útjaink végül összeérnek

Reggel félpár papucsban

csoszogok botladozva

minden kiesik a kezemből

néha magamban is motyogok

minden kisgyerekre rámosolygok

az ebéd egy vontatott ceremónia

utána kell az a kávé továbblépni

csigalassú tempóban

délután lefeküdni

Elfáradtam

S fülemben még anyám hangja:

-Ne menj olyan gyorsan, várj!

Pedig hát,,, ezúttal:
-Én értelek utól, anyám!