kedves vagyok?

ez  a melengető történet már több mint egy hetes, akkor történt amikor lányom és családja villámlátogatáson itt voltak....

délben érkeztek, zsúfoltuk a programokat a könyvtári hivatalos beszélgetése előtt, én a biciklimmel jöttem elébük és nálam is maradt, eszembe is jutott , hogy lányom böcsödétől iskoláig annak csomagtartóján "szállítottam"...

Unokám is kipróbálta, de mivel én toltam a biciklit, nem ültem rá, ő vette kezelésbe a pedálokat, méghozzá olyan gyorsan tekerte, hogy nem bírtam szusszal követni, átadtam anyjának.... tolja ő

este s beszélgetés után, apja a nyakába vette , és mikor kiszereltem a biciklit a tartójából, már sötét volt, egyszer csak látom szalad visszafelé, hozzám, bicikli kiáltással...

fel is ült megint, és észrevehetően lassabban tekerte, mint napközben

és ezt észrevételezte is, hogy most lassabb , hogy tudjam tolni,és hozzá tette (kétszer is):

ugye kedves vagyok?

hát az!