Volt
egy szokásom, hogy mivel a kiállitásnyitáskor az emberektől nem
tudok igazán hozzáférni a falon függő képzőművészeti
alkotásokhoz, pár nappal később visszamegyek.. Egy kicsit újabban
kellemetlenitette ezt az a tény, hogy bezárva találom a kaput, de
csöngetésre kinyitják. Ma is így történt (majdnem), ugyanis az
eddig számomra ismeretlen kockásinges férfi – szinte elállta az
utam az ajtóban…
Némi méltatlankodásomra közölte, hogy mert egyedül van. És őt
akár le is üthetik így. Mer hogy itt milliók vannak a falon. Na és
gondolná, hogy én lopnék festményt? (előtte meg leütném…?)
hüledezek. . Hát ő nem tudhatja , de a józan paraszti esze ezt
mondatja vele, hát nincs igaza ?…. Hát talán nem múzeumban kéne
dolgozni a józan paraszti eszével (sose láttam még itt egyébként,
én is félhettem volna tőle akár, ráadásul én is egyedül voltam. Kifordultam a teremből, valahogy
elment a kedvem...
jó feldühitettem
magam.
Hogy nézhetek én,
ki hogy ilyen bizalmatlan velem…
Csináltam is egy
fotót magamról egy másik ajtóban, kontrollként.... Hát így néz ki egy képlopó?:No le számitva a feldühödtség nyomait...
Panaszt kéne tenni? Nade hol? Kinél? Nyilván igy rendelkeztek. Fent.
Az ok a
munkaerőhiány lehet (bár korábban is voltam ilyen szituációban, de
eddig még mindig az az 1 ember viszonylag szívesen látott… (tán mert
ismert?) Felgyújtotta a villanyokat, és hagyta , hogy kedvemre
műélvezzek, amíg jól esik
nade ez a "leütés",
meg "képlopás" história teljesen új
eszembe jutott, hogy
talán javasolni kéne , hogy a lezárás mellé tehetnének akár egy drótkeritést is a múzeum köré
– aztán
olvasom -úgy látom az ötletem már meg is valósult, a velencei
biennálén…::
http://artportal.hu/magazin/kozugy/blokad-alatt-a-magyar-pavilon-velenceben
