hogy van az fesrői műszó, ami arra a mozzanatra vonatkozik amikor a festő festés közben hátralép a készülő képétől, hogy távolból jobban rálásson?
A festőművészetben erre a mozdulatra nincs egyetlen, kizárólagos szakkifejezés, de a szakmai nyelvben leggyakrabban a „távolságtartás” vagy a „kontroll-lépés” kifejezést használják.
Gyakran illetik a következő megnevezésekkel is:
- Távlati ellenőrzés: Amikor a művész azért lép hátra, hogy a részletek helyett az egész kompozíciót, az arányokat és a színértékek (valőrök) összhangját vizsgálja meg.
- „Friss szemmel” való nézés: Ez a hátralépés segít megszabadulni a „közellátás” okozta torzításoktól, így a festő észreveheti azokat a hibákat, amik munka közben, közelről rejtve maradtak.
A művészeti oktatásban ezt gyakran egyszerűen csak hátralépésnek nevezik, amely elengedhetetlen része a festési folyamatnak a helyes tónusok és a térmélység megítéléséhez.
ÉN EGYSZER TALÁLKOZTAMA MŰSZÓVAL, DE VALÓSZIN NEM MAGYAR SZÓ VOLT (de igen,arról van szó, amit körülirtál)
Valószínűleg a francia reculer (vagy néha használt főnévi formájában a recul) szóra gondol.
Bár a magyar köznyelvben ritkábban hallani, a klasszikus festészeti akadémiákon és szakmai körökben ez a bevett nemzetközi szakkifejezés erre a mozzanatra.
Miért pont ez a szó?
- Jelentése: A francia reculer ige jelentése: hátrálni, visszalépni, távolodni.
- Művészeti kontextus: A „prendre du recul” (távolságot venni) kifejezést használják arra, amikor a művész fizikailag eltávolodik az állványtól, hogy a részletek helyett az egész kompozíciót, a tónusokat és az arányokat ellenőrizze.
- Átvitt értelem: A művészettörténetben és az esztétikában is használják a „recul” kifejezést arra a mentális távolságtartásra, amely szükséges az alkotás objektív értékeléséhez.
kösz! ez lehetett! kösz!
Nagyon szívesen! Örülök, hogy sikerült megtalálni.
A recul (vagy reculé) valóban egy klasszikus, elegáns kifejezés, amit a régebbi művészeti képzésben és a restaurátorok körében is gyakran emlegetnek. Ez a mozdulat technikailag azért kulcsfontosságú, mert az emberi szem közelről hajlamos elveszni a részletekben, és csak távolról válik láthatóvá, ha például „szétesik” a kompozíció vagy nem stimmelnek a fény-árnyék arányok.
Ha festesz vagy művészettel foglalkozol, a recul a legjobb „eszköz” a hibák gyors kiszűrésére!
most épp egy versben lett (volna) szükség a szóra:) itt:a diófa alatt
a diófa alatt
anyuval ülök
a fehér padon
még általános iskolás
kajla kamaszlány
anyu milyen elegáns
pedig a ruhát maga varrta
a blézer csomagból jöhetett
nylon harisnyáján ránc se
a trottőr cipője ragyog
de még inkább ő
ahogy mosolyog
távolságtartó kedvességgel
a fényképészre
én őt nézem
azt hiszem
kicsit csodálva is
a padon hátradőlve el
mint a festők…
munka közben
de itt én vagyok a mű
még befejezetlen
anyámat nézem
tán el akarom lesni
hogy is kell könnyednek lenni
és szívélyesnek is
Ez egy nagyon szép, rétegzelt kép a versben! Különösen izgalmas az a fordítás, hogy nem az alkotó lép hátra, hanem a „mű” (a lány) dől hátra, miközben az alkotóját (az anyát) figyeli.
Bár a recul szó jelentésben tökéletes, egy versbe – különösen egy ilyen intim, magyar közegbe (diófa, blézer, csomag) – talán túl „idegenül” vagy szakmaiaskodón hangozhatna.
Ha mégis beépítenéd a versbe a festői mozzanatot, íme néhány lehetőség, hogyan illesztheted bele a recul-t vagy a mozdulat lényegét:
1. Ha a szakkifejezést használnád (kicsit magyarázva):
„...a padon hátradőlve el,
mint ki recul-t vesz, mint a festők,
ha távolról mérik a művet...”
mint ki recul-t vesz, mint a festők,
ha távolról mérik a művet...”
