quo vadis, 1944

egy felbukkanó fotóról - 3 etapban


Hová mennek?
Dávidcsillaggal kabátjukon
vagonok mentén... már 70 éve
csak mennek
Hová?
Quo vadis?

idesodródott elém
fotó a nettengerben
forrása nincs
most bámulom
dobogó szivvel
elakadó lélegzettel

a középső alak
lehet(ne) apám
a szemüvege, a bajsza
akár egyetlen képén
tartóban asztalomon

csak az arca ott simább

és szelidebb
itt beesett , borostás
szájsarkában lemondás
előre néz, úgy
hogy nem néz sehova
se oldalra (mint a többiek)
se lefelé (mint mellette
egy öreg)

csak megy fásultan,
közönnyel
(csak igy lehet?)
 mintha köze se lenne
ahhoz, amibe került

fölötte lobog a szelleme

szegény apám!
vagy bárki más
csillagos üldözött!

quo vadis?
hová? hová?...

(pusztulásba. a semmibe.)

............................................

és hirtelen itt teremtek előttem..."Legalább van még egy képünk róla" - mondja lányom, unokája annak, ki sose lehetett nagyapa, (apa is alig)
és  én  miért nem tudok örülni ennek a váratlan képnek?...

 ..............................................

Aztán, másnap (lányom kutatta ki, és én) megnyugvással vettem tudomásul, hogy nem az apám van a képen. hanem kárpátaljiak, épp Auscwhitzba érkezvén. Apám nem volt Auschwitzban, "csak" Borban, munkaszolgálatos. De útja ugyanúgy a halába vitte.. (Quo vadis?!).egy másik (erőltetett) menetben...

 és igen,én megkönnyebbültem, mégis, hogy nem ő  van azon a csoportképen...
 inkább legyen csak ez az egy. de még békebelinek tűnő képe.a másikról könnyen lemondtam.

és épp elég volt az az egy halál is....