szomszédék

2012. junius 

az ünnepi könyvhét bevezetéseként, 0. napján a Magvető kiadó már könyvbemutatót tart a Rózsavölgyi Szalonban (Szervita tér).

Darvasi László és Bán Zsófia új könyveit mutatják be hivatalosan Turi Timea és Szegő János, a könyvek szerkesztői, (de nem hivatalosan mondhatom/íTimi(lányom) és szerkesztőtársa Szegő Jani (sic), aki "szomszédja" a kiadóban - ha már a bemutatás is ilyen familiárisan kezdődik, hogy a két könyvszerző (is) szomszédok,Újlipótvárosban... ... Újlipóciában, ahol mindennek története, történelme van..., ami kinek-kinek személyes történelmévé válik... Bán Zsófia 12 éves kora óta él itt (azelőtt Braziliában), Darvasi meg szegről-végről az Alföldről(Törökszentmiklósról)... igy más a mód, a perspektiva, ahogy ráismernek ugyanarra a közegre... de az igazán izgalmas, íróknak szánt kérdés, hogy hogyan vannak otthon egymás szövegeiben, (szöveg)világában?) Tetszik Darvasi válasza, ami mindig ilyen is, olyan is, képlékeny, ill., továbbgondolkodtató, meditatív, azt mondja, hogy otthon lenni, az, folyamatosan keresni az otthont, és nem megtalálni... mert az nincs meg... minden folyamatosan változik, benned is, meg a hely szellemében, csak észre kell venni az átalakulást, amikor megváltoznak a dolgok (az elszáradó fák, a füvek...vagy, mikor a koldus máshová költözik, ami nagy történet, holott egy is történet) (egyébként épp ezektől a kis/nagy meglátásoktól nagy D. művészete)
rhatom, hogy 

Szóval otthon lenni -munka.- halljuk a szentenciá(já)t.

Bán Zsófia a tengert, (szagát) nem tudja felejteni  (a gyerekkori éveket nem lehet lenyomni - nem is kell - mondja), a sós levegőt..., ami be-beúszik.(mint Vénus a Nap elé... hogy aktuálisak is legyenek, majd egy erre utaló novella felolvasásával is...)

Felmerül az önéletrajziság kérdése is - a témáikat illetően. Persze csak szemérmesen - a feldolgozásokban is. Darvasi alapkérdéseket gondol újra, a személyest, úgy megirva, hogy kollektivvá is tegye egyben, Bán Zsófia az önéletrajziságban az eredetre teszi a hangsúlyt, de a feldolgozásban mindig van egy eltávolodás is az eredetitől, ha hagyja, és hagyja!  munkálni az anyagot. Végül is élete különböző szeleteit villantják fel a történetek, különösképpen anya-lánya témában.

A novella mint műfaj is középpontba kerül. Darvasi szinte műfaji leirást ad, amikor azt mondja, hogy akkor jó egy novella, ha regényben is meg lehetne irni, de a novella süritmény (mint a paradicsomkonzerv - a paradicsomföldhöz képest) Regény lehet lusta, léha, kacskaringós, novella ezt nem birná el. Ott minden szónak helyén kell lenni.

Hallunk is két ragyogó példát minderre....

Bán Zsófia egy taxis, "vénuszos" furcsa történetet

Darvasi a szomszédról egy kissé abszurdat...

Aztán a könyvekben sorra olvashatnánk a többit is, biztos megérné! És szólna hozzánk, rólunk is. Hiszen bizonyos értelemben valamennyien szomszédok vagyunk-

egy megőrzött sms

az sms-ek arra valók, hogy kitöröljük időnként, helyet csinálva újabb aktuális, apró-cseprő, de az adott pillanatban halaszthatatlanul fontosnak érzett üzeneteinknek, nélkülözhetetlenné vált mobiljainkon

de vannak kivételek, amiket nem tudunk kitörölni, ezért vagy azért...

..már nem emlékszem, konkrétan mi volt az előzménye, ennek a régi sms-emnek, amit se én se lányom (még) nem tudott azaz nem akaródzott kitörölni

talán időtlen, aforisztikus, poénos jellege miatt; pedig egyáltalán nem vicces! mert igaz, még ha parabola is: (bár, miért is ne lehetne vicces az is, ami húsba- de lélekbevágóan is igaz):

"én mindenen tudok aggódni. sőt"

ebben a "sőt"-ben minden benne van. pontosan a "minden" van benne.

valószínű egy konkrét aggodalmamra kaptam a választ, hogy "ne aggódjak semmin, mert..." s jött a nyugtató-ésszerű indoklás, hogy semmi okom rá, mire én ekképp hárítottam, s védtem meg aggodalmaskodásom jogosságát - kitágítva és általánosítva, hogy úgy mondjam: abszolutizálva - a

képtelenségig: "sőt" !

talán még külön külön-ok se kell az én örök aggodalmaimhoz...

alapíz? mint az élet sója. néha kicsit keserű is. de úgy látszik kell.

ez is jelzi, hogy milyen nagy érték az élet.  

(2009)

szöveg a hálón

avagy a virtualitás

homokba irt szó

idő előtt törlődik

a papír jobb volt

?

unokám

azt mondják

unokám mintagyerek a bölcsiben

de csak míg anyja nem jön érte

mert akkor mindig hisztizik

később kiderül
ő mondta

Adél elvette tőle a könyvét

ezért búslakodott

minden „hisztinek”

oka van azaz nincs is

„hiszti”

(utálom ezt a szót!)

csak sérelem és

megbántottság

és megvigasztalt valaki?

kérdi anyja

mintegy vigaszul

igen! én, magam.

mint ahogy korábban a

ki a legjobb barátodra

ez volt a válasza: én, nekem.

Ezt nagyanyjának még

meg kell tanulnia

de Vincét nem kell féltenem

mindig meglesz a támasza

s a legbiztosabb:

önmaga

kapcsolatfelvétel

csöng a telefon. a vezetékes. pár perce hívott lányom a mobilon a pesti utcáról, Rádióból jövet,  és várhatóan otthonról is hív, mikor hazaér, a vezetékesről. de máris? olyan vékony , gyönge hangot hallok a kagylóba. De aztán rájövök, hogy nem is a lányom hív, hanem nagyon rég látott-hallott kolléganőm, akit már hónapok óta nem is láttam a városban, bicikliztem is egy párszor az utcája, háza felé, néztem az ablakait, kapuját, kijön-e, kinéz-e, de nem, rázörögni meg nem akartam, a telefonszámát meg hiába kerestem régi naptárakban... hát most ő hívott, engem, mert azt hallotta valakitől, hogy elköltöztem... mint mondta. Nem is számított rá, hogy én veszem fel a kagylót, valami idegen hangra számított..., azért is szólt bele olyan bizonytalanul, hiszen tényleg úgy tudta, hogy már nem lakok itt..

aztán beszélgettünk, hosszan, mint évtizedekkel ezelőtt, amikor én kezdő tanár voltam, ő meg Angliából jött a giminkbe tanítani, és albérletben a szomszédunkban lakott... de jó is volt, fel is ráztam, most is... mondta...és beszélt más, elvesztett régi kapcsolatairól is, hogy nem is tudja mi van egy Németországban élő barátnőjével... és  idézte Szent Ágostont, akinek a Vallomásaiban van egy olyan kitétel, hogy nem változik a kapcsolat, akkor se ha a túloldalon vagyunk... igen, biztos, hogy van, megmarad egy szellemi kapcsolat a szeretteinkkel, akik már -végleg- elköltöztek is (és nem Pestre, hanem) a túloldalra... és nagyon tudnak hiányozni (bár én bármikor el tudok képzelni velük egy beszélgetést, tudom, mit mondanának a kérdéseimre...) ... és milyen érdekes, épp ma írta az egyik unokabátyám emailben, hogy annyira szeretne álmodni (sose szokott), mert akkor talán láthatná az eltávozott szeretteit...)

de azért az élőkkel, míg élnek, kellene ápolni a kapcsolatainkat jobban, én azt hiszem... itt és most... hiszen olyan könnyű az átlépés arra a túloldalra, amivel már azért mégiscsak nehezebb a kapcsolatfelvétel, ha olykor lehetséges is...

mindenesetre elkértem, és beírtam az új noteszembe -mielőtt boldog új évet kívántunk - a telefonszámát....

(2012. január 7.)

és azóta már csak a túloldalról lehetne....

2016. január 7.

félre

a hangom

néha félrecsúcsik

nem engedelmeskedve

belső tiszta hallásomnak

így bicsaklik meg lábam is

le-letérve az igaz útról

akaratom ellenére

de jó

hogy hallom

észlelem

még

van visszatérés

táska nélkül

táska nélkül

letettem terheim
zsebeimben mobil
kulcs pár forint
zsebkendő
sírás vagy nátha
esetére

elég ennyi
még sok is

hiszen
a szívem is
cipelni kell

(nincs tökéletes
tehermentesítés)