őszi sorok kívül s belül

"úgy leszakadtam minden más világról,
ahogyan lehull a gyümölcs az ágról"
került egyszer csak, váratlanul a fejembe ez a két (mi más, ki más?) József Attila sor, az utcán menve, nem is gondoltam rá, inkább meglepett, nem is én gondoltam őt, inkább ő engem.... pedig valójában persze , hogy én gondoltam, kidobódott a sok belémivódott sorból, a tudatalattról, üzent... csak ez a két sor. nem is emlékeztem , honnan. csak most látom, hogy a vers környezete, kezdete ez:
"le vagyok győzve, (győzelem ha van),
de nincs kinek megadjam magam"....
és aztán
„dolgozom, imhol e papírhalom -
a működésben van a nyugalom.".
s a legvégén:
"Köztetek lettem bolond, én a véges.
Ember vagyok, így vagyok nevetséges."

és jut eszembe, egyszer e sorok eredetét kutatni jött be valaki a könyvtárba. És bármennyire is ismerős volt , nem tudtam megmondani a lelőhelyét, hogy mely versből való, mi a cime...de hát nincs is cime, töredékféle...annak is a végén... úgy jöhetett fel a költő mélytudatából.... (hogy aztán bekerüljön a miénkbe...(?), ahol eleve valami közös emberi élményt, tapasztalást keltsen életre?)...sőt valami olyat is, ahol a fák és emberek sorsa is találkozhat... ahol ugyanazok a törvények uralkodnak...

.......

lányom óvodáskorában egyszer azt mondta, már többnyire fekvő, de a szobában ingatagon közlekedő, 80 éves nagyanyjának: le fogsz hullani, mint a falevél.... (mostanában, amikor felidéztem ezt az emlékképet s mondatát neki, önironikusan és önkritikusan jegyezte meg magáról, hogy kellemes egy gyerek lehetett. Pedig csak őszinte... ("még") , és jó megfigyelő, és a világot: fákat-embereket egységben látó, hiszen még előbb, egyszer, ősszel a nagy fák alatt sétálva, a hulló levelek közt, megjegyezte, hogy "hull az égfa, elromlott a levél"... (hát igen, elromlunk, lehullunk, emberek. levelek (gyümölcsök?)... nem nagy a különbség, és milyen jól irta meg már, ugrálókötelezés közben, az eresz alatt, lefirkantva, ceruzával egy sima rajzfüzetbe. kb 9 évesen :

Kislevél

Jön az ősz.
Szegény kislevél!
Ő az egyetlen, ki
nem törődik bele a sorsába.
Ki nem tudja és nem is akarja
tudomásul venni az őszt.
Mint ahogy az őz a vadászt.
És megérkezett az ősz.
És mosolyogva hullt le a kislevél
Mintha mi sem történt volna.
---------------------------------- ----

összealálkoztam kortárs szinténnyugdijas kolleganőmmel, (mintha én lennék?,-re mi már csak mintha vagyunk - mondtam. ) és már elindultából fordult vissza, hogy megkérdezné, mint "irodalmártól", mit tudok bizonyos Makay Idáról, akinek Októberi imádság c. versét hallotta minap a rádióban s nagyon tetszett neki. Utánanéztem a googleban. Pécskörnyéki általános iskolai tanár, 1933-ben született, s költő volt. Volt.az egyik bejegyzésből kiderült , pont 2011-ben, tehát idén halt meg... sose hallottam róla, nem olvastam tőle (csak most bele, a finom verseibe), mégis megrázott a "hirtelen" halála. még csak most ismertem meg és máris...?

HÉT KÍVÁNSÁG
Egyetlen percet a szökő időből
a múló rétből egy vadrózsaágat,
azúros nyárból egy kék lepkeszárnyat,
egy lobbanást a bronzzal égő őszből.
Egyetlen arcot milliárdnyi arcból,
egy homlok holdját, fényben fölkelőt,
őrízhessem, mint foglyát a borostyán,
egy vers zengését még a csönd előtt
---------
és a pszichológia könyvemből is most ezek a Dylan Thomas sorok itt:

"...nem fáj, hogy zeng az idő,/ Fordul sokat s keveset ád s a gyermek majd kihull / Irgalmából, dalolva, lassan,/ Zölden, aranyosan." (Nagy László fordítása)

....mit kellene itt magyarázkodni. mind ugyanarról szól, máshogy. de mind emberi hangon, emberi sorsról. Hát ne szomorkodjunk, ha szomorúságról is, inkább örüljünk.... a gyönyörű kimondásoknak. S a kimondás már diadal, "győzelem" - kedves, bánatos József Attila. Illetve legalábbis nem lettél "legyőzve" (mert nem is biztos , hogy van győzelem - de akkor vereség sincs.)...vagy - a végeredményt tekintve lehet, hogy csak az van...? De mégse, a túlélősorok cáfolnak. és minket is (túl)éltetnek...

(2011. október 12.)