sabat tsuva (megtérés szombatja)

fehérbe öltöztem

természetes anyagokba

templomba nem megyek

a mienk lerombolva

mar ötven éve

a többi lábamnak

messze lett

a temető is messze

hova ilyenkor menni kéne

s göröngyös az út oda

veszett rókák fészkelték be

mint mondja

miamiba szakadt

hazánkfia,

szülei megrongált sirja

szemben a nagyszüleimmel

jaj nagyapa és nagymama

rátok öregedtem

az életem hogy lett ily mostoha

számba kéne venni

rendbe tenni

a maradékkal

még kezdeni valamit

de nem tudok lehajolni

a földig, s hozzám se

hajol le senki

gerincem nem is engedi

csak majd esni

hullani

ahogy a gravitáció teszi

nem hittem

hogy így el lehet veszni

menet közben

cél előtt

kényszerpihenni

fájdalommal

várva mind rosszabbra

halál előtt

s ott ugyan mi vár

már újra sejtem

a semmi

vagy a minden

de oly mindegy

innen kiszakadás

és mit hagyok itten

valami maradandót

talán semmit se

tanultam szorgalmasan

s tanítottam hűen annyit

jó lánya voltam anyámnak is

valameddig

mert örökké

nem lehetünk azok

és anyának is

csak addig

míg felneveltem

s útjára engedtem

lányom szabadon

lányom ki már anya

én meg láthatatlan

nagyanya

egy hang a telefonban

esetleg skypon egy arc

van lábad, dolgozol

unokám ezeket kérdezi

s mi lehet válaszom

van, csak beteg,

dolgozott eleget

de már öreg

s nyugdijas is

fiatalabbnak kéne lenni

rohangálni vele

s tartani előre, fel

magaslatokig

nem hittem

hogy ilyen hamar

itt terem

az út vége

s hogy már csak

ülni volna kedvem

vagy feküdni

vagy azt se

mert az is fáj

pedig élni muszáj

fáj a sok

félbemaradt terv

és az utak

miken járni

el se kezdtem

s nem is lépek már

rájuk soha

még összetakarítom

mit szétszórtam

lehet köztük kincs is

sok érzés és gondolat

egyebem nem volt

és nincs is

kár hogy nem kellett

annyira másnak

mint amennyire

adni én akartam

de nem akarom

hogy semmibe

vesszen

se hogy még

bent rekedjen

mit valaha

akartam

söprögetek

s mindent nem

szórok ki

még irok újat is

ha úgy adódik

valaki üzent bennem

még valami fontosat

meg kell tennem

míg engedtetik

kisunokám egyszer

talán elolvassa

s megtudja

ki is volt a

nagyanyja

hogy több szeretett

volna lenni

neki is

nagyanyább

nagyanyja

s talán tovább visz

az őseinkkel együtt

kiknek tartozom

belőlem is

valamit

s mit én nem tudtam

ő elmondja

és megteszi

kiegyenlitve a

számlát

őseink

s a sor végén

vagy inkább elején

őstenmagunk

istenünk előtt

ki most is

csak áll

és néz

a mi szemünkkel

s nem követel

nem is kér

s nem itél

de mindent belát

s most épp

egy madár

kuvikol

a légen át

még süt is a nap

lányom esemest irt

jól vannak

én is jobban

bár kérdésére azt feleltem

majdnem teljesen

persze túloztam

de akkor is igaz

mert nincs is

nálam boldogabb

mikor üzen

ülök egy teraszon

fagylaltozom

fehérbe

öltözötten

bizva egy

fényesebb jövőben

s őrizve a múlt értékeit

készülődve

visszatérni

oda

ahonnan jöttem

a mindenbe

vagy semmibe

s remélve

nem lett rosszabb a világ tőlem

vagy nem tőlem lett rosszabb

mint előttem…

én mindig csak a jót akartam

éltem

ennyire tellett belőlem

de most bevallom

megtörten

elég baj

ha kiderülne

hogy jobb se lett

a világ

egy kicsit se

általam.