hangzik el a filmben - az asszociációk kegyetlen kiszámithatatlanságára (és mégis szükségszerűségére) utalva a 8 és fél c. Fellini filmben, amit valamelyik éjjel műsorra tűzött valamelyik tévéadó....Még egyetemistaként láttam, a szegedi belváros filmszinházban, az erkélyen,és mélységesen fel voltam háborodva, hogy többen elhagyták a nézőteret, jóval a film befejezése előtt...
most belebelealszom (kivonulok én is?)...a végét már mélyálomban nem nézem...pedig az a csúcs, a finálé...
most minden egy kicsit nevetségesnek tűnik és kimódoltnak , szenvelgőnek (jobb esetben önironikusnak?)
akkor komolyan vettük?
Sose arra emlékszünk, amire akarunk....Sokszor pont arra , amit el akarunk felejteni. De ne is akarjunk felejteni!
Én emlékezni akarok az emlékeimre is. Mégha menet közben át is alakulnak. Velünk -emlékezőkkel - együtt....
Én is hatalmas csalódással néztem újra kb 10 éve a "Rocco és fivérei"-t...
VálaszTörlésValószínűleg a szemünk, mi változunk, no és a körülöttünk levő világ...
Bennünk és körülöttünk...
én azt nem is annyira, de azt is kicsit felülről...mostanában. és nagyon dühitett Rocco ártalmas(!) jósága! jobban mint rég. (azt hiszem, reálisabbak lettünk és keményebbek ... a világgal együtt.igen. (bár a világé az elsődleges szerep ebben, azt hiszem)
VálaszTörlés