ÚJRA 2007 nov 29

 

na végre, újra itthon a gép, felmelegedésmentesen... kicsit hosszabb ideig tart a bekapcsolása, meg én másmilyennek - hosszúkásabbnak - tartom a betűformákat  (itt is!) - de amig képernyőn kívül nem látom másnak a világot, mint eddig - addig nem lehet baj... mint nyugtatott előbb a lányom. (ti. egyszer - véletlenül - átállítódott a gép betűmérete kicsire, de nagyon kicsire - s már a végén mindent kisebbnek láttam - de most nincs semmi átállás a "nézet" betűméreténél - csak nyúlánkabbak a betűk - szerintem - de sebaj, így még jobban is tetszik: a grafológia szerint (ami ugyan csak KÉZírásra vonatkozik) intelligensebb...

egy-egy órát könyvtárban töltöttem gépnél - de az csak a rutindolgokra volt elég: napi hírek, levelezések; ilyenkor látni, hogy tud rohanni az idő gép előtt - ha nem nézi az ember az órát (pedig az is ott van, rajta, jobb oldalon lent, ott ni)

tegnap Szegeden voltam - amúgy már tegnap hazaszállítódott volna a gép - de az az irodalmi est, amin lányom is felolvasott, fontosabb volt - ez érthető. csak nem tudom, neki mennyire fontos, mert elfelejtette meghívni az ismerőseit rá

Két novelláját olvasta fel, a legfrissebbeket, meg egy verset is (amit ritkán ír, de annál jobbakat).

Az a novella, ami megint gyerekkori (ovis élményt) dolgozott fel (át), megint, bőgésig meghatott - nem csak azért mert időnként referenciálisan olvasom-hallgatom - eléggé el nem itélhető módon (dehát az anyák már ilyenek: nem lehetnek objektiv olvasók)

a kérdések amik a felolvasásokat követték, nagyon mély dolgokra világítottak rá; mágikus realizmusra, meg a monológ használat ismeretelméleti motivációira...

az Erzsébet korabeli lantkiséretes dalok is nagyon jó keretet adtak,

meg érdekesen egészítette ki meg ellenpontozta a másik prózairó verespéteri kicsit anekdotázó stilusa,

meg volt még a vendéglátók részéről is nagyon érdekes versolvasás, igen-igen mély  már-már pszichoanalitikus szöveg, meg valódi szonettek, valódi időmértékek, mai témákkal... utána is eszmecsere (egy falat pogácsával éhhalál ellen) aztán rohanás a buszhoz, mit úgy értem el, hogy lyányom vőlegénye előrerohant megkérni az épp indulni akaró sofőrt, hogy várjon még egy picit... fél tízkor már a lakásban voltam... vettem egy kalpagot, meg egy Mandala Véda könyvet is, meg az aktuális Szegedi Egyetemet is lányom még kezembe nyomta; bár most már olvasható neten is újra: www.u-szeged.hu/szegediegyetem szépet írt Szabó Magdáról, (Régimódi történet) az e heti tárcarovatba. (még nemrég ugyanebbe a lapba az interjút...)

Fagy van, jég, dara - de még elviselhető. Jó volt tegnap pár óra Szegeden. De egyre többet vagyok a négyfal között. Ha egyszer már voltam a a városban, másodszorra már nem szívesen mozdulok ki itthonról, még ha eredetileg úgy is gondoltam volna. Mint pl. ma. Aztán eszem azt, amit épp találok itthon. (Találok!)

Holnap már - valami összefűggőbbet írok - remélem.

A hiányzás utáni pótlás sose megy zökkenők nélkül.

Majd igyekszem nem "hiányozni"...

aliz2. :: 2007. nov. 29. 23:14 :: 2 komment :: Címkék: irodalom, lanyom, naploSZERUSEG, szamitogep, SZEGED

ÚJ VILÁG SZIMFÓNIA AZ ÚJVILÁGBAN 2010 NOV 28

 

este hangversenyre megyek, adventinak mondottra, a közeli Hagymaházba (délután meg is gyújtották a főtéren a kerek szökökútmedencére applikált óriás adventi koszorú első gyertyáját) remélem nem oltotta el az eső (nálunk még eső a csapadék, nem a máshol már leeső első hó) de az jócskán esik...jó, hogy közel a Hagymaház, és oda is érek pont kezdésre, éhes vagyok már egy kis (komoly)zenére, ünnepi áhitatra, és Sibeliust is kedvelem (ha ritkán is hallom, de tiszta bár hideg zenéje kristálytiszta és üditőn felemel), Dvorak, meg , na igen és pláne az Új világ szimfóniája -valami elementáris... lehet, a zenekar , aki előadja, persze nem a bécsi filharmonikusok, csak a szomszédos Szeged egyetemistáiból alakult szimfonikus -, 5 éve alakult újjá (valamikor én is megfordultam benne, a hegedűmmel, kárpótolni akarván magam épp az egyetem kedvéért abbahagyott konzervatóriumi tanulmányokért, de nem igen működött akkor még ez a zenekar, és túlságosan az orvosi függelékeként, úgyhogy bölcsészként inkább - ha már valami zene-, mert az "kell" - az egyetemi énekkarnál kötöttem ki ; lányom meg már el se kezdte a zenekonzit, hiába vették fel, őt is, zongora tanszakra, ő már gimistaként is, a bölcsészeti tudományok (bár akkor még a képzőművészet mellett is) döntott, viszont most, hogy mondtam neki hova megyek, mondta, hogy biztos ott lesz a zenekarban V. Gabi, akivel együtt jártak a zeneiskolába kamarazenézni... igy is volt, egyből Gabikát vettem észre a zenekarban, komolyan, koncentrálva, szemüvegesen, szemben, az elsősorban az elsőhegedűsök közt...  Sibeliust majd Dvorakot játszva, akit a zenekar ifjú vezetője (és egyben dobosa) igyekezett "bemutatni" nekünk, a "tudatlan"nak tartott közönségnek, ha netán nem nézte volna még meg a neten(sic) ki is az a Dvorak , tán csak nem egy cseh focista?, mint neki mondta valaki,- ... hanem.... (ejnye-ejnye fiatalúr, még évtizedek hiányoztak a megszületéséig, amikor én már jutalomkönyvként - akarom mondani -kottaként kaptam az első konzis tanévem utáni évzárón a Dvorak nevű -nem focista, hanem -zeneszerző Humoreszkjét,-hahaha- amit aztán annak rendje és módja szerint meg is tanultam hegedülni, most is dúdolom-hallom magamban a ritmusát... mint ahogy az Új világ szimfóniája motivumait is, és nem kell aggódni, nem csak a 4. tétel közismertebb (kissé bombasztikus) akkordjait, s nem kellene sajnálni, hogy -mint előrevetítette-, 3 tételt végig kéne unatkozni addig, - ismerős, és legalább annyira izgalmas, sőt számomra közelibb(ek) az elandalitó, gyönyörűséges  előtte levő tétel(ek) is... talán inkább arra kellett volna felhivni a tisztelt hallgatóság figyelmét, hogy ne tapsoljanak bele a tételek közti szünetekbe, s talán a szimfóniát bevezető szöveg utolsó mondataként nem reklám és toborzó netcimeket kellett volna közölnie: info@...  azaz: infokukac (sic!)... ahol lehet jelentkezni. (bár de szivesen hegedülnék én is - mint valaha - a gimi- meg a városi zenekarban... de már beérem a zene hallgatásával, úgyis úgy hallgatom, mintha játszanám is, és odamegyek közben ahova visz... (s nem az  infokukac...ba:), hanem valahova fel, éteri magasságokba... (mint mikor évtizedekkel ezelőtt, 20 évesen, 1963-ban... a szegedi szinház Lamberto Gardelli vezényelte koncertjének hallgatása után, hatására -kicsit patetikusan ámbár őszintén irtam:..ott fent a másodemelti erkélyen,/ Magasan minden hétköznapiság fölött/ S itt lent lényem sikátorain bolyongva-/Újjá teremtett - igazi emberré - a Zene, a Csoda." 

 

aliz2. :: 2010. nov. 28. 20:57 :: 4 komment 
Kategóriák: kultúra :: Címkék: emlekezes, MAKÓ, SZEGED, zene

2

álmomban

 álmomban valakiről (nem tudom ki) kiderült, hogy fertőző beteg, és menekültem előle...hasztalan, mert szinte üldözött...aztán másról is kiderrült, s rájöttem, hogy mindegy, a "láthatatlan"betegek is fertőzhetnek

nincs hova menekülni...

