(vagy boldog boldogtalanság?)
ha nem én lennék
hanem valaki más
tán még boldog is
hanem valaki más
tán még boldog is
ugyanazokért
irigyelhetném magam
ami keserit
irigyelhetném magam
ami keserit
(,..no, lehet, hogy nem lehet mindent haikukba (ha kettőbe is, kényszeriteni)
szóval az jutott eszembe, - ez az ambivalens kettősség - hogy ha nem én lennék én, hanem más lennék (jobb természű, könnyedebb, nem ilyen összetett, mindenben aggódnivalót is meglátó, pesszmista?),
akkor semmi se lenne akadálya annak, (nem lennék én magam az akadálya annak), hogy akár boldog is, bár ezt a szót eleve fenntartással kezelem (kezeltem mindig is), illetve sose a jelenre vonatkoztattam,vagy csak múló pillanataira
arra gondoltam, hogy ha csak a külső tényeket nézném, körülöttem, és valaki más lennék, még akár irigyelhetném is magam..dehát én még csak irigy se vagyok!)
igy viszont... emiatt is boldogtalan...:)
Mindig többször is elolvasom az írásaidat, a haikukat. Nem azért mert nem értem, hanem mert nagyon is értem. Én így ismerlek, így fogadlak el. Közel állsz hozzám. Olvastam a fiatalkori naplóid, könnyedséget ott sem találtam( én véleményem).Csak akkor még mindig tele voltál tervekkel. Persze, ezt az élethelyzet és a kor is adja.
VálaszTörlésterveim most is vannak, csak kérdés, h leszs-e időm a megvalósitásra, de majd digyekszem... mindig volt bennem sajnos egy 2már késő" gondolat, mikor még nem is kellett volna, hogy legyen:) egyébként lányom szeront is pont olyan voltam, mint most...a fiatalkori irásaim alapján mondta ő is. Minden alkati kérdés. És a saját bőrünkből nem tudunk kibújni, soha. Nem is kéne akarni, de azon belül jó lenne azért a ha nem is a maximumot, de az optimumot kihozni...
VálaszTörlés