jut eszembe, a vagonkiállításon az önkéntesek nagyon kedvesek voltak, ahogy istápoltak is
de a többi hivatalos "felszólaló" még csak arra se méltatott, hogy odajött volna hozzám egy köszön(t)ésre
legalább utólag, mert előzőleg beolvadtam, nem tudhatták hogy én vagyok a hivatalos holokauszttúlélő..
igaz, aztán meg rohantak el!
( bár a Mazsihisz elnök a beszédében jótékonyan 120 évet kivánt nekem,,(ha már anyám kétszer adott életet)
--- viszont ma megkeresett egy vhelyi csellótanárnő a messingeren, ismeretlenül, miután elolvasta a két versem a szegedi Apák nélkül kiállitás falán...,
ez jólesett...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése