végigbőjtöltem a vagy 25órát, gyógyszert se vettem be (szerencsére nem kellett( mostanában - nehogy elkiáltsam - nincsenek fizikai panaszaim...), igy vizet se ittam, csak kicsit szédelegtem, meg a vége felé fájt a homlokom is. 5-től bent voltam a díszteremben, Szegeden, néha akkor is ülve, mikor állni kellett volna, de az Ovinu Malkinut végigmondtam én is, s állva persze, és olyan hirtelen hallottam meg a sofárhangot - ami miatt tulajdonképpen mindenképp bejöttem Szegedre, hogy igazán szívembe hatolt.... de hát az is a célja, hogy felrázzon, megrendítsen...
aztán ihattunk egy kis kávét, meg ehettünk egy kis piskotasütit, már szinte nem is voltam éhes, és nagyon jól laktam pár falattól is... (lehet, hogy le is lehetne szokni az evésről? hogy minden csak szokás kérdése? de hát a lényeg nem a nemevés lenne (ez csak negatív micve amúgy is...), hanem az elmélyült, kíméletlen,önvizsgálat, ami nem egy kellemes de nagyon hasznos időtöltés... különösképp a jövőre nézve
jó (lenne) tiszta lélekkel kezdeni az új évet ill. életet, ha beírattunk az élet könyvébe...
de mindenesetre kissé megriasztott pár pillanatra, hogy a zötyögő buszban egy kis ásványvizet akarván kortyolni (hogy pótoljam az egész napi vízhiányt) bizony félrenyeltem, alig kapva levegőt. (meg kellett kérni a szomszédom , hogy vágjon jól hátba) Mit mondjak, ez is felrázott. Úgy kell vigyázni, mindenre... magunkra, egymásra. A világra. Igen, mindent azért nem háríthatunk az Örökkévalóra....
aliz2. :: 2011.
okt. 8. 21:18 :: még
nincsenek kommentek
Kategóriák: naplószerűség ::
Címkék: elmelkedes, vallas, zsidosag
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése