igy mosolyogtak ők...

Zajin Adar van... Mózes születésének és halálának  évfordulója, de  ezen a napon én nem Mózesra emlékezem, hanem anyukámra.... U. i. 26 éve, február 12-e , épp Zajin Adarra esett....Nem kell minden évben kiszámitani, mikor van anyám jahrzeitje (halála évfordulója), hiszen egy napra esik Mózesével, (akinek egyébként a születésnapja is akkor. )  Ami külön, megkülönbözetett ünnepnek számit.. Mindig elmegyek a megemlékezésekre,.. Ahol épp vagyok, ahhoz legközelebb, igy most Szegedre utaztam be. Mózesra emlékezni, meg a kállói rabbira (elénekelve mindig a Szól a kakas márt  (pedig még mindig nem virrad!) ...,és a év halottairól beszél  a rabbi, most két főrabbiról is...)

Anyura csak én emlékezek.... Mert csak én tudom, hogy ... 1989. február 12....  Zajin Adarra esett....

Pedig sokan és szeretettel emlékeznek rá, akik ismerték... Mert ő is szeretetteli ember volt....

ezt a régi közös fotónkat tettem fel a fb-ra boritóképnek, megemlékezésül is......

már Szegeden voltam a zsinagóga (illetve a diszterem) fele közeledve, amikor megláttam az okostelefonomon a legújabb friss kommentet a fotó alatt:

"Mindig az a szeretetteljes mosoly. Ilyenek voltak...."

irta egy most Pesten élő régi kortársismerős. És eszembe jut, az ő anyukája... bevillant a kedves arca, ő is igy mosolygott, mindig ...pedig neki se lehetett könnyű élete és az én anyumnak se... de ők igy mosolyogtak, igy szerettek....

vajon tudni fogunk-e mi is ilyen emléknyomokat hagyni (mint ami a 80 "like"ból és a többi kommentből is tükröződik):

"A szivem fáj"
"Anyukádra jól emlékszem!!!"
"Ó,de gyönyörű fotó, nekem is megsajdult a szivem!"
"...határalanul jó szive, kedvessége velünk"
"...itt van a .lelkemben"
"Időtlenül meghatónak találom. Gyönyörű"

és most, ez a legutóbbi, ami leginkább elgondolkodtatott:

"Mindig az a szeretetteljes mosoly. Ilyenek voltak...."

vajon tudni fogunk-e mi is ilyen emléknyomokat hagyni?... nem hiszem

csak csodálkozni rajtuk, (még a korabeli fotón az én képemen is ez látszik)

hogy tudtak ilyenek lenni?!,.... mindenek ellenére....

én még azt se nagyon szerettem, hogyha anyu leállt az utcán, beszélgetni, de mindenkihez volt kedves, barátságos szava -  nem értettem, miért - hiába mondta nekem, hogy ilyennek kéne lenni.... nem hittem...

már sejtem....

sokat gondolok rá, és legtöbbször a mosolyára, most is, a halála napjára emlékezve. De hirtelen eszembe jut az is, hogy jóval a halála előtt mondta (nem birtam, ha "arról" beszélt, bele is fojtottam a szót olyankor, de ez megmaradt: ) hogy nem kell egy évig gyászolni, a mi vallásunkban 30 nap pont elég! ... (már előre kimélni akart?) De, emlékszem egy évnél is tovább hordtam a gyászruhát, egyszerűen nem tudtam akkor még tarkába öltözni.... hiába nem várta (volna) el... sőt. Biztos azt se, hogy most zuhogó esőben, rosszulléttel dacolva a buszban, baktassak a Zajin Adarra....

azt hiszem inkább mosolyogva kérdezősködne lányom azaz imádott unokája fia felől, az én unokámról. Aki épp olyan mosolygós, kedves csupasziv... mint a dédanyja.

-----

Amúgy Adar hónap -mondta a rabbi - a vidámság hónapja - a 7. nap kivételével.

De jut eszembe, anyám arcán a mosoly megmaradt - halálában is.

Úgy halt, mint élt. Mosolyogva.

Mosolyogjunk hát!.... (Ha tudunk.)

...
ma (márc.3-án) egy újabb komment érkezett a képhez, egy kedves régi osztálytársamtól:

"Jó Rátok nézni,csupa szeretet voltatok!"

(remélem, nem véletlen a többes szám)

valami furcsa

ma pár másodpercig

nagyon furcsán voltam

mondhatni alig

mint mikor takarékon

pislákol a gáz

s még az is alább száll

aztán mégis fölcsap a láng

(szerencsére)

de azt hiszem

ilyen lehet a

halál

egy csöppet sem

unalmas

mintha beszippantana

magadba valami

tőled független erő

és te csak csodálkozol

ugyan mi lehet ez

a furcsa

befelé

sodró

forgatag

valami

centripetális

ami összesürit

összenyom

megsemmisit...

mintha fekete

lyukba

esnél

a semmibe

de közben annyira tudod

érzed mi van veled

csak a nevét nem...

minden hasonlat

hamis

félrevisz

de mire tudni

fogod magad is

a pontos diagnózist

már nem

mesélheted el

senkinek

panta rhei

büszke lehetnék arra most

mit valaha szégyelltem

s szégyellhetném azt

amire büszke

de miket is beszélek

se szégyenkezni

se büszkélkedni

nem helyénvaló

semmikor

se

megint

megint

meghalt valaki

kortársféle

minél többen hagynak itt

annál kevésbé enyém

ez az ittmaradó világ

annál idegenebb

sehol egy ismerős

lassan mind odaát...

ismeretlenek közt

botladozom

még ezen az oldalon

de már félig

láthatatlanul

sokak által

észre se véve

nekik én lennék

az idegen

lehetetlen

állapot

de nem tarthat

túl soká

a mindenség elmélete?

A Mindenség elmélete c. film rajtam kivül egy embert érdekelt városunk újjászervezett mozijában...(Úgy hallottam, a Szürke 50 árnyalata 150-t is...hm)

Abban sem vagyok biztos, hogy azt az egy (másik) embert is mögöttem a "mindenség" érdekelte, mint inkább a permanens rágcsálás. A doboznyi pattogatott kukorica elfogyasztása után előkerültek újabb , s csak csörömpölléssel elővarázsolható csámcsogni - és engem bosszantani- valók, talán csak az utolsó 10 perc volt háttérzajmentes. Persze el is ülhettem volna valamelyik, távolabbi üres helyre... na mindegy már...Vagy az is lehet, hogy a film nem tudott lekötni igazán engem se. És valójában A Mindenség elmélete mintha magát a filmet se érdekelte volna annyira....! mint engem? nomeg a fizikus főhőst, akinek az életéből ebben az életrajzinak szánt filmben inkább csak a betegségét láthattuk, külső megnyilvánulásaiban,  és az (első) feleségével való ismeretségének alakulását...Azt is másik fél szemszögéből...(hiszen az ő regénye volt a film szövegalapja). Nem mondom,  hogy megbántám, hogy megnéztem a filmet, de azt hiszem, az "idő rövid történetét" nekem nagyobb élmény volt olvasni, mint nézni ezt az illusztrativ filmet. Bár a két szinész nagyszerű volt! Csak - megint ide kell kilyukadnom - S. H- nak a betegsége ellenére(!) létrehozott életműve kissé kimaradt belőle... Bár.. lehet, sőt biztos, egy filmnek nem is ez a célja. De akkor miért ez a cim?

Volt ugyan egy kérdés a filmben: egy előadáson valaki megkérdezte a fizikust, hogyha nem hisz Istenben , akkor van-e legalább valami filozófiai kapaszkodója?... Hosszú szünet után válaszolt (közben egy képzeletbeli - de valóságosnak tűnő!- képsort láthattunk arról, mint csodát, ha megtörtént volna valóban, hogy feláll a kereskesszékéből, lemegy a lépcsőn és felveszi azt a korábban véletlenül leejtett piros tollat, ami annyira zavarta, és udvariasan átnyujtja a hölgynek aki leejtette...)- de ez a valóságban nyilván  nem történhet(ett) meg a mozgásképtelen tudóssal... és a válaszára most, itt nem is emlékszem, De az élet reményére , hogy amig élünk minden megtörténhet, igen, ezt sugallta .... És a film vége felé ki is mondódott...  Amig van élet, van  remény.

És az is, izgalmasan, hogy ha csak a kavantumok léteznének, akkor ebbe beleférne Isten - az ő elméletébe is (valami ilyesmit mondott, magyarázott a felesége-tolmácsa)...de a tárgyi, a nagy tételek világában nem... Anyukám - aki sokszor mondogatta,  hogy de jó azoknak, akik tudnak hinni, de maga is kereshette Istent, s eközben..., élete vége felé, egyszer megkérdezte tőlem, mik is azok az atomok...?  Atomok... Ott kereshette, a láthatatlan világban... De tudta, hogy ott kell!! S hogy kell.

Nos, a látható világon túl a túlnyomó részt láthatatlan, üres tér, ami nem is üres, hanem meghatározó... tulajdonképpen minden rezgés, s a figyelem , a(z isteni?) tudat emeli ki... teszi "láthatóva", "anyagivá"....ez lehet a teremtés szava is, a "legyen"...? (morfondirozok, de sajnos! nem vagyok  fizikus, a fizikával volt leginkább  bajom a gimiben, de tudom, hogy ott a megoldás, az u. n. "fizikai idealizmusban", (u. idealizmusban), aminek eredményeiről, hogy nehogy "tévútra" vigyenek?, bedőlve nekik, a hatvanas években a bölcsészkaron megkaptuk az ellenpropagandát...Nem is értettem , miért kezdenek bölcsésztanáraink - az épp esedékes irodalmi tananyagtól függetlenül - fizikáról beszélni?!! hát biztos felsőbb utasitásra (jelzem, akkor volt egyetemista S. K. is -egyidősek vagyunk.... Ateistának vallja magát, de mintha... már nem is annyira.... 

Három szép  gyerekük szaladgálását látva a film végén, hangzik el , a teremtés szó.... mintegy happy endként , (s rájuk vonatkoztatott igeként "teremtettünk")

(hogy is mondta a mi József Attilánk is?: "Mert mi teremtünk szép, okos lányt,/s bátor, értelmes fiút, (ki őriz belőlünk egy foszlányt, mint nap fényéből a Tejút)..... s tán a folytatás is, tetszhetne S. H.-nak?:

...és ha csak pislog már a Nap,
sarjaink bízóan csacsogva
jó gépen tovább szállanak
a művelhető csillagokba."

...

vagy tán ez, idekivánkozik, de egy nagyon szomorú apropoval...


                                                            AXIÓMA

Akiben Isten
hisz: teljesen mindegy, hogy
hisz-e Istenben.

(F.Á.)

F.Á. a mélyenszántó sorok alkotója   most húnyt el...                                                                                              

útjaink végül összeérnek

Reggel félpár papucsban

csoszogok botladozva

minden kiesik a kezemből

néha magamban is motyogok

minden kisgyerekre rámosolygok

az ebéd egy vontatott ceremónia

utána kell az a kávé továbblépni

csigalassú tempóban

délután lefeküdni

Elfáradtam

S fülemben még anyám hangja:

-Ne menj olyan gyorsan, várj!

Pedig hát,,, ezúttal:
-Én értelek utól, anyám!

dédapám archiv lapokon

Digitalizálják a szegedi Délmagyar újságot....

Ez adta az ötletet, hogy kiváncsian kikeressem szegedi őseimet is (merthogy anyai ágon minden dédszülőm szegedi...)....

Anyukám  anyukájának az édesapjáról:

Bárány Salamonról... viszonylag keveset tudtam (a familiáról, a beszélő név adásával kapcsolatos legendáról, a rokonságról Bárány Róbert Nobel-dijas orvossal, ill. Bartos Gyula  szinésszel - igen )... de a dédapámról most fedeztem fel - ezeken a régi újságlapokon -, milyen nagyszerű ember is lehetett...ő is.

1923. okt. 28-án... Félszázad cimel egy megható jubileumi ünnepségről irnak.... a száztiz éves hires Eisenstadler cég  köszöntötte három öreg tisztviselőjét, akik több mint félévszázadig szolgálták a a céget, köztük ... a jubilánsok közt Bárány Salamon, a dédapám...

http://dm.ek.szte.hu/sztekk/delmagyar?dmp=1923+244+4


1924-es lapokban már sajnos a haláláról olvashatok: http://dm.ek.szte.hu/sztekk/delmagyar?dmp=1924+265+7

"Bárány Salamon, az Eisenstadter és tsai cég 55 éven át volt érdemes tisztviselője folyó hó 18-án 80 éves korában elhúnyt. Több mint fél százados munkássága alatt mintaképe volt a fáradhatatlan szorgalmú, odaadóan kötelességtudó tisztviselőnek.

