2024. augusztus 31., szombat

Tompa és a hagyomány

 egy szenvedélyes, néptanitó, népmúvelő? ember, nem akarom megnevezni, mert előadása közben is kétszer is megjegyezte, hogy reméli senki nem veszi8 fel a szavait - de most én is irásban némileg azt teszem...

szóval voltak nagyon átélt és részben igaznak tűnő kirohanásai a hagyományok nevében, mit szerinte meghamisitanak, nem őrzik kellőképpen

s hogy hogy nem, egyszer csak azt hallom, hogy még a Tompa Mihályt is kivették az irodalomból, méghozzá Rákosi(!) , csak azért mert pap volt, pedig volt olyan költő mint Petőfi meg Arany , ők is megmondanák, mert ismerték

nahát én mindent konferenciális protokollról megfeledkezve, beszóltam, csendesen

hogy ÉN (biza )TANITOTTAM TOMPA MIHÁLYT

(a madárt fiaihozt pl)

sőt nyugdijazásomkor e Tompa szavakkal búcsúztam el kollegáimtól FIAIM, CSAK ÉNEKELJETEK!

arról nem is beszélve, hogy lányom legújabb verskötetének egyik cime is ez:
CSAK ÉNEKELJETEK

(a papságával nem foglalkoztam)


(nem mentem bele vitába, mikor azzal akart leszerelni, mert biztos én tanulde tam...a tankönyvben nem lehetett benne

az biztos hogy nem a kisujjamból szoptam!

mindenestre , ha Rákosi bűne lett volna a tananyagból (állitólagos) törlése, app akkor nem tanulhattam volna !)

Hajajj, mindig túlzásokba és elvakultságokba esünk


Nagy kár!

mert igy igaz mondandónk is hitelét veszti!!!

(él a hagyomány - ha változik is)


ÉHES DISZNÓ ? 2018 aug 31

 


cimlapon: a TANÉVKEZDÉS !

néprajzi konferencia

 az egész napos konferencia délutáni részére elmentem a ktárba...

most módszertani szempontból érdekelnek a prezentációk,  amihez kaptam is kis segitséget (majd csak összehozom lányom segítségével is.).vénségemre miket tanulok/...27-ig még van időm)

kaptam ajándékba (én is ) egy múzeumi évkönyvet, köszönöm! meg menet közben az egyik előadótól egy szép  kis könyvet a Szeged menti Szentmihályfalváról










az előadássorozat végére szinte elfogytunk

délután eleve kevesebben voltak, akik már "leszerepeltek" távozhattak

illetve ezután is, fokozatosan (búcsúszimfónia!)

akik voltak is, mobiljukba mélyedgettek, meg egyikük folyamatosan köhögött,,,, 

20 percekre limitálták az előadások időtartamát , mit be is tartottak többnyire


különösen akiket szabályozott a prezentáció

mikrofont nem használtak, ami némelyeknél meglehetősen zavaró volt..

node majd elolvasom a következő évkönyvben (?)...

a témák meglehetősen partikulárisnak tűntek néhol, nade ez a tudomány, minden rést felkutat... (?)

out sider voltam, kivülálló (ülő)


döbbenetes az érdektelenség!

és az  is hogy, MÉGIS.... van ilyen

s már a 9.! (Néprajzkutatók Találkozója)

honismeretin török jóskára (sic isI emlékeztem/tünk

 honismereti körünk egy elmaradt előadást pótolt , amikor is hires makóiakra emlékeztünk, és Török József egyháztörténészre, papra nem, aki egyébként nekem "csak" Török Jóska...marad örök időkre (míg csak emlékezem)

el is határoztam, hogy opponensként mintegy felolvasom a halálára (óh, jaj) irt nekrológfélémet, amikben kifejtem mindezt a (személyes) mondandót, amivel övezem



vezetőnk igazán "takarosan" alaposan összeszedte a tudományos mondandót róla, utána kiderült, hogy egy társunk ( P J ) be is "szavazta" a makói értéktárba, sőt gondolkodunk róla hogy további emlékekkel örökitsük felejthetetlen alakját: pl egy emléktáblával (valahol) vagy netán mellszoborral a szoborparkba(?)

én örülnék neki

bár tudta a vezetőnk hogy van a tarsolyomba mondandó, nem szólitott fel elmondására, igy hallgattam

Hamzáné könyvismertetését, igazán érdekes gyerekkoráról, már a cím is érdekes: levélapu (jutott eszembe az én levélnagymamám...)

aztán havi programokról beszéltünk, ki tud még. javasolni

én kikotyogtam a szept 27-i egyetemi néprajzi konferenciát, amin "fellépek", de nem árultam el többet, mondtam, ha már Török Jóskáról nem tehettem, mondtam sértődötten, de tehettem... ezúttal, el is mondtam, többet is mint a leirtak:


https://aliz-napok.blogspot.com/2020/01/meghalt-torok-joska_24.html

megnyugodtam, nyugodjon ő is békében - ahogy mondani szokták, de még igazán élhetne!

CUKI TERASZÁN 2014 AUG

 


2024. augusztus 30., péntek

LEVEGŐT 2015 AUG 30

 Levegőt! (nem csak József Attila)

menzaságok, óh

 a menzán...a már kiválasztott, megkapott ételem a tálcán, a kassza előtt ott van hely, ami mögött sorakoznak a kancsók, poharak. PERSZE, KICSIT ARRÉBB IS, de eszük ágában sincs ebéd után (mért nem előtt, vagy ebben a nagymelegben az nem elég?) onnan önteni nagy dérrel a vizet,  az ételes tálcám fölött, engem is majd felrúgva..mig veszem elő az étel árát. Bocs! (ezt nem ők mondják)

2024. augusztus 29., csütörtök

MAROS 2012 AUG 29

 


It ends with us - Velünk véget ér

 


a talányos (s számomra nehezen megjegyezhető ) filmcim keltette feszültséget nem táplálom, elárulom, mi ér velünk véget: a bántalmazó kapcsolat, az áldozatiság, a film főszereplő nőjével és újszülött kislányával...

de addig hosszú az út

megtudjuk fokozatosan , hogy generációk láncolata előzte meg: anyját is bántalmazta apja

(első szerelme anyját is annak párja)

nehezen és lassan , kissé unalmas ismétlődésekkel tarkitva bontakozik ki a cselekmény e lényegi szála és mondanivalója, ott kezd jó lenni a film, ahol egyre több rossz történik benne

s nagyon megnyugtató a végkifejlet, a megoldás:

a válás, a végleges elhagyás

maga a hősnő mondatja ki (még, s bántalmazó) férjével, hogy mit mondana, ha majd a lánya olyan esetekről számolna be, amit el kell szenvednie társától, hogy HAGYJA EL

hát ez történik...

Sok inden mellékszál is ezt szolgálja, amikre most nem térek ki, nem véletlenül)

maradjon ez a végkonklúzió hangsúlyos:

a bántalmazó kapcsolatoknak VÉGET KELL VETNI radikálisan, más megoldás nincs, csak ez







2024. augusztus 28., szerda

slam-Timi

 


slamverseny zsürielnöke Timi

Csak fejből mondott slammel lehet versenyezni és a versenyre a Gödör Facebook-oldalán lévő eseménybe írt posztban lehet jelentkezni egyénileg vagy csapattal. Zsűri is lesz megint, amelynek elnöke ezúttal Turi Tímea, a Magvető Kiadó főszerkesztője. A zenét pedig Pető Dávid és a Sárkánygarbó szolgáltatja.

(Gödör, Bp. VI., Király u. 50.)




2024. augusztus 27., kedd

fekszem, kelek, fekszem

 fekszem, kelek, fekszem, kelek, fekszem, kelek, fekszem, kelek, fekszem, kelek, fekszem...

mindörökké nyár (de klimában)

hónapok óta nem birok Makó-i moziba menni, annyira gagyi filmeket játszanak benn (vagy mondjam inkább igy, nem nekem valókat- hiszen tegnap, mikor végre rászántam magam, csak én voltam a teremben meg egy háromtagú család

egyébként most is a terem hűtése vonzott

egész nap képtelen vagyok lehűlni/

a mozi amúgy fél kilenckor kezdődött és visszafelé 10 után már egész kellemes volt a levegő kint is... el is gondolkodtam, hogy megfordítom a napomat , éjszakára teszem át a fentlétet

bár az zavart , hogy a film közepébe teljesen belealudtam, képtelen voltam fent maradni )ez amúgy általános, jópár film közepe ,már kiesett ezokból)

