük szaporítani, most évenkéntinél tartunk (de ők pl ,idősebbek is) fél évente....Ha visszagondolok, eleinte én hanyagoltam is ezeket a találkozókat, az 5 .évesnél - épp az egyetemet befejezvén, a Szovjetúnióban töltve a nyaram nagy részét (akkor épp nem engedtek ki Nyugatra...) nem voltam ott, aztán is mindig közbe tudott jönni valami, megint utazs vagy más, vagy a találkozót helyezték ki a városból.. vagy túl  kicsi volt még a lányom...vagy egyszerűen nem volt kedvem(?

aztán elhatároztam, ahogy fogyunk is, hogy amíg tehetem nem hagyom ki ezeket az alkalmakat, de tegnap amikor egy étterem hátsó részébe úgy voltunk beszorítva, hogy onnan se ki se be , és még a pincérek se tudták hasbehúzás és fogyókúrás fogadkozások nélkül ellátni feladatukat - egyszer volt egy olyan érzésem , hogy kitöröm a mellettem levő üvegkirakatot és ott kilépek... (aztán majdnem a legvégén angolosan távoztam, mert közben hívott a nemzetközi könyvfesztiváli programokról hazaérő lányom kb 10 körül... s a nagy zajban kiléptem -az addigra levegősebb helyről -telefonálni, a jó friss utcai  levegőre s aztán már vissza nem , de közben majdnem mindenki el is ment....(én meg amúgy is utálok bucsúzkodni) (nem is tudok)

végig olyan zaj volt bent , valami  zeneféle zörej festette alá az éves beszámolóinkat, hogy a saját hangunkat se lehetett szinte hallani

spontán javasoltam, hogy az alma materünkben egy osztályban kellene máskor a beszámolóinkat megejteni és csak aztán átjönni zajos, zűrös étterembe vacsorázni, de azt hiszem süket fülekre találtam, mint ahogy  - jól lehet már inkább utólag - tanáraink felemlegetésével, akiket nem szoktunk meghívni, mert már nincsenek, szóltak közbe, de igen! épp a tegnap megjelent Marosvidékbe irtam egy emlékező-köszöntő verset a művészettörténet tanárunkra, a 90 éves Tóth Ferencre emlékez)tet)ve ....pl

csoportképet se csináltunk

de én a homályosodó lencséjű karcos, régi ragasztott fényképezőgépemmel azért a sarki beszorult helyemből csináltam pár (megkapó?) arckép(vázlatot)...csak én persze nem vagyok egyiken se,  (pedig szépen fel is öltöztem, meg is dicsértek ketten is- jut eszembe elmúlt években nem kellett volna tán farmerkosztűmben megjelennem(?)...

azért jó volt találkozni...megöregedtünk,de vagyunk akik... voltunk...többnyire már - mi szerencsések - az utódaink vagyunk...már dédunokánk(sic:) is van... a téma ők, meg a születendők, meg a mi szórasemérdemes bajaink, meg a hiányzók, meg az elmentek, meg a mindig jelenlevő múlt...

évről évre sose leszünk fiatalabbak, de örüljünk, hogy (még) vagyunk....ha már nem is nagyon sziporkázva... és virgonckodva, de legalább  mindezt némileg felidézve... megidézve...

(pl hallom, hogy én milyen hidat tudtam csinálni, milyen laza voltam...! na tessék , a derekam már előre se hajlik mélyen, nemhogy hátra hídba)


virág vs arc

kerteket látok
virágot
kérek egy arcot
virágokat látok

nefelejcs
tátika
irisz
tulipán
s orgonám

szépek vagytok
minden rózsaszál
szeretlek titeket
de nekem ember kell
már ezután

én nem tudok
beszélgetni
egy tulipánnal







2018. április 21., szombat

éveink

nem láttam már évek óta egyik volt általános iskolai osztálytársam, (harmadikban):



majd pedig pár évig gimnáziumi kolléganőmet... végre vettem a bátorságot és megkérdeztem  a hozzátartozóját , mi van vele....

egyszerűen  közölte , hogy meghalt 3 éve....

csakhogy én már jóval régebben nem láttam őt...

azt mondja fokozatosan "leépült"...fizikailag és szellemileg is ...

három éve...?! de hiszen még "csak" 72 éves volt akkor,,,

....................................................................


ugyancsak a napokban azt mondja a kis pincérlány, miután kiválasztottam a menűkínálatból a kelkáposztafőzeléket, hogy ő még sose evett ilyet, pedig már 21 éves. és úgy döntött, hogy 21 éves korára csak kipróbálja,,,

pont 21?! akkor voltam a legboldogabb, csúszott ki a számon...akkor voltam Nyugat-Európában egy nyáron át.... 1964-ben....


ő is, mondja most fogja először látni a tengert...




aztán valahogy eszembe jutott, hogy nem is éreztem én magam akkor (se),  21 évesen se annyira boldognak...csak így utólag  tudom, hogy annak kellett volna lennem! ... pedig milyen nagy dolog is a fiatalság, jobban meg kellett volna becsülni, értékelni...

ő igen, azt teszi, értékeli, hogy fiatal...mondja mosolyogva


akkor jó, mert bizony nagyon nagy dolog, és hogy ne csak akkor ismerjük el, amikor már nem vagyunk azok!


s nem mikor már nem tudunk cigánykereket hányni...stb....hanem talán le se hajolni, ha leejtünk valamit (a múltkor is szétszórtam az asztal alá az aprópénzem, úgy szedte fel épp ő...pedig nem akartam, de hát nem volt nehéz megelőzni... Rég voltam én is 21....Talán azért is beszéltem róla kicsit, meg megmutattam a mobilomon egy akkori képem is... hogy bizonyitsam: én is voltam fiatal. Meg boldog is? csak nem vettem észre...akár Szép Ernő hőse...)




2018. április 20., péntek

egy virágzó fa láttán

milyen gyönyörű egy virágzó fa
eszembe se jut hogy holnapra lehull  szirma
hiszen alatta lapul már a termés
az eljövendő a  reménység

és különben is
jövő tavasszal
újranyílik

addig is
lefotózni!

*************************

...ezt tegnap irtam...

csak ma mentem  vissza , lefotózni, túl későn! :( :








2018. április 19., csütörtök

tudósítás

elerőtlenedtem

jó, tudom másra nem tartozik
de magamban sem akarok beszélni
mégse vigasztaljatok
és ne is sopánkodjon senki
mindenkinek ez a sorsa
többnyire..
ha megöregszik

legfeljebb nem tudósít róla.

2018. április 18., szerda

kis életmenet

a holokauszt emléknapon évről-évre mi is "megemlékezünk".... nem túl sokan, de akik jönnek szívből jönnek, és pár éve hivatalos városi szervek bekapcsolódásával is..az emberek. Mert gondolom., leginkább emberi minőségükben vannak jelen mindannyian. És ezt tekintettel az eredeti embertelen eseményekre, amikre emlékezünk... talán nem árt hangsúlyozni....itt pl azzal a középiskolás most épp érettségire készülő kedves és lelkes diákkal találkoztunk össze, aki pár hónapja egy orsz holokauszt témájú versenyre csinált egy kis rövid filmet velem - rólam. de itt tán épp arról beszélünk látván az eredeti mogendovidos kapedlit a fején, hogy Izraelből hozta.. és kapott a Siratófalnál is egyet.... Én még nem is jártam ott...


Előbb jöttem, (amúgy már 8-tól nyitva volt a zsinagóga, csendes emlékezésre,), a mécsest meggyújtani és most még imakönyvet is hoztam, és abból imádkoztam, itt bent a zsinagógában, mert kint esett az eső... 


aztán később tudtam meg, ismerősöktől, akik már Izraelben élnek egy jóideje, hogy a tóraszekrény fölött, ami alatt imádkoztam , épp ez a jelentése a héberül felirt mondatnak:

Imára megnyílnak az ég kapui

éreztem is én ezt...


aztán elállt az eső, kimentem az udvaron elhelyezett mártiremléktáblához is, ahova apám neve is be van vésve...de rá nyilván nem csak ezen a napon emlékezem...de kicsit úgy, mint mikor egyszer egy évben kimegyünk a temetőbe... neki nincs ott sírja, neki nincs sehol sírja... ez a "sírja'



aztán elindulunk az egykori neológ zsinagógánk emlékére állított emlékjelhez, a nagy életmenet mintájára kis életmenetnek nevezve ---- emlékezünk a halottainkra...  




útközben megkoszorúzva a főrabbi Kecskeméti Ármin emléktábláját, ő is áldozatul esett ... (tán jobb is hogy nagyapám, aki hitközségi elnökként munkatársa is volt... nem érte meg ezt az időt?, a nagy hazaszeretetükkel....felesége , a nagyanyám  betegen jött haza a  deportálásból, nem soká meg is halt ennek következtében ...tulajdonképpen ő is áldozat)



A Kecskeméti Árminról elnevezett barátivá vált társaságunk elnöke nagyon tartalmas és mély beszédet mondott... Mindig sokan kérdezik, hogy zsidó-e. Zsidók is..., mert hogy milyen nagyszerűen képvisel bennünket...Nem, nem az! "Csak" ember....



kavicsot és mécsest teszünk az emlékjel talapzatára....miközben szól a kaddis...nem látszik, de majdnem elsírom magam közben... hiába telnek az évek...nem múlik a fájdalom ... sőt... de tán meghatottsággal is keveredik?

mert ez megható, felemelő ünnepség volt.....




2018. április 17., kedd

talált régi levélpiszkozatrészlet .. és a "véletlenek"

(Lb azaz laci bácsinak, a nagybátyámnak irtam) febr 1-én, de nem tudni melyik évben..de az biztos, hogy 50 éves koromon túl. (tán 1995 körül?) (leirom ide, hogy ne vesszen el megint a "süllyesztőben" - meg bizom a nemvéletlen véletlenekben, s ha valami a lábam elé esik...azt mindig elolvasom, mert nem véletlen, )

"...bár az is tény, hogy rohan az idő, a mindennapok szintjén, másrészt meg transzcendentálisan nincs is. És az a"más", ami foglalkoztat, épp ez. Most behatolt az életembe, átalakító tényezőként. ezt leírni csak többszáz oldalban lehetne, ha egyáltalán lehet... Közvetlen é
lményeim és megtapasztalásaim vannak- épp másfél év óta, elég intenzíven és folyamatosan, de rengeteg u.n. ezotériát (ezoterikus irodalmat), de kvantumfizikát, -biológiát, parapszichológiát, filozófiát és ősi szövegeket olvastam és olvasok; eleinte magyarázatkeresésért, most már egyre inkább kiegészítésként, és megerősítésként - de most s már eljutottam oda, hogy talán én is írok egy könyvet (9 füzetnyi anyagom van már ), mert úgy érzem, tovább kell adni  a kapott információkat...mert mindenkinek tudni kellene, (mert "minden másképp van"), jobban , igazságosabban és teljesebben. Én is évtizedekig csak a "részt" láttam, s csak azt, amit a szemem látott! Feltárultak előttem a láthatatlan dimenziók , s innen kitágult a világ (nem csak térben és időben hanem) jellegében i, igazán értelmet kapott ), azaz megláthattam az értelmét, amivel mindig is rendelkezett.)- 

Persze ez egy (csodálatos) folyamat. De már eddig is óriási utat tettem meg...

Még ennyit, hogy nagymamának igaza volt. A hitével, a hitében. Jól tudta...
Mert a hit, az tudás. Lehet nem-hinni, és lehet tudni. de nem szabadna nem-hinni. Csakhogy úgy tűnik, akkor kaphatjuk meg igazán "a hitet", ha már tudjuk, ha megtapasztaltuk, ha éljük. Örülök, hogy eljutottam ehhez a bizonyossághozz, meggyőződéshez, tudáshoz. (Az igaz, hogy valóságos-csodák kellettek hozzá!)

De azt hiszem , ez a fajta valóság az "igazibb", s mindenképp  csak így teljes a kép."...


******************************************************************

hát nem is tudom, elküdtem-e, azt hiszem (remélem? ) nem... ezekről a dolgokról nem lehet igazán írni, írni nem (NEM VÉLETLEN NEM IRTAM MEG AZT A BIZONYOS KÖNYVET SE,MEG MÉG(?) - BÁR INTEGRÁLÓDTAK  - DE... ez a korszak elmúlt az életemben....(sajnos vagy nem sajnos) ...  a "bizonyossággal" együtt.... (s most én is elég szkeptikusan olvastam a fentieket)

az előbb egyébként -pont e piszkozat megtalálása előtt!)a lányom legújabb kötetének egyik - amúgy nagyon elismerő - kritikájába belepillantva olvastam - ez az egyetlen egy mondat, ami némi hiányérzetet, de inkább ajánlásfélét, kívánságot megfogalmaz:

"...Mert Turi költészete hovatovább mindent tud testről és lélekről (:::) a hübriszt viszont, hogy a szellem transzcendens távlatairól szónokoljon, távol tartja magától. (Különös ugyanakkor belegondolni, mivé színeváltozhatna át e poézis, ha sorai metafizikus mozdulatokra bátorodnának,(...)

Hááát...azt hiszem erre várni kell....ha egyáltalán  (mert "azok az idők elmúltak"...)

---

Ja... és ugyancsak "véletlenül" épp Chopra könyvét olvasom ÚJRA             
 EZ IS A LÁBAM ELÉ ESETT, A NAPOKBAN..."VÉLETLENÜL"...

in "Olyan rádiók vagyunk,amelyeken látszólag az összes csatorna megtalálható, , valójában azonban leragadtunk három állomás , az ébrenlét, alvás és álmodás mellett....Könnyen meglehet, hogy bár szó szerint mindenütt a transzcendens vesz körül bennünket, mégsem vagyunk ráhangolódva."