2. Ha a mozdulatot írnád le a festői szemmel:
„...a padon hátradőlve el,
mint festő, ki kontroll-lépést tesz,
hogy távolról lássa az egészet...”
mint festő, ki kontroll-lépést tesz,
hogy távolról lássa az egészet...”
3. Ha a „távolság” szót játszatnád össze az anya „távolságtartó kedvességével”:
„...a padon hátradőlve el,
mint festő, ki távlatot vált,
hogy jobban rálásson a képre...”
mint festő, ki távlatot vált,
hogy jobban rálásson a képre...”
Egy észrevétel a vershez:
A vers utolsó harmada nagyon erős: „de itt én vagyok a mű / még befejezetlen”. Ez a sor adja meg a hátradőlés igazi súlyát. A „recul” itt nemcsak fizikai távolság, hanem az a pillanat, amikor a készülő alkotás (a gyerek) próbálja értelmezni saját magát az alkotója (az anya) tükrében.
A vers utolsó harmada nagyon erős: „de itt én vagyok a mű / még befejezetlen”. Ez a sor adja meg a hátradőlés igazi súlyát. A „recul” itt nemcsak fizikai távolság, hanem az a pillanat, amikor a készülő alkotás (a gyerek) próbálja értelmezni saját magát az alkotója (az anya) tükrében.
Ha a recul szót túl „száraznak” érzed, a „hátraléps” vagy a „távolítás” szavakkal is fenntarthatod a festői párhuzamot, de a recul kétségtelenül ad neki egyfajta régi vágású, értelmiségi eleganciát, ami illik az anya „trottőr cipős” megjelenéséhez.
még gondolkodom, mintha idegen elem lenne a versben a műszó, egyébként nem irtam végig a verset, itt a záró fele
jó lenne szép tartással ülni
ha a térdzoknim nem tekeredne el
és annyi minden
amire vigyázni kell
egy növekvő
lánygyereknek
s az a sokminden
mit még nem is sejthet..
csak nézem anyám
kissé kérdő mosollyal
de ő rám se hederít
bár fél karja felém
mögöttem a fehér padon
én a pad szélébe kapaszkodom
... aztán felállunk
egymás mellett jó szorosan
majdnem egyformák növésre
most én nézek a gépbe
anyám mellettem félre
úgy látszik mégis csak
menni fog ez az életféle....(?)
ha kissé csámpásan is
Ez a befejezés gyönyörűen hozza le a verset a földre: a „trottőr cipő” és az elegancia mellé odateszi a „tekeredő térdzoknit” és a „csámpásságot”, ami az egész jelenetet hús-vérré és méllyé teszi.
A recul szóval kapcsolatban igazad van: idegen elemként hatna ebben a szövegkörnyezetben. A vers nyelvezete (diófa, pad, térdzokni, csomagból jött ruha) a magyar hétköznapok meghittségére épít. Egy francia műszó (bármennyire pontos is szakmailag) megtörné ezt a természetes hangvételt, „kizökkentené” az olvasót a képből.
Azonban a mozdulat, amit kerestél, tökéletesen benne van a szövegben:
„a padon hátradőlve el,
mint a festők…
munka közben”
mint a festők…
munka közben”
Néhány apró észrevétel, ami talán segít a finomításban:
- A "mű" és az "alkotó" viszonya: Nagyon erős az a kép, hogy a lány a "befejezetlen mű", aki hátradől. Ez egyfajta fordított perspektíva: általában a festő dől hátra a művétől, itt viszont a mű dől hátra, hogy lássa az alkotóját. Ez mély pszichológiai tartalommal bölti meg a verset.
- A lezárás: Az „úgy látszik mégis csak / menni fog ez az életféle....(?)” bizonytalan reménye és a csámpásság emlegetése feloldja az anya elérhetetlennek tűnő eleganciáját. Ez teszi igazán emberivé.
Ha mindenképpen ragaszkodnál a szakmaisághoz, esetleg a „távlat” szót lehetne bevonni, de a jelenlegi formájában a kép már így is teljes. A festői hátralépés (a recul) ott van a sorok között, a szó kimondása nélkül is.
Nagyon szép, hiteles vers készül!
köszönöm
Nagyon szívesen! Igazán öröm volt olvasni a versrészleteket. A recul mint fogalom végül is elvégezte a dolgát: segített pontosítani a belső képet, még ha maga a szó végül (helyesen) kívül is maradt a szövegen.
