sokk

naphosszat....

ül foteljában
"mint az öregasszonyok" -
s rádöbben, hogy az

egy film tanulságai

el vagyok maradva bejegyzésekkel az időben, és minél tovább halasztom, annál inkább nincs kedvem megirni az elmút témákat, illetve nehézségekbe ütközne a pótlás. Aztán rádöbbentem, hogy nap-lót tulajdonképpen - lásd az elnevezését is, és a webnapló , a blog is tulképpen az - csak aznap lehet irni, mindig is! mert elfelejtődik, ill elszürkül a jelen esemény később... a szine, az illata, érzékletessége, életszerűsége odalesz - persze teljesen sose lehet az, mert az már egyidejűség lenne.De az is lehet, hogy csak megélni kéne a dolgokat... s hagyni őket békén... (hogy ők hagynak-e ... más kérdés)

de most sietek egy mai napi filmélményem következtetését legalább leirni ide - még talán időben - teljes elkopás előtt

nem elejétől láttam a filmet, és véletlenül (bár nincsenek véletlenek)... utólag néztem meg a cimét is: Szavak és érzések

de már előbb ehhez kapcsolódott a következtetésem:

az érzések többet érnek mint a szavak

igazibb győzelem lemondani a győzelemről, mint győzni - ha és ezzel túlérünk magunkon, és egy nagyobb , fontosabb célt szolgálunk (ami a szeretettel - érzéssel(l. fent) függ össze)

és mellékesen: kereshetjük Istent, közelségét különböző vallásokban... de lehet, hogy máshol... kéne (netán bennünk, egymásban, a környező világban... mindenütt... . Közelebb van , mint gondolnánk, ha...meg tudunk nyilni...rá)



...

(egyébként több nagy filmélményem is volt a napokban,(amikről akartam irni: a "A menyországot választom ", és  az "Életem értelme"... ugyancsak tanulságokkal... ezek elemibben is ragadtak meg, könnyes katarzissal)

titokláncszakitás

titoklánc

lányok, lányok

nem kell titkolózni

anyáitok előtt

ők is voltak

ifjak és bohók

bolondok és szépek

s ti is lesztek

megfontolt, megfonnyadt

fanyar vénségek

meglepődve

anyáitok

eltitkolt

dolgain

mint ahogy ők is

nagyanyáitékon

egykoron

Irányváltás azaz az Élet rendje

Nézd csak a fàkat
Ne a szàraz levelét
A friss hajtàsát

"A dolgok, amikről nem beszélünk"

No,  ilyen "dolog" lehet pl lányunk ilyen cimű könyve?

de hát elég nehéz, többszörösen is kibirni, nem beszélni róla,  mikor épp ma pl a Litera körkérdésében az  év legkiemelkedőbb verskötetének titulálja az első megkérdezett (sőt még a könyv boritóját is)

meg amikor a minap (december 12-én) a Kossuth rádióban, a Belépő műsorban egy eleven és mélyen szántó beszélgetés hangzik el róla , 20-11-től

korábban ugyanigy egy órás izgalmas, érdekes interjú a klubrádióban...

és láthatóan-hallhatóan a beszélgető riportereknek is tetszik...

és a könyvbemutató is a Nyitott műhelyben,  (még egy tudósitásféle, a Tiszatájból)  még november 19-én,  két kérdezővel és érdeklődő hallgatósággal ,felvillanyozó volt

 és hát maga a kötet megragad 

és én itt általában a (kultur)élményeimről szoktam beszámolni, és csak azért ne tegyem , mert most a lányom a forrása? (ő biztos nem nagyon örül/ne neki, más meg visszásnak tarthatná?)

hát majd teszem, mégis, talán ... (még várok, bár azért belátom, kicsit most is azt tettem, ha nem is a belső és mély lényeget, csak a felszint tekintve)

(a kötet is a cimmel paradox játékot űz, hiszen mégis csak "beszél", s olyan dolgokról, ami(k)ről általában nem szoktunk beszélni, (és mégis, úgy is, hogy nem.....), és ha Wittgensteinre utalunk vissza... ("amiről nem lehet, arról nem beszélünk"(:) akkor talán megkockáztathatjuk ezt a kijelentést is , hogy a (majdnem)  lehetetlent birja szóra, szólaltatja meg.... Hát ezért is tartom én is annyira jónak. (és nem azért, mert a szerzó anyja vagyok, s igy elfogultság gyanujába ejthető. De talán ezért is, mégis csak nehezebb ( is) nekem beszélni róla, s lehet , hogy ez a könyv számomra megmarad olyan dolognak, amiről mégsem beszélek.)  Úgyis néha úgy tűnik, hogy ő beszél, helyettem is:

meg reméhetően , sokak helyett is!

