botlások

ha fáradt vagy

nem emeled a lábad

netán csoszogsz

ne csodálkozz

ha kis szintkülönbség is

megbotlaszt a

macskaköveken

sőt

lépten-nyomon

akár

magadba is

botolhatsz

immár

de ne is csodálkozz!

egész életedben

magad voltál

önmagad

legnagyobb

akadálya

átléphetetlen!

utoljára...

Utoljára

mikor vettem fel tűsarkú cipőt

mikor festettem ki a szemhéjamat

mikor teregettem a szabadban

mikor úsztam át a Marost

mikor ugráltam át a lépcsőfokokat

mikor hánytam cigánykereket

mikor csináltam spárgát, hidat

mikor keringőztem

mikor hegedültem

mikor szavaltam szinpadon

mikor énekeltem telitorokból

mikor köszöntem csókolomot

mikor csókoltam meg valakit

mikor futottam száguldva

mikor teniszeztem korcsolyáztam

mikor mikor mikor

s már soha?

és mielőtt utoljára...

nem is tudtam róla

most se, hogy mikor...

mikor veszek majd

utóljára lélegzetet

előtte azt se tudhatom

utána meg

ki tudja

ki emlékszik

s mire

utolsókra

elsőkre

semmire?

ne játszd újra...

már megint egy remake... már megint egy illuziórombolás...egy olyan szembesités, amiből csak vesztesen kerülhet ki az újra feldolgozás, de ami nem vet jó fényt az eredetire se...

vagy csak nem kellett volna látnom az eredetit?  vagy csak a "bezzeg az én időmben" öreges morgolódása beszél belőlem?!

1953-ban mutatták be a Római vakáció c. filmet, gondolom, mert mohó mozifaló voltam, ha csak nem volt ez a film korhatáros, már kis általános iskols koromban láthattam... (10 évesen) Az üde Audrey Hepburn, a sármos Gregory Peck... külön-külön de főleg együttjátszásuk kitörölhetetlen nyomokat,, szép emléket hagytak bennem...

tudom, tudom, a mostani  szinpadi átdolgozás, nem a filmet akarja lemásolni, és keretbe is rakja a filmsztorit, mégis

nekem csalódás...

és épp úgy figyelmeztet valamiféle hanyatlásra, mint minden körülöttem

pedig az is lehet, hogy csak én élek már túl rég, s a saját ifjúságom is esett épp olyan idilli messzeségbe mint a film bájos és ártatlan , kedves emléke....

A Római vakációra is érvényes az én olvasatomban a közmondás: Rómát látni és meghalni.....?

No azért nem! , de újra nem kéne játszani...

Inkább megnézném még egyszer - mai keret nélkül - az eredetit.... a 61 éves filmet (71 évesen)

(Col Porter dalait meg meghallgatom külön....)

egy rádióriport margójára

"Az emlékeim kergetik egymást"-
mondta a 100 éves hang
egy rádióriportban

Megszerettem e hang gazdáját
ezt a kedves s szivélyes nénit
a tizenháromszoros dédanyát
Fáy András leszármazottját
aki tudja s gyakorolja
hosszú élte mindentitkát

Szeret múltat, jövőt, jelent

És csak szépre emlékezik
mert egész életében ezt
kereste - s igy meg is lelte

mindenek ellenére
sok baj közepette is

És ez nem is mese
mit az ósapja irt

mégha van is
némi
tanulsága

56-os emlékszilánkok

rádiót hallgatunk a nagynénéméknél, a szomszéd néninél, akinek az unokájára szoktam vigyázni, múltkor még egy Yehudi Menuhin koncertnél raktam a fülem a rádiókészülék vásznára, el ne veszítsek egy fél csodás hangot se - de most komoly hírekről beszélnek körülöttem a felnőtt öregek, suttogva, Lengyelországból, ami várható, hogy itt is lesz, hamarosan

anyut hazaküldik a szegedi klinikáról félgyógyultan, az "eseményekre" való tekintettel, otthon fekszik az ágyban ...én rohanok haza az iskolából, kezemben egy röpirat, amit az utcán találtam a földön, boldogan lobogtatom, s azt a pontot olvasom fel, illetve summázom -kommentálom, aminek gondolom, ő is örül: - "Anyu, vissza fogjuk kapni az államositott házunkat, látod , itt van?! "- mutatom neki az odavonatkoztatható pontot; de ő meg se nézi, nem is szól semmit (annyi mindent megért már!) csak halványan mosolyog, rám...

aztán az utcán hallok valamit valamiféle listáról, amit összállítottak valakik, valakikről - s kicsit elkezdek félni is 

az iskolában nincs is rendes tanítás, csak felügyelnek ránk a tanárok, olvasnak vagy olvastatnak fel valami érdektelent

közben az események - halljuk a kósza híreket - a főtéren zajlanak, arra felé nem is megyek, az egyik - felügyelő tanárunk ugyan azt mondta, ő nem mond semmit, se azt, hogy menjünk, se azt hogy ne...
hát én nem megyek..., csak hallom, hogy ledöntötték a szovjet hősök emlékművét, a gimnázium előtt, vöröscsillagostul

korán reggel megyek iskolába, kihalt minden, már nyirkos hideg is van, még szinte sötét, de legalább is szürke, csend is lenne, csak valami furcsa dübörgő zaj veri fel, a macskaköves kocsiúton mellettem, velem egy vonalban tankok cammognak a városon át, fölfelé,
én lekanyarodok balra, megyek iskolába - mint mindig...

nemzedéki anomáliák

nekem duplán szomorú volt a popfesztivál 40 vigsznházi mostani előadása
mert 40 éve nem láttam a legendás előadást (csak Szegeden egy másikat)
s mert most , s ahogy láttam a visszáját

 

valójában nagyon is ismertem annak idején is, bennem élt, tudtam kivülről... (együtt a Déry könyvvel - azt is tanitottam is)

elsőként vettem meg a bakelit lemezt (most a CD.-t, közben volt egy magnókazetta is)

és mutogattam fűnek-fának, amerikai unokabátynak (aki ugyan kicsit fanyalgott rajta, bár ő már csak ilyen, de) a tanitványaim, a gimiben, különösen a szinpadosaim - lelkesedve hallgatták,,,,, (pár évvel később egy évzárón énekeltettem is belőle ezt-azt, főleg, hogy Arra születtünk, hogy a föld sebeit begyógyitsuk..akkor már kislányom is... A lemezt viszont nem kaptam vissza a zenész kisegitőktól, azóta se. (most vettem meg lányomnak CD-n, a 30 éves vagyok-kal, pont aktuálisan a 30. szülinapjára, de az akkori 30-asok már megöregedtek...) És azt hiszem ez (a popfesztivál is) a mi nemzedékünké... inkább!  (bár remélem 2 éves unokám is hallgatni fogja...majd)

mégis vannak visszahozhatatlan dolgok,. a popfesztivál is ilyen.
az egykori szereplők idegenül téblábolnak a szinpadon, a régi filmfelvételeken, saját fiatalkori énjeiket is idegenül nézik

a mostaniaknak meg ez az egész idegen...

nem kell megállitani az időt, nem kell visszahozni, (nem islehet!)  úgy volt szép és jó, de  biztos, hogy 'helyénvaló" (és idejében)....és  akkor, amikor...

(épp az előbb került elém Paál Isti  Petőfi rockja videon... a korabeli. ez legalább olyan csalódás volt,... ez különösképp összehasonlitva az élő-eleven eredetivel)

nem léphetsz kétszer ugyanabba a folyóba. Ahogy Herakleitosz megmondta.

És nem támaszthatod fel a múltat. Pláne nem, mai szereplőkkel.

Almási Éva és lánya Balázsovits Edit nem ugyanaz az Eszter... nem ugyanazok.

Tudom jól, Az én lányom is mennyire különbözik tőlem.

(Bár ez (a miénk)  a jobb eset. Ha az utód javára...:)

... lám-lám, milyen érdekes: épp  "Nemzedéki életképek" cimen épp most olvasható a Népszabadságban  - a napokban megjelenő - újabb  verskötetéről recenzió   :

..

unokám tekintete

két éves unokám

méla tekintetéből

apám néz rám

vissza

aki nem is

láthatott

két évesnek

akkoriban ölhették meg

mikor én annyi voltam épp

egy távoli láger mélyén

s ő azt hihette

hitették vele

a messzi Szerbiában

egy rézbányában

hogy mi se élünk

de mi túléltünk

s lett negyven év múltán

egy tüneményes lányom

s általa most

két éve a fiúunokám

aki pont úgy néz rám...

mintha az apám...

kortalan

mint a lélek

melynek valóban

a szem a tükre

ott látom benne

mindkettőjüket

meg azt a sok ősünk

kik előttünk éltek, haltak

mind itt vannak

ki csavarta le

Ki csavarta le a lángot
mi nemrég bennem lobogott
éltetett
erőt adott
lendületet

s már csak pislákol

már csak pislákolok

Ki csavart le?

Ki egykor
meggyújtotta lángom?

Visszavette?


Vagy csak elkopott
a kanóc?

De valami bennem
s épp mi megnevezhetetlen
örökké lángolni akar


2014. október 8.

utazó

mikor elringat az IC
és hirtelen felriadok
sose tudom
hogy hol vagyok

s azt se, hogy
jövök vagy megyek

mert honnan jön
és ugyan hova megy
az ember

sehonnan
sehova

vagy

ugyanonnan
ugyanoda

örök utazó
egyhelyben is