Radnóti Miklós levelezése - könyvbemutató

már kezemben a könyv  476 levéllel..

ott vagyok leghátul...

az első levél dátuma 1926....
 érdeklődéssel hallgatjuk az irodalomtörténészt, aki sajtó alá rendezte a leveleket (korábban a dedikációkat)

bár már évtizedekkel ezelőtt ugyancsak a könyvtárban egy költő levelezését tartalmazó könyvet hirtelen elhatározással becsuktam, s azzal az eltökélt elhatározással, hogy soha ilyen könyvet nem veszek kezembe, u.i. nem tartoznak rám ezek a levelek, nem nekem írták... most mégis, dehogynem , tán mert Radnóti levelei (s nem Szabó Lőrincé?)... nagyon érdekelnek, el is mentem a könyv bemutatójára, sőt boldogan fogadtam el a figyelmes könyvtárostól kikölcsönzésre (az ugyancsak, s már félretett Nádas könyv mellé)

egyébként is elkezdett érdekelni a munkamódszer  mikéntje... hogy lehet ilyen leveleket összegyűjteni (hát nehezen)..s feldolgozni, .azóta jobban érdekel engem is a forráskutatás.. és azt hiszem a múló évtizedek enyhítik (még jogilag is ) a behatolást esetleges "intim" területekre...

bár tartom, hogy a lényeg a művek...a versek...mindentől függetlenül is (de ez azt hiszem, ez a gondolat ,még a levelekben is jelen van!)

Bíró-Balogh Tamás  az az irodalomtörténész, ki a dedikálások után a leveleket gyűjtötte össze és lesz folytatás is (külön a Fanni-Mik levelezés)...igazán szenvedélyesen, lelkesen , elhivatottsággal végzi munkáját...és érdekesen is tud beszámolni is róla...

és nagyon alapos ... még a múltkor említettem neki, hogy anyukámtól hallottam, hogy egy bálban itt Makón, a Koronában, lánykorában, egyszer táncolt Radnóti-val, hogyhogy? s milyen volt?-kérdeztem;  közös ismerőseik társaságában voltak, ott mutatták be neki... komoly,szimpatikus fiatalember volt, - válaszolta anyu , teljesen tárgyilagosan, csak ennyit -de sajnos többet nem is kérdeztem ... ( József Attila meg iskolatársa volt... Juhász Gyula meg a nagynéném tanárja a gimnáziumban....stb... ezek megszokott, természetes "tények" voltak nálunk; irodalmi mindennapok)

nos, a precíz irodalomtörténész s a lelkes forráskutató  most"van-e valakinek Radnóti -levele?" -kérdezte, félig viccesen, de sose lehet tudni alapon,  így fel is hozva  a báli  esetet, mert hogy "állítólag járt itt  Makón is Radnóti"... hű de felcsattantam, nem "állítólag" járt itt!  anyám miért mondott volna valótlant, csak sajnos igazolni nem tudom, és tőle meg már nem kérdezhetek meg, de más szemtanuktól se igen lehetne, további részleteket, ennyi év után.....Levelet - ez bizonyos - nem irt Radnóti, azzal nem tudok szolgálni...

DE van egy másik s szomorú, (közvetetten)  személyes vonatkozásom is .. belenéztem a könyvbe, az utolsó levélből, ill levlapon, amit Körmendi Zoltánnal közösen írtak, Vácról, 1944 május 28-án "Indulás előtt pár perccel írom e sorokat, itt találkoztam az "Orfeusz nyomában " költői mű szerzőjével, és együtt megyünk (...) Zolitok

majd a végén ill a másik oldalon ez áll: "Az útra Zoltánnal indulunk, de másik társaságban vagyok. a végcél ugyanaz. Ölélelés, kézcsók ,Miklós"

s a lábjegyzetben magyarázatul : A végcél a szerbiai Bor

Apámnak is az volt...


(de ott nem hiszem , hogy találkoztak, (több tábor volt ott...), vagy ki tudja... A többi néma csend.)

életünk elmúlt szakaszai

a két kisgyerek a kocsiban egymásra nézve mosolyogva kommunikálnak nonverbálisan - de láthatóan tökéletesen értve egymást...a kocsijuk és ők maguk is egy hullámhosszon...

mögöttük - a gyerekkocsikat tolva - kissé elhízott fiatal anyáik  is mély egyetértésben, szintén, de ők szavakkal, s elég hangosan, hogy elmenőben is visszhangzik benne a mellettem elejtett mondatfoszlány: ...igen, elmúlt az a része az életünknek...

és én most...., mire gondoljak....miután egy irodalmi kérdéssel fordultam brilliáns elméjű, minden  részletet aprólékosan ismerő, megtanuló régi barátnőmhöz, akivel órákat dumáltunk a koleszban egy szekrény tetjén egyetemistakollegista korunkben ( vagy 65 éve persze)...(Dosztojevszkij lóverő álomjelente merült fel a fb-on valami kapcsán egy "beszélgetésben" (netán Nietzche meg a Torinoi ló...)

és ő pár perc elmúltával közli, kikapcsolás után, visszaírva cseten, hogy ő már  semmire nem emlékszik, mert időközben... (nem is írom tovább)....


Beszélgessünk hát, amíg tudunk! míg van miről, emlékezzünk míg van mire....!

valami regényfélét kéne irni!

jó lehet regényt írni...belemerülve egy különvilágba... egyszer már írtam, de az krónika volt...saját élet...egy különös nyár, de szóról szóra , igaz, reflektálva

de elég nekem az is, ez az egyélet, néha sok is, s tulajdonképpen semmi kedvem nem lenne egy újat kitalálni

viszont egy regény jól jönne, mert abba kedvemre kifejthetném a gondolataimat
volna rá hely, nem úgy mint a szűkre faragott versekben
aminek jelentése pl németül, amúgy is sűrítés (gedicht)

szeretnék egyszer valami terjengőset irni, ami mégis magvas
és nem szószátyákodás

hiszen annyira bonyolult ez az egy életünk is
annyira szövevényes és a gondolataim róla
annyira összetettek és változók
érzéseimről nem is beszélve

kéne valami új műfaj
a regény nem is lenne jó

de kéne valami, tengerszerű....

szeretni

csak szeretni érdemes
múltat jövőt
egyre megy
öreget gyereket
s ha nem jó nekik
jó neked

csak szeretni érdemes

azt is aki gyűlölhet
észre se vedd
feledd
csak szeresd
nem neked árt a gyűlölet
őt sújtja mit  érez
önméreg

te csak szeress

szeresd ki már
nem szeret
ami egyszer volt
semmissé nem lehet
ő már nem
meglehet
te most is
azért is szeresd

mindig szeress
ne érdekeljen
más semmi sem
előbb utóbb
visszaszeret
mindened
de ha nem
akkor is
csak mosolyogj
és szeress

isten veled
s ő biztosan szeret

ha mindent
szeretsz

a szeretetet
szereted

s ő a szeretet
igy mást tényleg
nem tehet

csak szeret

akkor is ha
nem ,
hiszed

álom-élet

mint mikor ébredés után tudod
hogy gazdag sokszinű álmod volt
az éjjel de reggelre
minden feledve

lassanként így gondolok
vissza múlt életemre

s mint ahogy napközben jöhet
egy rokonmozzanat mi előhivja
már feledtnek hitt álmom

így jön elő múlt életem
minden mozzanata
egy elejtett magból
lombbá bokrosodva

mert minden ami elmúlt
életre kelthető

ha mindenre figyelsz
semmi nem múlik el
nyomtalan

mindennek nyoma van
akár élet akár álom

(az élet is álom,
csak fordított irányból)

rég láttak!

jövök ki a boltból, a biciklitartó felé , pont a biciklim melletti résbe  tolta a saját biciklijét egy ember, aki félmosollyal és merőn, kicsit csodálkozó meglepődéssel, de kedvesen néz rám, én vissza, nem nagyon értem, de mondja is nekem, hogy milyen rég látott, mondom, olyan rég valószinűleg, hogy nem is engem és összetéveszt valakivel, mert én nem is tudom, ki ő, de mondja a vezetéknevem, és stimmel!, megkérdem hát én is az övét, mondja, volt ilyen vezetéknevű két tanitványom is, egy fiú meg egy lány, testvérek, mondja neki is épp fia és lánya van, de a keresztnevük után kiderül, nem őket tanitottam.... de azért ő változatlanul tudja ki vagyok, és sehogyse érti , hogy nem látott ilyen régen,kérdi, hogy itthon szoktam-e lenni, többnyire, mondom, nem érti, mondja hogy olyan régen látott, van annak már vagy 5 éve is, mondom az az 5 a 75-höz képest nem is olyan "sok", de ő igazán örül, mint mondja, hogy most találkoztunk, mit mondjak erre, minden jót kivánok,,, neki, 

úgy látszik tudok még  hiányozni "látásból", még olyan embernek is,  akiről fogalmam sincs kicsoda

lehet, hogy tényleg ritkábban "látszom", (már más is mondta egyébként)...

hiába már nincs tele velem a város.... :)

sőt, máris olyan mintha nem is lennék benne, csak néha mint egy jelenés?

helyrehozatal

ha újra fiatal lehetnék, értem úgy, hogy kezdő,senkire nem hallgatnék, csak magamra, de magamra nagyon. Itt hibáztam a legnagyobbat, hogy hiába voltam mindig más véleményen, azért szomjaztam a tanácsot is, a szellemi támogatást,hogy jól csinálom, nem rosszul, bár inkább csak feltételes módban, mert szinte csak készülődtem, mindig  -  utólag látom, hogy nagy hiba volt, fölösleges energiapocsékolás a vita és a harcok is. Senkivel és semmivel nem kellett volna törődnöm, csak menni a magam feje után. Tudtam én mindent , mit kellene, hogy kellene, csak nem volt elég önbizalmam, és olyanoktól vártam (volna) megerősítést, akik inkább csak gyöngítettek (volna)

de még mindig nem késő.

úgyis mindig mindent fordítva csináltam, és fáziseltolódással.

a nagy illemkérdés -avagy renitens kisujjam

mert mi van ha a kisujjam
nem előkelősködésből
áll el a többi rendestől
a kis kávéscsésze fülén

rászólnék én
de nem érti

ha neki úgy
természetes
mért nem lehet...?

.....

a kisujjam már hegedülés közben is renitenskedett, ha épp nem volt hangképző dolga rajta... nem tudtam vele mit csinálni, mindig "szabálytalanul" állt félre a húrtartón.

ő mert renitens lenni (nem is tudott volna más...)

megfelelések

régebben volt naplóm, kézzel , füzet(ek)be írott... aztán semmi , majd újrakezdtem, a blog azaz webnapló mellett is, de nagyon hézagosan vezetgettem...viszont  újabban mégis, és a legutóbbi beírásom, épp ezzel kapcsolatos.
Aztán márnapra rá olvastam valamit, ami meg válasz is rá, és továbbvitel... mindenesetre érdekes.

íme, a kérdések a napló bejegyzésből: április 27.

"Nem volt butaság az a régi szokás, amikor megszemélyesítette a naplóiró a naplóját. Vagy legalább így kezdte a bejegyzését: Kedves Naplóm! Mert ha formálisan is, de ez hallgatótársat teremtett, motivált  - és elejét vette annak, hogy azt érezze a naplóíró, hogy a semmibe, a levegőbe, magában beszél , n. b. monologizál. -

Azt hiszem  (ez most lóugrás) , de ezért is van szükség személyes Istenre, akivel lehet beszélgetni, vagy legalább is akihez lehet szólni. -

Valamelyik nap álmomban vagy - ból arra ébredtem, hogy egy ismeretlen (férfi)hang ezt mondta: Ő.

De beszélni mindig csak a te-hez lehet. (v.ö. Buber: Én és te)

Na majd folytatom, addig eldöntöm kinek, kihez...."




és akkor pár nappal később  könyvből, ("Az üzenet" )
itt a "válasz":


"Mondd el naponta Istennek, amit igaznak érzel. Ha dühös vagy, légy dühös. Ha hálás vagy, légy hálás.ha frusztrált vagy, ha valamit megkérdőjelezel, akkor közöld ezt. Minden nap legyen Beszélgetésed Istennel.És ne csak egyféleképpen! Végezd el papíron... és légy kész arra, hogy a legmeghökkentőbb válaszokat kapod majd...."


(Mondjuk e könyv írójának már van gyakorlata ebben)

ahogy Hans Castorp...

...madam Chauchat testén...

úgy láthatnék most én is át a saját koponyámon, kezemben azaz már táskámban  a CD róla, a CT felvétel nyomán, egy nyitott borítékban, de hát nincs a közelben számítógép.. és ez egy átláthatatlan lemez; persze adtak valami papírt is . lelet gyanánt.. de az nem olyan érdekes mint ez lenne, ha... de azt hiszem, olyan nagyon nem  nem is akarom megnézni, (Hans Castorp esete egész más volt, ő szerelmes volt Madam Chauchatba  a Varázshegyen , én meg nem is vagyok még narcisztikus se (remélem is), és itt ebben a sikföldi pusztaságban...

inkább

a biciklimen ülve felidézem  József Attila versét,  Thomas Mann  üdvözlését, melyben emlegeti Hansot meg a Madame Chauchat, de nem csak azt a részt, hanem  az egészet, elejétől - (mint gyermek, aki már pihenni vágyik) .. végéig (... mert örül, hogy lát ma itt fehérek közt egy európait)..minden szavát, pontosan, míg a rendelőből  haza  érek... 

jó kis teszt és az eredménye  pontos, hibátlan, egy szótag egy macula se hibádzik belőle....

mi van ma? savuot és pünkösd napja

szeretem mikor egybeesnek a dolgok, megerősítenek a világ és minden egységében
és ez olyan megnyugtató, mert stabilitást ad, harmóniát
mindent ami a zűrzavar és káosz ellentéte

és titokban úgyis sejtjűk, hogy miden egy és egységes,
de ez a gyakorlatban oly ritkán nyilvánul meg, sőt, újabban sőt

úgyhogy ilyenkor, mikor pl két ünnep egybeesik - mint pl gyakran télen a chanuka és a karácsony, vagy később a húsvét és a peszach, vagy most a pünkösd és a savuot...

jó érzés tölt el

persze ezek az ünnepi zsidó-keresztény egybeesések, egyáltalán nem véletlenek, sőt, az eltérés, a nem egybeesés a rendkívüli valójában, mert ezek az ünnepek valójában ugyanazok, némi (vallás) történeti módosulással

maradjunk csak a mainál

a savuot eredeti jelentése is hetek (vagyis 7x7hét azaz 49 nap után az 50. a zsidó ünnep , a tóraadás ünnepe, 50 nappal követi peszachot, amikor is az Isten átadta a a teljes virágzásba borult Sinaj hegyén a Tízparacsolatot tartalmazó kőtáblát Mózesnek (amit tudjuk miért először összetört...) (anekdotikus hagyományteremtő elem: hogy ilyenkor egész éjjel fent kell maradni és tanulni, mert annak idején őseink elaludták...ejnye:)...de mi (azóta is?) szeretünk tanulni...

a pünkösd is 50 napra követi a húsvétot..(pentakoszté gör. szó jelentése 50).ez a Szentlélek vagy Szent Szellem kiradása, ami a Jezus (Jesua )történetben pont  először, pont Sávuotkor áradt ki, s töltötte be a tanitványokat,

érezhetjük az analógiát a fentről jövő szellemi tudás belénk áradásával...

******

(amikor 50 éves koromban - ez se lehet véletlen (az 50. egyébként jóbél év)- robbanásszerűen és váratlanul behatolt az életembe a spiritualitás (eltartott jóideig és nem múlt el nyomtalanul - szerencsére),sok "tanítás" ért el, közvetlen tapasztalásként is, sokszor az volt előbb, s azt követte az utánajárás, -olvasás, tanulmányok... pont egy ilyen illetve a legfőbb az volt, hogy úgy mondjam erre futott ki az egész folyamat....amit ki kellett nyomozni, minden ide torkollott,,,a pünkösd jelentéséhez (akkor még azt se tudtam, mi az hogy pünkösd, a savuotot sem...)...a nyomozás vezetett rá

azt hiszem itt a lényeg

el kell fogadnunk s eleve tudomásul venni a felsőbb világot, annak törvényeit... bárminek is nevezzük, bármilyen vallás hívei is vagyunk, vagy akár vallástalanok (azt csak mellékesen jegyzem meg hogy a keresztény vallás a zsidóból lett, ugyebár,,,innen is az ünnepek egybeesése)

de a lényeg hogy valóban a Tízparancsolat és a szellem törvényei szerint kell élni! (új miniszterünk sajtóban hírhedtté vált mondásával nem  akarok továbbélcelődni, de túl komolyan venni se, mert a  Tizparancsolat betartása sem óv meg  halálos betegségektől... ill nem a benemtartásától leszünk betegek, de tény, hogy csak úgy érdemes és csakis úgy kellene élni, és sok probléma (nem csak és elsősorban egészségi)megoldódna akkor...! vagy elő se  jönne...

mert ezek alapvető erkölcsi elvárások, törvények.

micsoda idők...

találtam egy levelet  a mély iróasztalfiókomban, mondanom se kell, mást kerestem - egy orvosi leletet, de mást találtam ..lelet ez is,  a levél 1962. körüli, , én  írtam (kézzel persze, tollal) anyámnak, feltehetően egy egyetemi épitőtáborból, Nagykátáról, egy ideig itt hányódott a polcomon egy apró mini fotó is arról a táborozásról, a sátrunk előtt, fürdőruhában , páran ücsörgünk, én szokatlan "frizurával", két varkocsba összefogva a hajam, most itt a levélben van némi magyarázat tán erre is:(mert hogy a 4 oldalon keresetlen egyszerűséggel és természetességgel mindenről beszámolok (majdnem) anyámnak, s közben erről is:"A hajam csupa kosz. A fésűm naponta kell mosni. Érdeklúdj hajcsavaró iránt a drogériában, de ne vedd meg!"

meg is lepett a levél közvetlen hangja, a részletesség, pedig anyámnak azért megszűrtem a közlendőimet, ami feltehetően izgathatta volna , azt azért inkább elhallgattam előtte - kíméletből, (nem emlékszem , hogy lányomtól kaptam volna hasonló hangvételű levelet, de hát más időket élünk, a kommunikáció mobilon zajlik, emailben ,annak más a stílusa,  felgyorsulva.. Lehet, hogy  én is előbb értem haza az építőtáborből mint a levelem?

S lám egész véletlenül jött elő a youtubon ez a szám,, felvétel  az 1969-es vagy 67-es?) évből, San Francisco 

MICSODA IDŐK voltak, milyen kedvesnek tűnnek most a szereplői

hippik, virágok, szelídség, szeretet....mosolyok

de hova lett mindez ....

ez már a múlt, a visszahozhatatlan...

mintha emberibb arca lett volna? (kérdem, óvatosan)....

(itt ugyanez a dal ugyanaz az előadó, évtizedek múltán)

aztán ebéd előtt - meg után is belenéztem a mai windsori esküvőbe, élő közvetítésben

Micsoda kalapok! ez volt az első benyomásom. Mintha nem is 2018-at írnánk, hanem majdnem a viktorianus időket...



de aztán kiderült , van itt minden: itt is sok virág, és a  menyasszonyi uszályt vivő kislányok fején majdnem-hippis virágkoszorú

  .... az "ifjú (menyasszony 36, vőlegény 33) pár" a herceg Harry és menyasszonya Meghan, az amerikai színésznő, természetesek, és ott van a megilletődött édesanyja is afroamerikai, nagyon kedves, szimpatikus arc....

és

gospelt is énekelnek itt, a Szent György templomban, gyönyörűen...

és közben a menyasszony és vőlegény  egymásra mosolyognak, (mintha 69-ben?...)

biztató....

(igaz, a királynőt véletlenül nem (sem) láttam mosolyogni, de ez nem tesz semmit)

átlátszó

egyre fakulok

hajam ősz
arcom sápadt
üveg a csontom
sokszor meg se látnak
nem csoda

én a tükörben
még látom magamat
bár ritkán nézek oda

furcsa lesz ha
egyszer
ott is
üres lesz
alakom nyoma

75

ma reggel erre ébredtem
de mondhatnám riadtam
hogy 75
vagyok
s ez a szám
túl soknak tűnt nekem
igy összekapcsolva velem

hihetetlen
hogy ennyi év mögöttem
s közben észre sem vettem
,
csak folyton csodálkozom azon
hogy botladozom

s még mindig nem tudom
mi az hogy ÉLET


2018. május 18. reggele

hasonmások

bekanyarodott a sarkon
azt hittem anyám
s ez egyszer már előfordult
igy hirtelen

mondták hogy hasonlitunk
mi ketten
igy érthető
(hogy ő is
anyámra is)

de azért nagyon
fel tud kavarni
egy ilyen találkozás

és bár köszöntöttük egymást
közvetlen kedvesen
a többiből kihátráltam

én nem tudok ilyenkor beszélni
mert hát anyámmal nem beszéltem
már régen
magammal meg?
ugyan már!
arra megfelel egy notesz

ő meg
ne is sejtse...

majd beszélünk
ha csak ő jön velem szembe
nélkülünk

akkor, talán....

de rólunk egy szót se

időtlenség

halottaimmal
vacakolok
már mióta

de hát egyikük 105 lenne,
másikuk 110....
lehetne

vagy megállt az idő
vagy én álltam meg benne

a szivem is mindjárt
hiszen már rég megszakadt

utánuk

a rohanó

hova rohan a szélben
aktatáskával kezében
kócos ősz haját lobogtatva
mindenkit lehagyva

hova rohansz ugyan?

így előbb érsz sírodba?

vagy addig még annyi
a teendőd
s annyira fontos
hogy másra nem is gondolsz?

hát csak rohanj

nekem jó ez a pad is
nézni itt a parkban
fákat s embereket

még azt is akit
látószögemből
már rég
kifújt a szél

dilemma

hol az árnyalatnyi különbség
a benemavatkozás tapintata
és a segitségnyújtás elmulasztása
közt

de honnan is tudhatnád előre
mi lesz

én már a saját életembe se merek
szándékosan "beavatkozni"
pedig lehet hogy "segitene"

de az is lehet
hogy mégis csak jobb
ha minden halad a maga útján
simán (vagy akár göröngyösen)

a végeredmény
nem tudható előre
csak utólag

későn
vagy
sose

én azt mondom,
hagyjatok békén
s én is igy teszek

ebből baj nem lehet
bár sajnos
semmi jó sem

az emlékek kertje

emlékvirágok....

van ami nyílik
terebélyesedik
de van mi lehull
sorra
még  bimbósan
mint a rózsa
szirma

de nem taposunk rá
összesöpörjük

az érzelmek szabadsága retrospektive

az érzelmek nem tompulnak
erősödnek, nőnek
azaz sokszor utólag
érzékeljük nagyobbnak
a jelentőségüket
másképp más rangsorban
van ami fontosabb
mint volt
ami most
utólag bontakozhat ki igazán
miután lehullottak róla
a realitás gúzsbakötő korlátai

az érzelmek szabadsága

vissza- vagy előrevetitve
de sose akkor a mostban

mindig szerettem előre
álmodozni
mint ahogy most vissza
emlékezni

csak a jelent intenziven
korláttalanul érezni
soha

most pótlok
egy lyukas hordóba

új Danaida

az egyetlen konstans ...

egyetlen dolog állandó: a változás maga

ez szüntelen - csak sokszor későn vesszük észre

de  utólag viszont - bepótolva mintegy az  eddig elmulasztott "valóságot", - szinte csak ezt a változandóságot, s visszamenőleg is. Hiszen már tudjuk, a jövő is (sőt!) oly bizonytalan, efemer.

bár - voltaképp - az volt a születésünk is

"orr alá dörgölendve" (E.P.)

Kikerestem, egy belém akaszkodó mondatot (mielőtt végre visszaviszem a könyvtárba)

Az évek iszkolása  c. interjúkönyvből, 49.o. :

Márk istene zsidó?

Isten (Krisztus)zsidósága csak zsidózáskor szokott eszembe jutni, mintegy orr alá dörgölendve

 *****************

lehet, hogy mostanában gyakrabban jutna E.P.eszébe....?
nem tudok "eliszkolni" ettől a (kellemetlen) gondolattól


........

öröknyárban

szeretem az őszt
mikor lehull az első levél

szeretem a telet
mikor lehull az első hó

szeretem a tavaszt
mikor kipattannak a rügyek

de legjobban a nyarat
harsányzöld fáival
elejétől végéig
mert közben
azt hiszem
örökké tart

az önzés és önzetlenség ideológiái

(még márciusban írtam...noteszomban találtam, ne heverjen szanaszéjjel parlagon, most úgyis rendet akarok csinálni, a régebbiek közt is)

A nacionalizmus önzés és egoizmus. A nacionalista ember önző, egoista, csak hiszi, hogy közösségi ember, mert sokan vannak. De maga az alapelv, ami egy teljes nemzeté is lehet, - önző.

Másrészt: bezárkózó, nem  nyitott s így beszűkült is.

Gőgös is, mert nem is látja a másikat (embert, népet), de ha mégis, akkor meg irigy rá és/vagy kinevezi (legyőzendő netán elpusztítandó) ellenségnek!

Esetleg kétségbe is vonja vagy éppenséggel eltulajdonítja értékeit...(Persze, a szellemieket nehéz, azt inkább fel se fogja, de/és tán épp ezért elutasítja, mint számára "idegen" eszmevilágot.

nagy "magyarjaink" Kölcsey, Vörösmarty, Petőfi, Arany... miért tudtak oly szépen: nemzetféltőn is együtthaladni másokkal... Jelszavai(n)k valának : haza és haladás. (Kölcseynél), Vörösmarty hazát és emberiséget emleget együtt...s lesz még egyszer ünnep a világon - jósolja-reméli a Vén cigányban tágas horizonton

és már azt is feledtük, hogy Petőfi a Világszabadságért küzdött volna...? Ja vagy hogy ő is félig-meddig "idegennek " számitana ma? a mai okoskodás azaz inkább butáskodás szerint,...? merthogy Petrovics... mint  József Attila a  vagy "tán egészen" román apjával... a Hazám így esdeklő költője?:"Édes hazám, fogadj szívedbe, hadd legyek hűséges fiad!"... "Adj emberséget az embernek, adj magyarságot a magyarnak"...vagy Radnóti (eredeti nevén Glatter), aki nem tudhatta, hogy másnak mit jelent e tájék, mi neki szülőhazája, amely kitaszította, megölte de ő tudja hol lakott itt Vörösmarty Mihály...

megint egyre sűrűsödik az a virrasztó éji felleg?

Szegény ősmagyaros bajszos, patrióta, magyar-zsidó vs zsidó-magyar  ősapáim...

Guttmannból lett de jóemberként maradt s lett Gonda, a márciusi elveiddel, szónoklataiddal, polgári radikális párt-szervező demokratizmusoddal,  humánus . emberbaráti jótékonyságaiddal...s te, ki maradt Löwinger (bár Móriczból Miksa...)(s utódaid már Ladányik), saját magad alapította, saját lábaddal  kijárt kereskedelmi iskoláddal, s neológ templom-alapitásoddal, a jerusalemi templomablakokkal,(hol sose jártál) a  Kecskeméti Ármin*  főrabbi mellett hitközségi elnökként vallott hazafias eszméiddel, a magyar nyelvű istentiszteletekkel, s az orgona szóval templomotokban...és a hazának a hazáért  adott hadikölcsönöddel... ami tönkre is tett...

az csak "szerencse" (hm:(  hogy hatvanegynéhányévesen már elfogyott dolgos, aktív, hősies, közért is önfeláldozó életetek, és egyikőtök se érhette meg 1944-t, amikor "idegen"ként elhurcoltak volna benneteket is a hatszázezer magyar zsidóval....magyarságotokról, hazafiságotokról megfeledkezve, mindezt semmibevéve.....*

de én semmit se feledek!

*********************************************************************************

* u.i.ma (2018. május 12.)
hozzám került nagynéném emlékkönyve amibe Kecskeméti Ármin 1924. május 9. ...-ben ezt írta "búcsúzol az iskolától, de nem a további művelődéstől....tanultad , majd éled is a hazaszeretet s a vallásos hit tanítását... a lelkednek áhitat volt mindkettő; váljék is az életednek erkölcsi áldásul."

(Nikelszky Jenő, Makó város polgármestere 1930-ban írta Kecskeméti Árminról, hogy „harminckét éves működése alatt mindvégig a közpolgári erények teljességéről és rendíthetetlen hazafiságáról tett tanúságot. Úgy egyházi, mint világi beszédeiből mindég a hazának szeretete sugárzott, ebben a szellemben nevelte az egyház iskolájának tanulóit és vezette egyháza híveit.”) 

Kecskeméti Árminnak nem volt olyan "szerencséje" mint nagyapáimnak....(őt deportálták, Strasshofban halt meg, "útközben" 1944-ben végül is a holokauszt áldozatként... - a(hol egyébként én is voltam, anyámmal...csak mi tovább s túléltünk )

ahogy ásom magam a múltba, a feltárt, előkerült dokumentumokba...egyre kevesebb felednivalóm van és egyre több emlékezni és figyelmeztetni valóm!

igen, én semmit se feledek!,,és egyre többre emlékezem vissza

és minél többet tudok meg a múltról is, annál inkább látom, hogy  többet. nem szabad felejteni.

s a jövő érdekében sem szabadna! ezért igyekszem emlékeztetni is....

...
s ebben mások is segitenek:
pl most este a csetten a fb-on kedves bloggertársam  ezt az üzenetet hagyta:

„A fővárosi Lapok 1882. november 26-i 272. számának 1698. oldalán, a Vidéki hírek között a következő kis tudósítás olvasható: Arany János címmel Szegeden külön füzetben megjelent a szép emlékbeszéd, melyet az izr. hitközség által rendezett gyászünnepségen Löw Immánuel rabbi mondott. (in: Tiszatáj 2017.március 123. o.

katharzis

jó néha sírni
kell az a belső
fürdő
is

(katharzis görög szó
jelentése
mosoda...)

anyám Ladányi Ida...

én még itt vagyok

anyám lánya
ki ladányi ida
eredetileg löwinger
és mindenki dusija
(sógora dusánkának hivta
lelkecskének
a dusa szláv szó
jelentése lélek)

mindenki szerette
mindenkit szeretett
nem bántott senkit
őt is csak a numerus clausus
mi nem engedte továbbtanulni
bár tehetségesebb volt
mint gimnáziumi osztálya
keresztény fiai
még ha le is L Ibázták
az iskolapadon
a d-t b-re javítva ki
de milyen jót nevettek rajta
persze ő is--- a fiúkkal körbefogva
a 30 éves találkozójukon
(min én is ott voltam)
kilencszázötvenhatban
a régi pad fölött
hol még bevésve állt a
neve L.Ida átjavítva)

na meg bántotta a háború
mi elvitte a férjét
a munkaszolgálatba
honnan nem tért vissza
nem láttuk azóta
égen se földön
nincs nyoma

igaz minket meg a
marhavagonba
tuszkolva
deportálni vittek
fiatal anyát
s másfél éves gyereket
de onnan egy év után
hazajöhettek azaz -tünk
anyám húsz kilóval kevesebben
de életben

de aztán se bántotta senki
csak az újabb kor
újabb igazságtalanságai
miknek alávetette magát
mert azt hitte igaz
és ennek érdekében
jogos az áldozat(a) ..

letette a fűzőkészítő mestervizsgát,
aztán alig kapott munkát
de lett kiváló irodai dolgozó
egy vállalatnál
s közben festett
és versmondással
emelte a kultúrát...
és nevelt engemet

lakásunk megszűkítették
államositások kurtították
befalazásunkhoz maltert ő adott
kissé megnyomorították
és látogatta párszor
az idegklinikát

testvérei már
kivándoroltak sorra
az egész rokonság
(őket is hogy hiányolta!)

aztán lett egy veje
ki többnyire
nem úgy bánt vele
ahogy kellett volna

de az unoka
mindenért kárpótolta
ám a kis durci nem szerette
ha örömében nagyanyja
le"csillagom"ozza
s megjósolta
a szemébe mondva
hogy le fog hullani
mint ősszel a falevél
bár ha elesett fölsegítette
s mesélt neki még
olvasni se tudva
az ágya mellé
odakuporodva
sok szép mesét
piff és paff

de aztán hamar
dusi mama
falevélként
tényleg
odalett...

vagy 30 éve ennek
senki se tudja hova...
senki se tudja hol van
de a makói temetőbe'
jángoron ne keresd
a márványkő alatt
hol szülei is
Löwinger Miksa
és Bárány Mariska
porladoznak
vagy nyugszanak
a föld alatt
s akik közelébe
már kívánkozott
de ne keresd ott
én tudom hogy
nem ott van
ott ne keresd
anyámat
s se holtan
inkább csak mindenütt
s élőn
ő párszor visszajött
s fülembe súgta
azóta tudom
ha nem is pontosan
azt ami vigasztal
de csitt
erről nem lehet beszélni
más úgyse értené meg
s én se értem mindig

anyám löwinger dusi
héber neve liebele
(azaz kedves kedvenc)
lányomnak dusi mama
a vállalat gonda kartársnője
osztálytársaim dusi nénije
nekem anyu - anya
vagy harminc éve
el van temetve
(de bennem soha)
és ott lebeghet fenn
a mennyekbe'
hagyományosan szólva
s leegyszerűsítve
az emlékeinkbe'
néha álmomba'
s néha hologramba'
valós látomásba'
vagy nem is tudom hogyan
mert elillanóan
nem mondhatóan
de valahol, valahogy VAN

és a szó mit megsúgott
és amit üzent
itt maradt:
itt van körülöttem...
és bennem

a fluidumban...

tovább már nem mondom
ezt se kellett volna

(talán majd máskor)

(de most
kicsit elbizonytalanodtam)

óránként

álmomból óránként ébredek
vajon mi ébresztget föl?

a háborgó lelkiismeret?

hallom ablakom előtt
a madarakat

ők sose alszanak?

(pedig nekik nincs is
lelkiismeretük...)

közbülső...

húz az ágy
a köztes
közbülső
nyughelyem

lehet hogy a gravitáció
működik így
a megvénítő s meghalasztó
fizika
ámbár az a földre
merőlegesen hat
s az ágyam
ami egy kanapé
jelenleg
mit nem birok kihúzni
(bár így már kezdem kihízni)
oldalra esik
és úgy esem bele
sokszor már koraeste
srégen eldőlve
mint egy féligkorhadt
kivágott öreg fa...

húzna le a föld is
de az túl lent van
jó kis közbülső hely
ez a kanapé

(ezen fogant a gyerekem
akkor még kihúzta a férjem)

úgyse lesz szélesebb
a végső fekhelyem se
ami vár rám
a föld alatt

onnan már nem
eshetek
lejjebb

de vajon a lelkem
hova lesz

remélem
az fölfelé száll
ledobva a test
lehúzó nyűgeit
(s a tömegvonzást)

de azt hiszem
(ahogy egy ókori bölcs is
megmondta)
ez már nem tartozik rám

múlt és jövő a jelenben

                                                        Bennem a szándék sok százados szándék (Ady: Hunn, új legenda)

                                                                                                           *

                                                        Én úgy vagyok, hogy már százezer éve   
                                                        nézem, amit meglátok hirtelen
                                                        Egy pillanat, s kész az idő egésze
                                                        mit százezer ős szemlél velem   (József Attila: A Dunánál)
                                                                                                         
                                                                                                         

     "Ne foglalkozz annyit a múlttal,
      inkább a jelennel meg a jövővel"-
      mondja a lányom

      de énbennem a múlt
      egyjelenné válik

      s hogy a jövő mit hoz?

      én hozom hátamon...

      egyre nagyobb zsákkal
      s DNS labirintusokkal
      ott legbelül bennem
      s egyre tudatosabban
      Janus-arccal kétfelé
      nézve egyszerre összve
      megszólitott  ősapáink
      csacsogó fiad-unokámal

      ...a múltat s jöveendőt

                                             

anyák napján, anyám,anyák...

Ki kéne menni a temetőbe!
megszólalt bennem egy hang
anyák napján, ebéd után...

kedvenc margarétád vinni a sírodra
de az még nem nyílik ilyentájt

sírodon nem terem semmilyen virág
pedig a piacról is hoztál mindig
s le is festetted vázába rakván
ezekből még mind nyílik is
szűk szobám falán
kivéve amiket elajándékoztál
a legszebbet az orvosnak
aki segített világrahozni
lányom, az unokád.....

az emléked is nyiladozik bennem
egyre - nem hervad az se
s nem is kell temetőbe mennem
sírni is tudok bárhol
ha itt van az ideje

de inkább örülök és köszönöm
hogy voltál, anyám voltál
s hogy lehettünk általad mi is:
én, lányom, unokám...
kit már nem ismerhetsz                                                       
de tudjad, hogy van!
mert te is
így élsz tovább...
Isten éltet - bennünk -
anyám!

             *

Kimegyek a temetőbe,
majd a születésed napján.
június huszadikán
viszek egy csokor margarétát
s próbálok majd nem sírni
hanem örülni és köszönni
hogy éltél és életet adtál
anyukám

      ***

nem sírok
ő is mosolygott
legvégső pillanatában is...

ez is vigasztal most

e kései
már a 29.
anyámnélküli
anyáknapján

meg az hogy
kaptam egy könyvet
amibe lányom is írt
mint anya....
a címe:
Szeretlek, anya!
és reggel felköszöntött a fia...

így hát boldog anyáknapját!

                                                                              

(de azért ha sirok is egy kicsit,

      ugye nem baj?

      jólesik...)

körhinta újra

felszálltam újra a Körhintára, a moziban, 62 év után....

(a városnapra mint Páger-díjas színésznőnk: Törőcsik Mari  filmjét vetítették, ajándékba,szombat délelőtt 10-től, velem együtt 7-en azaz heten voltak a moziban (pedig gondolom, a város lakosságának nagyobb része egyszer se láthatta ezt a remekművet. Mert azt kell mondanom, az. Az maradt. Nem kezdte ki az idő, sőt olyan (művészi) értékeket mutatott fel a film, amiknek ma már nyomát se találjuk...

szinte tökéletes, és  hiteles, így hát semmi nem avult el benne , belőle...

55-ben készült, 53-ban játszódik... Sarkadi írta, Fábry rendezte, és a remek operatőr! Hegyi Barnabás ... a szinészek ..Törőcsik, Sós Imre--de Kiss Manyi, Barsi Béla, Szirtes Ádám, mind... (még a statiszta vásári  vagy lakodali forgatag is)  tökéletesek...

mennyi árnyalat, arckifejezés, pillantás, ami mind magáért beszél.. mennyi feszültség, drámaiság...

na és a kisérőzene, önálló jelentésben (Ránki): a cirkuszi vásári (körhintás) zene, ami beleolvad később zeneileg de képileg is a csárdás(kör)jelenetbe... a lakodalomban.

és a szép magyar népdal változó jelentéssel, de állandó szomorkás-szerelmes aláfestéssel mint egy felejthetetlen leitmotiv (nem, nem is csak kisérő zene! - sokszor a lényeg)

Jaj de széles , jaj de hosszú, ez az út...
amerre a kisangyalom  elindult
kisangyalom fordulj vissza hosszú utadról
emlékezz a be nem váltott szavadrul

Hosszú utról visszatérni nem lehet
a szerelmet eltitkolni nem lehet
a szerelem szélesebb a tenger vizénél
árvább vagyok a lehulló levélnél

tulajdonképpen ez egy új Rómeo és Júlia történet, bár nincs tragikus végkimenetel (csak majdnem)...az 50-es évek elejének falusi-tanyasi Magyarországán.. tsz belépés, kilépés, sár, gondok, nem tudjuk milyen a jövő, csak azt hogy a Máté másmilyent akar magának és Marinak és a jövőnek...

a befejezés így 60 év után visszatekintve a VÉGE feliratra....
sok befejezetlenséget kavar fel az emberben...

hogy volt jó, hogy lett volna jó, hogy lett, hogy kellett volna lennie... de ez nem a dolgunk, sőt a Körhintának pláne nem volt...a jó film "csak" ábrázol...ha jól, akkor abban minden benne van úgyis, és hitelesen

csak az a kacagás volt olyan idegen az egészben,úgy hallottam utólag a "Maritól", a Töröcsiktől,  hogy az nem is ment neki, ezért nem az ő hangja kacag a filmen. Hát az kicsit hamis is volt,
És igazán a bánatos, szomorú arcok éltek....

*********************************

Hogy van a drága Törőcsik Mari?

Soós Imre hamar elment.27 évesen. előtte még eljátszta szinpadon Romeot is. (A Hamletet már nem. Pedig készült rá. A könyvjelzője a Lenni vagy nem lenni monológnál volt betéve....)

a legfőbb kertésznek

a kertész csak locsolja
de ha van eső
elég éltető
amit a természet ad

s ha valami megtámadja
elháritja

de nem az ő érdeme
az árnyat adó fa

jó ülni alatta

kinek köszönjem?

hát annak
mindenképp
aki elültette
s gondozza is
ha kell

de az elsődleges
"kertészt"
egészen máshol
kell keresnem....

E. P és a vers felmagasztalása

E.P. ezeket mondja (jaj, már csak mondta!:( ) Az  évek iszkolása c. interjúkönyvben a vers műfajjal kapcsolatban:

(Mit szólna Isten a Márk változathoz?)

