legyintek

 ÚJABBAN azt veszem észre magamon, ha látok egy irást aminek gondolatmenetével nem értek egyet, hogy mielőtt reagálnék, visszaveszem a billentyűtől a kezem. Nem éri meg. Már nem. (Tán eddig sem. de kár!. Csak már kimélem magam a felesleges energiapocsékolástól:...)

Timi Bombakráter c. verse angolul (is)

 

Bomb Crater by Tímea Turi

Translation of the poem “Bombakráter” by Hungarian poet Tímea Turi (1984-)

Bomb Crater

Their story is my story
but my story is not theirs anymore.

I am whatever I pass down,
but in what is taken from me,
I don’t recognize myself,
only they recognize me.

A distorted mirror. We have become
daughters of tradition, motherly daughters,
mothers, and our words leave us
just like our children.

The beautiful deserters.
We do their laundry and their hands are dirty,
and we admire their dirty hands.

Heritage is a bomb crater,
“mom, I’m afraid,” says the child, but
“I’m afraid, too,” a mother is not allowed to say
ever.

We live but we don’t, in the slippery mud of our pasts,
our mothers’ faces blurred, for their mothers mourn,
and our daughters’ mourning faces we shall not see
ever.

***

Bombakráter

Történetük az én történetem,
de az én történetem már nem az övéké.

Amit továbbadok, az vagyok,
de amit elvesznek tőlem,
abban én magamra nem,
csak ők ismernek rám.

Torz tükör. A hagyomány lányai
lettünk, anyányi lányok,
anyák, és úgy elhagynak a szavak,
mint a gyerekek.

A szép hűtlenek.
Mosunk rájuk, és piszkos a kezük,
és mi gyönyörködünk a piszkos kezeikben.

Az örökség bombakráter,
„anya, félek”, mondja a gyerek,
„én is félek”, ezt egy anya mégse mondhatja
soha.

Élünk, és mégsem élünk, elcsúszunk a múltak iszapján,
elmosódik az anyáink arca, mert anyáik siratják,
és a lányaink sirató arcát ne lássuk
soha.

 

Hungarian Poetry

Poetry Translation

Women

Vera Bakonyi-Tánczos

Könyves magazin a Grecsó bemutatóról

 a könyves magazin tudósitója jóvoltából most már sejthetem miről is volt szó.....

grecsó krisztián turi tímea apám üzent kötetbemutató radnóti színház autofikció családregény aparegény

Grecsó Krisztián: Nem az igazságot, hanem a megértést keresem

Az Apám üzent egyszerre identitás-, család- és aparegény, amely kíméletlen őszinteséggel beszél múltbeli traumákról, férfiszerepekről és női sorsokról. Grecsó Krisztián kötetbemutatóján jártunk.

„Az Apám üzent Grecsó Krisztián eddigi legszemélyesebb könyve, miközben valódi fikció” – állítja a frissen megjelent regény fülszövege. Vajon mikor jön el egy író életében az a pillanat, amikor indulatok nélkül, nyersanyagként tud rátekinteni a saját családtörténetére? És hogyan képes ezt mégis elemelni az igazolható tényeken alapuló valóságábrázolástól? Többek között ezek a kérdések kerültek elő a kötet hétfő esti bemutatóján a Radnóti Színházban.

Öröklődő mintázatok

A beszélgetés megkezdése előtt a könyv szerkesztője, Turi Tímea különleges ajándékkal lepte meg a szerzőt: hozott neki egy asztalterítőt, amelyet éppen olyan minta díszít, mint a Baranyai (b) András által tervezett borítót. Grecsó sietett azonban leszögezni, hogy az ötlet felesége, Árvai Judit fejéből pattant ki, ő fotózta le ugyanis a nagyszülői házban a régi viaszosvásznat, ami hosszú éveken át tett jó szolgálatot a szegvári családnak. „Ez a terítő mindent végignézett: ott volt, amikor asztalhoz ültünk, ehhez izzadt hozzá a könyökünk, ezen csúszkált a pálinkás pohár” – mondta. Jobb borítót el sem lehet képzelni egy többgenerációs családregénynek, de beismerte, hogy

ehhez a koncepcióhoz bizony kellett a „női logika”

A sokat megélt virágos sormintától az irodalmi minták felé vették az irányt. Jócskán bővelkedünk ugyanis magyar anya- és aparegényekben, elég csak Esterházy Péter életművét említeni. Turi A szív segédigéi utolsó mondatának apropóján – „MINDEZT MAJD MEGÍROM MÉG PONTOSABBAN IS” – arra volt kíváncsi, hogy Grecsó Krisztián mikor érezte azt, hogy képes lesz aparegényt írni.

„10-15 év kellett, mire elértem azt az állapotot, hogy ne terápiás céllal dolgozzak” – kezdte,

majd hozzátette,

hogy az Élet és Irodalom szerkesztőjeként rengeteg olyan szöveget kap, amelyekben valaki éppen kiírja magából a fájdalmát. „Most már csak meg kellene írni” – szokta válaszolni ezekre a levelekre, mert az igazi teljesítmény csak a trauma feldolgozása után jöhet.

Ő maga is nagyon sokáig harcolt édesapjával szemben érzett indulataival: még halála után is haragudott rá, amiért nem várta meg az unokája érkezését. Aztán egy napon teljesen váratlanul éppen a kislánya nyitotta fel a szemét. „A te apukád a felhők felett van, ugye?” – kérdezte, aztán összerakta, hogy ily módon Linzer kutyának is ott kell lennie, és akkor már meg lehetne kérni a nagypapát, hogy néha sétáltassa meg. A felismerés, hogy egy gyerekben ilyen magától értetődő természeteséggel folytatódik minden, segített a továbblépésben.

„Állandóan apa voltam”

Kétség nem fér hozzá, hogy egy ekkora családregénynek nekivágni nemcsak mentálisan és érzelmileg megterhelő, hanem komoly kutatómunkát is igényel. Grecsó elmesélte, hogy az igencsak kiterjedt családfa elkészítésében egy távoli rokon segített neki, aki még azt is felajánlotta, hogy megtanítja a felhalmozott adatállomány kezelésére. Bár a szerző saját bevallása szerint hajlamos volt elveszni a bonyolult Excel-táblázat útvesztőiben, a találkozó után végre világosan látta, hogyan fogja megírni ezt a könyvet.

Olyan mintázatokat vett ugyanis észre, amelyek generációk óta szállnak apáról fiúra náluk.

Nem elég, hogy nekem volt apám: még apámnak is volt apja!” – osztotta meg a közönséggel felfedezését, melynek következtében rájött, hogy ideje leszámolnia a transzgenerációs adósságokkal. A kiindulási alapot viszont mégiscsak a jelen képezte. Elbeszélőnk, Erik – akinek furcsamód épp akkor van a névnapja, amikor a szerző született – meg van róla győződve, hogy édesapja üzenget neki a túlvilágról. Ebből az élményből bomlik aztán ki a történet.

Az est során természetesen részleteket is halhattunk a regényből Bata Éva előadásában: az első felolvasott szakaszban egy fekete hajú, kreol szépséget üldöz csillapíthatatlan vággyal egy férfi. Később megtudhattuk, hogy ők lesznek Erik dédszülei.

Bár az Apám üzent tele van sokat bíró női karakterekkel, Grecsó Krisztián számára ezúttal mégis a társadalomban betölthető férfiszerepek voltak a legérdekesebbek.  tovább: https://konyvesmagazin.hu/nagy/grecso_krisztian_apam_uzent_kotetbemutato.html

.

 

Héttorony kiállítás

 elállt az eső, elgyalogoltam a hagymaházba a  Héttoronyra a kiállitásmegnyitóra, sőt, miután meggyőzően szűrődtek le a színpapdról a zenepróba hangjai, úgy döntöttem, hogy ott maradok a koncerten is, mi az a 3200Ft? (ma nem  fizettem az ebédemért úgyse,)

a kiállítást később is nyitották meg a próbazaj miatt

egyébként már látott makoveczi épület rajzokból állt, meg se néztem, újra

egyedül egy szék keltette fel az érdeklődésem, az eredetinek tűnt

és tényleg az kapott főszerepet

ott mondta el mondókáját a M tanitvány főépitészünk (mintha egy kicsit kapatos lett volna, de csak a nyitás előtt meg után tűnt úgy, érdekes módon közben nem - csak tán kicsit feldobottabb volt a szokásosnál)

bele is ült a székbe

és ott megidézte - olvasott is tőlük - Makovecz és Kiss Ferenc (zenész),  alakjait, akik ülhettek ezen a padszéken, a Szevillai kiállitáson, ahova a zenére Makovecz kérte fel

 Kiss Ferencet (s aztán barátok is lettek)

ma van Makovecz szóletésnapja (89 lenneI és kb 1 hónapja halt meg Kis Ferenc tulajdonképen az ő emlékérfe van ez a gálakoncert....

négy fal között

 EGYRE GYAKRABBAN NEM MOZDULOK KI, ROSTOKOLOK ITTHON, MINDEN ÜRÜGYBE belekapaszkodva, azaz már inkobb ahhpz kellene ürügy , hogy kimenjek a házból,

pedig ma megint velökig hatoló , fülsiketitő betonfúrást élvezhettem meg-megújulva, sehol bejelentve előre (biztos nem csak képeket akartak felfúrni, nem is értem, ha valaki panelba költözik, mert nem számol a  a beton kezelhetetlenségével eleve, erőltetett erőszakolásnak, csendháborító, idegborzolásnak tűnik...) ha előre tudom, lehet, hogy el is megyek itthonról, bár esett, esik(?) az eső, a Makovecz padavatásra se mentem ki emiatt, a szomszédba pedig... 6-kor lesz kiállitásnyitó, hátha arra? (ha eláll)

pedig nem csak a mozgás meg a levegő miatt kéne kimozdulni, hanem lehetséges új impulzusok miatt is...

(a négy fal nem jó társaság, akármivel is töltöm meg, ki kell lépni belőle , legalább naponta)

(Kosztolányi első kötet cime volt: Négy fal között, hát (Ady ugyan elismerő kritikája szerint is) kissé vértelenre sikeredett...bár irodalmira az Ady szerint is  többet érő élettel szemben)(

Apám üzent

 irta Grecsó Krisztián szerkesztette lányom

feltétlenül elolvasom mert úgy érzem, számomra is "üzent"

a bemutatója két napos volt a Radnóti szinházban

az alábbi képek az első napon készültek

úgy látom remek volt a hangulat

(a  4. szerepló, a könyvben is az, és még ifjú koromból emlékszem rá Szentesról Bácskai tanitvány, meg a Herkules fürdői emlék c filmból (hol szoknyába bújtatták szerepe szerint) hát most nem ismertem volna fel

ő szeretett volna lenni G apja... hát nem tudom (amúgy orvos lett----

felismerhetetlen ifjúkori szinészségéhez képest  (amúgy már akkor is "civilben"  orvostanhallgató volt)

Éveink kiforditanak, nem biztos , hogy rossz irányba csak másba! (tanulság)

örülök a képeknek de jobb lett volna hallani is őket

no marad a könyv, az a lényeg

(meg a viaszosvászon abrosz esetleg)

Római, bizánci kultúra

 most szerencsére el tudtam menni G. Kati stlustörténeti (művészettörténeti?) előadására,

 mert nem ütközött a irodalmi körömmel, de a legközelebbire, dec 2-án megint nem tudok...

most a görögök után (azt se láthattam:( a rómaiakról esett szó, azaz láthattunk rengeteg vetitett képet..

(sajnos bár elől, de soldalt ültem , igy kissé torzultak lettek a fotóim, pedIg sürűn kellett rögzitenem - szokásom szerint)

---

azt hiszem a görögök jobban tetszettek volna, ezek a rómaiak nekem túl kimértek (racionálisak?), és merevek (EL IS BUKTAK - NO NEM ÉPP EZÉRT)

az még mindig nem fér a fejembe, hogy (u i bútorstilusokról lenne szó) még mindig nem általános bútordarab a szék... az viszont felkeltette NEKEM IS az érdeklődésem, hogy  nőket nem ábrázolnak diványaikon (amik bőven vanak,tudjuk ott is ettek)- állitólag a férfiak falmélyedésekben aludtak, s harci ? ruhában? (Készenkétben?) na mindegy, mindenestre ezt elirigyeltem tőlük, nekem is valami ilyen függőleges helyzetű fekvőalkalmatosság kellene, hogy ne ébredjek örökké a vizszintes helyzetemben fejfájásra (ami el is múlik mindig, mihelyt felkelek, s függelegesben leszek)

szó volt a bizanci kultiráról is.. még

a kupolák érdekesen emlékeztettek a mi Hagymatikumunkra

sőt még a ciszterna képei is az oszlopaira, ahogya goggleból gyorsan rákerestem)

nem hiába (már előre) (MAROSMENTI)Konstantinápolynak aposztrofálta József Attila Makónkat  (PEDIG AKKOR MÉG NEM IS VOLTAK TORNYAINK)

ARANYŐSZ 2013 NOV 19

 

rock and roll az iskolapadban

 volt a gimista osztályunkban pár lány (nagy!lány), akik minden szünetben vagy ha akadt valami szabadidő, az osztályban, a padok közt, élénk rock and rollozásba kezdtek

én csak néztem őket (vegyes - egyszerre csodáló és el!lenéző) érzelmekkel)

most eszembe jutottak

már csak egy él közülük

ő is alig tud járni... :(

Móricból Miksa

 Löwinger nagyapámnak nem tetszhetett az utóznév, amit szüleitől kapott, a Móricz

Azért viszonylsg sokáig tartott, mig hivatalosan is sikerült megszabadulni tőle

Ma az Arcanumon megtaláltam a Szeged és Vidéke 1903 juniusi 6-i száméban az anyakönyvi hirek között eljegyzési értesitésüket nagyanyámmal Bárány Máriával, s egyértelműen Móricként.

aztán találtam más dokumentumot is korábbról 1899-ből, cégbejegyzést, s itt érdekes módon mindkét néváltozat szerepel (Miksa ill Móricz Miksa, 

szegedi a bejegyzés, de már makói lakos nagyapa, itt van a fatelepe -tán nem akart konkurrálni szintén de Szegeden  fakereskedő apjával Salamonnal (?)

családfabővülés LÖWINGEREK

Löwinger MIksa Móric  nagyapa testvérei:

LAKATOS JEHUDA JENŐ (löwinger)

született 1878

meghalt 1941 december 5

felesége Löwinger Olga (Schlieszer)

Fiuk Löwinger András

LÁSZLÓ DEZSŐ (LÖWINGER)

 (לבית

született kb 1867

meghalt 1930 november 16 Budapest

LÖWINGER FERENC 

SZÜLETETT 1871 OKTÓBER 5. SZEGED

LÖWINGER FRANCISKA

SZÜLETETT 1873 JULIUS 31 SZEGED

további testvérfek

Mária Bruckner( SZ Löwinger)  a zeneszerző anyja

Laura Krausz (sz Löwiber) Lóri tánti!

Regina KIs (Löwinger)

dédanyém Rosenfeld Josefa apja? Rosenberg Lajos!

és mi van velem?

Hát a  MI van Tomival c film részbeni  nézése alatt ramatyul voltam...

Végignéztem a film eleji családi jelenetet (az ittas Sanyi és értetlen családja közt vérig menőt) , s kitántorogtam a moziteremből (maradtak még a nézőtéren hérman)

azt hittem, hogy a brutális jelenet és asszociációi készithettek ki. kint jól is voltam, kis idő után visszamentem,s megint bent ugyanolyan rosszul lettem, pedig igazán békés jelentek következtek... mig aztén rájöttem, hogy rosszullétem oka nem  a látott tartalomban keresendó, hanem a formában,a film technikai amatőrségénen, hogy homályosak a képek, hogy illeg-billeg a kamera (mint a Táncos a sötétbennél, (amit szintén otthagytam), de ott dramaturgiai funkciója volt...vagy itt is? hiszen a részegség metaforája is lehet, ez a bizonygtalan kameraállás, mindenestre nem kockáztattam tovább, összeszedtem  kabátom, sapkám, táskm, és végleg elhagytam rosszulléteim szinterét. Aztán, kint megint már teljesen jól voltam

tényleg jobb lett volna, ha a látogatottabb filmet nézem meg, ahonnan özönlöttek ki elóttünk (Ma este gyilkolunk)... (de elkerülte a figyelmem)

ugyhogy nem tudom mi van, mi lett szegény Tomival, aki már hanyagolta a z alkoholisták összejveteleit, és az ő kereséséről szólt ez az ingatag képiségű  film....

nem fogom megtudni

de

 elég volt, amit láttam belőle...

https://www.youtube.com/watch?v=uXrKoMSskCc

AVARBAN VIRÁGOK 2016 NOV 17

 

Timi Zágrábban a könyvvásáron

 Turi Tímea a zágrábi Interliber könyvvásáron és #életamagvetőben

Izgatottság, szégyen, kíváncsiság, öröm: ezek az érzések kavarogtak bennem a zágrábi Interliber könyvvásáron, ahol idén Magyarország volt a kiemelet vendégország, és egy horvát-magyar könyvszakmai napon képviselhettem a Magvetőt. Izgatottság, mert a könyvvásárok a benyomások világát jelentik: benyomásokon keresztül szerzünk és adunk információkat. Szégyen, mert miközben kiadói munkatársakként elsősorban a magyar szerzők képviseletében voltunk jelen, döbbenetes újra és újra szembesülni azzal, hogy mindeközben mennyire nem ismerjük a saját szomszédaink kulturális életét. Kíváncsiság, hogy mindezen folyamatosan változtathass, és öröm, amikor kapcsolódási pontokat találsz. Nagyon jó megismerni más kiadók észjárását, én most mégis két dolgot emelnék ki, amiért külön irigylem a horvátokat: az egyik, hogy a kiadóknak milyen közvetlen kapcsolata van a könyvtárakkal, hogy a könyvtáraknak van lehetőségük a kortárs állománybővítésre, és ezzel a lehetőséggel élnek is. A másik pedig az, hogy hétköznap délelőtt is tele van a könyvvásár iskolai csoportokkal, és úgy tűnik, mintha lenne átgondolt olvasásnépszerűsítési stratégia. Ezt is elviszem magammal, hátha egyszer még jó lesz valamire.

Az összes rea