valami finom cizellált zenét hallok a Bartókon
s egyszer csak megjelennek előttem a táncoló-hajlongó rokokó ruhás finom)kodóemberek
hogy is lehetne a mai lezser, otromba ruháinkhoz (és viselkedésünkhoz) illő ilyen mai zene?! sehogy
letűnt korok, letűnt zenék?
dehogyis, inkább ezt hallgatom
hát persze, Mozart volt, konferálják le ...
ő korokon át, örök!
egyszer kézenfogott
s megkerülte velem
a cursal casinót
nizzában
nem tudtam mire vélni
de később eszembe jutott
kamaszt-intő levele:
lánynak fiú kezét fogni kellene!
csakhogy ő már nem volt "fiú"
csak egy öregedő ember
ki fiatal akart lenni
még egyszer...
apámat - születésem előtt közvetlenül - 43-ban, ezért az óvatlanul kiejtett mondatáért csukták le...
s mit lehet tudni, nem-e ennek a mondatnak (azaz feljelentőjének) "köszönhette" a legkegyetlenebb munkatáborba, Borba. való behivását - s végső soron halálát...
pedig milyen igaza volt, csak kicsit több mint két évet ellett volna várni arra a beharangozott fordulatra!
csakhogy azóta is hány "fordulat" volt már!
számon se lehet tartani...
****
de nem is lehet mindig hallgatni!!!!
Székesfehérváron..
A szállásom egy városszéli
appartmanházban volt.
Teljesen egyedül laktam a lakásban –
nem hatolt be az ittlakó -
többnyire külföldi – diákok lármája.
Nem volt bent tévé,
nem hoztam magammal rádiót,
sőt olvasnivalót se.
Mivel lehetne eltölteni akkor az időt,
ha nem meditálással?
Ideálisak hozzá a feltételek,
zsúfolt diszletű napjaimban kevésbé …
Csakhogy ez a meditáció
életem legrövidebb meditációja lett.
Nem volt értelme folytatni.
Mikor rájöttem,
hogy mosolygok, sőt nevetek...
abba kellett hagyni.
Innen nincs tovább.
A gondolat, az érzés,
ami ezzel megjutalmazott,
olyan nyilvánvaló volt,
hogy talán ez is okozta
a kitörő örömöt.
Megpróbálom leírni,
bár ezeknek az élményeknek a leírás
nem adhatja hű tükörképét,
legfeljebb tört cserepekben.
Vagy mégis?
Mégse...
De a lényeg:
hogy van valami rajtad túlmutató,
fölötted álló,
és ott csüngsz, függsz rajta.
Nem tudsz nem ott lenni!
Nem tudsz tőle nem függeni.
De nem is akar(hat)sz.
Általa vagy, általa lehetsz –
egyáltalán!
(Aztán elkezdtem írni
(Persze nem ezt. Valami imafélét.)
mindig határhelyzetben voltam
de a határokat sose léptem át
tán gyávaságból
tán óvatosságból
ki tudja azt ma már...
igy esett.
nem lettem hős
még bátor sem...
de sokmindentől
megmenekültem
miktől amúgy nem...
a mentőállomás épületén hónapok óta egy huzamban fekete zászló lobog
le se veszik...soha...
permanens a halál?!
