"a
jót, a rosszat, amit meg kell élnünk,
áldd meg Isten,
karácsonyoddal!"
Illyés Kinga versmondásában hallottam, a Duna tévén,..
nem tudom, ki írta,
(de eszembe juttatta Adyt is...(napsugarak zúgása, amit hall...) köszöni, köszöni, köszöni)
(és
szerénytelenül tolakodón egy
régi verszárlatom is...: (mindegy,
hogy mi éltet: bánat vagy öröm, a rosszat s a jót is neked
köszönöm....)
(csak
én akkor nem Istenre gondoltam, bár, ha belegondolok,
"istenítettem",
akire... de ha még jobban belegondolok, nem is sokat tévedtem,
csak a részt és az egészet cserélhettem föl, hiszen
mindannyiunkban benne lakozik "Ő", és akit szeretünk,
abban még többet látunk belőle, és talán épp ezáltal még
több is van benne... ilyentájt talán különösen érezhetjük
így,
amikor annak a kisgyereknek a születését ünnepeljük, aki éppen
hogy azt tanította,
hogy mindannyian
Isten
gyermekei vagyunk. Legyünk
is azok! Rajtunk múlik, hogy mennyire... és a másikon is....
mindenkin...
(2011. december 24)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése