egyre gyakrabban tapasztalom, hogy a történelem beszivárgott, beszivárog az életembe, sőt tulajdonképpen mindig is ott volt, van, mert hogy a történelmet éljük, csak tán kell egy kis vagy nagy idő, hogy rá tudjunk (vissza) nézni...
ez mjakon jutott igy megfogalmazva eszembe
aztán otthon röppent ki az agyamből
Weöre sora:
a történelmet cipelem
rosszul de nem véletlen , eredetileg: a történelmet viselem
tán nem véletlen hogy a Toccata cimű létösszegző (visszatekintő) verséből
(ami, mikor megvettem a két kötetét, s még élt a költő az utolsó vers volt)
nos a teljes kezdő versszak tökéletesen kifejezi, amit én is érzek egyre gyakrabban:
ahogy öregszem, érezem
mint forr a multba életem,
lentebbre váj a gyökerem,
a történelmet viselem.”
***
egyébként régebben mintegy mottóként az utolsó versszakot szoktam-volt idézgetni, örizgetni:
ős-kezdet óta
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése