Domján Edit
Nem omlik össze”
KÖNYVKRITIKA - KETTEN EGY ÚJ KÖNYVRŐL - LXVII. évfolyam, 27. szám, 2023. július 7.Ketten egy új könyvről – Turi Tímea: Egyszerre egy beszéljen. Prae Kiadó, Budapest, 2023, 98 oldal, 2990 Ft
A könyvben négy imát, fohászt találunk, ilyen a cím nélküli előhang is. Ebben azt kéri a megszólaló az Úrtól, hogy tartsa „tőle távol” azokat „a dolgokat”, melyek megsebezhetik vagy nagyon is megörvendeztetik. Tegye lehetővé számára a józan távolságtartást, a sztoikus fegyelmet, vagy ha ez nem lehetséges, mert „túl sok lett itt az örvény” (a romantika ezt még így fogalmazta: „mert tövisekre buktam, s hull a vér”), akkor legalább „a dolgok” kiírása, körülírása révén távolodhasson a bajoktól: „A könyvekbe zárd be őket. /A hangokba rejtsd el őket.” Invokáció is tehát a fohász, és persze mélyen személyes vallomás is, az érzelmi terhelhetőség korlátainak a beismerése.
Turi Tímea eddigi kötetcímei csalogatóak voltak: A Jönnek az összes férfiak nyelvi hibáján túl a merészségével, A dolgok, amikről nem beszélünk a titokzatosságával, az Anna visszafordul a regényességével csábított. Az új verseskötet címe inkább stoptáblára emlékeztet, rigorózus iskolamestert, szigorú tanító nénit képzelünk az eligazítás mögé: Egyszerre egy beszéljen.
Turi Tímeától – lévén gondolati költő – nem idegen a tanító szerep, legfeljebb szabad észjárását, játékos iróniáját s örök kételyeit nehezen egyeztetnénk össze a merev szabálykövetéssel. Persze azt is tudjuk, szívesen beleképzeli magát mások – valós és fiktív karakterek – helyzetébe, hogy aztán ott fölforgassa, meghekkelje a történéseket, új látómezőkre nyisson rá, szembesüljön és szembesítsen balga nézeteinkkel.
Az Egyszerre egy beszéljen című kötetben is van egy tucat szerepvers. Itt már nemcsak nők, hanem férfiak és gyerekek médiuma is lesz a versbeszélő (például a thébai Laiosz királyé, a tékozló kisgyereké, a szarvassá változott fiúé, a bibliai Józsefé és Jónásé). S gyakran magát a történetet is korrigálja. Lót felesége például visszafordul Szodomából menekülve, de nem bűnhődik meg, mert a kíváncsiság Turi Tímeánál nem bűn, hanem erény, a megismerés alapja. Bezzeg Jónást vétkesnek láttatja, s átváltozással bünteti. Jónás rossz tanító, képtelen a niniveiekkel szóba elegyedni, szelíd szóval térítgetni. A piaci fecsegést gyanakvással figyeli, a csalfa, hamis szóban bűnt fedez fel, „mert a szó tett” (Jónás, a cet).
Ez a rossztanító-példa azért is érdekes, mert a kötetnek van egy különleges prózaverssorozata, a Bevezetés az imádkozásba, amely egy megtérés történetéből idéz fel részleteket. Sokszor komolyan, néha humorral, iróniával. Nem mondom ciklusnak, mert ezek a szövegek éppenséggel a ciklusok felvezetői a könyvben (van is kapcsolat a bevezetések és a mögöttük szereplő versek motívumai közt), de együttesen egy Istenhez megtérő ember tapasztalatairól, kételyeiről és szükségleteiről számolnak be. Mert kell a hithez a belső igény, de kell szabadság is, hogy a dogmák, rítusok vizsgálhatóak legyenek, s velük szemben kialakítható legyen a kívánatos távolság; kell közösség, amelyben barátokra lelhet a hívő; s kell egy olyan istennek a képzelme, amely nem rettent, hanem invitál. Ennek a könyvnek az istene bölcs, belátó isten. A felhangzó imák, kérések hallatán nem kiált fel: „Egyszerre egy beszéljen!” „Pedig semmit sem ért, de tudja jól, / hogy nem neki beszélnek, hanem maguk miatt. / Hogy nem ő segít, csak a beszéd.”