ezt a filmet igy is meg lehetett érteni, elég csekélyke volt benne az érteni való...s épp a vége felé jött  meg, amikorra felébredtem (végülis ugyanazt mondta, mint Rilke :Változtasd meg éltedet, csak más szinten s formában) 

a mozi előtt unokámmal konzultáltam a Gyűrűk ura társasjátékról, mondtam , nekem túl bonyolult, engedékenyen erről le is mondott (egyébként is annyira udvarias!)hogy tudta, hogy moziba megyek, szép formulával zárta le a beszélgetésünket,,, de holnap folytatjuk, adta meg a reményt is, előbb azért megkérdezte, hogy milyen filmet nézek, mondtam három öregasszonyról szól, mint én. kijavított, én nem vagyok három, se nem öreg, dehogynem a filmből kiderült hogy szereplói még CSAK 70es éveik elején járnak

tulajdonképpen a felejthetetlen Annie Hall miatt néztem meg azaz Diane Keaton (képtelen vagyok megjegyezn nevét)

de ő kicsit kiábránditá volt, ha valaki öregen is (mer valójában több mint a szerepben) is fiatal, csetlő boltló lányt játszik...ősz mesterfrizurája ellenére is..

legyünk azok, aki vagyunk, ja, de ha ő épp ez?!!!

és a film tán  épp erre tett kisérletet is


 



 


2024. augusztus 26., hétfő

NYÁRI CSENDÉLET 2018 AUG 26

 


szabad(?)na udvariasnak lenni

 szombat este elmentem a Szent István téri nap koncertjeire , 7-től (akkor már nem volt annyira meleg)

tulajdonképpen épphogy a hűsebb szabadban időzés miatt

mert mégis csak más valami céllal...

két makói együttes szerepelt, a Wox és az új-régi) M Jam

egyébként nem kívántam ennek a fajta szórakozásnak (népünnepélynek) a mikéntjét.

már szinte mindenütt ültek, mikor végszóra leértem, de a széksorok mögött a legutolsó sorban szélről volt egy szabad hely, meg is kérdeztem szabad-e, és igenlő válasz után leültem, de mivel sokan beszélgettek előttem, gondoltam előbbre nézek helyet, hátha van, a középső részből (szóltam is kedves szomszédomnak h tartsa fönn a helyem egy darabig, de ha nem jövök vissza találtam helyet)

hát találtam is...



elég elől, középszélen, sőt egy nagymamahívó telefonbeszélgetés után teljesen kiürült a sor, lett levegőm

de nem soká,  beviharzott egy nő (valamikori gimnazista, -bár nem tanitottam -ma cégtulajdonos)és sorra a szélről lerakott ezt azt a székekre, mad majdnem ráült a mellettem levő retikülömre, mit időben sikerült felkapni a feneke alól.

mondtam hogy nem kéne!, mit szólna ha én ráülnék az ő cuccaira?

hát ő azt a férjének meg a barátnőjének foglalja...honnan tudja hogy én nem? egy szót se szólt,,hogy szabad-e a hely (én ugyebár akkor is megkérdem, ha semmi nincs rajta, csak mellette...lásd fent)

hát végig úgy ült mellettem  (később megjöttek csatolt részei, a férfi bocsánatot kért udvariasan amikor előttem belépett a helyére) a nő viszont úgy ült, hogy mármár az  én székemre folyt...

valahogy elviseltem, a koncert elterelt



a szünet után előbbre tudtam menni, egyszer hátra néztem, már az én székemen ült, arról is lefolyva, hátrafordulva magyarázott...



A koncertek olyan jó közepesek voltak

mert ezért ez volt a lényeg, ha meg is zavartak élvezetében

(a másodikon részegek hada, akik oldalt kört alakitva táncoltak, hangoskodtak)(csak az zavart, hogy a szinpadról a veze3tő zenész velük példálózott példaképként, minket felrázandó. Hát részeg azért mégse leszek!

Az utolsó szám előtt el is jöttem



2024. augusztus 25., vasárnap

EGY KIS MOSOLY 2022 aug 25

 


igy mulatok én...

 ebben a nagy nyári hőségben van úgy, hogy napokat - ha a hőséget csillapitó estéket nem is mindig - itthon ülök - (vagy fekszem/fetrengek)  magányomban - mi nem tesz jót a hangulatomnak (látom újabb  portréimon is, ma el is kezdtem egy kis antidepresszánst szedni újra)

délben a menzára se mindig megyek át , pedig az csak egy ugrás

pénteken kicsit később, s igy semmi "nekem valót" nem találtam, bár a séf szerint minden nekem való

s ha már évek ta nem ettem főtt tésztát, épp ideje lenne elkezdeni most (mondta, s tán igaza is van)

de tovább álltam, a Glorius teraszán kiderült hogy elnéztem a napi menűt  igy átszöktem a szembelevő - bár fenntartással kezelt , új -  Gáblihoz

a múltkor rosszul jártam a párnájukkal, de most találtam hátul , majdnem a személyzeti részen, párnátlan széket, igaz a szomszédos asztaltól nem soká az orrom alá fújták a füstöt, de valahogy kibírtam



a becsinált leves fenséges volt (mint anyámé), azt hiszem a múltkor is egyszer ezt ettem itt,



 a második kicsit fura kinézetű volt, paprikás krumpli. de külön a szaft és a krumpli, de finom jól átsült a sült kolbász




a kávét viszont mégis csak a Gloriusban fogyasztottam el, bent az elegáns hűvösön...



aztán meg - a nagy fa alá a madármeglepetés óta nem merek ülni, hallottam egy futártól hogy már kinyílt a Gyarmati cuki, odamentem fagyizni,,,már hiányoltak is...



nap közben újra kezdett melegedni éreztem, igy a fagyi után kértem egy jéghideg colát is



nahát igy mulattam én ma (három helyen is!:)


PALYA BEA 2023

 EGYSZÁL MAGA MUZSIKÁL - VARÁZSOL MAKÓN



ami kimaradt 20.-ból

 nem irtam szokványos beszámolót az aug 20i ünneplésről, 

emlékszem, lányom hogy szerette a régi aug 20-kat, emlegette is,

de már nem "olyanok"...

a kirakodóvásár se, meg főleg a művésztelep nagyszabású zárókiállitásai hiányoznak a múzeumból, hova mindig elzarándokoltunk

már más a művésztelep, és a zárókiállitásaikat szeptembeben szokták újabban tartan, (ha..)s nem a múzeumban, hanem a hagymaházban...mikor már a művészek nincsenek is teljes létszámban itt...

---

úgyhogy kiállításról nem tudok beszámolni

fúvószenéről, diplomák átadásáról már elvétve,  szóltam, kenyéravatásról még nem  nem,  a tűzijátékról sem.

pedig ez elmaradhatatlan része az ünnepnek

ami az új kenyéré lenne:


mit három pap is megáldott:





a tűzijáték az örömé, most ülve nézhettem végig, mert közvetlenól az ünnepi műsor után,  helyszinen volt

láttam a gimi tetején a készülődést is jő előre





és most valóban szép lett az ég jó pár percre kidekorálva

sikerült is jópár jó fotót készitenem kiügyeskedve a megfelelő pillanatokat..




a Szent István szobor pedig fantasztikus látvány az esti megvilágitsban:



2024. augusztus 24., szombat

IGAZI, 2011 AUG


 

felforgatósdi

 arra mindig vigyáztam

nehogy mások életét
felforgassam túlságosan
de ez az enyém rendre
annál inkább felforgatta

mert erre nem vigyáztam

ELGONDOLKODVA 2011 AUG 24

 


végkimerülés

 már pihenni sincs elég erőm

arany-, gyémánt-, vasdiplomák

 



20-i hagyomány , hogy az ünnep keretében osztják ki ezeket a diplomákat (is), gondolom azoknak, akik nem az adott diplomaadó iskolák helyszinére utaznak (ÉN ANNAKIDEJÉN 2016ban) ELMENTEM AZ ARANYDIPLOMÁMÉRT SZEGEDRE AZ EGYETEMRE, ÉS IMPOZÁNS VOLT, ÉS STILSZERŰ... 2 ÉV múlva esedékes,a gyémánt, izgulok, hogy megérjem s pláne hogy Szegeden tudjam átvenni azt is - node ne kiabáljuk el, két év nagy idő ebben a korban, nyolcvan fölött, ne legyünk telhetetlenek, lehet, hogy annak is örülhetnék, ha Makón...(:) mint most 42- es kortársam és a gimiben zenésztársan Bálint Etelka...no meg lányom egykori elsős tanitónője Biró Imréné  a VASDIPLOMÁJÁT viszont, őt meg is interjúvolták, nagyon szépen beszélt a pedagógusi hivatásról, miért is választotta ezt...Timi lányomnak el is küldtem messingeren a fotóját a vasdiplomával, egy szivet küldött vissza, 



