a szivbillentyűk insufficientiájának paradoxona

szegény szívem, hogy dolgozik

pedig hát én már csak alig......

miért nem

A legfontosabb gondolatainkat nem irjuk meg

a legfontosabb közlendőnket nem mondjuk el

a legfontosabb álmainkat nem valósitjuk meg


sosem

de miért nem

szép

szép ha nyílik
szép ha szirma hull

szép ha hajnalodik
szép ha bealkonyul

késleltetett katarzis

igen, a könnyek a film legeslegvégén érkeztek a szemembe, teljesen váratlanul, meglepetésszerűen -mint a kiváltója a temetési jelenet legvégén...mikor már mindenki elfele megy...őt csak háttal látjuk, s csak a meglepett arcokat, akik az "idegenre" ránéznek...de tudjuk csak ő lehet, az ápolatlan, bár összefogott szőke hajáról,de elegáns azaz alkalomnak megfelelő a fekete kabát, táska ...és méltóságteljes, határozott léptek viszik a sirhoz,,, nincs kétség apja sirjához, aki,,,,,,élt s halt, 

mondhatni belehalt, a "tékozló lány" elvesztésébe .... aki vezekel ugyan ,(ennek része a mosatlan haj is) de apjától (a régi életétől, a családtól) elszakitva magát (az egykori szépségkirálynő anyjától lelkileg is, meg se állnak, az anyja fel se ismerheti).....

nem akarom elmondani a storit, meg lehet nézni: Amerikai pastorale, vagy tán elolvasni az eredeti regényt Philip Róthtól, aki a keretben mármint az iró figurájaként szerepel is, az ő szemével látunk mindent... illetve ahogy egy kései osztálytalálkozón elmeséli neki is az egykori osztálytárs-barát épp holnap temetendő bátyja történetét...az iskolában kiemelkedő "svéd" megrázó , diadala helyett összeomlását...a lánya miatt. és mégis...a végén ott  a katarzis, ami egyben valami elégtétel is

azok a könnyek jobban el tudnák magyarázni, miért jelentkeztek, én most nem is tudom,

de érzem

és nem is kicsit

hútlen hűség

akit s amit elhagytam

mindnek megmaradtam

s ők is nekem

mindig mindenkihez

s mindenhez

hű maradtam

hűtlen csak látszólag

s lineárisan voltam

sosem szinkronban

magamhoz is hű maradtam

minden időkben

az adott intervallumban

végül is egy öregasszony

nem viselkedhet már

úgy mint egy kislány

de azért gondolatban

gyakran elidőztem

elhagyott emlékleimen

mert velem is maradtak

valahol bennem

ezért vagyunk olykor rengetegen

hogy ki kell törni

a szűk lakásból

mert csak a szabadban férünk el

ott nyugodtan szaladgálhat

az a kislány is

aki én voltam egyszer

virágokat szedve…

de kinek adja a csokrot

hadd nézzem….

anyjának szedte valaha

a kislány most is látja,

s felé szalad virággal kezében

már látom mindkettőjüket 

elég élesen

homályos szememmel

minden virágom anyámnak szedtem

2017. április 21.

a költészet napjai....

a költészet napján, Budapesten a Magvető Caféban...

a Magvető Cafe ünnepélyes megnyitója, amin 5 új verskötetet mutatnak be, köztük lányom legújabbját is : Anna visszafordul...

volt szerencsém (szó szerint) együltömben elolvasni a szöveget még előbb... és a nyomdából kikerülés másnapján már a postafiókomból kivehettem az immár kész könyvet dedikálással együtt - igen "örömömre"

csak azt sajnáltam, hogy erre az első , ünnepélyes bemutatóra nem tudtam elmenni...

de hamarosan láthattam a fotókat, olvashattam tudósítást, és lányom is beszámolt... még hazafelé a HÉVen, s később vettem észre, hogy egy órával előbb egy smsem is volt arról, hogy nagy siker volt....

ime egy(két) (magvető)fotó... Tóth Kriszta beszél a kötetről, , sejthető, hogy jókat, szépeket mond

ahogy az I J tudósításában másnap olvashatom is:"     Turi Tímea Anna visszafordul című, frissen megjelent verseskönyvét Tóth Krisztina laudálta. Míg más ilyenkor kezdi pályáját, addig Turi mostanra érett költővé lett – mondta Tóth Krisztina, aki Nádasdy Ádám és Rakovszky Zsuzsa költészetével állította párhuzamba a fiatal alkotóét. Eközben Turi teljesen megújítja a Rakovszky-féle szerepverset, és esszenciális módon sűrít mindent, ami az elmúlt húsz év magyar lírájában történt, de nem kíván semmihez sem kapcsolódni – fogalmazott Tóth Krisztina. Idegenkedik minden harsány megoldástól, pasztell, visszafogott színekkel dolgozik. Attrakciókra sincs szüksége, hiszen mindent tud, amit formáról tudni lehet – jellemezte a kötet verseit a költő, hozzátéve: visszafogottsága ellenére nyugtalanság árad a sorokból. Tóth Kriszta több költeményre külön felhívta a figyelmet, de ezek közül is kiemelte a Költészet története címűt, melyben Turi „a vers végső, örvénylő pontját igyekszik kitapintani, míg végül saját gyanakvását is elhagyja”. Tóth Krisztina külön kitért az ilyenkor felbukkanó „női kötet” megnevezésekre – „már előre borzongok tőle”, jegyezte meg –, és hangsúlyozta: nem a női létről beszélnek a versek, hanem az idegenségről, az alá-fölérendeltség dramaturgiájáról. Ezt mutatja be különös érzékenységgel Turi különféle mikroszituációkban, miközben elegáns távolságot is tart tárgyától. Az elhangzottak érzékeltetésére a szerző több versét is felolvasta a kötetből, például a Tükörbe nem tudni nézni, a Csupa magas C vagy a Találkozó című szövegeket.  

hhhhttp://www.irodalmijelen.hu/2017-apr-12-1126/lealdozott-multtol-az-eleven-11-ig

de az egyik fotó alá lakonikus egyszerűséggel ezt irta valaki kommentbe:"Kiváló , nagyszerű , ötletes értékelés ,, bemutatás -- -felolvasás"

 ezt már nem tudjuk pótolni, az olvasás -a kötet - szerencsére marad, s újra is olvasható l

és lesz még újabb bemutató a nemzetközi könyvfesztiválon, (holnapután, 23-n vasárnap... Liracsúcs keretén belül, 13 órától, Millenáris, G 9).....meg az Irók Boltjában,május 2-án.... sőt -bár nem akarom elkiabálni - talán még Makón is, (június vége felé) mert itt (mindig) hivják s várják, és a másik (szellemi) szülőhelyen is, Szegeden...

a távolság

heverészünk, elenyészünk...

utódainknak
egyre kevesebb közük
hozzánk

tán néha teher is
bár eltitkolják

kötelességből hívnak
naponta többször is

de néha elfelejtik
azt is hogy a másik
agyonaggódja magát

miattuk, értük

de nem is értik

nem értenek már

eltávolodtatok
nem csak kilóméterekben
mérhető e messzeség
mi közétek ékelődött rég
s fárasztó az utazás

fel kéne szállni
lelkünk gyorsvonatára
s  áthidalni

mi közénk áll

arra még van mód
talán

......

bár az az út
"lélektől lélekig"
s nem csak
Tóth Árpád szerint

ugyancsak jaj....
csilllagmessze
van

2017. április 14.

---------------------------------

2009. ápr. 17.

a Nap üdvözlete

esik, reménytelenül, úgy be van borulva, olyan szürke - nem is, szinte fekete - az ég, hogy hiába hosszabbodtak a nappalok, egész korán délután villanyt kell gyújtani.

lányom az egyetemen, OTDK titkároskodik ("mellesleg" sajtóreferens is) - nem tudom, ő se tudja előre, meddig tart az elfoglaltsága; de azt tudom, hogy titkári működése a modern irodalmi szekcióhoz köti, azaz a 8-as teremhez! Épp a 8-as teremhez. Ezt még ő is tudja, hogy milyen sokat jelentett nekem ez a terem annak idején, ahol zajlottak az emlékezetes orosz irodalomtörténeti óráink... Úgyhogy azon sem lepődött meg, mikor reggel kértem, hogy adja át üdvözletem a 8-as teremnek. (bár nem tudom megtette-e, meg azt se, hogy emlékszik-e még egyáltalán az a terem rám - akkori szereplői közül - sajnos - sokan már eleve nem emlékezhetnek...) most én mindenestre kívülről szemlélgetem az ablakait, ernyővel kezemben a zuhogó esőben, a szürkeségben, látom ég még a villany a 8-as 3 emeleti ablakában, a kinti szürkeségen túl, majd hirtelen valami erősebb fény világitja meg. Az eső még mindig zuhog. Pedig csak a Napnak lehet ilyen erős fénye. Besétálok az épület mögötti parkba, s visszanézve az egyetemmel szemközti emeletes ház mögött látom, tényleg, a sűrű fekete felhők mögött, kisütött a Nap, csak épp annyira, hogy rá tudjon sütni a 8-as terem ablakaira.

ugyanúgy mint azon a nevezetes tavaszi délutánon, amikor odaültünk -3 barátnő - a terem közepére, az ablak melletti padokba, napszemüvegesen, makacsul süttetni magunkat a Nap friss sugaraival - orosz irodalomtörténet órán, Szőke tanárunk nem kis bosszúságára: "nem kell bedőlni ennek a marhaságnak!" - mondta akkor.

És hát én most is bedőlök. A Napnak  mindig. A Napban mindig lehet bízni. Mert a legreménytelenebb helyzetekben is képes kiragyogni.

Még ha rövid, átmeneti időkre is. De akkor is!

És mindig jókor, jó helyre.

És mintha neki is lenne "emlékezete". Mintha most ő is visszaemlékezett volna arra a régi délutánra. Amikor bókoltunk egymásnak. Megvolt a visszaüdvözlés!

--------------------------------------------------------------------------------------------
hm, ez a régi jegyzetem benne maradt a gép irányitójában s kipottyant, s ha már ki, akkor itt hagyom... tán van is valami rejtett kapcsolata a mostan szöveggel,,,,távolságok áthidalása... üdvözlés.... és kisüt benne a Nap...:) kis időere, de üdvözöl időt s  teret  áthidalva...

holokauszt emléknapon

Fáj? - kérdezte valaki...A szíved. Ma...

Nem tudtam válaszolni. Most válaszolok. Ezt:

Igen, fáj. Minden nap.

húsvét után

a locsolkodók elől azon a régi húsvéton

felszöktem a padláslétrára

s mint egy jó viccen

még vigyorogtam is rajta

                                                             ******

már sajnálom

kérnék is bocsánatot

a mellőzött fiúktól

(mindtől, kik elől

húsvét után is elfutottam)

de sokukat nem találom

mert végleg eltűntek

már nem locsolkodnak

én meg már régen

elhervadtam

légszomj

Légszomj

lépcsőzés után

a harmadik emeleten

de a földszinten is

álmomban éjjel

de nappal is

ébren

pedig annyi van

belőle körülöttem

szerte

miért oly kevés

bennem

az éltető

levegő

2017. ápr. 14

nagypéntek, napon

                                     Kell az áldozat!  -ezt mondta Sík Sándor a tőle búcsúzó, munkaszolgálatba  ,                                        induló  Radnótinak... * ez mindig zavart, felháborított.
                                     NEM KELL AZ ÁLDOZAT! üzenem Sík Sándornak ezúton is.

                                                       Nagypéntek, napon

ültem az udvaron

a napon

egy padon

aranylott minden körülöttem

s bennem

a mélységnek távlata volt

s legvégén ő a kereszten

felhúzta töretlen lábait

a fejét mélyen lehajtotta

ahogy Keresztes János lerajzolta

s nyomán  Dali megfestette

de ekkor még nem ismertem

egyik művet sem

csak meglepett az

aranyló látomás

szokatlan póza

a nem belenyugvó

kínlódó

felhúzóckodás

kitörni akarás

mintha megbánta volna

hogy hagyta

aztán feltámasztotta magát

harmadnapra?

vagy hamarább

mindent ő csinált

minden úgy lett

ahogy ő akarta

legyen meg az ő akarata?

ugyan már

mért akarta volna

Éli, éli...
lamma

sabahtani...

Istenem, Istenem

mért hagytál el engem

ezt vele 

a 22. zsoltár

mondatta

nem Isten hagyta el hát
s nem is az "atya"

hanem ő

saját magát

még előbb

jöttem rá

évek múlva

legyen ez tanulság

a mai napra

ne áldozd fel magad

se másokat

és ne hagyd hogy

feláldozzanak

nem kell az áldozat!

felesleges

élj amíg s ahogy lehet

ne feszittesd keresztre

se magad se mást

süssön rád a nap

aranyló sugara

s utódaidra

békében

évezredeken át

ez legyen

a megváltás

2017. április 14.

http://real.mtak.hu/23509/7/kell_az_aldozat.pdf    *

szőke és kékszemű

Ha nem lettem volna

szőke és kékszemű…

lehet
nem menekülök meg

a háborúban

negyvennégyben

de már ősz vagyok

szemem is szürke

hályogos

mire számíthatok

kétezertizenhétben

e viszonylagos

békében

2017 ápr 

a szemüveg és a bizalom elvesztése

már messziről köszönnek
kedvesen a nevemmel
s én nem tudom kik
elveszett a szemüvegem
a távolbalátó

most ha közelérek
hozzájuk
szabadkoznom kell
jaj te vagy az bocs
nem ismertelek fel

pedig tulajdonképpen
köszönhetnék akárkinek
ha már ő köszöntött
mint a falusi gyerek
naivan gyanutlan
bizalommal
bárkinek
ki mellette elmegy

a költészet napján, Budapesten a Magvető Caféban...

a Magvető Cafe ünnepélyes megnyitója, amin 5 új verskötetet mutatnak be, köztük lányom legújabbját is : Anna visszafordul...

volt szerencsém (szó szerint) együltömben elolvasni a szöveget még előbb... és a nyomdából kikerülés másnapján már a postafiókomból kivehettem az immár kész könyvet dedikálással együtt - igen "örömömre"

csak azt sajnáltam, hogy erre az első , ünnepélyes bemutatóra nem tudtam elmenni...

de hamarosan láthattam a fotókat, olvashattam tudósítást, és lányom is beszámolt... még hazafelé a HÉVen, s később vettem észre, hogy egy órával előbb egy smsem is volt arról, hogy nagy siker volt....

ime egy(két) (magvető)fotó... Tóth Kriszta beszél a kötetről, , sejthető, hogy jókat, szépeket mond

ahogy az I J tudósításában másnap olvashatom is:"     Turi Tímea Anna visszafordul című, frissen megjelent verseskönyvét Tóth Krisztina laudálta. Míg más ilyenkor kezdi pályáját, addig Turi mostanra érett költővé lett – mondta Tóth Krisztina, aki Nádasdy Ádám és Rakovszky Zsuzsa költészetével állította párhuzamba a fiatal alkotóét. Eközben Turi teljesen megújítja a Rakovszky-féle szerepverset, és esszenciális módon sűrít mindent, ami az elmúlt húsz év magyar lírájában történt, de nem kíván semmihez sem kapcsolódni – fogalmazott Tóth Krisztina. Idegenkedik minden harsány megoldástól, pasztell, visszafogott színekkel dolgozik. Attrakciókra sincs szüksége, hiszen mindent tud, amit formáról tudni lehet – jellemezte a kötet verseit a költő, hozzátéve: visszafogottsága ellenére nyugtalanság árad a sorokból. Tóth Kriszta több költeményre külön felhívta a figyelmet, de ezek közül is kiemelte a Költészet története címűt, melyben Turi „a vers végső, örvénylő pontját igyekszik kitapintani, míg végül saját gyanakvását is elhagyja”. Tóth Krisztina külön kitért az ilyenkor felbukkanó „női kötet” megnevezésekre – „már előre borzongok tőle”, jegyezte meg –, és hangsúlyozta: nem a női létről beszélnek a versek, hanem az idegenségről, az alá-fölérendeltség dramaturgiájáról. Ezt mutatja be különös érzékenységgel Turi különféle mikroszituációkban, miközben elegáns távolságot is tart tárgyától. Az elhangzottak érzékeltetésére a szerző több versét is felolvasta a kötetből, például a Tükörbe nem tudni nézni, a Csupa magas C vagy a Találkozó című szövegeket.  

hhhhttp://www.irodalmijelen.hu/2017-apr-12-1126/lealdozott-multtol-az-eleven-11-ig

de az egyik fotó alá lakonikus egyszerűséggel ezt irta valaki kommentbe:"Kiváló , nagyszerű , ötletes értékelés ,, bemutatás -- -felolvasás"

 ezt már nem tudjuk pótolni, az olvasás -a kötet - szerencsére marad, s újra is olvasható l

és lesz még bemutató a nemzetközi könyvfesztiválon, meg az Irók Boltjában, sőt -bár nem akarom elkiabálni - talán még Makón is, mert itt (mindig) hivják s várják, és a másik (szellemi) szülőhelyen is, Szegeden...

Pulitzerékkel és Munkácsyval a múzeumban

mire átértem a múzeumba a koszorúzási menetről persze leszakadozva, már elkezdődött egy újabb előadás azaz egy felolvasás (elég nehezen értelmezhető, mert rosszul tagolt, ), már ültek az előadó előtt, aki a békéscsabai Munkácsy Muzeum igazgatója, és az előadás rossz felolvasását leszámitva hálásak lehetünk, a múzeumból ide szállitott anyagért... ( rajzok, fotók, relikviák.)

De az igazi kincse ennek a kiállitásnak egy festmény, mit Munkácsy Pulitzer feleségéről készitett,

egy műgyüjtő kölcsönzésnek köszönhető....ez ejtett rabul bennünket... úgy, hogy észre se vettem a mellette kiállitott rajzokat és Munkácsy festőkabátját.. csak délután nézhettem meg ezeket, miután visszajöttem annak a könyvnek a bemutatójára, ami Pulitzer makói emlékezetéről szól, arról, hogy már évtizedek óta szülővárosa hogy ápolja azt....

bemutatták a szerzői: Dr Halmágyi Pál és Dr Csillag András

Budapesten élő lányomnak dedikáltattam a könyvet "makói emlékül" lett beleirva a nevek fölött az ajánlás

aztán még újra meglátogattuk Mss Pulitzert, hosszasan időztünk a társaságában, és úgy tűnik ki-ki még visszatér újra látogatni (27-ig itt marad a múzeumban) Good by Mss Pulitzer. Viszontlátásra kedves Pulitzerné.

a mi Pulitzerünkről

hát igen, mi (makóiak, zsidók, amerikaiak stb) szeretünk dicsekedni vagy inkább büszkélkedni vele, vagy még inkább a magunkénak tartani ezt a világszerte  és joggal ismert nagyságot - akiről pedig nem is igen tudják a világban , hogy makói volt, igaz, ez főleg azzal is magyarázható, hogy Makót nem igen ismerik... és nagyon kis korában el is került Pulitzer innen, még mielőtt majd 17 évesen végleg emigrált is, és a későbbiekben ő se nagyon hivatkozhatott rá(nk)...de tény, hogy ott volt a szülői háza aminek helyén épültben gyakran meg is fordultam, kislánykoromban, mert ott laktak a nagybátyámék, (később ők is "emigráltak"...de akkoriban  (50-es évek eső felében,  még én se tudtam , meg más se nagyon, hogy mitől nevezetes ez a hely), ma ott az emléktábla a portrédomborművel a házfalon,, minden évben  koszorúzás, ahogy a főtéri sétányon is a mellszobránál

most születése 170. évfordulóját ünnepeltük...

amiből én is próbáltam kivenni a részem, ha külön meghivóm nem is volt semmire

a Korona emeleti disztermébe későn értem (nem baj, csak a polgármesterasszony köszöntó beszédeit késtem le, de ő többnyire mindig ugyanazt mondja, hasonló szófordulatokkal,s ha makói helyett kedvenc szavát  a makait hallom (mint a plakáton látom is Pulitzert a legnagyobb makainak titulálva- már allergiát kapok)(, kaptam egy pótszéket, mert már más nem volt, sőt a földszinti kivetitőterem is tele...és leghátul az ajtónyilásban a helyzet alsó magaslatán ülve, belátva az egész terepet, már hallhattam és élvezhettem illusztris diplomata vendég előadók gondolatfutamait ....angolul és tolmácsolással is , ezek nem szokványosak és nagyon is aktualizáltak és fontosak voltak...

Az izraeli nagykövet a pulitzeri életút tanulságait közvetítette,

hogy igen, innen indult, makói. zsidó gyökerekkel, és folyamatosan tört előre, folyton képezte magát , határokat, korlátokat hódítva, s a lehető legtöbbet hozva ki a lehetőségeiből

a tanulság? ami elgondolkodtató? követni kell a szabályokat, de csak egy pontig, s azon túl hagyni hogy mi érvényesítsük magunkat, s a saját szárnyaink emelhessenek fel.

másik (figyelem, ma!) a művelődés, a tanulás a legfontosabb akadályok leküzdéséhez. Pulitzer folyton tökéletesítette magát, tudását

s hagyni kell az egyént szabadon megnyilatkozni. És politikai célokra senkit nem szabadna felhasználni

a Pulitzer-díj  a szabad újságírás, az etikus újságírás üzenete...ahol az újságiró a saját lelkiismeretére támaszkodik, kinyomozza az igazságot és közhírré teszi...s egy politikai irányzat se használhatja ki. -ismételte "Nyomozd ki, tedd közzé az igazságot"...

végezetül gratulált Makónak, hogy megemlékezik fiáról, mert ez nagyon fontos, őrizni átadni Pulitzer. emlékét, hátha születik majd itt egy új Pulitzer , hátha már itt is van köztünk (kedveskedett)

az amerikai nagykövetség tanácsosa szerint Pulitzer az amerikai álmot valósította meg , rendkívüli  munkával, nyelvérzékkel, tanulással..."az elmúlt hét eseményeire" diplomatához méltón finoman utalva megjegyezte a nemzetközi tanulmányok,  a tanszabadság fontosságát...
meg hogy milyen fontos neki zsidó-amerikaiként látni a zsidó kultúra újraszületését, ill. megérinti , hogy Makó is ápolja zsidó örökségét. Pulitzer emlékét. Szintén gratulált .Pulitzer örökségének ápolásához...

aztán dr Csillag Andras régről ismert Pulitzer kutató emelkedett szólásra, bár mondta, neki nem sok maradt mindezek után,
magyar vonatkozásként említette...hogy Pulitzer Kossuthot Lisztet tisztelte, Munkácsyról magasztalóan irt, a Krisztus Pilatus előtt c festménnyel kapcsán...
legfőbb érdeme a jelmondat megvalósítása... (A hir szent, a vélemény szabad) külön választotta a tényeket (ami nem manipulálható!) a véleménytől...a nyilvánosságot fontos tényezőnek tartva (sajnos ennek ma már nincs olyan morális ereje)a politikai függetlenséget ő is kiemelte, s hogy ennek érdekében ő maga  le is mondott a kongresszusi képviselőségéről. (ma ez a függetlenség sincs meg,sajnos)ha igaz a mondás, hogy egy ország, annyit ér mint a sajtója, (nos.. nem folytatom)

koszorúzások után átvonultunk a múzeumba ,egy nagyon érdekes kiállításra, majd délután  könyvbemutatóra...de erről majd külön számolok be...(azt hiszem, érdekes lesz:)

...felelet

                                                                                            

                                                                     Azt mondtam a mandulafának:
                                                                      „Beszélj nekem istenről”

                                                                     És a mandulafa virágba borult.                                                                                                     
                                                                                               Nikosz Kazantzakisz


                                                                                
ne tőlem kérdezd
hol van isten
hanem a bimbózó virágtól

meglehet ő se tudja
csak nyílik
isten gondolatára

én már becsukódtam

de érzem
legbelül
ott van

általában hallgat
néha megszólal
titokban

ezért nem mondhatok
én se semmit
csak ha megengedik

ha érzem a nap melegét
hallom a madárzsivajt
lélegzem
s látom e nyíló világot
körülöttem

istenfeleletnek
elég is ennyi

csodálok
s mindenben
istent látok

még a hervadásban is

ártéri fák és az ég

tavaly óta

hogy megnőttek

az ártéri fák

s az ég

alacsonyabbra

szállt

nem soká

kis nyújtózással

el is érem talán

az emlékjelen a jel újra látható!

már harmadszorra kellett kicserélni az üveget rajta a lebontott templom sziluettjével, ami vagy lepördült, vagy láthatatlan volt,de most már - új technológiának köszönhetően - maradjon is most már igy.... és maradandóan látható

mig "láthatatlan volt", jópár hónapig. szinte kerültem, elkerültem, kikerültem, hogy ne érezzem a hiányát
hiszen csak a kőhalmaz és egy fekete hasáb látszódott körülötte.

de jött a hir, hogy végre kicserélik, mondták, majd szólnak telefonon, de csak nem, hiába vártam,egész délelőtt

igy hát már ebéd időben elsétáltam az étterem és azon kicsit túl levő hely felé, több méterről egy fehér vászonszerűséget láttam, gondoltam azzal van leborítva az emlékjel de vajon mi van alatta , a régi, az új? esegetett is az eső közben...

vettem a telefont (ha engem nem hivnak, majd én...) és kiderült a teherautó vásznát láttam, amiben hozták az új üveget a remélhetően maradandóan, új technológiával .. épp most rakják fel az orosháziak..

elindultam , és egyszercsak elém bukkant a kupola

nehezen tudom leirni mit éreztem, mintha az igazit láttam volna?...

mindenesetre a szivem összeszűkült, meszes erei , mintha tágultak volna....

hát még mikor megláttam az egészet, jobb mint amit az avatáson eredetileg láthattunk

visszajött az elveszett jelentés...

és nem soká a környék is...esztétikumot és jelentést kap...

Nem érti,, még a lányom se, hogy miért olyan fontos nekem az egész,egyáltalán, hogy legyen ez a JEL!

A jel olyan tárgy vagy jelenség, amelynek (önmagán túlmutató) jelentést tulajdonítunk.

de csak az, aki tudja vonatkoztatni valamire... én még tudom...de már nem vagyunk sokan, akik...

(nekem nem Hekubé...)...

nekem ez a megfoghatóvá váló  múlt, a  csak legendákból ismert  e templom- (és iskola) alapitó nagyapám emléke, mártir apám emléke, a zsidó ünnepekre felvett kék fehér csipkegalléros gálaruhám emléke, a szál virágé amit apám neve alá tettem a templom előcsarnokának márványtáblája aljára, nagyapám kibetűzött nevének emléke  , a bibiai tájat ábrázoló ajándékablakon,  az általános iskola i igazgatónő általi lekiabálás és megalázás emléke az iskolafolyosón, amiért templomba mentem és hiányoztam a nagy őszi ünnepen, Schulmann kántorunk elcsukló hangjának emléke  mázkirokon, az én szorongató és várakozásos  izgalmam, mielőtt apám nevét hallom,a karzat nyikorgása mikor még volt külön női rész, bár sok üres hellyel, anyám ünnepélyességének emléke, a riadalomé, az ugrató rémhir nyomán a Maros parti úttörőtáborban, hogy lerombolták a templomot, a megkönnyebbülésé, hogy mégse,  és a valóság döbbenetéé, hogy évekkel később tényleg...mégis...s hogy pártház, meg disco, meg most rendőrség a helyén...de pár méterre igen, itt áll, a rá emlékeztető emlékJEL, JELEZVE, hogy valamikor templom állt errefelé...  élet volt benne, s nem kövek, kövek, amik csak a gyászt jelölhetik... ezért örülök, hogy most csak a háttérben látszik, és eltakarja őket a templom sziluettje, ami ha rásüt a nap, még ragyogni is tud... ne kopjon le ez a ragyogás... és a jelentés se....kösse össze, ha csak ezen a kis darabon is a földet és az eget...

érezni, írni

telefirkált lapok
kiüritett szívem
mindig újra telik
újabb érzésekkel

kínnal és örömmel

míg csak dobog
mig csak élek
érzek
írok
érzek
írok
ér…
ír
é
.

harangoznak

harangoznak
össze-vissza

anyám nem szerette
idegesítette
mindig megjegyezte
félreverik…
vagy
ugyan ki halt meg…
kit temetnek….

engem nem zavart

nem is értettem
őt mért nyutalanitja
de most én vagyok
ugyanígy
ha harangszót hallok

s persze
olyankor
mindig
rágondolok

ha nem süt a nap

ha nem süt a nap

a tulipánszirmok is

összecsukódnak

az én igazi házam

hát jól van…
lezárom a múltat
nem járok vissza olyan házba
aminek már kapuja sincs
azaz kicserélték
modernebb
idegenre
s mások
laknak benne

de mit csináljak azokkal a
szobákkal, zugokkal
amik itt vannak bennem
mindig is lezáratlanul

tárva-nyitva
kaputlan

ki-besétálok rajtuk

de bárkit szívesen
látok
bármikor

s nem zárom ki
a jelent se,,

ez az én
igazi házam

jön velem
bárhová megyek

s tágas
belefér
minden idő
s minden tér

összetörve

ebben a kis panellakásban
már mindent eltörtem
ablak- ajtó-, képüveget
poharat, tányért, vázát


vagy nem is én tettem
lehet hogy a dolgok
egymástól nem férvén el
megsemmisítik egymást
vagy szorongatott helyzetükben
öngyilkosságot követnek el
azaz egyszerűen összetörnek
ha eleve törékenyek



(akár csak a gazdájuk)

nem semmi

nem a semmiből jöttél

ezért

nem is térhetsz vissza

oda

koratavaszi gondolatok

tudnék-e ennyire örülni a napnak
ha télen is melegítene…

s miért is menekülök árnyékba előle
ha már nyár van

szeretem az átmeneti évszakokat
őszt, tavaszt

mégis a szélsőségek
urallnak

ki érti ezt

talán az ifjabb énem
aki a nyarat szerette
s a telet

ideje lesz
belesimulni
szelídebb
átmenetekbe...