A szeretetreméltó, rokonszenves öregurat két társával együtt múlt év decemberében ünnepelték jubileumán a kereskedelmi kamarában. Halálát mélyen sújtott gyermekei, unokái és kiterjedt rokonság gyászolja. Temetése folyó hó 20-án, csütörtökön délután 2 órakor megy végbe a Feketesas utca 22. számú gyászházból"

Másnap a gyászjelentés, a családtól és a cégtől:

http://dm.ek.szte.hu/sztekk/delmagyar?dmp=1924+265+9

Drága dédapám..." Szeretetreméló, rokonszenves öregúr!, a becsületesség, odaadás és kötelességtudás mintaképe"   Most ismertelek meg...?!

És a többiek. a családban....akiknek "legönfeláldozóbb" apja.., nagyapja voltál ... akiket még  én is ismerhettem:... a gyerekeid: nagymama, Erzsi néni, Aranka néni, Pista bácsi, az unokáid: Lili néni, Gyuri bácsi, Anyu, Magdi néni, Feri bácsi....... Már mindenki... veled van.... Akik utánuk jöttek, jöttünk, nem ismerhetted, nem ismerhettek....

.....

Elmúlt több mint 90 év.... A régi újságlap meg majdnem jelenné teszi a múltat... Kicsit visszahozza őket nagyon kicsit. De mégis....

.....


És elkezdem keresni őt  azokban, akik később születtek, születtünk.... bennünk, utódokban.

Nem akarok méltatlan lenni hozzá, se.

***

jöttek adatok a geniről

Bonyhádon született!

apja Bárány Mózes

anyja Bárány Leonóra (Guttmann!)

házasságkötés: 1876 junius 4

feleség: Ungar Irén (Bárány) Aradon született!

anyja Bak Mária Szeged

ki Bárány Lipót ?

NYILVÁN Ő IS ROKON bÁRÁNY, MÉG bONYHÁDRóL )ÉRDEKESSéGkÉnT LÁTOM rendszeresen küldött a bonyhádi rabbi révén adományokat  Bonyhádra)

Zomboron Chebra Kadisa elnök

Felesége gyászjelentésén látm, hogy "elit családnak számitotrtak és népesnek

Nem tudom,hogy és miért kerültek errefelé. Lipót Leopold fiával gabonakereskedő Zomboron

Salamon dédapám meg Bácsföldváron, a közelben...

(innem már csak egy ugrás lett SZeged)

Makón is felébredtek a nők!

van ez a mozgalom, már pár éve, "Onebillion rising"... tánccal az erőszak ellen, azaz a nők, gyerekek bántalmazása ellen.

február 13-án, a mi kis városunk öntudatos női is kiálltak a szőkőkútnál a városközpontban és táncoltak...erőteljesen, szépen, összeghangoltan, kifejezően... erre a  mintára: 

aztán elhangzott egy harcias kiáltvány a vezetőjük szájából, aminek egy mondata valahogy igy hangzott: azt táncolták el, amit másképp nem lehet kifejezni

ezért is vagyok én most bajban..mert ugyan én, aki nem is táncoltam, csak a biciklim tartva álltam oldalt, és néztem őket,egyetértően és főleg egyetérezve,  fotózva....és közben  egy-egy könnycsepp megindult a szememből!... mitől is? meghatódottságtól, örömtől, régi sérelmek, sebek feltörésétől?... én sem tudom szavakkal elmondani , de jó volt legalább látni, hogy ébrednek a nők, és nem hagyják a bántalmazást, tiltakoznak, és szolidárisak a bántalmazottakkal, ha  őket nem is bántják épp... (mert akit bántanak , az biztos nem táncol...)

talán megváltozik a világ...mintha igazságosabb lenne, affelé haladna a nők "felébredése" révén...

Ébresztő! Ne az szégyellje magát akit bántanak!, hanem aki bántana, szégyellje el magát,  még mielőtt megtenné.... Nnna... Mindjárt inkább táncolok én is, mert az -ugye-  erősebben "szól"?!  

VISSZA A FELADÓNAK!

minden levelem
másnak cimeztem
mint kellett volna
küldjétek vissza!

inkongruens kései levél

Nem tudtam kongruens lenni

kedves Szőke tanár úr

egész életemben nem

s nem csak az egyetemen.

Diploma után

sőt nyugdijasként sem.

De meg kell mondjam

Ön is csak beszélt róla

kicsit nagyképűen

s a viselkedése

nem kongruens

ellenkezőleg

többértelmű volt

mint bármely

agyonelemzett

közöskedvenc

József Attila vers

vagy akár egy

Dosztojevszkij regény

mitől pedig óvott

engem rendesen.

Aztán magam is

túl óvatos lettem.

Élni is.

„Marhaság” volt

valóban, hogy

eleve  s nem csak 

irodalmat tanitottam

olyan művészi érzékkel

mint (nocsak)  bevallotta 

(ha kicsit késve is)

s hogy abbahagytam

mit legjobban tudtam

a szinházrendezést

egy küzdelmes napon

és iró se

lett belőlem.

se zenész.

Csak egy bátor

tettem lett:

a gyerekem.

egyetlen s főművem

de legfontosabb nekem

a lányom - aki bátor

legalábbis kisgyereknek

az volt- (s verseiben most is az),

kimondott mindent

amit látott s érzett

s kongruensen

én meg kincsként

minden szavát

lejegyeztem

lássa mindenki:

ilyen „gyereknek lenni”

minden mondat 

mély és igaz

s akár egy költemény.

Nem hiába figyelt fel rá

Ön is...

s irt is neki

”szeretettel”

örvendő levelet

emlékezve saját

gyerekkori verseire

de ezeket azok fölé emelte

s csodálta rajzait.

Meg nem látogattuk mégse

hiába volt e kedves kérése

(sajnálom ma is)

Lám „inkongruens” ez is.

Ez a levél is az.

Nem is lehet hova cimezni

pedig még annyi mindent

szeretnék mondani, kérdezni

s válaszát őszintén várná

"gondáskodó gondolkodó"

gondajulija

Utoljára

volt még egy

felemás 

levélváltás

egy lapba irtam

visszhangot

ez lett csak az igazi

inkongruencia...

az a két

józsefattilai

adalék...

okoskodásom

ahhoz amit

korábban Ön  irt

a költő vallásáról

de Önnek volt  igaza

engem tévútra vitt a helyi

s hizelgő városi legenda,

ahogy még gimnáziumi

magyartanárom oktatta

pedig azt a (zsidó) kabátot

Attila nem is Makón kapta

bár sok egyebet itt

például egy jó tanárt

ki több lett : Galamb - barát

s kinek kongruens leveleket írt

a már nemdiák költőzseni

utaltam is rá

de Ön nem erre reagált

pedig most már

csak ezzel vigasztalódhatom

s vigasztalódhatnánk

valamennyien

magunkemésztő

szikár alakok

túl Irodalmon

És túl Életen

diák- tanár- szülő-

emberi léten:

"Minden lélek

az Urba szabadúl,

ott eggyé békülnek."

Igy legyen

.......

jön, mosolyogva

anyu jön felém

a Szegedi utcán

szikrázó napsütésben

havas tájban

sugárzó mosolyával

fehér minden

s tiszta

körülötte

akár a tekintete

és újra örülök

ideér a mosolya

ha lépteink már

nem is érhetnek

össze soha

csak messziről

látom őt

mégis oly közel

érzem

mint mikor

egyszer

dél körül

tanitasból jövet

váratlanul feltűnt

a havas uton

s jött felém

egyre közelebb

többhetes otthonfekvő

dermedt depresszió után

jólesőn meglepett

hirtelen fölkelt

kockás kabátba

kötött sapkába

sálba, kesztyűbe,

csizmába

s tetőtől talpig

mosolyba

öltözve

jött szembe
velem

és jön

egyre jön

ma is

bár sose

ér ide

de a mosolya

igen

és mosolyra is

fakaszt engem

mert az a mosoly

még mindig ott van

ott lebeg

éterien

a Szegedi utcán

az aszfalt felett

és hiszem

meg is marad

anyu jön

szembe velem

mosolyogva

örökösen

ha arra

visz az

utam

tekintet

hova lesz

a tekintet

az után

miért fogják le

a szemeket

ha meghalnak

az emberek

miért az

a végső halál

mért tesznek rá

érmeket

vagy miért a kő

s mi az hogy

szemfedő

…..

ne csukjátok le

szememet

majd megteszem

ha mennem kell

de utolsó percig

látni akarom

a tekinteteket

vagy tán azután is...

….

vagy majd látok

szem nélkül is?

(mint most is

néha

szembecsukva)