...nem vagyok benne biztos , hogy Ő olvasó. Kezdetben vala az Ige, igy van irva, vagyis az nem igaz, hogy a szó nem volna fontos. Mégis, valahogy úgy gondolom, hogy szépirodalmat nem olvas. Prózát semmiképp. Verset és matematikát.


(...Irt valaha verset?)

...Verset írni? Nem , és nem is akarom kipróbálni. Nem akarom, mert nem tudom. Hallás kéne hozzá, még a prózavershez is. De amúgy "minden megoldás" érdekel. Sőt, az is, ami nem megoldás. De mindezt valahogy csöndesen akarom mondani, emlékezve, hogy Mándy milyen megtiszteltetésnek vette, amikor Kormos beválogatta egyik irását egy versantológiába,; Musil is írt valami olyasmit, hogy a líra az irodalom legbelső forrása.

No akkor pl ezek a mondatai itt (az Egyszerű történet vessző száz oldal - a Márk változat-ból) hogy is olvashatók?

(32.)
Isten nem tud kacagni.                                 
Nem szívesen lennék a helyében.
Viszont mindent tud,
mindig mindent.
Erről is az jut eszembe, hogy
nem szívesen lennék a helyében.
Sokszor gondolok erre.
Jobb embernek lenni,
mint Istennek.
Azt hiszem.
Isten tenyerén ülünk,
(mondta a bátyám)
De kién az Isten?

(83.)
Gyáva a szívem.
Az imák az Égben összeérnek.
uram. Valahogy már késő.
Nem tudom rád bízni magam.

Hogyan tovább?
Erre várok tőled választ,
mert ez az én kérdésem.
Úgy szoktál válaszolni,
hogy nem válaszolsz.
Szépen tudsz hallgatni, Uram.
Ha kérdezlek, hallgatsz,
és ha már nincs több kérdés,
az lesz az igazi válasz.
Mégis most azt kérdem,
mi végre.Uram,
és ki vagyok én?
Tudom, rossz kérdés.
Engedj látnom.
Árva szívem holt erét
töltsd meg, égi Jóság.


(89)
A levegőt nézem.
Régen a levegő olyan volt,
mint a semmi.
most mintha a semmi 
nem is volna.
mintha mindenhol
volna valami.
Az Isten.


Hát szerintem akármilyen versantológiába be lehetne válogatni, csak emelné az antológia színvonalát....(kérdés, hogy az ő szintjét nem süllyesztené-e le netán...(merthogy bizonyos szint fölött nem süllyedünk bizonyos szint alá... ugyebár )..

És úgy gondolom, a prózát semmiképp se olvasó Isten, a Márk változatot nyugodtan elolvashatná!
Ő is örömét lelné benne!
No meg szomorúságát is.

öntörvényű levelek

nem kérdi a levél,

hogy pattanjon ki a rügyből

s hogy nőjön zöldüljön

terebélyesedjen

aztán azt se

hogy sárguljon

s hulljon le

végül

tudja mi a

dolga

egypipacsos magánmajálisom

eleinte elhatároztam , hogy idén nem majálisozok, azaz nem megyek ki a majális helyszínére, így a Marosra se, hiszen a tömegen és ricsajon át kellene verekedni magam hozzá- ami nem az én stílusom már végképp

de annyira csalogató volt az idő, elmentem ebédelni a Borházba (ami szintén nem volt betervezve), de ott van kinti helyiség, igaz, hogy bogarak is látogatják az abroszt (ha ott felejtett morzsát találnak), meg a fejem fölött mindenféle régi paraszti használati eszköz, ami nem szeretném ha fejemre esne, meg látványnak se túl kellemes..bár egy múzeumban vagy skanzenban, ahol nem eszünk alattuk,  nagyon tetszene!.na mindegy ...summa summarum úgy gondoltam, innen már szinte félúton vagyok a töltéshez... ott viszont nem a strand azaz a majális mostani helyszíne felé karikáztam balra, hanem a régesrégi felvonulások egyenes útvonalán egészen a Marosig... nem lent az erdőben , hanem a szárazhídon, Szeged felé, az autós csárdáig (az azóta lett), de onnan már egy homokos autóúton a Marosig...jobbra nézve láthattam, sejthettem a campinget, de az eredeti majális átalakult helyszínét is.... a zöld ugyanaz volt... meg a fák,  még nagyobbra nőve....eszembe jutott, hogy mondtam én itt még harcosan Juhász Gyulától heves májusi verset , új vallomást is a színpadon, iskoláskoromban, átéléssel, lelkesen, emlékszem...:

 Minden szerelmet, amely bennem égett, 

Mint égi tűz és kárhozati láng, 
Melytől kigyúltak bennem messze fények 
S ragyogtak földi fároszok gyanánt, 
Minden szerelmet most rád pazarolva 
Szeretlek nép, munkás és szenvedő, 
Te vagy reményem óriási tornya, 
Mely mélységekből az egekbe nő. 
Te vagy egyetlen és végső szerelmem, 
Minden nyaramnál forróbb hevületben 
Ölel dalom és csókol énekem, 
Anyám te vagy s te vagy a gyermekem! 
 

Minden gyűlölség, amely bennem égett, 
Mint ifjú vadság és mint férfi gőg, 
Mely boldogított, mint a drága mérgek 
A mámoros ivót, halált hívőt, 
Minden gyűlölség szálljon most felétek, 
Kik a szabad jövendőt félitek, 
Kik renyhe jólét párnáin henyéltek 
S tagadjátok az egyetlen hitet: 
Hogy szent az élet és hogy szent az ember, 
Ki jövőt épít, mint korállt a tenger, 
Ki a sötét odúkból fényre vágyva, 
Majd győzni fog a földön nemsokára

a Maros csak folyt..... ugyanúgy mint akkor s mint följebb, itt most rábukkantam a  nevezetes emlékkőre, a Nemzeti Parasztpárt marosi dereglyén történő alapitásáról ("a haza sorsáért felelősséget vállaló emberek" által...1939-ben..  mégpedig alapításának emlékére 50 évre rá állitották ...(1989.ben)

..hiába, nem tudtak semmit megakadályozni, pedig a  39-ben...ekkor kezdődtek és haladtak előre a szörnyűségek...

....

visszafordultam...

fent a szárazhídon az út mellett láttam egy pipacsot, ezért: muszáj volt megállni és lefotózni

ez őrzött valami régi májusit... vagy korábban is jött .. ezzel a nyári meleggel?


visszafelé elindultam volna a majális mostani helye felé, amerre szoktam menni a Marosra máskor is,

de olyan tömeg özönlött és torlódott, gyalog, biciklin, autóval, hogy teljesen és végleg visszafordultam

egyenesen a gy.. cuki felé, hogy ott valamivel  felüdülhessek.....

de most ott is sokan voltak.. és egy elég kellemetlen epizóddal zárult a Majálisom:

ücsörgök az asztalomnál, elmélázva, fagylaltom kanalazgatva, mikor hirtelen egy durva erős hang az asztalomnál a mellettem levő szék támláját megragadva mondja leülhet-e ide? tettem a jobb kezemmel egy kitáró mozdulatot, az idősebb markáns arcú ember felé, de már harsog tovább, provokálva,  hogy vagy vigye el a széket?... s már viszi is el dühösen arrébb . mondom, persze leülhet az asztalhoz... de sértődötten a széket elhúzva az asztaltól távol ül le rá, és nyalogatja a tölcsérből  dúlva-fúlva a fagyiját: s még elmorogja oktató hangon mintegy magyarázatul és leckeként, a bölcs közmondását: " szóból ért a magyar"

a colámat már bent ittam meg a hűvös belső helyiségben egy másik asztalnál, a dúló-fúlóra rá hagytam a kintit....valahogy nem volt kedvem ott maradni...

érdekes, én nem csak szóból értek, gesztusokból is... sok mindenből  ...a szavakból meg a mögöttes jelentéseket is, persze.... nagyon is értem.

jelenbe mosolygó régi kedves arcok

...néha feltorlódnak... talán a "hosszú hétvége " miatt is.. jönnek csapatostul, de egyenként, és köszönnek, integetnek , mosolyognak, :)

és... kis idő kell, míg felismerem őket :(

pedig én mindig mindenkit egyből felismertem, csak egy ideje nem... remélem, hogy csak azért nem, mert egy ideje nincs rendes szemüvegem , a szemem meg egyre rosszabb...

és nem valami kezdődő "arcvakság" tünetei...

ülök a Gy cukiban, hátul a terasz legvégén, fény-árnyékban, s a kerítés mögül hallom csókolom tanárnő egy vidám teli női hang.... sejtem ki lehet, bár mintha erőteljesebb lenne, mint legutóbb, de csak akkor leszek benne biztos, ha már felér a teraszra, s jön felém mosolyogva családostul, gratulál Timi lányomnak... a kislánya, aki 1 hónappal előbb született, mint az én unokám, csak néz, ő se ismer fel, engem, pedig tavaly milyen jót beszélgettünk emlékeztetem rá, de nem emlékszik, viszont megint jó kis beszélgetésbe elegyedünk... miután elmondom, hogy az anyukáját tanítottam, a nagyapja meg osztálytársam volt, sőt hegedültünk is egy zenekarban.... tán majd egyszer találkoznak unokámmal, vagy Makón vagy Budapesten:) (ők is ott laknak, csak gyakrabban vannak Makón is)

aztán én vagyok kívül, és miközben a biciklim helyezem el a tárlóba,  a teraszról integet le egy fiatalember mosolygós kezicsókolommal, és én bizonytalanul köszönök vissza, hát ha köszön valaki, fogadni kell, s csak mikor látom a környezetével, akkor jövök rá, ugyancsak jelenleg Pesten élő régibb ismerős...nem a gimibe járt, (hanem a nagyapa alapitotta keribe), de egy tanítványomnak komolyan udvarolt akkoriban, meg a könyvtárban miután elolvasta egy írásomat a Makói hétben, (vagy husz éve),  az Akit nem ismertek címűt, rákérdezett eléggé megindítódva, hogy ezt tényleg az apukámról írtam?.... később, már este, boltba biciklizve látom a túloldali járdán, beszél valakivel, miközben átköszön, ekkor se látom jól az arcát, de  már integetek vissza , nem látom ugyan de tudom, hogy ő az - mondom is nevetve...

visszafelé meg abban a vékony, kissé görnyedt, magas, kicsit oldalasan  de frissen járó férfiban ismerem fel .- s nem is az arcában hanem - a mozdulataiban, régi iskolatársam, osztálytársam öccsét az anyukája az én anyukám barátnője volt, ő pap és egyetemi tanár persze már nyugdíjas ő is, de mindig nagyon tevékeny most is csak két napra jött le, a temetőben a sírokat rendbe hozni.... általában ilyenkor össze szoktunk futni, de most egy-két alkalom kimaradt, örültem, hogy láttam, azt hiszem ő is....

délután még a Gy. cukiba a belépő kapuban bemosolygott egy régi tanítványom is, Szegeden a klinikán  neurólógus, legutóbb ott, a zsinagógában találkoztunk, az újraavatásakor, mindig örül ha lát, mint mondja, de látom is a széles mosolyán, őt erről pár másodperc után fel is ismertem...az anyukájával jött, ő mondja, hogy mi egy iskolába jártunk, mondom biztos nem egy osztályba miután mondja a lánykori nevét, nem is , de ugyanabba a gimibe, ő kettővel fölöttem, mond ismerős tanárokat, osztálytárs- neveket, bólogatok, és szomorún konstatálom, hogy sajnos egyikőjük se él már,....a lányát most békén is hagyom (most épp nem is fáj a fejem)

az én lányom este hív, egész nap "kirándulni" voltak, nem rég értek haza, közben szól a kinti vezetékes telefon, bal fülemen még lányom a mobilon, de mondja, úgyis már vacsit akar adni a Családjának, ha közös rokon hív majd visszahívom, de nem az, jobbal fogadom a hívást, régi kolleganőmé...ők is már évtizedek óta Pesten élnek (a gyerekek persze felnőttek...) apropótól függetlenül sokat beszélünk, s egyszer csak azt mondja:---,mostanában sokat gondolok az anyukádra... csend... sírsz.?.. kérdi, nem csak várom, mit mond, már megszoktam, hogy minden osztálytársam,   barátnőm a régiek, akik ismerték anyut, milyen sokat  és szeretettel és megilletődéssel emlegetik... valóban megható... és direkt vártam, mit is mond róla K.... keresi a legtalálóbb jelzőt és végül is ezt találja: olyan ...  átszellemült volt... s tényleg, már majdnem sírok; értékeltem- e vajon én eléggé az anyámat,? !

és értékelem-e eléggé ennek a sok kedves embernek a kedvességét, figyelmét, mosolyát, mert ennek kölcsönösnek kell lennie--- anyukámból áradt a szeretet, az igazi kedvesség, figyelem...

talán -talán , ahogy öregszem... belőlem is kezd, ?

a gyerekek , az ismeretlenek is , integetnek ha meglátnak

(mint Pistike az ablakból integetett két kézzel, a direkt odahúzott kis rácsos ágyából, hogy lásson, mikor reggelente az iskolába mentem előttük, d.u. pedig pesztráltam...)

a legkevesebb és a legtöbb amit tehetünk, hogy kedvesek és szeretetteliek vagyunk egymáshoz...

és ha a szemünk rosszul is látja illetve nem rakja össze rögtön az arcvonásokat, a szívünk hamar helyre tudja rakni, kompenzálja.. és felismeri a kedves mosolygó embereket...

mert valóban jól csak a szívével lát az ember

szigorúság

ne légy olyan szigorú magadhoz - mondja
s olyan szigorúan, hogy szinte látom
ahogy összeráncolja a szemöldökét
és száját is keményre zárja
meg tán a fejét is csóválja

de nem látom, mert telefonál (s nem videon)
s már ki is kapcsol
mikor elrebegem
nem én vagyok szigorú
magamhoz
te vagy az
hozzám