elsőben a kollégiumban volt valamelyik közeli szobában egy lány, akit mindenki kiröhögött, s ráadásul Bájoskának hivott (nem is emlékszem az igazi nevére, volt-e egyáltalán?...
BÁJOSKA nevéhez méltón mindenkihez kedves volt, mindenkire mosolygott, szóval bájos volt. sőt minthogy túlzásba vitte, émelyitóen az, Ez azt hiszem a mi korunkban, 18 évesen, s ráadásul a hatvanas évek legelején megbocsáthatatlannak tűnt. Bájoska nem törődött a korszellemmel, s igy szekirozásainknak volt kitéve. De ő egyre csak mosolygott.
Mignem egyszer eltűnt a karórája. Az egész koleszt lezárták, nem léphettünk ki a kapun, órára se az egyetemre. Mindenki dühös volt Bájoskára, aki ezúttal, nem is mosolygott ,biztos sajnálta az óráját,
ami nem is került elő.
sőt Bájoska is "elveszett"...
nem emlékszem rá a továbbiakban...
valószinű már nem mosolygott annyit
de egykori s elpusztitott bájos mosolya néha ma is be-bevillan....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése