Ingmar
Bergman híres filmjét az Őszi szonátát, annak
idején, még lánykoromban láttam….emlékszem, az akkor még
meglevő szűk kis mozinkban. Illett is ez a zárt közeg a feszült
kamarafilmhez…) emlékszem, elég nyomasztó volt, a két nagy
színésznő (Ingrid Bergman és Liv Ulmann)
anya . lánya alakítása, lenyűgöző kettős játék….de kicsit
távoli… akkor még csak anyám lányaként néztem a filmet…
tegnap megnéztem a hagymaházunk színpadán… immár felnőtt anyalányom anyjaként is… némi előítélettel, a film után biztos
voltam valami csalódásfélében… tévedtem.
Ez az előadás
sokkal közelebb is jött hozzám, mint a filmvászonról annak
idején. Pedig elég távol ültem a színpadtól), mégis szinte
belémférkőzött, a ki nem mondott és a végül kimondott
szavai... Mit is mondjak? Végigbőgtem, s utána is lassan, nehezen
ocsúdtam…
Udvaros
Dorottya más anyát játszott, mint Ingrid Bergman. De nincs
igaza annak a kritikusnőnek, aki szerint a lelkiismeret-furdalás
semmi jele nem látszott volna rajta a most szemére hányt) anyai
kötelességelmulasztásai miatt, Udvaros Dorottya játékában
inkább az egoista, külsőségekben is sikerre népszerűségre törő
lény volt, középpontban, aki végül el is menekül a lánya kirobbantotta konfliktus elől - szó szerint…Sőt, valójában, bele se
megy. S azt tudta ábrázolni, igazán, hogy most is, mint a múltban,
akarattal elnyomja ezt is , mint minden kellemetlenséget , ami zavarhatná..
Csak a zongoraművészete érdekelte… de valahogy Ingrid Bergmannak jobban elhittem, hogy nagy muzsikus, Udvaros Dorottya játékában
inkább az egoista, külsőségekben is sikerre népszerűségre törő
lény volt középpontban, aki végül el is menekül a konfliktus
elől, szó szerint…
a
lány vádló szavai több évi (_évtizednyi?) hallgatás után
törnek fel, talán néhol igazságtalanul, vagy legalább is
tapintatlanul. de nagyon hitelesen…. És megrázóan (Radnay Csilla
remek alakításában) A néző számára is szinte
elviselhetetlenül, bár inkább résztvevő együttérzést
kiváltva.
De
mindketten a szeretetért küzdöttek, (az anya is!) a maguk
módján., karácsonyra készülődve. De nem kaphatták meg
egymástól, megint elkerülte őket…
A
közönség még tapsolt Udvaros Dorottya belépésekor, de az
előadás végén szinte elfelejtkezett róla, s a tételek közt
se, persze, (mint az igazi zeneértők) döbbent figyelemben és
csöndben ülte végig a másfél órát… aztán a dermedt szünet
után hosszú vastapsba tört ki
Valaki
felírta, a fbra hogy karácsony előtt inkább valami derűsebb
vigjátékot várt volna. Én nem. Ez pont
karácsonyra való darab volt … katartikus… igy megkönnyebbülést
is okozó… élmény volt. figyelmeztető, sokkal jobban kellene
egymásra figyelnünk, és nem elfojtva, hogy egyszerre s már későn
robbanjon s tán már jóvátehetetlenül a szeretetvágy és annak
hiánya bennünk… (mert az anya se kapott elég szeretetet
matematikus szüleitől- ahogy felidézi gyerekkorát -és épp a lányától várt volna… érzelmi támaszt, aki ugyancsak tőle)
nem
úgy mint a darab vége felé szinte a tetőponton, mikor a lány az
anyára zúdítja minden gyerekkori elhanyagoltsága minden
keserűségét mintegy vádbeszédként, s amire az anyának össze kéne
omolnia,...de ő… folytatja a felszíni játékot, nem kibillenve
eddigi konfliktuskerülő attitudjeitől, miközben igazgatja a
karácsonyfa díszeket, pótcselekvésként, megkérdi, mintha meg se
hallotta volna az eddigieket: „Csúcsdiszetek nincs?”
mert
mindig másról beszél, mint amiről kellene, mert nem akar a
lényegről beszélni, és meghallani se azt… mert ez elől menekül
örökké
A
lánya meg él tovább szerényen, főzve pap férjére, beteg húgára
(kit ő vett magához az intézetből)_… és ápolja elhunyt
kisfia emlékét, mintha még élne…
…..
Otthon
hiába kerestem a könyvet, amiben Ingmar Bergman forgatókönyvei
vannak. (bár nem vagyok benne biztos, hogy ez a viszonylag kései
darabja is) Emlékezetem szerint a faragott fekete szekrényünk
üveges részében volt, amit többnyire ráaggatott vállfás ruháim
eltakarnak, mennyit szid is ezért a lányom…(s joggal, de hát
semminek nincs helye...s könyv mindenütt) és az ő könyvei közt
se találtam (gondoltam filmes korszaka idején hozzákerült, de
nem) Mondtam, miután felhivott a vezetékesen, nem tudva véget ért-e már a szinház, otthon vagyok-e, de hát csak másfél óra volt a darab, egybe.. egyszer feltétlenül nézze majd meg ő is , a filmet
vagy a színdarabot, vagy olvassa el a forgatókönyvet legalább…
bár nagyon komor. Igen, jegyzi meg, nagy kár, hogy Bergmannak nem
volt semmi humorérzéke. Nagy meglepődéssel olvasom nem sokkal
később egy interjúban, épp azt, hogy volt neki humorérzéke,
nagyon is. Csak a drámai műveiből marad ki. De hát nem is lehet
mindig mindent, minden zavarót, viccel (karácsonyfacsúcsdiszekkel akár)
elütni illetve eltüntetni. Magunk előtt, elől sem… Ha meg is
próbálnánk, álmainkban előjönnének, mint nála is, igaz az
elhagyott gyerek kezével fojtogató álmot is letagadta utána… nem akart
emlékezni rá. De vajon lehet -e egész életen át menekülni…
,A
darab nem adott megoldást, a konfliktus, az egymás meg nem értése
csak még inkább elmélyült anya és lánya közt
A
nézőknek kell továbbgondolni és megoldani….amit nekik kell!
Kinek-kinek a magáét… a maga elrontottságait, mulasztásait,…
s rádöbbenni , hogy mi a legfontosabb . S ez nem csak
karácsonytáji közhely...A szeretet…
Ez
az igazi csúcsdísz… a szeretet, ami valahol biztos meg is van
mindenkinél, csak elő kell szedni és használni.