Nagyon szerette, emlékszem, azt mondta rá, szigorű de kedves (ez jó konstelláció és jó összefoglalás is) 




NAPKALAP 2019 AUG 24

 A  Gyarmati cukiban


2024. augusztus 23., péntek

praestressz

 ha tényleg és komolyan ki akarom adatni az írásaimat s nem csak tervezgetni róla  a levegőbe

vissza fog jönni a stressz az életembe, ez nem vitás, de megéri-e


a kb 800 oldalnyi összegyűjtött újabbkori (2012-) TEMATIZÁLT VÁLOGATOTT verseimet elküldtem két részletben lányomnak, nézze át szerkesztői szemeivel, majd ha ráér, csak akkor, miközben cimet is változtattam , koncepciót azért még nem, de folyton variálok!

kérdezte mi a határidő, mondtam olyan nincs, legfeljebb az életem, s ha túlmegy legfeljebb posthumus lesz 


nade ott a többi, ami nyomaszt

pedig nem akarom feladni

nem kellett volna elodázni...


de ez már nem is praestressz, hanem poszt-

vödörből csöbörbe

fúvóstalálkozók

 aug 20 környéke hagyományosan a fúvósoké, a mi városi fúvoszenekarunk külföldi barátokkal tartanak különböző koncerteket, most vendégkarmesterekkel is



vasárnap és hétfőn , 20 előtt a zenepavilon környékét szállták meg , különösen hétfőn rengeteg hallgatósággal, nem is jutott egy ülőhely sem, sőt a szinpad körüli parkban sem, igy aztán sétálgattam is, gyönyörködve a hangok mellett a különleges látványban is



a szemem amúgy is bántották a szinpadi reflektorok..

a 20i ünnepség főattrakciói is ők voltak, felvonulásukkal is már..

én nem voltam  s nem is vagyok a fúvos zene hive, de ha jól játszanak , és ők többnyire igen, engem is elszórakoztatnak...



s sokan rajonganak értük...

nincs aug 20 (nomeg új év kezdet se) nélkülük!

egy meghiúsult fotó

 

ülök az aug 20-i ünnepségen helyemen, szünet van, vége az ünnepi műsor hivatalos részének, kis szünet és kezdődik a tűzijáték előtti Mága Jennifer koncert, várakozunk a szinpad átrendezése miatt, közben némileg ki is cserélődik a közönség

a szomszédos kiüresedő sorokba  kedves (tényleg az!) (nálam is idősebb vagy kétévvel) ismerősöm ül, elé meg a lánya, unokájával. Ki látógatóban lehet itt, külföldről...ahol  különben laknak

három generáció, a negyedik közbülső, a kilány anyja Ö lányom kortársa)csak azért nem lehet itt, mert van egy kisebb gyerek is, akivel otthon maradhatott.. késő van már neki)

a nagymama feláll, s mobilján fotózni készül az unokát, a dédmama ösztönösen , kedvesen a dédunoka mellé rakja arcát, de a nagymama egy határozott,  elhárító  mozdulattal elutasítja, csak az unokáját akarja fotózni, egyedül.

várom, hogy majd a következőkben a dédmama is ráfér egy képre, de nincs több fotó...

hiába várom... elszomorodom...

az a kedves dédmama és dédunoka kép elszállt örökre...

***

azért szerencsére láttam később a napokban készült felvételt , ahol ott mosolyog a dédmami is  dédunokájával ölében lánya, unokája  és egy még kisebb dédunoka társaságában

megnyugodott  háborgó lelkem...

PIHENŐHELYEMEN 2021 AUG 23..

 ...még a hajam is   


2024. augusztus 22., csütörtök

múló lánykoraink

Anyám lánykora előttem rejtély

Ugyanígy az enyém lányom előtt
De jól van ez így
Mert velem
majd lányommal
kezdődött minden
az anyaságunkkal

A fia tudja
Mint mindent...

PORTRÉM 2023

 


régi-új diszpolgár

                                                                  https://aliz-napok.blogspot.com/2016/11/meg-tobbet-is.html

2016 nov 19

..még többet is

az évi soros Héttorony fesztivál eseményei idén,  a Makovecz épitette Hagymaház-templom-kultúrházban  egy kiállitás: Makovecz tanítványa, Csernus Lőrinc (3 éve főépítészünk) művei, A megnyitón érdekes eszmefuttatást hallani, már.már misztikusat, hogy hogy adódik át a kézfogásokkal az épitészi alkotóművészet, korokon át, egész az egyiptomi  - haláluk után a fáraó által -istenitett épitészekig... jó hallani Rudolf Steiner nevét is., ő nagy felfedezés volt számomra (ha nem is rögtön az organikus épitészet, inkább a teo,-, majd antropozófiája miatt, de hát ezeknek az épületeknek is épp ez a lényege, az emberi (életbeni)  metafora. Makón eddig 12 ilyen épületünk van, de épülőben a tervezett könyvtár is...

és itt látom a "régi" polgármesterünket, aki megalapozta mindezt, "szocialista" volta ellenére is mély barátságot ápolva , a jeles építésszel, s kölcsönösen tisztelve egymást... A Muzsikás együttes koncertjére megyünk fel a lépcsőn, a (volt) polgármester nagyobb léptekkel szedve a lépcsőket, elhaladva mellettem, köszön rám, jaj, mondom de ritkán lehet látni mostanában, ritkán, hagyja helyben (mint ki tudja miért, és tudatos és jogos  a távolléte, de Makovecz ugye megérdemli, szólok utána, még többet is... válaszol vissza (utólag jut eszembe, miután kedvesen érdeklődik lányom felől, és üdvözli és további sikereket kíván neki) hogy az a még többet is ... ott maradt a levegőben, hiszen ő is többet érdemelne...viszont!

Hát örömmel jelentem végre meglett a TÖBB !

Régi polgármesterünk Buzás Péter, megérdemelten, Makó város diszpolgára lett, 20 év fáradhatatlan  és eredményes polgármesteri munkája után, városáért...

 Szivből gratulálok! Sok-sok makóival!




2024. augusztus 21., szerda

az én egykori "felfedezettem" !

 semmiképp se akarom hogy az augusztus 20i hosszú hétvégi hétegészi? felhajtás miatt kiamaradjon blogomból Mezei Józsi szenzációs koncertje, amit utolsó percben a zenepaviloni szokásos szombat 7 órai kezdetről másfél órával előbbre is hoztak (valami idétlen 7 órakor kezdódó régi jármővek bemutatója miatt, ami más helyszinen is volt pedig)

Bosszantó, biztos többen is lettünk volna Én szerencsére észrevettem, a helyesbitést

Nagy kár lett volna lemaradni róla

mert bár én kezdettől - amikor meghallottam J hegedújátékát kiszűrődni az utcára  a zeneiskola Bartók terméből - figyelemmel kisérem,,

de ez a mostan koncert minden eddigit felülmúlt

amúgy afféle záró koncert is volt, szép beszédet mondott  mestere-mentora több mint tanára Rácz Gabriella





és bejelentette, hogy ezentúl Jj a szegedi Egyetemen folytatja immár zenei elóadói tanulmányait eddig istápolt tanitványa (az ő régi tanáránál Szecsődinél)



sok sikert neki, haladjon tovább  az elkezdett uton

sic itur ad astra!

azért is vártam az irássalm, mert reméltem, hogy a tv felvett valamit a játékából is... (engem egyszer letiltottak, azőóta nem merek :)

de majd utólag felteszem

engem leginkább a Hubay által feldolgozott Hullámzó Balartonnal lepett meg, magam is meglepve, könnyeket csalt a szemembe

annyira érett, annyira kifejező a játéka!

(de a kezdő Mozart e moll is csodálatos volt!)






ANYU TABLÓKÉPE 1926

 


MAROSI TERASZON 2012 AUG


 

menni és maradni egyszerre

miért is szeretek folyóparton állni?


mert ugyanakkor  megyek  is a folyóval...

mig maradok mellette


Rocco forever

 igen, nekem Alain Delon az örök Rocco marad, és tán több is annál

első egyetemi szerelmem (H Gy) alakja összemosódott vele, 

Ő is mostanában ment el...


Alain Delon páratlan volt

Nem tetszett az öregedése (azt hiszem, neki sem)

 ő tényleg a szép és jóságos  Roccoként marad az emlékezetemben...



JA, a .mosolya is örök és a szeme ragyogása....