elestem a biciklimmel, szépen és módszeresen valamint tudatosan
estemben tudtam, hogy el fogok esni,azaz egy másodperc töredékével előbb
és úgy is lett
egy kanyarban, szép, lassan (igen lassan, ilyenkor még lassúbbnak érzi a z ember az eseményeket, egy sarokkal feljebb egyszer már átéltem a biciklimmel hasonlót, csak akkor autó is belejátszott azaz belémjátszott)
szóval elestem vagy inkább összeestem, lerogytam a biciklimre
és nem tudtam mozdulni, rögtön az előttem sétáló hölgyek segítségemre siettek, sőt egy férfi is megközelített
de én csak mosolyogva mondtam hagyjanak ülni egy kicsit, u.i nem tudtam volna egyedül felállni, végül is a segítségükkel, jobbról balról beléjük kapaszkodva megtörtént
elszédültem?- kérdezték,
nem tudom
de már előbb gyalog is elég bizonytalanul jártam)
fáj valamim?, nem, szerencsére első nap idén jól felöltöztem, így puhára estem
azért ne üljek föl most a biciklimre
pár lépést toltam a biciklim, aztán láttam, bementek egy boltba, én meg rögtön felültem, mintha mi sem történt volna
mert mi sem történt
nem tört, nem fáj semmim
csak már megint valami figyelmeztetett...
mire is?
