nézem a régi fotkat, mondjuk 60-as évek, pedig reményteli volt,,s mégis ezek a fiatal arcok mind világfájdalmasak
amilyen az enyém is volt
igaza van S de Beaovoirenak a könyv cimében, mint már sokszor megjegyeztem
a kor meghatároz, s még uniformizál is!!!!
pedig elvieg szórakozóhelyen vannak, az Ifjusági Parkban, s tömegesen...1968-ban
búval-béleltek voltunk (én ekkor mér 2 éve tanitottam)
s aki véletlenül nem, szégyelli(?)
KOLLEKTÍV BLOGUNKBÓL CSALÓDÁS TÉMÁRA
emlékszem... fiatalon, húsz évesen, mikor a legvidámabb is lehettem volna, épphogy nagyon búval-bélelt voltam. Sokat sirtam is...
A nagybátyáméknál nyaraltam Nyugat-Európában... 64 nyarán. S a nagynéném sehogy se értette, emlékszem , épp Nizzában, hogy mi bajom is nekem...
Szerinte semmi okom nem lehetett a szomorúságra, ha lett volna egy nagy csalódásom, akkor megértené - mondta
Egy nagy? Hát az nem volt, de sok kicsi... válaszoltam, nem valami meggyőzően...
és tényleg
mintha egész életem ezt a képletet vitte volna végig, kis csalódások sorozatát , de az olykor többnek is túnt, mint ami egy nagy lett volna, mert azt ki lehet heverni, de ami mindig van...? s ami elsősorban minket, önmagunkat illet??!!! Igen, azt hiszem, magamban csalódtam igazán...(s csalódok mindig)
------
ha figyelnek rád
folyamatos beszéded
de ha nem teszik
akkor akadozik
igy van ez
kettőn áll a vásár
és a kommunikáció is
igen, azt hiszem, jól alakul
a zenem vége
szabályosan alakul
a ritenutó is tökéletes
(a lelassulás)
meg a
decrescendo
(az elhalkulás)
node a generálpauzáról
már nincs
mondandóm
nem lehet!
az már kivül lesz
mindenen...
haladok a biciklimmel...a panellházak előtt
de előttem, utamban két vidám lány
felfelé néznek
valamit várhatnak a magasból?
odaszólok, igy van.- e, mert akkor kikerülöm őket, nehogy a fejemre essen valami
de rám se hederitenek
viszontt ahogy sikerül letérnem, már zuhan is fentról valami
felveszik, ó, csak egy kulccscsomó - csörgetik meg nagyvidáman
hát mit gondoltak, hogy törte volna be a fejem, csak egy kulcscsomó ?! (fizika, óh!)
tisztában aagyok a korommal és állapotommal
el akarom kisérni unokámat anyjával együtt valahova , de anyja nem engedi,ez nagyon bánt és erpősködök,
utima rációként azt mondom:
dehát ALIG ÉLEK
(de hajthatatlan)
+++
álom
nagy hajam kibontva lóg, össze akarom fogni cherbourgi erernyősen (emlékszem anyu is mindig mennyire szerette mikor néha igy hordtam, összefogva)
ki is próbálom, de meg kell állapitani a hajam minősége is rösszabb, meg nem is áll jól az arcomhoz...
(ja,elmúlt pár év azóta, valószin mr C D-nek se állna jól)
olvastam, hogy maga Zuckerberg mondta(?), hogy a mostani facebook, már nem az amit inditott, nem lehet ráismerni...
magam is elgondolkodom, van-e még értelme itt maradni, micsoda térsaságokba keveredhet igy az ember
mégha szigorúan csak az igazi ismerősöknek engedek szabad bejárást is..az oldalamra
a történetek pl olyan alpári , izléstelen videok mellett vannak, hogy mától elhatározom, én ugyan nem gyarapitotm,,
vannak (többnyire bugyuta) bejegyzések, amikhez hozzá se lehet férni a reklámoktól (amik szintén bugyuták)
persze (?)akad néha néhány olvasásra érdemes bejegyzés is, meg fontos hir
de ez elenyésző
igaza van unokámnak, aki meg is ró a fbookon tartózkodásaimért
mellőzni kéne...
csak ne raktam volna fel annyi becses (ma már) "emléket " rá! - mikor még az volt, ami....