........

ja, és még egy érdekesség, egy későbbi (esszé)könyvbemutatón egy másik iró olvassa fel az egyik verset  Adolgok,...  kötetből 36,09-től......(Keleti kényelem)...(Az ok is érdekes, az már az elején kiderül:

...u.i. és egy poén(?) még, (talán az, az én morfondirozásomra), elnézve a fenti linkeket is, úgy tűnik , tényleg nem is kell nekem beszélni lányom könyvéről, teszik mások..... szerencsére)

Két Törőcsik

a Mari és Franciska
egy filmben, a Swingben: Emmi és Angela,

az egyik a pálya elején,

a másik (nem, nem mondom, hogy a végén... a mi Töröcsik Marink halhatatlan (különösen miután már túl is van egy-klinikai - halálon)...és minden alalkitásában halhatatlan de legalábbis főnixmadár, legfeljebb a filmben  tűnt el, a szinpadról és az életből... végleg, mint Emmi, de ott is mély nyomokat hagyva a körülötte lévőkben, -és ténylegesen megváltoztatva életüket - leginkább Angelára, aki az újság  gyászjelentésében "Emmát" látva keserűn meg is jegyzi, még a nevét se tudják pontosan leirni...) 

olvasom egy interjúban,hogy  Mari mondta civilben a Franciskának, hogy ő (is) eljátszhatná a Körhintát....

milyen szabályos kör is a Mari pályája... micsoda útakat járt be, és mégis kerek egész és egységes, mert a szemlyisége , ugyanaz a különös és mégis egyszerű személyisége hatja át. A közvetlensége, természetessége, őszinte embersége  Azt hiszem e kettő elválaszthatatlan s enélkül nincs nem lehet jó egy szinész. (legfeljebb komédiás csak )Törőcsik az emberségéből nagy szinész. Én azt hiszem. 

és ennek a Franciskának is nagyon emberi arca van.. Egy hónapja láttam, hallottam...egész közelről. Fanni naplójából olvasott fel...minden manir nélkül, egyszerűen, átéléssel, humanista módon. Maradjon ilyen és gyarapitsa magát... tapasztalatokban , emberségben!

lányomnak Töröcsik Mari  adta át a szegedi  egyetemen a Sofi ösztöndijat. A szemét egyből Maria Callaséhoz hasonlitva, közvetlen kedvességgel. (És milyen szeretettel ölelte magához a szinpadon, átadva a dijat, és adott  interjút is az egyetemi újságba....)

jó ember. jó szinész.

jó volt ez az egész film is. de a végén , tényleg, a nézőnek is hiányzott. mikor az utolsó, korházból kiszöktetős, fellépésén , a legyezők mögött, eltűnt, végleg el

és csak az elénekelt (mondott, vallott) (hattyú)dal utolsó szavainak visszhangja maradt utána."lám, lám elmúlt"

De nem , mégsem....   Aki ilyen nyomokat hagy , az megmarad....

Radnótiról, személyesen

november 9- én

az egész nap az övé... a Millenarison  (nem szeretem a kampány napokat, éveket.. olyan kötelességizűek, letudnivalók), de elmentem - más motivációval persze, (én ha Radnótira gondolok, ráemlékezek, mindig apámra is... Bor miatt, erőszakos haláluk miatt...Meg hát persze a költészet(e) miatt..).Most más, mai költők mondogatják itt a pódiumon a reflexióikat róla. Sötét már  a terem, amikor belépek, bár pont most kezdődött az előadás, A hátsó fertályon van üres hely, amúgy mintha majdnemteltház lenne. És zaj. És vihogás. Egyáltalán nem az alkalomhoz méltó. Nem értem , miért jön el ide az, akit nem érdekel... Radnóti, a költészet, az emlékidézés. Megerőltetve a szemem látom, a vihogó , dumáló, mobiltelefonos közönség a fiatalság ... Gyanút fogok, hogy ki lettek ide rendelve...Node akkor is.. szünetben  panaszkodok egy felnőttnek, aki előttem ül, de kiderül, hogy ő tanár. tán épp a vihogóké. S tényleg meg lett mondva nekik, hogy 10 gyereket hozzanak magukkal..illetve küldjenek ide. Aztán a szünet után a szinpadról elhangzik, az egyik iró szájából hogy nekiesett egy feldühödött  tanárnő, hogy miért úgy beszélnek Radnótiról,ahogy, s hogy képzelik, hogy ez alkalmas a megszerettetésére, illetve nem diákoknak való a stilusuk se... (kellett nekem dumálni?) szünetben jónéhányan elmehettek viszont (én meg előbbre ültem)

node valami tényleg nem stimmelt...az én figyelő-érdeklődő személyemnek se....a szervezésben sem.

Mindenkinek megvan a maga "személyes Radnótija, arról beszéltek a szinpadon a maiak... (csakhogy a hallgatóság még nem is ismeri őt, pláne nem az egész életművet, nincs miből választani) és mintha többet tudnánk meg most is az emlékezőkről. mintha csak ürügy lenne Radnóti....Szerencsére elhangoznak a (kedvenc) Radnóti sorok is a szájukból.

és még nagyobb szerencsére, szünet után, elhangzanak részletek -autentikus szinésznő: Töröcsik Franciska szájából a most megejelendő és nagyon várt Fanni naplóból, itt él igazán Radnóti azaz Fanni  féltett Mik.je... és jó nézni mögöttük a közös fotóikat,csak a történet(ük) végére nem jó gondolni... de ott véget is ér Fanni mondandója --- a napló, ami eddig is szinte csak a férjéről szólt, és a vele kapcsolatos aggodalmakról, féltésről,

eddigre már a diákoknak s a nyilatkozó mai iróknak nyoma sincs. A szervezők "alkalmazottai' ültek be az első sorokba

---

Olvassuk őt, "személyesen"..... amiket irt , mig "csont maradt belőle s néhány hajcsomó"... meg Fanni naplóját majd...(annak is "Mik" a főszereplője, az iránta érzett aggódás, féltés) S legyen meg ki-kinek a maga Radnótija.Minden róla szóló "műsornál" többet érően. Amit meg már nem irhatott meg...? hát azon és szörnyű okán , a befejezetlenné tett életeken, a kibomlás nélkül maradt életműtorzókon is...érdemes elgondolkodni....És tudni, mit kell tenni..., 

---

v.ö.  http://www.litera.hu/hirek/kepzelodsz

teremtő tekintet

Isten figyelme
Tartja fent a világot
Abba ne hagyja!

(újra)frissitő

(már vagy egy hónapja nem irtam érdembeli bejegyzést... a verse(cské)ket leszámitva. Mármint beszámolót nem, az érdembelibb eseményeimről, élményeimről) ez a versdolog meg jó kis menekülési lehetőség, de úgy tűnik, megteszi. Néha esszenciálisabb is, mint a terjedelmes "próza"...(amin Moliere hőse bumfordi felfedezése óta is tudjuk, hogy egész életünkben beszélünk...)  ezzel szemben talán több benne a belső és egyedi és elementáris. Bevallom kicsit fáraszt, untat(?) és nincs időm a valóság megkettőzésére... szolgai másolására... mégha örökös reflexiókkal is megspékelve, meg fotókban is rögzitve, - de azért megkisérlek pótolni pár fontos eseményt...időrendben:

kb egy hónapja jelent meg lányom második "felnőtt" (vers)kötete. (Érdekes az is, hogy ő hogy kanyarodott vissza a költészethez, prózai kiruccanás után (amivel -szerintem ugyan oktalanul - elégedetlen). Versei viszont relevációk és telitalálatok.Sokakat eltalálnak!

5-én jött ki a nyomdából a könyv: "A dolgok, amikről nem beszélünk" (paradox módon mégis és mégse...:) és másnap már beszélgettek is róla az Irók  Boltjában a JAK Frissitő sorozatában (egy költőkolleginával, (akinek kötetét nem sokkal korábban épp lányom mutatta be)

Gyakran megyek fel Pestre viszonylag, unokám lát(hat)ása miatt is, de általában összekötöm valami irodalmi eseménnyel is, ami lányommal kapcsolatos. Igy érkeztem Pestre 5-én. S (elő)este el is sétáltam  az Irók Boltjához - a kirakat már "várta" a másnapi eseményt...

egy versekból kiemelt talányos sort ábrázoló grafikával egyetemben:" minden nőnek van egy története, amit nem mesél el."

lehet asszociálni a kötetcimmel együtt

a(z érdekes) beszélgetés meg itt meg is hallgatható (egy az egyben)  sőt látható is..

 :
https://www.youtube.com/watch?v=O1mxFlQLiDA

Hans és Tonio, a 9-es buszon

Hans és Tonio, a 9-es buszon

Hans Hansennel

és Tonio Krögerrel

utaztam a 9-es buszon

Igaz, a szelid, szőke Hanst

most Zalánnak szólitotta

fekete üstökű, élénk barátja

ki ugyanúgy csüngött rajta

mint Thomas Mann alkotta mása..

Edzésre mentek.

A Margit-hidnál leszálltak.

Tonio még visszanézett

a fura öregasszonyra

aki valami iróról beszélt

s hogy olvassák el

majd ha megnőnek

valami elbeszélését....

mi róluk szólna

nyoma veszett 1944-ben

akit nem temethettünk el

arról nem hisszük, hogy halott

akit nem temethettünk el

azt nem gyászolhattuk

akit nem temethettünk el

még mindig visszavárjuk

akit nem temethettünk el

már 107 éves lenne

s még mindig csak 37

megállt ideje

hetven éve

se élő

se holt

s mi évente

belepusztulunk

a hiányába

T.M. veszteségei nyomán

Mindenki elmegy

Minden barátunk

S elvisznek belőlünk

egy-egy darabot

A végén már csak

emlékeink maradnak

s legvégül

már mi is

csak emlékek

vagyunk

november 15.

mikor már mögöttünk az élet...

...akkor már késő.

késő elmenni  megnézni a Rózsavölgyi Szalonban Margittai Ágit az Előttem az élet c. darab kamaszfiú szereplőjeként. Kár volt elmulasztani , elhalasztani a múlt évadban. Idén, most már nem tehetem.

egy ideje van is bennem egy ilyen mardosó gondolat: vajon megtehetem-e később, amit most elhalasztok. Lesz-e később...

egész életemben az idővel, az időmmel, a múlással, múlásommal harcolok. És mindig megdöbbent mások váratlan  halála. Mert minden halál váratlan! Még akkor is, ha tudjuk, hogy ez az egy olyan életesemény, ami biztos bekövetkezik - végül is.

hallgatok (a klubrádióban) egy régebbi interjút vele, összetéveszthetetlen és immár felejthetetlen hangján - amit bármikor fel tudok idézni. Bár "életben" sose hallottam. Kérdik tőle, irt-e naplófélét. Azt mondja, soha, és nem is fotózott. Ő a fejében tárolja a dolgokat, emlékeit. - Node a baj az, hogy igy ez más számára megközelithetetlen, ismeretlen, feltáratlan marad. Más nem tudhatja. Csak az övé marad(t) Viszont az biztos, hogy igy intenzivebb életet is élhetett. És az alakitásaiban biztos hasznositotta is, mindenki számára, érdekében, örömére.... (Én pl mindent rögzitek, irásban, fotón...de kit érdekelhet?! Hm...)

A film szerencsére rögzit is, későbbre is.  Igy még megnézhetem a Circus Maximust- amit nem láttam . Valahogy kimaradt. de az Előttem az élet -et már soha. Mögénk került. 

Mindig mindent ki kell használni, ami előttünk van. Amig előttünk. Az életet. Mig van.

Margittai úgy tette.

Budapest. 2014. november 8-án (a noteszembe rögzitve)

vonatokon

                                                                                                    

                                                                                             

a vonaton

Pestről jövet

zaklatott

vagyok

de nincs értelme

már tudom

(bár egy vonat

mindig zakatol)

úgyhogy hirtelen

megnyugszom

a nyugtalanságban

akár a tenger 

a hullámaiban

ahogy régen

Nizzából jövet

a vonatablakból

ráláttam

----------

és

ma már 

tudom

a tenger is

én
vagyok

nem csak

a hullám

(igy hát
megnyugszom
önmagamban is)

hattyúdal helyett (avagy húzd, ki tudja meddig...)

mire újra előszedte
rég nem használt hegedűjét
még mielőtt
megszólaltathatta volna
kieesett a kezéből

botlások

ha fáradt vagy

nem emeled a lábad

netán csoszogsz

ne csodálkozz

ha kis szintkülönbség is

megbotlaszt a

macskaköveken

sőt

lépten-nyomon

akár

magadba is

botolhatsz

immár

de ne is csodálkozz!

egész életedben

magad voltál

önmagad

legnagyobb

akadálya

átléphetetlen!

utoljára...

Utoljára

mikor vettem fel tűsarkú cipőt

mikor festettem ki a szemhéjamat

mikor teregettem a szabadban

mikor úsztam át a Marost

mikor ugráltam át a lépcsőfokokat

mikor hánytam cigánykereket

mikor csináltam spárgát, hidat

mikor keringőztem

mikor hegedültem

mikor szavaltam szinpadon

mikor énekeltem telitorokból

mikor köszöntem csókolomot

mikor csókoltam meg valakit

mikor futottam száguldva

mikor teniszeztem korcsolyáztam

mikor mikor mikor

s már soha?

és mielőtt utoljára...

nem is tudtam róla

most se, hogy mikor...

mikor veszek majd

utóljára lélegzetet

előtte azt se tudhatom

utána meg

ki tudja

ki emlékszik

s mire

utolsókra

elsőkre

semmire?

ne játszd újra...

már megint egy remake... már megint egy illuziórombolás...egy olyan szembesités, amiből csak vesztesen kerülhet ki az újra feldolgozás, de ami nem vet jó fényt az eredetire se...

vagy csak nem kellett volna látnom az eredetit?  vagy csak a "bezzeg az én időmben" öreges morgolódása beszél belőlem?!

1953-ban mutatták be a Római vakáció c. filmet, gondolom, mert mohó mozifaló voltam, ha csak nem volt ez a film korhatáros, már kis általános iskols koromban láthattam... (10 évesen) Az üde Audrey Hepburn, a sármos Gregory Peck... külön-külön de főleg együttjátszásuk kitörölhetetlen nyomokat,, szép emléket hagytak bennem...

tudom, tudom, a mostani  szinpadi átdolgozás, nem a filmet akarja lemásolni, és keretbe is rakja a filmsztorit, mégis

nekem csalódás...

és épp úgy figyelmeztet valamiféle hanyatlásra, mint minden körülöttem

pedig az is lehet, hogy csak én élek már túl rég, s a saját ifjúságom is esett épp olyan idilli messzeségbe mint a film bájos és ártatlan , kedves emléke....

A Római vakációra is érvényes az én olvasatomban a közmondás: Rómát látni és meghalni.....?

No azért nem! , de újra nem kéne játszani...

Inkább megnézném még egyszer - mai keret nélkül - az eredetit.... a 61 éves filmet (71 évesen)

(Col Porter dalait meg meghallgatom külön....)

egy rádióriport margójára

"Az emlékeim kergetik egymást"-
mondta a 100 éves hang
egy rádióriportban

Megszerettem e hang gazdáját
ezt a kedves s szivélyes nénit
a tizenháromszoros dédanyát
Fáy András leszármazottját
aki tudja s gyakorolja
hosszú élte mindentitkát

Szeret múltat, jövőt, jelent

És csak szépre emlékezik
mert egész életében ezt
kereste - s igy meg is lelte

mindenek ellenére
sok baj közepette is

És ez nem is mese
mit az ósapja irt

mégha van is
némi
tanulsága

56-os emlékszilánkok

rádiót hallgatunk a nagynénéméknél, a szomszéd néninél, akinek az unokájára szoktam vigyázni, múltkor még egy Yehudi Menuhin koncertnél raktam a fülem a rádiókészülék vásznára, el ne veszítsek egy fél csodás hangot se - de most komoly hírekről beszélnek körülöttem a felnőtt öregek, suttogva, Lengyelországból, ami várható, hogy itt is lesz, hamarosan

anyut hazaküldik a szegedi klinikáról félgyógyultan, az "eseményekre" való tekintettel, otthon fekszik az ágyban ...én rohanok haza az iskolából, kezemben egy röpirat, amit az utcán találtam a földön, boldogan lobogtatom, s azt a pontot olvasom fel, illetve summázom -kommentálom, aminek gondolom, ő is örül: - "Anyu, vissza fogjuk kapni az államositott házunkat, látod , itt van?! "- mutatom neki az odavonatkoztatható pontot; de ő meg se nézi, nem is szól semmit (annyi mindent megért már!) csak halványan mosolyog, rám...

aztán az utcán hallok valamit valamiféle listáról, amit összállítottak valakik, valakikről - s kicsit elkezdek félni is 

az iskolában nincs is rendes tanítás, csak felügyelnek ránk a tanárok, olvasnak vagy olvastatnak fel valami érdektelent

közben az események - halljuk a kósza híreket - a főtéren zajlanak, arra felé nem is megyek, az egyik - felügyelő tanárunk ugyan azt mondta, ő nem mond semmit, se azt, hogy menjünk, se azt hogy ne...
hát én nem megyek..., csak hallom, hogy ledöntötték a szovjet hősök emlékművét, a gimnázium előtt, vöröscsillagostul

korán reggel megyek iskolába, kihalt minden, már nyirkos hideg is van, még szinte sötét, de legalább is szürke, csend is lenne, csak valami furcsa dübörgő zaj veri fel, a macskaköves kocsiúton mellettem, velem egy vonalban tankok cammognak a városon át, fölfelé,
én lekanyarodok balra, megyek iskolába - mint mindig...

nemzedéki anomáliák

nekem duplán szomorú volt a popfesztivál 40 vigsznházi mostani előadása
mert 40 éve nem láttam a legendás előadást (csak Szegeden egy másikat)
s mert most , s ahogy láttam a visszáját

 

valójában nagyon is ismertem annak idején is, bennem élt, tudtam kivülről... (együtt a Déry könyvvel - azt is tanitottam is)

elsőként vettem meg a bakelit lemezt (most a CD.-t, közben volt egy magnókazetta is)

és mutogattam fűnek-fának, amerikai unokabátynak (aki ugyan kicsit fanyalgott rajta, bár ő már csak ilyen, de) a tanitványaim, a gimiben, különösen a szinpadosaim - lelkesedve hallgatták,,,,, (pár évvel később egy évzárón énekeltettem is belőle ezt-azt, főleg, hogy Arra születtünk, hogy a föld sebeit begyógyitsuk..akkor már kislányom is... A lemezt viszont nem kaptam vissza a zenész kisegitőktól, azóta se. (most vettem meg lányomnak CD-n, a 30 éves vagyok-kal, pont aktuálisan a 30. szülinapjára, de az akkori 30-asok már megöregedtek...) És azt hiszem ez (a popfesztivál is) a mi nemzedékünké... inkább!  (bár remélem 2 éves unokám is hallgatni fogja...majd)

mégis vannak visszahozhatatlan dolgok,. a popfesztivál is ilyen.
az egykori szereplők idegenül téblábolnak a szinpadon, a régi filmfelvételeken, saját fiatalkori énjeiket is idegenül nézik

a mostaniaknak meg ez az egész idegen...

nem kell megállitani az időt, nem kell visszahozni, (nem islehet!)  úgy volt szép és jó, de  biztos, hogy 'helyénvaló" (és idejében)....és  akkor, amikor...

(épp az előbb került elém Paál Isti  Petőfi rockja videon... a korabeli. ez legalább olyan csalódás volt,... ez különösképp összehasonlitva az élő-eleven eredetivel)

nem léphetsz kétszer ugyanabba a folyóba. Ahogy Herakleitosz megmondta.

És nem támaszthatod fel a múltat. Pláne nem, mai szereplőkkel.

Almási Éva és lánya Balázsovits Edit nem ugyanaz az Eszter... nem ugyanazok.

Tudom jól, Az én lányom is mennyire különbözik tőlem.

(Bár ez (a miénk)  a jobb eset. Ha az utód javára...:)

... lám-lám, milyen érdekes: épp  "Nemzedéki életképek" cimen épp most olvasható a Népszabadságban  - a napokban megjelenő - újabb  verskötetéről recenzió   :

..

unokám tekintete

két éves unokám

méla tekintetéből

apám néz rám

vissza

aki nem is

láthatott

két évesnek

akkoriban ölhették meg

mikor én annyi voltam épp

egy távoli láger mélyén

s ő azt hihette

hitették vele

a messzi Szerbiában

egy rézbányában

hogy mi se élünk

de mi túléltünk

s lett negyven év múltán

egy tüneményes lányom

s általa most

két éve a fiúunokám

aki pont úgy néz rám...

mintha az apám...

kortalan

mint a lélek

melynek valóban

a szem a tükre

ott látom benne

mindkettőjüket

meg azt a sok ősünk

kik előttünk éltek, haltak

mind itt vannak

ki csavarta le

Ki csavarta le a lángot
mi nemrég bennem lobogott
éltetett
erőt adott
lendületet

s már csak pislákol

már csak pislákolok

Ki csavart le?

Ki egykor
meggyújtotta lángom?

Visszavette?


Vagy csak elkopott
a kanóc?

De valami bennem
s épp mi megnevezhetetlen
örökké lángolni akar


2014. október 8.

utazó

mikor elringat az IC
és hirtelen felriadok
sose tudom
hogy hol vagyok

s azt se, hogy
jövök vagy megyek

mert honnan jön
és ugyan hova megy
az ember

sehonnan
sehova

vagy

ugyanonnan
ugyanoda

örök utazó
egyhelyben is

ősz felé

egész délután
loholtam a Nap után
s utól nem értem

eltűnt a horizonton
vissza se nézett

2014. szept. 29.

Erzsi néni élete...

...elejéről

nem sokat tudok

nagyanyám huga volt..

magáról nem beszélt sose
egyedül élt

de másokért

mintha

az lenne a

küldetése

pedig volt saját családja is

de ifjú férjét

elvitte a világháború

a „hősi halál”

szépreményű

kislányukat meg

tizenötévesen

az agyhártyagyulladás

mit osztálytársától kapott

kit korrepetált

rózsabimbós sirkövére

azt iratta

AZ ISTEN TUDJA MIÉRT

bántották is érte

mintha istenkáromlás lenne

pedig ő nem úgy értette

hanem valamiféle

hitbeli kapaszkódóként

hogy elviselhesse

mit másképp

nem lehetne

nagyanyámnak segitett

nevelni a gyerekeit

aztán a deportálás után

ápolta  nagybeteg hugát

ő szivós volt

csak egyszer mutatta

játékból gyengének magát

mikor ugráltam

nagyanyám ágyavégében

ki fáradtan odaszólt neki:

vedd már le azt a kölyköt

de ő azt mondta: nem birom

csakhogy én átláttam a szitán

s cinkosan fülébe súgtam:

ugye szereted ezt a kis kölyköt?

később mesélte sokszor

ezt a régi esetet

de sohase mondta,

hogy szeretett...

csak törődött velem

mikor anyám betegeskedett

s főzte finom főzelékeit

mikor diétáznom kellett

még verset is irt helyettem

(bár nem kértem)

és dicsért fűnek-fának

még a szegedi

főrabbinak is

meg vigasztalt

mikor bántottak

az osztáytársaim

azzal, hogy

„irigyek”

tán hogy

növelje

az önbizalmam

mi valóban

nemigen volt

alig várta

hogy gimnáziumba menjek

aztán hogy egyetemre
mint mondta  "a közegembe"

hogy valóra váltsam reményeit

de első egyetemi évem

megkeseritette

hirtelen omlott össze

fájt a gyomra

keveset evett

későn operálták meg

másnap

kórházi ágya

lepedőjén

középen

összekuporodva

elveszetten

csak annyit mondott

keserűn felnézve rám

hogy nagyon fáj

a professzor velem

közölte a szörnyű tényt

nagynénjének

megette a rák

már a félgyomrát

igy nincsen remény

de másnap

értetlenül álltam

az üres ágy előtt

nem fogtam fel

hova lett

az a kicsi test...

azóta sem...

de mondta egyszer

hogy addig él

amíg emlékezem rá

s biztos is benne

hogy én fogok...

igaza volt