jöttem rá, hogy bár több okom is volt rá, talán mégse kellett volna 6 év után, hetedikre iskolát változtatnom...
-----
a 2 párhuzamos osztály szokott találkozni egy étteremben évente,.mi bések voltunk, de most derült ki, hogy alsóban ás is volt osztálytárs, igy mindenki volt mindenki osztálytársa... csak én nem. Az is most derült ki számomra, hogy mennyire nem ismertek, nem ismernek. azt mindig is tudtam, hogy előítélettel fogadtak,aminek legélesebb megnyilatkozása az volt, amikor új lányként több mint egy hónapos késéssel (mert hogy beteg lettem, kórházban feküdtem egész szeptemberben , tán még tovább is) - ez se lehet véletlen), rögtön hetes lettem, és már a első nap táblatörölgetés közben felém repült egy háromszögvonalzó... zsidózó szavak kíséretében.
szerettem volna találkozni újra , akár 59 év után, ezzel a fiúval
mutattam a képét a ballagási csoportképünkön, a nevére is emlékeztem, de nem igen tudtak róla, talán kárpitos lett(?)......de azt mondják, ő sose jött le egy találkozóra se. Nem értették, miért fontos ez nekem, Hát csak szeretném megkérdezni tőle, hogy személy szerint velem mi baja leehetett, mikor nem is ismert. Csak az előitéleteit...
....
ma rám köszönt egy osztálytársam a másik iskolából, a boltnál, ahonnan jöttem ki, ő be, évek óta nem láttam, sose tartanak ők találkozót... kérdezte megismerem-e, nagyon nehezen járt , a kerekesszéke, amivel közlekedik, pár méterre volt tőle. Kérdezte megismerem-e. hát hogy ne ismerném!,,, tudom, betéve az egész osztály névsorát... Jót elbeszélgettünk. Örültem a találkozásnak Ő is. Nagyon.
Abban az iskolában szerettek az osztálytársaim, Azt hiszem. Ott "csak " az igazgatónő zsidózott. igaz, az nagyon. Olyannyira hogy el is tudott üldözni ezzel... de évtizedek múltán is kaptam egy levélfélét az egyik osztálytársamtól, amiből kiderült, hogy őket mennyire megrendítette az igazgatónőnő velem szembeni megalázó és igazságtalan viselkedése, és mennyire hiányoltak, mikor hetedikben már nem voltam az osztálytársuk...hogy eljöttem...
lehet, hogy nem kellett volna....
ez a nyolcadikos tablójuk, amin én már nem vagyok rajta
és amikor harmadikban még igen, az osztálycsoportképen :
merthogy az igazi barátságok ilyenkor szövődnek.... nem hetedikben ... hát még nem ezután.
és már azt is tudom, hogy nem a mindenkori "igazgatók" a fontosak... az ember életében, még ha olykor meg is tudják keseriteni azt.
persze azért Makón is akadnak u.n. kultúresemények. 19-én , hazaérkezésemre 2 is. Egyről tudtam, de az is dupla, könyvbemutató. Pesten voltam még amikor a HÉVen utazva felhívtak a Hagymaházból, hogy meglesz a színházi bérletem, (20-ig kell átvenni), és épp ennek intézése közben derül ki, hogy ide is elvárnának, az aulába egy szoborkiállításra... de már a konyvtárba készülődtem. (új, régi helyen van, míg fel nem épül a régi helyén az új pompás, szintén Makovecz tervezésű - akár a hagymaház ahova nagyon belepasszolnak a szobrok - vissza is jövök majd megnézni - csak Feledy Balázs megnyitó szövegéről kell sajnálatosan lemondani
a könyvtár új helyszíne előtt rengeteg a bicikli, s állnak sorba, a makói kiadványt vásárolják, a Börcsök fotó 75 évét , én is megveszem, bár csalódás...(nem egy Homonnai gyűjtemény - még ha üvegnegatívokról készült is...)
a másik könyv szerzője is itt van, régi ismerős Szegedről, Balogh Tamás, 15 éve gyűjti Radnóti dedikációt és az összegyűlt 614et most gyönyörű szépmíves könyvben jelentette meg
a bemutató előtt, helyem megtalálva, látom, interjúvolják elől az Börcsök fotókönyv szerkesztőit.... (csak azt nem, hogy a forgolódásom is látszani fog a filmen, viszont itt most hallani is lehet az összefoglalót az utána kezdődő eseményről (miért rohan mindig el így a média... miért csak az elején vannak ott minden eseménynek vagy még azon sem?)
megvettem én is a fotókönyvet, a róla kezdett ismertető alapján, de csalódtam,
nos, zömmel családi fotók - a Börcsök családé, aztán csendőrök, nyilasok, tűzoltók képei...
meg is jegyzi a könyv szerkesztője, Forgó Géza, hogy nem lehetett beazonosítani a személyeket , de őt izgatja ez a kérdés...miért volt Makón (nem csak a fotókon) ennyi nyilas, és tudjuk, hogy két nyilas "személyiség"et(?) Gera orvost, Szőllősi (patikus) is adott az országos nyilas mozgalomnak is Makó (épp találkozott a tekintetünk úgy véltem- mikor egy sajnos is a végére került...(a végén dedikáláskor meg is kérdeztem , hogy érti ezt hogy izgatja a nyilas kérdés, a beazonosításuk, a gyerekeiken amúgy se lenne mit számonkérni (egyébkét az ő édesapja tanácselnöke volt Makónak hosszú évekig) persze, mondja, csak az érdekes lenne, hogy milyen társadalmi rétegből jöttek. Valóban (de látjuk, a vezetők értelmiségiek...)
úgy látom, a másik oldal is izgatja, mert nem hagyja ki a kérdést Radnóti esetében, hogy hogy viszonyult a (saját) zsidóságához. (akárhogy is, Radnótit egy magyar keretlegény ölhette meg Abdán -de erről itt sem esik szó persze, a kikeresztelkedését, említik azt is hogy a piarista Sik Sándor keresztelte, ki atyai barátja volt, nem csak tanára is (arról sem esik szó, hogy Sik is eredetileg zsidó volt) Nem is tudom (vagy tudom), hogy miért is zavarnak , izgatnak(?) de egész másképp engem ezeknek a kérdéseknek ilyetén felhozásai...Bármely oldalról. Persze, megkerülhetetlenek. Csak mindenki másképp, mert máshonnan látja.. és egyoldalúan. (olykor elfogultan) (Én sose felejtem el azt a megdöbbenést, amikor, Kőszeghi Ábel Töredék c.könyvéből ezt olvastam, hogy magyar.. katonák ölték meg... a Nem tudhatom... költőjét... és aki tényleg magyarnak (és joggal magyar költőnek vallotta magát - s valóban nem "zsidó"nak, ha úgy tetszik...) de az ügynek ezt az oldalát nem szokták firtatni, inkább szemet hunyni felette---pedig de mennyire kellene, ha már...
no de voltak itt vidámabb megközelítések, másról... Balogh igazán lelkes és olykor vicces, szellemes kutató, és ezt át is tudja adni a hallgatóságnak. Makói vonatkozásként kiemeli ama Diósszilágyi Évát, akinek édesapja a híresneves makói személyiség: Diósszilágyi Samu orvos lánya (a Börcsök könyvben ez a legkedvesebb fotója a másik szerkesztőnek Halász M-nek) Az Éva rajongott Radnótiért... (ennek némi nyoma Radnóti naplója elején olvasható is...Szegedre jártak mindketten egyetemre... (jutott eszembe hogy anyu említette egyszer, hogy egy makói bálon bemutatták neki Radnótit...egy társasággal volt, mondta (talán épp itt a magyarázat..e makói baráti kapcsolat révén) (emlitettem is Biró-Balognak, ő nem tudta, hogy járt is Makón Radnóti- s szemmel léthatóan megörült neki.. majd visszatérünk rá, (jön még Makóra Tömörkény miatt, sőt, agitálják József Attila dedikációk összegyűjtésére. is. Biztos fog találni szép számmal szépeket, ötleteseket...makóiakat bőven, hiszen itt lett költő, itt támogatták először)
Radnóti szeretett könyvet ajándékozni,.. még Borban is...
gyönyörű kalligráfiával irta mint a verseit is...ama nevezetes postumus előkerült bori noteszbe is...
a dedikációk egyre egyszerűsödtek, lemarad a keltezés, kiolvasharó belőlük is az ember tragédiája
(apám is könyveket vitt Borba... vasárnaponként szellemi előadásokat tartott, mint hallottam utóbb, de nem maradt nyoma...s azt se tudjuk pontosan, hol érte a halál az erőltetett menetben..Cservenka? vagy újabb kutatások nyomán Jabuka?... vagy az úton valahol?..) Nem lehettek egy táborban (Borban több is volt (apám valószinű a központi Berlinben)...de valószínű mindketten az első, végzetes végű transzporttal indíttattak el. Radnóti kérte is, apám fatalistább volt, biztos nem, Mint ahogy a megszökő társai hívására se csatlakozott hozzájuk) A végük ugyanaz lett... Ugye érthető, ha Radnótiról hallván, különösen a bori munkaszolgálati idejéről, még érzékenyebben reagálok, minden árnyalatra, s az esetleges fals hangokra...mint ahogy a nyilastéma se személytelenül érint! Az lenne a természetellenes, és baj, ha nem.)
Két darab könyvet hozott a szerző csak , egyet a beszélgetőtársnak meg a sajátját. Reméljük hozzá fogunk férni valóban legalább a könyvtár készletében, egy ilyen fontos adalék.könyv nem hiányozhat...
mintha irígykedve, de legalább is érdeklődve, nézném az egyetlen dedikációt amit a Radnóti dedikációk szerzője ad meghivójának és kérdezőjének. , amit itt boldogan mutat fel (én csak tőle tudtam kérni)
..(nem) mese! ...valami...esemény különösen , hogy kimozdultam végre, itthonról, s méghozzá "vízfejünkbe" - azaz a fővárosunkba... mert még mindig úgy tűnik, ott van, ott központosul minden..legalább is ami szellemi....a vidék meg vidék, ha nem is a "békesség szigete" mint . unokám főbelvárosi nagyapja utalgatott rá... meg eszembe jutott olvasgatva bele Kertész Imre Nézőjébe, (épp ott nyílt ki a féléve félbehagyott naplója), ahol az egész országot vidékinek nevezi... talán mindegy is....
hogy unokám kiváló játszó (homo ludens) és "szerelő" meg tűzoltó, az bebizonyosodott a szülinapján,,,de én azért inkább klasszikus gyerekkönyveket vittem neki.
A Sacher csokitorta után Happy birthdayt már magától is elkezdte énekelni (nagyon szájára áll az angol, mondtam is )
(fotót -nyilvános nethelyre - (fb, blog) kiskorú gyerekről anyai tiltásra nem tehetek fel, róla, ezek bizonyságául ...és a személyiségi jogai védelmében.,..) (pedig jó lenne, van is egy csomó - (de én szót fogadok.)
másnap Müller Péter könyvbemutató (de már megvettem a könyvét előbb...a Margón, az Aranyfonált, és éjjel el is kezdtem olvasni, alig bírva letenni ), és át is éltem... részben az ott írtakat.de a dedikálásra elmentem a személyes jelenlét, a "kisugárzása" miatt,(neki tényleg van) De annyian voltunk,,,, hogy nem is láttam , ..de a dedikáció megvan a kettőnk nevével egymás alatt.... csak, de az a "fonal "ott van, mindenhol..talán ezért nem dőlt még össze a világ, mert összetartja. (és akkor nem is fog. és mi sem!? talán.)
talán ezért is találkoztunk össze "véletlen" lányommal a West End Mangojában, mikor épp arra gondoltam, milyen jó lenne, ha egyszer időt tudna szakítani rá, és együtt néznénk körül itt, és akkor tudnék neki venni valami neki is tetsző ruhadarabot,amúgy nem merek , más az ízlésünk -és épp ekkor feltűnt, épp jött, munkából, pulóvert keresni, s így örülhettünk mindketten...... az általa kiválasztott pulóvernek is. (de én főleg neki)
aztán negyednap már visszautazásra készülés,...nem mertem nagy utat tenni már a városban, nehogy előre kifáradjak a mindig fárasztó utazás előtt, de délben még beugrottam a klubrádió kamarakiállítására, csupa emberi arcot látni portrékén a falakon. sajnos mindegyikőjüket már csak ott. de ott legalább igen. Jó érzés volt köztük lenni egy kicsit, végigfotóztam a tükröződésekkel őket, így egy kicsit velük is találkozhattam (azok a fonalak...)....hátha tényleg nem olyan végleges az a fizikai halál (különösen ezen írók, szinészek, rendezők művészek esetében, hiszen itt hagyták jobb részüket, tényleg nem haltak meg egészen... misztikum nélkül is) (lásd:http://alizfotok.blogspot.hu/2016/10/portrefotokiallitason.html )
a hazafelé úton meg majdnem kiolvastam Müller Aranyfonalát... a vonaton Szegedig
csak ne rázott volna utána Makóig a 43-ason az a busz...
"mert egy újfajta költői kifejezésmódot tudott létrehozni az amerikai dalszerzői hagyományokon belül."
hát ez az... épp előtte csetteltem kicsit lányommal, irodalomról is, hogy a Margo fesztiválról Nádast élőben közvetítették (ő is Nobel-dij esélyes volt egyébként), és hallottam hogy emlegette T Mannt meg Proustot, sőt a saját műveit mintegy thomasmaniádáknak, meg proustiádáknak (hogy nincs ennek az embernek öniróniája?)... és azon gondolkodtam el, hogy hogy is lehet, hogy leglegíróm T. Mann, Proustot is imádtam olvasni... és Nádast mégse bírom , viszolyogtat inkább. Aztán rájöttem. Mert a megnevezettek az eredetiek. Lehet, hogy épp követője művisége, a kimódoltsága zavar (még a viselkedésében is, beszédmodorában is). Szóval nekem nem egész originális, nem meglepő, nem újszerű.T. Mann és Proust után nem is lehet reveláció annak, aki jól ismeri őket. Mert már megvoltak. S utánozhatatlanul.
Dylan viszont reveláció volt és maradt egész pályájában. Újat adott és mindig megújult. Mi nem ismerhetjük eléggé, nyelvi korlátok miatt, de angol nyelvterületen már 50 éve költőkirálynak is számít. (ahogy kanadai unokabátyám is írta)- egyébként ugyanígy szerintem a kanadai L. Cohen is megkaphatta volna a díjat, neki is költemények a dalszövegei.)
és milliók éneklik , szeretik. És olyan gondolatait népszerűsíti , amik a Nobel- díj (nem csak irodalmi !) kínálma szerint előbbre viszik az emberiséget. u.i. "annak jár, „aki a legkiválóbb olyan (élet)művet hozza létre, amely ideális irányba mozdíthatja a világot”"
Én nagyon örülök. Hogy egy olyan emberfia kapta, aki önmaga maradt egész életében. Senkit nem utánzott és azt se hagyta, hogy őt utánozzák, olyankor egyből váltott...(nem lett önmaga szobra sem)
Eszembe jutott az az anekdotaféleség vagy tanbeszéd, hogy ha meghalsz, a mennyországban nem azt kérdik, hogy milyen Mózes voltál, hogy követted.. Hanem milyen önmagad! hogy a legönmagadabb-e.
Majdnem egyidősek vagyunk. Bob Dylan tényleg nagyon Dylan (csak a neve lett, de az is költő Thomas Dylan) után, felvett. nos eszerint is ő nagyon költő. senki se fanyalogjon.A zene csak hozzátesz a szövegeihez... Én büszke vagyok a kortársamra. (nevettem is magamban, hogy úgy örülök ennek a Nobel- díjnak, mintha legalább is én kaptam volna:) Mert érzem és értem amit csinál(t)
már indulásakor ezt mondta : "Az egyetlen, amit tehetek, hogy önmagam vagyok... akárki is legyen az."
"Én nem tettem mást, mint dalokat énekeltem, melyek teljes nyíltsággal szólaltak meg, és nagy erejű, új valóságokat fogalmaztak meg "
a szegedi buszról leszállva makói ismerősbe ütközöm,ő a busz felé megy, vissza Makóra, épp tegnap ilyentájt a makói emlékjelnél találkoztunk, én mérgelődve nézve, hogy még mindig nem javították ki, láthatóvá az üveglapon az egykor itt álló, de 65-ben lerombolt - zsinagógánk sziluettjét, pedig október elejére ígérték... most a szegedi zsinagóga felé igyekszem...a makóit - a szegedi kicsinyített mását -Löwinger Miksa nagyapám is alapította, 1914-ben, ezt meg az ő apja Löwinger Salamon, a dédapám... így családi érzületeket táplálva is igyekszem, nekem a valláshoz hűség a hozzájuk való hűség is (bár személyesen nem ismerhettem egyikőjüket se, csak amit rám hagytak , az emléküket, a zsinagógákat (a szegediben volt a nagyszüleim esküvője az alapításkor, 1903-ban és ugyanakkor a dédszülők aranylakodalma...ezt sose felejtem el... mikor belépek...mondom is az ismerősömnek a zsinagógába megyek, ők is jönnek majd a Bródyra, mondja ő, de mondom, ez most nem koncert lesz, hanem istentisztelet, ünnepünk van, tán a legnagyobb, engesztelőnap... kicsit szabadkozik, hogy nem tudta..de hát honnan is tudná, és tulajdonképpen nem is kell tudnia, de azért mondom,... azért mondom, hogy tudja-
a Gutenberg utcába fordulok, igyekszem a zsinagóga felé, aminek már látszanak, a restaurálás miatt most bebugyolált tornyai
egy csacsogó kislány mellett haladok el, egyik kezével apja kezét fogja, másikban egy színes füzet, , valami játékkatalógusféleség lehet,azt nézi elmerülten, a szemüvegjén át, s közben beszámol a látottakról, ez a dinó kéne nekem, lelassítva léptem fülelek, mert mintha unokám kívánságai közt is ez szerepelne, hátha tájékozottabb leszek játékvásárlás ügyében...aha- így konstatál az apa, nem túl lelkesen -de már lapoz a kislány meg ez a tündér itt (de már van neked olyan - igy az apa - nem, az másik, közben a sarokhoz érünk , át az úton a túloldalra, már mögöttem vannak, mikor egyszer csak azt hallom a kislányhangon "na, mennek a zsidók"...jól hallom? a téma (szerencsére?) nem folytatódik azaz folytatódik az előző, dinókkal, tündérekkel, (ők most érdekesebbek)...én meg megállok a sarkon, ők továbbmennek a Gutenbergen, dinókkal, tündérekekel (a zsidókat lehagyva)...én meg a Jósika utcára bekanyarodás előtt még lefotózom a bebugyolált tornyot és veszem észre, munkások dolgoznak még most is...a magasban
és valóban mennek a zsidók, a templom főbejárata felé, köztük az új rabbi (aki még csak helyettes, azt is tanulja...viszi a karján , az ilyenkor szokásosan fehér ruháját, (a kitlit), lábán tornacipő
bújunk be a kapun, a fény felé, a már kivilágított templomba
,
, Engesztelőnap megbánjuk a vétkeinket (a másokét is) Embertársainktól kérünk elsősorban bocsánatot, azokért amit netán ellenük elkövettünk, Isten is csak akkor bocsáthat meg nekünk... másodjára
imádkozunk
mindenki nevében, nem csak a magunkéban
azok helyett is akik nem lehetnek itt
jó hogy én is még igen
jó hogy vannak itt ismerősök is régről is, Makóról is, a régi zsinagógánk emlékével
és itt az ősök szelleme is ez az ő helyük is volt... biztos örül(né)nek, hogy a sok közül egy leszármazottuk itt ül......ahol ők is , valamikor,, a kezdetekkor
a folytatás: lányom, unokám Budán, egy másik zsinagógában
de gondolatban együtt
