a meghivő kisérőszövege:
A Kaddis – Az Emlékezők Imája című előadással
tiszteleg a holokauszt áldozatainak emléke előtt a Kertész Imre Intézet és a Fesztivál Akadémia
Kertész Imre Kaddis a meg nem született gyermekért című műve alapján készült produkció az irodalom
és a zene különleges ötvözetével idézi fel a túlélők szenvedéseit, és emlékezik meg a haláltáborok áldozatairól
az ingyenes előadásra regisztrálni lehet
persze azonnal, lázban, regisztráltam, mint megszólitott is ("túlélő...") pár nap múlva jött is a válasz "Kedves Julinak" , mert hogy izgalmamban még a hivatalos nevem se irtam a regisztráció alá (ez az emailomban van(
Második sorban lett helyem, szélén a pódiumteremben, (névre szóló foglalást nem kaptam, az nekem -mint egyetlen túlélőnek- nem dukál--)nem baj kicsit meresztgettem a nyakam, és ha nem is tudtam belátni az egész szinteret egyszerre, a részleteiben igen
ünnepélyes, méltóságteljes, megható volt az egész,,, mondhatni tökéletes... művészi
katartikus
zene - szöveg egysége...
tökéletes volt az egész önmagában nézve,
de másnap előkerestem a DIÁ-n Kertész Kaddisát, s végigolvastam
kiderült, hogy miminden maradt ki a dramaturgiai átdolgozásból, fontos dolgok is...
megdöbbentett a teljesség... ha olykor negativba is fordult át (de érthetően!)
s a negativitás...a szembeállás az élettel, a mindenkori viszonyokkal
az asszimilálódni nem tudás (ami elemi, a zsidó lét csak előnyt jelent számára)
hogy ösztönei helyett is ellenösztönei működnek,, hogy tulajdonképpen "önfelszámolás"t folytat magával (a golyóstollával sirt ás) - hogy menekül, az irással és emlékezik, mert "feledni nem áll módunkban"!
mintha forditva látna...
Auschwitzra nincs magyarázat- mondja valaki társaságban, mire ő, van, mert van, mindenre van ,ami van, ha nem lett volna akkor .....
de a rosszra van magyarázat, csak a jóra nincs - mondja,
de sejti is, hogy tévesen gondolkodik az életről, mert nem véletlenek, hanem felismerések sora, , mit meg is tapasztal
vannak ismétlődő mondatok:
Gyerekkori emlékképe, egy rokonáról (kipolisi zsidó mint később megtudja) s ez a kép riasztja :
"egy kopasz nő a tükör előtt piros pongyolában" (s ez lesz zsidóságának félelmetesmetaforája mintegy - látomás)
"de szép zsidó lány !"- mondja ismételten (később majd volt)feleségének, aki a zöldeskék szőnyegen úgy jön át, mint a tengeren
és főleg a nem, amit esetleges gyerekére mond
mert mi lenne, ha ő azt mondaná, nem akar zsidó lenni (szépernői gondolat)
de igy "a te nem létezésed az én létezésem felszámolásA"
a zárás is: "elkészültem. Utolsó, nagy összeszedettségemben felmutattam még esendő, makacs életemet – felmutattam, hogy azután magasra emelt két kezemben ennek az életnek a batyujával elinduljak és, akár sötét folyam sodró, fekete vizében,
elmerüljek,
Uramisten!
hadd merüljek el
mindörökké,
Ámen. "