állapotnaplótöredék

 na ilyen posztokat nem fogtok olvasni tőlem, ezt csak adhoc kezdtem el, magamnak szánva egy új noteszben - de azt hiszem magamnak se fogok ilyeneket irni, unalmas

majdnem 9-ig aludtam, majdnem egyfolytában. Kicsit előbb feküdtem le, fogynak a jó éjszakai filmek,  szerencsére , mert kezdtem rabjukká válni és teljesen eltolódni az alvás- és napirenddel

az álmomra nem emlékszem, csak kicsit, a hangulatára

nem szédültem! csak egyensúlyam vesztettem kicsit ., fejem se fájt

a vérnyomásom viszont 150 fölött volt (bevettem hát a coverexet), de arra nem számítottam, hogy 62 a pulzusértékem, (a drnőnél 90 volt- ez nem reális -lehet, hogy ennek alapján mégse kellene megduplázni a nebilet adagom)

az ekcémám a bal alkaromon kiújult, be is kentem a szteroidos kenőccsel, mi használt...

etc etc.... (kinek van ehhez türelme?! :) nekem nincs!)

csak még annyit, mikor azt mondja a kedves patikusnő, hogy vigyázzak magamra, teljes joggal ez a válaszom: MÁST SE TESZEK!  :)

A SZEGED ÉS AZ IDŐ 2008 NOV 28

 

A SZEGED folyóirat 20. születésnapját ünnepelte ma, a szegedi városházán. Kicsit elkéstem, a busszal - a háromnegyedórás útlezárás miatt -  a bevezető zeneszámról, de a beszédre már beértem a díszterembe, ahol lányom már ott ült, első sorban, mint a lap egyik szerkesztője. Ezt a 20. éves lapszámot amúgy  is huszonévesekkel csináltatták főleg, stílszerűen; interjúkat készítettek a város idősebb szellemi embereivel, minden generációból. A bevezető jegyzetet lányom írta. Elgondolkodtatóan, a idő múlásáról. (vagy múlhatatlanságáról? mindenestre a címben ez meg van kérdőjelezve:

 "Megáll az idő?" Oldalt a mai fotója, s alatta (bár nem mondták meg neki!, nem is örült volna! ott van a mai 24 éve első felét összegző"...gyereknek lenni" c. kötete borítója, az akkori önarcképével. Mikor már a fogadáson egymás mellett ülünk eszegetve a salátát, oda is jön egy ismerősünk, miután "elnézett bennünket" eszébe jutott és eszünkbe juttatta, amikor még a kislány lányomat kísérgettem fellépésekre, tévészereplésekre, mindenhova.... (most azt kivánta, hogy majd - bár nem sürgetésből mondja - az unokámat is ugyanúgy kísérgessem...)

már megint ez a fránya idő!

az ünnepség végén emléktárgyakat osztottak a lap munkatársainak, ismerős nevet hallottam, egykori angol tanáromét, fekete haja megőszült, 90-en is jóval túl lehet, de még mindig robusztus és vitális; valami 8 könyvet irt, mint mondja később a folyosón, most lesz karácsonykor a legközelebbi bemutatója... a kulturtanácsnok - földim , együtt jártunk szolfézs órára - siet végig, fontoskodva a folyosón, én mindig látom benne az egykori, tágranyitott szemű, kedvesarcú kisfiút - pedig hol van az már! (bár a kedvessége meg kell hagyni, megmaradt.), fehérbe borult a most nyugdíjazott levéltári igazgató feje is, (nemrégiben jelent meg monográfiája a városról) valamikor együtt jártunk egyetemre, ugyan ő pár évvel még alattam is!, meg diákszínjátszóinkkal különböző fesztiválokra, versenyekre ... most látom csak, hogy akkor még mennyire ifjan...

...de mindenki teszi még a dolgát! s ez nagyszerű. ugyanakkor, ahogy a szintén fehérhajú főszerkesztő az ünnepi beszédében mondta: "jönnek az új generációk, okosabbak, felkészültebbek, el kell hozni tőlük az értékeiket..." ők viszont érzik - az interjúk is ezt konstatálják, hogy mennyire szükség van a felettük levő generációk tapasztalataira is. Ahogy lyányom is írta a jegyzetében , a fiatalok idősebbekkel folytatott beszélgetéseire utalva: "...szép metafora ez, mert hát így élünk, legalább is így kéne élnünk ebben az emberi társadalomnak nevezett nagy családban: beszélgetve, más időkkel a hátunk mögött."... Jelzem már két évesen is folyton ezt mondogatta (jó 40 évvel idősebb  anyjának): beszéljünk, beszéljünk! S azóta is ezt tesszük...

aliz2. :: 2008. nov. 28. 23:29 :: még nincsenek kommentek :: Címkék: folyoirat, kultura, lanyom, SZEGED

008. nov. 29.

HOGY VOLT...A LATYI?! 2010 NOV 27

 

hoppla hopp nem titok ,  szép az élet...virágos jókedv költözött belém

énekli Latyi  a Fel a fejjel c filmben (halálos veszedelemben , a nyilasok puskái előtt)  énekli - vidám-szomorúan "Peti bohóc"ként....

én is ilyen szomorkásan-mosolyogva emlékezek, amikor menet közben bekapcsolódva hallgatom-nézem a róla szóló, rá emlékező, őt felidéző tévéműsort, a nagyszerű Hogy volt?!sorozatban

azt hiszem - Latabár-szinészdinasztia ide meg oda (elődök, utódok) ő: Latabár Kálmán

  egyedülálló jelenség volt, persze nem csak a Latabárdinasztiában, hanem az egész 

szinésztársadalomban. Egyedülálló és utólérhetetlen. És mindez az ő kedves-megejtő-aranyos egyéniségének lehet a leképezése, "kisugárzása". Nem lehetett nem szeretni... fogalom volt számunkra, gyerekek számára, az 50-es években... A Latyi... Valaki, akin mindig lehetett nevetni, és valaki, akit lehetett szeretni - egyszerre... azt hiszem ez ritka  konstelláció...

színész volt de valójában "bohóc" - vagy inkább clown... a legnemesebb... és ugyanakkor annyira s megejtően (csetlőn-botlón, szeretnivalón) emberi...

 a nagybátyám személyesen ismerte, együtt mentek szinésznek... (a nagybátyám aztán inkább táncos lett, és külföldön..., de amikor hosszabb szünet után, a 60-as években Magyarországra jöttek, látogatóba, emlékszem, a Denevért néztük meg együtt az Erkel szinházban  (ahogy egyébként fiatal korában apukámmal, a bátyjával tették ezt minden szilveszterkor.az Operában..), a proscéniumpáholyból nézhettük-nevethettük végig a "Kálmán" különjátékát a börtönőr Frosch szerepében.

Nagybátyám teljesen odavolt tőle... , egyszeriben visszafiatalodott, és az előadás után a nevét kiabálta kint az utcán, "Kálmán! Kálmán" - tán azt remélve hátha meghallja, felismerve a hangját? aztán, egyszer nyáron, tán 65-ben? Siófokon  vendégségben voltak nála, ahova én is elmehettem volna, ha nem épp akkor lettek volna itt, bár épp Siófokon, az anyai külföldi rokonaim, s én többnyire velük voltam - igy van ez , néha összezsúfolódnak a történések, és az ember mindig rosszul választ - ez persze csak utólag derül ki..., hogy már nem pótolhattam az elmulasztott látogatást többé... Lemaradtam arról, hogy "életben" láthassam-hallhassam a "Latyit"... magánemberként... (bár nagybátyám beszámolója szerint "előadott" nekik úgy is- és remek este volt..., azt hiszem nála nem is vált szét a művész és a (privát)ember, a művész is az emberből táplálkozott szétválaszthatatlanul...)

viszont örülök, hogy láthattam a Denevérben "játszani". Most, amikor újranéztem a tévében a bejátszást illetve itt  a youtubon a jelenetet, mögötte látom azt a régi előadást "élőben", a szinházban...

de már nincs életben se a Latabár Kálmán..., se a nagybátyám,

csak még én s az emlékeim...

meg sokak emlékei....

aliz2. :: 2010. nov. 27. 18:10 :: 2 komment 
Kategóriák: kultúra :: Címkék: emlekezes, kapcsolatok, LATABÁR, rokonok, szineszek, tévé

A LÉNYEGI HIÁNY 2009 NOV 27

 

A szilárd(nak hitt) anyag nagy része üres tér, azaz az atomokban is a legnagyobb rész (a látszólag) üres tér, a viszonylag megfogható, mérhető "részecskék" csak elenyésző részei, olyan távolságokra egymástól, mint a csillagok az égen...

agyunk kapacitásának csak elenyésző részét, egy-két legfeljebb 10 %-át használjuk,

potenciális tudatosságunknak csak egy parányi hányadát éljük

a DNS titkait egyre jobban felfedezve a 4 elemen túl van az igazi- és a mikrobiológusok számára megfejthetetlen  titok... ( az élet titka)

 

a lényeg a hiányokban van

az igazi mondandó mindig ott, amit nem mondunk ki, amit nem tudhatunk kimondani

(még...?)

aliz2. :: 2009. nov. 27. 9:42 :: 10 komment :: Címkék: elet, elmelkedes, tudomany