...még hozzá álmomban, verset mondtam, fennhangon, hosszút, az elejére már nem emlékszem, valakinek mondtam, állva, közben begomboltam valami ruhafélét rajtam,a mellkasomon, végig, apró sűrű gombok voltak... és később jött elő verbálisan is ez a begombolkozás, elégedetten hallgatta, akinek mondtam a verset (mint valami szavalóverseny próbáján), lendületesen, diadalmasan jöttek ki belőlem a sorok, szavak, fontosnak tűnő mondatok, nem emlékszem a szövegre, csak arra és erre is utólag, hogy valahol átváltottam erre a már ismerősre:
hallottam sirni a vasat
ez József Attila (a korábbi sorok nem, azok közvetlenül belőlem jöhettek), azokra nem is emlékszem)
de innen igen, és ha már igy esett ideirom az ESZMÉLET e szakaszát, biztos jelentősége van, ha már álmomba került, feltörve a tudatalattimból:
Hallottam sírni a vasat,
hallottam az esőt nevetni.
Láttam, hogy a mult meghasadt
s csak képzetet lehet feledni;
s hogy nem tudok mást, mint szeretni,
görnyedve terheim alatt -
minek is kell fegyvert veretni
belőled, arany öntudat!
Eszméljünk!
Hiàba, Attila még mindig verhetetlen! S ha arra gondolok, hogy alig lépte tùl a harmincat...
VálaszTörlésa zsenialitás nem kor kérdése
VálaszTörlésde azért engem is mindig meglep, a versek alatt a dátum, és mindig kiszámitom én is, hogy hány éves is volt, mikor irta.... (végül is minden versét fájdalmasan fiatalon irhatta csak! :(
VálaszTörlésNemcsak az ő korára gondoltam, hanem az azóta eltelt évekre is!...
VálaszTörlésÉn is gondoltam a korokra is. De ilyen értelemben se vagyuk "zsenialisabbak" elődeinknél , azt hiszem
VálaszTörlésMegdöbbentő álom J.A. mélyre világító soraival összefonódva különösen az.
Törléskár, hogy nem emlékszem az előzményeire, de az se véletlen, hogy erre igen, mert ez lehetett a lényeg, amit nem szabad elfelejteni... (s "hogy nem tudok mást mint szeretni " minden előzmény s "teher" ellenére is.)
Törlés