Mivel írásos nyomát nem találom sehol, valami városi legenda rémlik, ami még a leginkább Esterházy Péternek tulajdonítja a mondatot, tehát semmi sem biztos, csak az, hogy ezt a mondatot, függetlenül attól, hogy vajon ki mondta és mikor, megdöbbentően igaznak lehet érezni. Mindez a Weöres által válogatott antológia, a Három veréb hat szemmel újrakiadásának bemutatóján is érezhető volt: alighanem nincs a magyar irodalomnak még egy ilyen alkotója, mint Weöres, akiről beszélve a zseni, a tünemény, az angyal szavak nem romantikus túlzásnak, hanem realista megnevezésnek tűnnek.

A kétkötetes antológia most a Helikon Kiadó életműsorozatában jelenik meg újra, eddig az Egybegyűjtött költemények három kötete látott a sorozatban napvilágot. A bemutatón Steinert Ágota, a sorozat szerkesztője elmondta, a hagyatékban közel harmincötezernyi oldal kézirat maradt meg, így az életműsorozat igazi érdekessége majd a kötetben eddig még meg nem jelent versek kiadása lehet: ugyanakkor a Weöres által kötetbe nem rendezett, de megjelent művekhez tartozó szövegeket a vonatkozó függelékekben is összegyűjtik majd, például az idén ősszel megjelenő Psyché esetében. Steinert Ágota állítja, Weörest nem csak gyönyörűség olvasni, de az életművet egészben tekintve annak regényszerű, mozaikos teljessége is megmutatkozhat.

Steinert Ágota ugyanakkor a személyes emlékezésnek is hangot adott: mint mondta, munkakapcsolatból kialakult barátságuk nyomán láthatta, Weöres valójában mindent kizárt az életéből a költészetért. A könyvbemutatón az antológiából is részleteket előadó Havas Judit is emlékezett: például arra a Weöres verseiből összeállított gyerekversműsorra, amelyre ha a költő is elkísérte szavalni, mindig csitítani kellett a háttérben a gyerekeket, ne nevessék ki a jellegzetes dikciójú versmondást. „Furcsa volt egy ilyen csodaember nekik”, állítja Havas, és megintcsak furcsa, hogy ezt a mondatot sem tudjuk nem realistaként értelmezni.

Szörényi László az antológiát a kánonhoz való viszony szempontjából vizsgálta: a Három veréb hat szemmel sajátos ajánlatokat tartalmaz, amely javaslatok közül némelyek meg is valósultak: a leginkább az Iliász-pör „alpareseként” ismert Vályi Nagy Ferenc például bekerült a Régi Magyar Költők Tárába – mindezen javaslatoknak a hatóköre azonban korlátozott. Bár ahogy Steinert Ágota emlékeztetett rá, az antológia célja nem az irodalomtörténet megváltoztatása, hanem a gyarapítása volt. Az antológia javaslatait mindenesetre három területen látja markánsnak Szörényi. Egyrészt az elsüllyedt, a pogány múlt zárványait tartalmazó magyar középkor újrafelfedezésére tesz kísérletet a válogatás. Másrészt ismeretlen vagy kevéssé ismert költők megismertetése is célja az antológiának, harmadrészt pedig a szintén kevéssé ismert női költők felfedezése – mindez természetesen egyfajta „előtanulmányaként” is szolgál majd a Psychéhez, Lónyai Erzsébet és Ungvárnémeti Tóth László példája közismert. Ugyanakkor Szörényi arra is emlékeztetett, hogy ahogy a kínaival rokon archaikus dallamokat a magyar népdalkincsben csak egy Bartók találhat, úgy a Három veréb hat szemmel egyéni válogatását is csak egy költő végezhette el. Az antológia ugyanis, a válogatója arkangyal-természetéhez illően egyfajta „útikalauz a költészet mennyországához”, vagyis zsebbeatrice, bár tekintve azt, hogy milyen mélységekbe is kalauzol, zsebvergilius is mindenféleképpen.