A könyvben négy imát, fohászt találunk, ilyen a cím nélküli előhang is. Ebben azt kéri a megszólaló az Úrtól, hogy tartsa „tőle távol” azokat „a dolgokat”, melyek megsebezhetik vagy nagyon is megörvendeztetik. Tegye lehetővé számára a józan távolságtartást, a sztoikus fegyelmet, vagy ha ez nem lehetséges, mert „túl sok lett itt az örvény” (a romantika ezt még így fogalmazta: „mert tövisekre buktam, s hull a vér”), akkor legalább „a dolgok” kiírása, körülírása révén távolodhasson a bajoktól: „A könyvekbe zárd be őket. /A hangokba rejtsd el őket.” Invokáció is tehát a fohász, és persze mélyen személyes vallomás, az érzelmi terhelhetőség korlátainak a beismerése.
Turi Tímea második kötetében (A dolgok, amikről nem beszélünk) volt egy versciklus, a Hóvirág cukrászda. Ebben történetfoszlányok, drámai képkockák egy múltbeli családi tragédiára utaltak: „Megfeszül. És összeomlik.” „A férje után fénykép sem maradt.” „Fél év Lipótmező, ő a nagynénjénél.” A mostani kötet elég egyértelműen kapcsolódik A dolgok...-hoz, azon belül a fenti „összeomlás”-történethez. Úgy vélem, az új kötet épp arról beszél, hogyan kerülhető el az összeomlás, mi segítheti a túlélést, az épen maradást baj esetén. Ezért a József a börtönben című vers befejezését önreflexiónak vélem: „Kíváncsian figyelem a mellém kerülők / történeteit: ki hogyan nem omlik össze”.
Azt sok vers egyértelművé teszi, hogy a hallgatás csak ront a dolgokon, bár kétségtelen, sok a hazug vagy a hamis beszéd, és az őszinte szó sem feltétlenül mindig szerencsés, kénytelen magát is elmarasztalni a lírai én: „hogy én mennyit nem vigyázok a számra!” A beszédről vagy a másikhoz való odafordulásról azonban nem lehet lemondani.
A Méreghinta civakodásjelenetében férfi és nő felváltva próbálja lenyomni egymást (innen a hinta metafora), de amíg a harag kibeszélhető, addig a kapcsolat megmarad. Csak meg kell tanulni esni és felkelni. A versek többsége maga is beszélgetővers, egyharmaduknak megszólítottja is van, de a művek egymással is, más művekkel is, Turi Tímea korábbi verseivel is párbeszédet folytatnak. Gyakran feleselnek is, mert a dolgok innen így, onnan úgy látszanak.
A hit és a beszéd mint megtartó elemek mellé aztán felsorakozik a kötetben egy nagyon köznapi tevékenység is: a rendrakás. A romlás, a szétesés, a külső és belső káosz ellen a dolgok újrarendezésével is védekezni lehet, és bizony ebbe a fizikai munka is beletartozik. A külső rendtevés visszahat a bensőnkre is. Az új kötet legnépszerűbb versei valószínűleg épp ezek a rend-versek lesznek (nevezzük inkább háziasszony-verseknek őket?), hisz kellő humorral, iróniával kezelik tárgyukat, s van, hogy előítéletekkel is szembesítenek. Ilyenek A ház asszonya, A konyhában, A természet rendje, Szurtos lányunk hazatért, Dal a láthatatlan munkáról. Ez utóbbi (a Boldog, szomorú dal késleltető, felsorolásos, kontrasztos szerkezetére rájátszva) éppenséggel cáfolja a közvélekedést, hogy az otthoni munka csak idő- és energiarablás lenne: „ha egyszer valaki elvenné tőlem azokat az órákat (...), mi maradna nekem önmagamból?”
A rendigény a kötetkompozícióban s a klasszicizálódás jegyeiben is tetten érhető. A Turi-kötetekben általában – a belső izzás, intenzitás mértékéhez igazodóan – ívet képeznek a versek, ezúttal kettős ívet vélek felfedezni. Találóak, de természetesek a metaforikus képek, versszerűbbek a szövegek. Hol a népdalok mondatalakzatai (az ismétlésvariációk, párhuzamok), hol a kötött ritmusú strófák növelik a zeneiséget. Bár Turi Tímea szerint „a stílus egyedül a könyörülő istené”, azért alaposan megdolgozik a könyvért a szerző is. Az olvasó szeretni fogja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése