vajon mi lett
azzal a mesésen
szép hímzett
fehér damaszt
abrosszal
amit Zürichben
ötven éve
kávéval
lecsöppentettem
bennem nem törlődött
az a régi folt
ó, irgalom atyja…
pedig szégyenemben
s zavaromban
a csészealjjal
rögtön eltakartam
ne lássa senki sem
pedig szólni
kellett volna
mert frissen
és időben
minden folt
könnyebben
távolítható el
mintha már
megszáradt
de hogy is
mondhattam
volna el
idegen helyen
anyanyelvemen
vagy dadogó-máson
hogy mennyire
sajnálom
mit tettem
ügyetlenségemben
inkább tetéztem
hallgató
sunyi takarással
vétkem
a házigazda
s felesége
oly kedvesek
és előkelőek
voltak
de elképzelni se tudom
milyen arcot vághattak
később a kávéfoltra
vagy mit is mondtak
saját nyelvükön
arcátlanságomra
azóta se láttam őket
az is lehet
hogy már örököseiken
kellene keresnem
ha járnék Zürichben
azt a régi abroszt
ha egyáltalán
megvan még
igaz, én úgyis
csak azt a foltot
keresném...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése