Csak megvettem Tünde könyvét, s most már tudom nem csak Boér (azaz Zubán) Márta miatt hanem egyelőre Steinherz azaz Stenger ) Lizike (azaz Gizike) miatt is.
és Egon (alias Ede) meg Kontessa (alias Imáta) matt !Akik nekem is kevenc házaspár ismerőseim voltak (s itt sajnos a voltak-on van a hangsúly)..épp Kontessa temetéséről ir(amit fatális módon személyesen lekéstem, nem találván a kis evangélikus templomot, csak épp a szál sárga virágom tudtam még zárás előtt otthagyni, mit a gondok annak rendje és mődja szerint el is vitt), de Egonén (Edéén) már ott voltam...sőt meglátogattam a kis evangélikus temetőben (ami a zsidó temetőnk mellett van, ahogy anyai ágon zsidó származású is , s nagyszülei valahol Auschwitzban lelték halálukat , de erről soha nincs emlités - T-nél sem - csak az evangélikus (templomalapító pap) apai nagyszülőről)
Az elbeszélés épp a voltakról, a veszteségekről szól...
azzal kezdődik, hogy mikor elküldte férjével egy magányos barátnőjének (Irmának) legújabb könyvét, az arra kérte búcsúzásul a kapuban, hogy ölelje meg...
s azzal zárja a novellát, - a férj halálának emegidézése után, ami után "záporoznak a gyászjelentések" - hogy
"nem maradt már senki, akinek szólhatnék, hogy öleljen meg."
---
elhatároztam, hogyha látom ma délután Tündét a könyvtárban Lator postumus művének bemutatóján, mégis csak kérek Tündétől egy dedikációt a könyvébe, és megkérdezem tőle:
Megölelhetlek? (még...)
hát setesután jött ki. Ahogy belépett Tünde , máris lerohantam, két kér(d)ésemmel, láttam az arcán, hogy nem tudja mire vélni ölelhetnékem, úgyhogy kikerestem a könyvéből az odavonatkozó sorokat...És meg is történt az ölelés.. És láttam urtána hogy könnyes a szeme... De a dedikáció már el is maradt. És rájüttem,(ugyancsak) hogy az irodalmat nem szabad a valósággal keverni (mindig is mondom!)
VálaszTörlésSe oda se vissza
Törlés