most már csak a 70. évfordulót kéne"...
ez a fanyar gondolat villant belém a napokban, még az április 16-i emléktábla felavatása és koszorúzása előtt, úgyhogy ezzel felvértezve és önerősitve indultam a gimnáziumba, egykori alma materembe (ahol nem csak tanultam de tanitottam is...fél életem ott töltve) , hogy az alulában a József Attila dombormű mellett, és hatalmas kamerasor mögött végighallgassam illetve nézzem (már amit a kamerák magukon túli látványnak meghagytak) az ünnepséget... Volt némi személyes szerepvállalásom is, pár sort tőlem olvasott fel egy nagyon szimpatikus 9-es lány (a makói holokauszt emlékkönyv előszavából rászletet),
és a Kecskeméti Ármin egyesület elnöke kérésére én is mellé álltam a koszorúzáskor...
Közben sokminden átsuhant bennem
főleg az, hogy ahogy távolodunk az "eseményektől" egyre életidegenebbé válik és talán hiteltelenebbé is az egész... és főleg, hogy szegény ártatlan gyerekek... pár évvel voltak idősebbek nálam, én "megúsztam", ők és hányan...nem
ahogy nézem az elkészült fotókat, s látom a mellettem álló másik, még idősebb "túlélő" arckifejezését, ami szinte ugyanolyan... (hiába fogtam a szemembe világitó vakura...) nagyon-nagyon kényelmetlen, kellemetlen, de főleg kifejezhetetlen érzés... (őt is igy vihették el egy általános iskolából, a napokban épp mellém ült egy öreg néni egy főtéri padon, az egykori osztálytársa, és felidézte, hogy amikor jöttek a zsidó gyerekekért, és elvitték őket, sirt az egész osztály a padra borulva, nem értve, miért..., mikor ők is ugyanolyan gyerekek voltak, s nem csináltak semmi rosszat...)
külön "örültem", hogy az én szavaim után , aminek végén az ismert idézet hangzott el: "ne kérdezd kiért szól a harang, érted szól"... a fuvola szó is úgy tűnt, hogy értük , értünk, valamennyiünkért...(mikor már a szavak semmibe hullnak")
a táblára került nevek, a gimnázium padjaiból elhurcolt diákoké.... már csak nevek és a tanáré is Dr Fried Ármin... bár minden újságcikkben az államtitkár beszéde nyomán szerepel , hogy gyerekmentő tanárok emlékére IS helyezték el a táblát.. én ilyenről (Makón legalább is) nem tudok.... remélem, máshol volt, itt a tanár/orovos Fried Ármin is tehetetlen áldozat..
Elhiszem, hogy jobb kicsengése (lenne) a borzalmakra emlékezés közepette is, hogy jelentős volt az embermentők száma (és nem is lehet ezt számonkérni), de ne hazudjuk oda azt, ami nem volt! bár már az is valami, ha nem tagadjuk, ami volt(?!) ( el is hangzott, - az államtitkár szájából -, ami még mindig nem elég általánosan beismert -, hogy magyarok voltak az áldozatok is de az elkövetők is)
két filmet láttam előtte, a napokban a közszolgálati tévén : a Schindler listáját és a Nicky családját. Mindkettő megható és katartikus módon valóban zsidómentőkről szólt, akik több száz zsidó embert (Nicky csak gyerekeket) mentett... Igazán jó ezzel mindenkori példát mutatni emberségből. embertelen időkben is...
és az is jó, hogy az iskolaudvaron elültetett mandulafa (az újjászületés jelképe)és a fa alá szúrt aranyló táblán a szintén áldozat Radnóti szavai figyelmeztethetik az iskolaudaron a diákokat:
"...éld e rossz világot, s tudd, hogy mit kell tenned érte, hogy más legyen"
"A jövőért a múlt emlékére."
a tábla eltűnt a fa elől
VálaszTörlés