2017. november 27., hétfő

dzsungeleim




A kertünk dzsungele
akár az emlékezetem

csak nehogy kiirtsák
annak fáit is
meg minden virágát

ahogy a kertünkkel tették

de nem, nem
én nem vagyok eladó

nem tehet velem
senki semmit 

a kert is
csak kényszerből
lett eladva,
a házzal

vezeklem is miatta
épp eleget
minden emlékem
mindig arrafelé visz

ahol a szemem
most csak sivár
parkolót lát

egy fűszál nélkülit

s a borostyán is az
utcára szorult
a föld alatti
rejtélyes utakon
de a kopasz akáctörzsre
teljesen ráborult

együtt szoktunk
sírni ott
ha arra járok

s emlékeim dzsungele
olyankor elfed
minden kopárságot


2 megjegyzés:

  1. "...a kert is
    csak kényszerből
    lett eladva,
    a házzal..."
    Az enyém, a miénk is - s bár nem kopár parkoló van a helyén, hanem egy MÁSIK ház, én mégis mindig AZT a régit látom.
    20 évig arra menni se mertem. Aztán sírtam, ha mégis. Aztán most már csak lehunyom a szemem és magam elé képzelem, milyen volt.Nem járok arra, könnyebb így.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. aztán láttam van fűszegély, és rendezett (bár igen, kopár, a dzsungelemhez képest) - a ház külön történet, minden ágbogas , dzsungeles, egyszerre csak kis szegletet tudok megirni, pláne versben... meg nem is szószerint referenciálisan , bár az igazat, mindig.
      A ház ugyanolyan sőt, szép is, és megmaradt a homlokzata is, mert műemlékjellegű, védett. Csak benne (bútornemutató) egyszer voltam. AZ is sok volt...elviselni...Bennem minden megmaradt... nagyapém épittette, ott születetett anyám, én, a lányom... nem lehet elfelejteni...semmit.De a kert...az külön történet mindig...

      Törlés