idén a városi könyvtárunkban már március 11-én elkezdődtek a március 15-i ünnepségek, méghozzá egy sajátos rendezvénnyel: kiállitással "a szegedi és makói zsidó emancipáció és nyelvi magyarosodás emlékeiből"és hozzá kapcsolódó előadásokkal...amik a magyar zsidóság magyarságáról szóltak többnyire, különös tekintettel a 48-as forradalom és szabadságharcban való nagymérvű és lelkes részvételükre...de igazán meglepetésként a kiállitásmegnyitás első szavaiként ezt hallottam a könyvtár és múzeumigazgató szájából felolvasva:
"Egy nagyméretű, barna keretes fotó, régi otthonunk falán-
- Ki ez? - kérdi a betévedt idegen, még évtizedekkel ezelőtt.
- A nagyapám! - vágom rá büszkén, még kislányként.
-De hiszen olyan, mint egy igazi magyar embör, azzal a hosszú, kackiás bajszával.
De hát az is volt: magyar is, zsidó is. Ember is. Főleg ember. Ember és polgár..."
- s már rám néz a szónok.Igen a Marosvidék 2007-es április számából olvasta fel kezdősoraimat , amiben (templom és iskolalalapitó) nagyapámról, Löwinger Miksáról irtam...
A másik, apai nagyapámról meg -épp ma került a kezembe - nagybátyám, apukám öccse irása, amiben igy idézi fel alakját:
",, Apám, ki egy ősmagyaros bajuszos, irodalmi magyart beszélő ügyvéd volt, minden este odaállitott maga elé, én akkor épp a térdéig értem. "MI vagy Lacika?" - kérdezte. Azt kellett a kérdésére felelnem -ami jólneveltségemnek alapját képezte -, hogy "ÉN MAGYAR ZSIDÓ VAGYOK!"...
...a szokásos városi szavalóverseny is napokkal előbb volt (ahol zsüriztem) , 14-én volt az ünnepélyes s dijkosztás, amin a mi zeneiskolai gyerekkorusunkon kivül egy japán kórusnak hallhattuk csodás éneklését , a szines kimonóikban a mi nemzetiszinű zászlónk előtt...
közben kaptam üzenetet egy bloggerinától, fb-on, amiben "provokációnak" nevezte, hogy megosztottam az oldalamon a Nemzeti Dal héber nyelvű forditsának kéziratát...amivel egy zsidó szervezet tisztelegni kivánt 48 emléke előtt, akik pedig - irja- 2007-ben azt tanácsolták , hogy ne menjünk ki március 15-én az utcára...Kár hogy nem emlékezett rá, hogy miért is, és hogy főleg az öregeket óvták a várható atrocitásoktól)
nos mi is volt 2007. március 15-én? A véletlen hozta, hogy tényleg épp ma került kezembe ez az irásom is .
Ime:
2007. március 16.
MÁRCIUS
ARCAI
Aztán eljött március 15, besütött a frissitő tavaszi Nap az ablakon,
és olyan nyilvánvalóan és természetesen kezdtem készülni az
ünnepségre... nem is értettem, min problémáztam korábban. (az
óvatoskodó féltő "maradjanak az öregek otthon inkább" –
tanácson eltöprengve) Felvettem az ünnepi kosztűmöm –
ugyanazt, amiben pár napja, Pesten, a Bálint házban felolvastam
elmeséletlen deportálási történetem. A hajtókára kitűztem a
kokárdát, nyakamon ottmaradt a mogendovidos ezüstlánc. Csak
vissza kellett fordulni, a petőfisen kihajtott gallérú ingblúzom
szürke garbóra cserélendő– kabát nélkül csalós még a
márciusi tavasz, hideg szelek karistolják össze.
A
lányom aludt még, szünetekben meg hétvégeken szokta kiheverni
zsúfolt és szorgalmas egyetemista- és újságíró léte hétközi
fáradalmait. Ugyan tavaly ilyenkor nem is, akkor ő volt az ünnepi
szónok.
Hogy
is ne mennék?! Jutott eszembe elmenőben. Hány gyereknek, hány
generációnak tanítottam én ebben a városban a Nemzeti dalt!
Az
ünnepség az utcánk végében, a Kossuth szobornál szokott lenni,
sietősen hagyok le egy három kisgyerekes családot, már szól a
zene, idehallatszik. Halljátok? A Szózat! - okítja nagyanya az
unokáit. A Himnusz – javítom magamban, de persze nem szólok.
Rendőrkocsit
látok a kocsiúton, unatkozó, dolguknics rendőrökkel. Mire célba
érek, az utca végébe, az ünnepség már elkezdődött, már szól
a gimnazista lány szavalata. A pódium körül áll a tömeg – nem
túl sokan, de jelentősen, fegyelmezetten. Mögöttük nagymamák
tologatják babakocsis unokáikat, sütkérezve a napon. Még
mögöttük, hátul, a járdán maradok. Egy volt tanítványom anyja odalép
mellém, üdvözöl, s mondja, hogy K. Gy. színész milyen szépen
emlékezett meg rólam, mint irodalmi szinpada vezetőjéről, a
rádióban. Jaj, nem is értem ezt, hiszen szegény, drága K. GY.
meghalt a napokban, borzasztó! (Milyen nagyszerűen mondta el azt a
hosszú, nehéz Juhász Ferenc szöveget: A szarvassá változott fiú
kiáltozását a titkok kapujában-t, s most milyen igazi titokkapuba
érkezett el,), és hiába cseréltük ki a telefonszámainkat, a
tervezett, nagy beszélgetés elmaradt, most már örökre... Igen,
tudja ő is, hogy meghalt, de aztán a lányát emlegeti, hogy milyen
jól tudta azokat a témákat a felvételin, meg az egyetemen is,
amiket tőlem tanult... Jaj, de kellemetlen, vagy – egy kicsit
gyarló módon – jól is esik? - nem is tudom. Közben hallom, hogy
köszöntő szövegében a polgármester lányom nevét emliti, aki
tavaly, mint ifjú diák mondott beszédet itt, most viszont az
ünnepi szónok városunk nyugalmazott múzeumigazgatója,
élettapasztalattal rendelkező diszpolgára lesz. Aki beszédében
nagyon bölcsen, történész mivoltához illően, városunk 48-as
örökségeit tekinti át... Felfigyelek Fried Ármin nevére, aki a
városi Kossuth párt vezéregyéniségeként mondta pártjára, mikor
az már nem lehetett lobogó fáklya, de maradt örökmécses, hogy
mindig utat mutasson a tévelygő politikusoknak. (Fried Ármin volt
az - a makóiak emlékezete szerint - akit József Attila így
emleget József Attila cimű versében:”egy zsidó orvostól kapott
kabátot” ...Később Auschwitzba deportálták.ezekről itt most
nincs szó, de miért is lenne, nem idetartozik.) A beszéd után
érdemkereszttel kitüntetett -ugyancsak – volt tanitványom
néptánccsoportjait konferálják fel ünnepi műsorként. Igazán
maradnék, de átfúj a szél, meg a táncoló fiúk kicsit hamisan
énekelnek, meg nem is nagyon látom őket, a lábukat, amivel pedig
ügyesen ropják - így feltűnés nélkül előbb eljövök. A
rendőröknek semmi dolga most sem, élvezik a Napot, úgy tűnik.
Virágoznak
a fák, tavaszillatot árasztanak.
Mire
hazaérek, lányom is elkészült, elmegyünk ebédelni egy
étterembe, visszafelé felkerülünk a Makovecz tervezte új
főterünkre, leülünk egy napsütötte padra, beszélgetünk,
csinálok egy-két , nagynehezen engedélyezett „ünnepi” fotót,
s élvezzük a Napot, a kisváros derűs, csendes, ünnepi
hangulatát...
Aztán
este fele látom-hallom, hogy Pesten, pont azon az útvonalon, amit
pár napja végigjártunk s megcsodáltunk – most barrikádok
égnek....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése