......csak pontosan...

 azt hiszem, hogy  végérvényésen kifutittam az időmből

s ezért kapkodok

muszcj rangsorolni, mit muszáj ,megcsinálnom, de csak sorban lehet, szépeo. " Dolgozni csak pontosan szépen, ahogy a csillag maegy az égen - úgy éredemes." igaza volt a fiatal J.- a nak, neki csak 32 éve volt, s mégis...

nekem már jüval több mint kétszer annyi, s mégse (?)

tervek

 a kötetemmel koncepciót váltottunk, szűkitettünk, tágitottunk, nagyon izgalmas, most még képlékeny, igy nem beszélek róla, amúgy se akarok. Legyen meglepetés

a váltás miatt viszont lehet , hogy később születik meg

de remélem megéri (csak meg is érjem  :)

anyu rajzai

 egy stócból kicsit kilógott egy vázlat füzet(em) - egy dossziét keresetem...

rajzok voltak benne tőlem (gimis koronból főleg)  és anyutól (anyu az én néhány halványabb rajzom is megerősotette) (én mindig halvány voltam s maradtam :)

anyu határozott,.... de nagyon kifejező

ez a rajza az iróasztali  diszdoboz tetejéről készült...

1971-ben

ezek meg: Dante (egy régi festménye alapjén, amit viszint nem találok, nem csoda olyan régi, gimnazista korából, 1925-ben, 17 évesen) nem is maradhatott meg, mert emlékezetből festette!

pár vonal és milyen kifejező)

"emlékezetből 1925.ben   készült rajz után  " 17 évesen!) 

ez pedig "Goethe - elképzelésből"

Odáig vagyok

s mennyi rajz, festmény, lapul (vagy tűnt el) itt-itt...

(van egy tervem velük, amit most nem árulok el...)

megnyilt az ég

 

egy kényeztető apa

jön egy kislány ki a Sparból a biciklikhez, az apjával vitatkoznak

már megint nyafogsz? -kérdem a kicsitől viccesen (ráismertem, pár napja nem akart beülni a vásárló kocsiba

nagyon el lehet kényeztetve, ez látszik, az apja által--nem is baj, egy gyereket csak szeretni kell,s nem lehet eléggé...

ő szokott jönni vele, vásárolni, munka után...

és az anyukája? 

otthon van

anya berugott - mondja nevetve a kislány

á, nem - tiltakozunk

az anyja még szinte gyerek! - mondja az apa, 23 éves

hm, én akkor már kész tanár voltam (osztályfőnökként egy egész osztályt biztak rám)  (igaz, anya jóval kéőbb lettem...) nem is könnyű anyának lenni

hát nem - mondja a férfi

búcsúzunk,a kislány integet

legyél jó apukádhoz - mondom a kicsinek - megérdeml

könnytelenül

 miért is siratom ifjúságom

mikor abban szinte minden könnyem

elsírtam

igen, ma már nincsenek is 

könnyeim

s úgy teszek, mint ki boldog

de lehet hogy az is vagyok

amiéert sírtam ifjúkoromban

már nincs sehol

egy soproni fotóról

 #életamagvetőben és Turi Tímea bejegyzése egy soproni fotóról

„Mennyit imádkoztam, hogy legalább a kilencvenes évek iránt / Ne támadjon nosztalgia senki szívében.”, írta Térey János még 2019-ben, egyik utolsó, még életében megjelent, Kilencvenes évek című versében. Ez a kívánság annyiszor eszembe jut, annál is inkább, mert a 2020-as évekből egyértelműen látszik: a kilencvenes évek igenis visszasírt aranykor lehetett. Amikor Pál Sándor Attila először mutatta meg gazdag válogatását Esterházy Péter interjúiból, ez volt az egyik első dolog, ami feltűnt. Noha a Vanni van válogatott beszélgetései 1982-től 2016-ig tartanak, az a bizalom, ahogy a kilencvenes években a közös dolgainkat megvitatni reméltük, akkor is csodálatos, ha ma már naivnak tetszik. (Ne most legyen igazunk!) A kötetbe végül tizenkilenc beszélgetést válogattunk, köztük szerepel egy az 1995-ös soproni könyvhéten készült páros interjú: Martos Gábor Esterházy Péter mellett Morcsányi Gézát is kérdezte, a Magvető akkor frissen kinevezett igazgatóját. Martos Gábortól kaptuk ezt a csodás dokumentumértékűvé vált fotót a beszélgetésről, nem is kommentálnám semmivel, pedig önmagában csak a spontán egyencsíkos ingek megérdemelnének egy litániát.

r