2016. szeptember 30., péntek

gaudeamus


gaudeamus...


sokkal több fiú
emlékszik rám
mint akikre én


persze az is lehet
hogy ők meg
rám nem-
akikre én


de miket is
hordok itt
össze
holmi fiúkról


mind öregember lehet
vagy porladoznak
sirjuk s emlékünk alatt


ezért is örülök
minden találkozásnak
ha egy öregember
a multra emlékezve
megörül nekem


akkor is ha
nem tudom
ki is az


post iucundam iuventutem
post molestam senectutem


de ha jobban rájuk figyelek
a szemük fénylő ragyogása
a fehérré  fakult haj alatt
mégis csak rávilágít
az elfeledett múltra


az örök jelenben

s azt üzeni élünk
hát akkor örüljünk

amíg csak lehet



szept 30



3 megjegyzés:

  1. Lehet, nem vigasznak szántad, de nekem az: az örök jelenben minden régi pillanatunk benne vibrál.

    VálaszTörlés
  2. de folyton vigasztalom magamat/magunkat :) és végül is nem is szorulunk rá, ilyenkor rájövök. (a te kommentjeidet is olvasva) Azt hiszem mi nagyon gazdagok vagyunk - élménygazdagok. :) Az életünk kimerithetetlen és táguló még retrospektiven is:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pontosan ezt érzem én is. Hiába, hogy a vége felé járunk mindketten, bármelyik koromat veszem elő, úgy élem, mintha most lenne. Talán aggkori elhülyülés, vagy adottság, vagy a létezésünk tágul a világegyetemmel együtt? :)))

      Törlés