nem tudom , mi bújt belém, - mert nem szokásom -vagy az oldott hangulat, némi eufória tehette?
a kiállitáson, a nyitó után, a büfé előtt sorra szólítottam "le" a művészembereket:
először a kiállító Zoltai festőművésznek suttogtam még csak el (de meggyőződésből), hogy minden tökéletes, (korábban ugyanezt az operatőrnek is..) Örülök - mondta... hát mi is...pedig ekkor még nem is kóstóltam meg a büfé finom pogácsáit, meg ősziléját
aztán hirtelen megláttam, elémvillanva, Szt Martint akiről eddig csak hallottam mint illusztris meglepetésvendégről, a dekorativ hosszú hajával, mosolyával...
kérdeztem, nem játszik nekünk ? (gyönyörűen szaxofonozik és pánsipozik is)
azt mondta mosolyogva, hogy most nem ,ez most nem az ő terepe, de reméli hogy fog (Jó lenne!)
de a legmegdöbbentőbb és élményszerű Pataki volt, Ahogy váratlanul elment előttem fehér hajával, szakállával a kis (és mégis nagy) emberke, kit mindig sokara tartottam mint festőt) kibukott a számon, áhitattal, hogy Pataki... és rögtön megfordult és reagált, örömmel
és többször is szóba elegyedtünk
csodálkozott és örült hogy ismerem azaz megismerem
az a hülye kérdés is kibukott a számon, hogy fest-e még, persze , amig lélegzik, mondta felcsillanó szemmel (s feltolult bennem Babits, Radnóti...meg mig a ninivei hatalmak engedik... mog csont marad belőle...)mi más tehetne
később kiderült (mondtam, kár hogy Makón nincs kiállitása) hogy 3 helyre is hívták (bár egy ideje visszavonult a közélettől) de épp most, januárig az Egyetemen van kiállitása, a diszteremben...feltétlenül megnézem, jó, hogy mondta
érdekes hogy arra nem emlékezett, mikor pár éve Makón nyitott kiállitást,a mobilom meg lesötétedett, nem tudtam megmutatni neki jól a blogomban ezt a bejegyzést
már a másik fotelben ültem (ennek még jelentősége lesz)
amikor megkérdezte, hogy amúgy mit csinálok
mondtam , hogy mostanában irkálok, ugyan mindig is tettem, de most van egy kötetem is
mi a cime kérdezte, Liebele lánya mondtam. S tetszett neki e cim, jelentőségteljesen bólintott
aztán azt is mondta, hogy milyen érdekes, évekig nem találkozunk, de tudunk beszélni ugyanúgy mintha nem telt volna el annyi idő, s fel is elevenitettük azt a régi beszélgetést...ahol még voltak az asztalnál: Sinkó, Zoltánfi... meg Dér Pista emlékét, is megidéztük...Azt mondta (az enyémmel azonos szinű szemű Zoltánfira, aki nem vigyázott a szemére (sze,münkre), , autóbaleset korán elvitte), hogy nagy kár érte mert ő nem jutott el igazán a csúcsra, nem teljesedett be, de szerinte a Dér igen....az őszi fáival mondtam.. a lovaival ... igy ő...
Istenem mi (ki) minden mozdult meg bennem....
(azt nem emlitettem, hogy pszichopatakiként mutatkozott be...(játékosan és félelmetesen)
de azt se, hogy utalt a táskámra, amiben szerinte az aktuális kultúra fészkelt.. Szegeden beszereztem mindig a kurrens könyveket, lemezeket, meg mimindent még.....gazdag . izgalmas idők voltak....
most fotelokba roskadok
mondta is, később, csodálkozva s örömmel, mikor elhagytam a fotelokat:
hát maga tud járni?!
bevallotta, azt hitte, hogy nem, olyan mélyen a fotelokba süllyedtem, egész közel hajolt hozzám, a karfákat fogva, ahogy beszélt...(meg tán ezért is kérdezte, hozhat-e valamit a büféből nekem...)
hát, mondtam, inkább csak biciklizni tudok már... :)
***
később derült ki, hogy Zoltai Dér tanitványa volt a főiskolán...
a portréját ő festette, ami aláirásaként a képgalériámban ez állt:
makói postumus kiállitásán láttam)(
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése