2020. január 4., szombat

nehéz évkezdés

én igazoltan aludtam el az éjszakai mozizás miatt (meg is lett a ára: karfájás, lábgörcs, fejfájásos ébredés..:) de hogy miért az egész város alszik, azt nem értem...

a menza fél kettőkor már bezárt, (2 ig kéne), s ahogy bekukucskáltam, láttam, nem az ajtó ragadt be ,mert már bőszen takarítottak....

nem baj, jobb helyen s jót ettem (a Gloriusban, rántott halat, s nem is volt benne szálka, s remek kávé)...

de aztán megint zárt ajtót találtam a szomszédban, memóriakrátyát akartan venni, mert már csak egy kép törlésével tudtam egy fancsali selfit fotózni a gloriusban, afféle boldog újéveset de hogy ilyen fancsali lett,azt írtam alá, hogy boldogabbat...



pedig az igazság az, hogy a hanyatlás korában már igazán beérném azzal is, ha csak ilyen lenne....

aztán nadrágot akartam venni, meleget, mondjuk kordot(a Pesten szétszakadt helyett) de olyan hideg volt a kínaiban, hogy kifordultam...de nem is gyártanak jó nadrágokat, mindenki legginseket hord, én azt harisnyának tekintem

vettem szemüveget a Rossmannban, itt volt választék, bőven,,3,5 dioptriáig csak ugyan,  jók voltak a szemüvegek, millió láthatóvá lett ráncom bizonyította a tükörben

aztán  bitositókot vettem, ja mert délben villanyt kellett szerelnem...készülődés közben egyszer csak teles söttség és csend borult rám (tán ezért is késtem el az ebédet)

a régi , multifokális szemüvegem három darabban vittem reperáltatni,de új keret kell, hozzá, majd otthonról viszek jókat....mikből elveszett a lencse

aztán hiába próbáltam zsebnaptárat venni , már nem volt megfelelő

vásároltam kaját, a Pennyben, elég jól (s csak 1880.ért) , (pakolás közben majdnem beleestem a kocsisba, hiába, nem hajolhatok én mér mélyre)

hátha akkor holnap ki se bújok ebbe a zuzmarás , ködös, hideg, alvó városba

majd vasárnap megyek az "Ermitázsra"

s hétfőn remélem már normális hét azaz év kezdés lesz








2020. január 3., péntek

két pápa s két szinész

egyetlen egy nap adják a makói moziban majd a Két pápát, és félő, hogy épp akkor nem érek rá

keresgéltem a neten a film után, legalább egy előzetest, és véletlenül odatévedt az ujjam, ahol le volt töltve az egész film, hihetetlen

igaz , hogy már éjszaka volt, de hajnalig fent maradtam, egyrészt mert lenyűgöző a film, nem enged, a két pápát játszó színész teljes átlényegülése (jobbak mint az eredetiek? :)

nomeg kicsit féltem is, hogy letöröltetik, hogy nem szabályos a fentlét, még egész új filmről lévén szó, vagy én nem láthatom csak úgy...

egyetlen egy probléma volt, a flachbackak nagy része argentin nyelven zajlott és felirat nélkül, ami gondolom, a moziban megvan

úgyhogy csak jó lenne ott is megnézni, széles vásznon

mindenkinek ajánlom, vallásosoknak és nem vallásosoknak, illetve bármilyen vallásúnak ;

mert emberi

****

(amin meglepődtem az előző pápát nemigen kedveltem, s ő is közelebb került hozzám, hála Anthony Hopkins nagyszerű játékénak már ezért önmagában megéri a film, nomeg a sixtusi kápolna különfelvételéért, az bonus, és persze az se semmi mikor a két pápa. (ember) . igen... tangózik.. meg meccset néz :)





visszatérés

visszatértem
nagy kanyarral

verseket irok
rajzolok

már csak a
hegedűm hiányzik

elhúzni a
nótámat

végül

apám humora

azt hiszem apám szellemes volt és jóhumorú, még ha a kor nem is kedvezett a vidámságnak

nagybátyám több ilyen jellegű anekdotát is mesélt róla....amikben sziporkázott

viccelődött velem, anyuval, ahogy anyu mesélte....(örült biztos akkor)

sőt a tábori levlapján is....bár ezt értelmezhetjük ironikusan is, a jó dolgom mal együtt együtt )


na és mire ment vele?

ha úgy tetszik derűlátásával, humorával kedveseim.....??!


a végére bizonyára akasztófahumor lett belőle

valami...

valami ül rajtam
vagy bennem
elengedjem?

félek
vele megyek én is

majd  egyszer

de az valóban szörnyű
és lehetetlen

hogy vissza már
sosem

2020. január 2., csütörtök

emlékforgácsok Aniról .. 4.r. egy régi fotóról

7 éve  (2013)  egy régi (1964-es)fotó mellé




Ani: Köszönöm Julika, hogy feltetted ezt a képet a facebook oldalamra. Ez a kép mindennél élesebben szól a régi barátságunkról és összetartozásunkról.

Én: boldog idők ! (?) utólag mindenképp annak tűnnek!!!

Ani: Igen, úgy tűnik, s én még emelt fővel, diadalmasan tekintek a jövőbe. Te egy kissé lehajtod a fejed és visszafogottabban mosolyogsz, Zsuzsi pedig a tekintetével valamit lentebb kutat. Talán csak azt, hogy egyszerre lépjünk? De számomra ez egy nagyon fontos kép marad.


Én: csoda, hogy mosolygok, a legtöbb egyetemista képemen durcáskodok vagy világfájdalmaskodok egzisztencialista módra... ez a kép tényleg, nekem is egyre többet mond  rólunk... és arról az időről (amit most elég hamisan értelmeznek körülöttünk, nem?!)

Ani: igen, én is úgy gondolom, hogy nagyon sok mindent hamisan átértelmeznek arról a korról olyan emberek, akiknek nincs közvetlen tapasztalatuk arról, mit is jelentett akkor élni és tanulni. Nem véletlen, hogy az egzisztencializmusról írsz. Magam is .- bár sok mindent ""természetesnek" vettem a külvilág történéseiből, de a belső szellemi világomat az egzisztencialista filozófia akkori kultuszában találtam meg. Azt is mondhatnám, hogy egyszerre két világban éltem.

Én: emlékszem... valóban!!  :)




  • 1

  • Szerkesztés vagy törlés

    •  ... 
  • 1
  • 1
  • 1

munkaszolgálatból haza nem térő apám


Munkaszolgálatból haza nem térő apám...Az irodalom szerelmese lehetett ő is, még gimnazista korában jelentek meg esszéi, a Nyugatban, Goethe könyvről, Thomas Mann akkor megjelent Varázshegyéről. Aztán -ügyvéd apja kérésére- ő is jogi egyetemet végzett.(bár átjárt a bölcsészkarra is) Apja korai halála miatt hamar állást kellett keresnie, telekkönyvi betétszerkesztő dijnokit kapott , így került a makói bíróságra, ismerkedett meg anyámmal, házasodtak össze, és születtem meg, pont 9 hónapra, én ... Közben őt már hívogatták be mukaszolgálatra. Pár hónapos koromban véglegesen. Borból már nem jött vissza. Egy -általam felkeresett- szerbiai munkaszolgálatos társa emlékezete szerint vasárnaponként „szellemi előadásokat” tartott a többieknek. Egyetlen megmaradt tábori levelezőlapján is azt irja:1944. március 17-én „...jó sorom van. Kölcsönkaptam egy Magyar Csillag számot. Nem érdekes mindig csak a „Szellem, hétköznapot” olvasni.”...és én is meg vagyok emlitve: „Üdvözlöm kedves anyósomat, anyósát, anyósaink uokáját...” A lapot ellenőrizték, pecséttel. Fölötte, most látom az előnyomtatott jelszót:”Magyarország kitartása és áldozatkészsége teszi győzelmessé fegyvereinket!” Hm... nekik, munkaszolgálatosoknak, nem voltak fegyvereik. Csak ásóik lehettek, amikkel a bori rézbányákban embertelen munkát végeztek... És később fegyverekkel ölték meg őket... (Radnóti jut eszembe megint...kit megölnek, mert maga sose ölt.”) És miért ? Csak azért mert „zsidó”. (Radnóti esetében még a kitérése se számított. ) Apám a legszelídebb ember lehetett. Amikor megkérdeztem a makói bíróság egykori elnökét, aki a főnöke volt....rögtön ezt mondta róla: a légynek se tudott ártani.... (ezért ártottak neki?) a bori bevonulás előtt elkészült 60 oldalas filozófiai -logikai tanulmányának címe A logika értelme, egyik záró mondata: „Ha Istennek minden hatalmában áll, kivéve a logikai törvények megsértését, úgy Istennek minden hatalmában áll, kivétel nélkül.”

Igen semmi logika, semmi értelem nem magyarázza a történteket.


?