csillagok háborúja, békéje

2012. aug. 25.

csillagok háborúja, békéje...

olyan hőség van egész nap (én 41 fokot is láttam napközben a hagymaház melletti hőmérőn! nem hiszem, hogy Baja a 39 és valahány tized fokával elorozhatta volna a melegrekordelsőségünket), egyelőre a hagymaház  jegypénztáránál csak arra gondolok, hogy haza mielőbb (ott "csak" 31 fok van, de fél 9 után kimerészkedek vissza, és mintha a szellő enyhületet adna, a 33 fok mellé,elindulok a szabadtéri felé, 9-től STAR WARS azaz Csillagok háborúja, viszek kardigánt , de ugyan minek.... tolong a nép, fényképeszkednek a puskás fehérműanyagpáncélba merevitett jeti lovagokkal ... gyerekek, felnőttek azaz mintha most mindenki gyerekké válna, én nem láttam a filmet, a szinpadon a zuglói szimfonikus zenekar mögötti vetitővászonon láthatok belőle némaösszefoglalásokat tételek szerint, mintha most forditva lenne: nem a film kisérője a zene, hanem a film kiséri a zenét.... ami az elején elég harsány, még én is ismerem a nyitány harsonáit... de a filmkockák nekem inkbb ismeretlenek, és harciasságuk ellenére is elég kezdetlegesek és gyermetegek, szerencsére... mert jobb szeretem a békességet, felnézek az égre, alig vannak fent csillagok,   a szemem megtévesztőn látja azokat is, mintha megkettőződnének, hosszúkásan, és mintha valami légi járművek lennének, mintha mozognának is, vagy a felhők előttük? azért ott nagyobb békesség van, mint lent..... akárhogy is...

szünetben gondolkodom is, hazamenjek-e, a szinpadról elég sokkolóan világitottak a szemembe a reflektorok... napszemüveget meg persze hogy otthonhagytam... talán vissza is érnék, de már jártam úgy, hogy hazamentem valamiért szünetben, aztán otthon ragadtam, most is úgy lenne...

viszont a hagymaház aulájában kiállitás van: Makovecz templomai, ott is az ég...( a csilagok?)...de nem csak a templomait ábrázoló képeken, hanem maga az aula is, mintha templom...

 

volt kollégákkal találkozom, egyikőjük ének szakos, véleményeztetem vele a koncertet, ő odavan tőle, meg is győz, persze hogy visszaülök, a csillagok alá, elé, és jól teszem; a második rész már sokkal szelidebb , a reflektorok is alábbhagyták, a mellettem ülő széken anyja ölében elaludt a korábban még olyan eleven kislány... a mozgó csillagom is mintha ugyanott állna... vagy csak annyit mozdult, amennyit a földünk egy óra alatt... valahonnan mi is csillagnak látszunk... parányi, hunyorgás, - békesség kéne, nem háborúskodás... fent is lent is, égen és földön...ne csillagok háborúja, hanem csillagok békéje...

---komolyan  nem is értem, miért szeretik az emberek a háborúskodást jobban!? ...

 

aliz2. :: 2012. aug. 25. 16:39 :: 2 komment :: Címkék: elmélkedés, film, hagymaház, kiállítás, MAKÓ, zene

visszakövetel a Marosom

2012. aug. 26.

visszakövetel a... Marosom

napok óta készülök már végre lemenni a Marosra, ez mára olyan sürgetővé vált (érzem, hogy itt a vége a nyárnak, régen is, mindig is igazán ősz felé jött rám sürgetően és ellenállhatatlan erővel a Marosrajárhatnék, de most ez egybeesik egy nagyobb egységgel is... csak nem most akarnám pótolni sok nyár elszalasztott marosozását, a múlttal szembeni kiengesztelésként, de most hallottam, ebben a nagy hőségben, hogy olyan a Maros mint régen volt, homokszigetes, tiszta, nem maradhatok hát nyugton itthon, mikor annak idején kisgyerekkoromtól kezdve ifjúkoron át nem volt szinte olyan jóidős nap, amit hagytam volna Maros nélkül elmúlni, még a svájci Thún tó partján és a nizzai tengerparton vagy akár az Adrián is idehúzott vissza a szívem, a Maros partjára, mert (ki a Maros vizét issza , vágyik annak szive oda vissza), s mert az - akárhogy is, de  - az enyém, úgyhogy - ha hűtlen lettem is hozzá évekig, évtizedekig (persze ő is!!! - most mégis) úgy éreztem, hogy vissza kell térnem hozzá... egész nap ez az Ady sor zakatolt bennem. ... megyek.Visszakövetel a sorsom.

igen visszakövetelt... a Marosom...mentem is, hiszen persze hogy végre megtaláltam az elveszettnek hitt fürdőruhám is, abban a bőröndben, amit évek óta nem használtam, ott volt benne..., s semmi más, csak a fürdőruha. (ami utoljára Szigligeten, a Balatonban volt rajtam akkor, amikor  Halász Péter épp, tölem pár méterre, "ott állt az augusztusi napsütésben, ellenfényben, mint egy szinházi előadáson, és kellett volna mondani neki  valamit, de mit, de már mindegy is, mert Halász Péter ott áll a strandon, az augusztusi napsütésben, és most már ott is marad, mindörökké) ahogy meg lett irva is

én meg most megyek a Marosomra, keresem az én régi örökMarosomat... valaha itt fent, a töltésen,

most lent az autóúton,

és ahogy leérek a strandra az erdőn át, és ahogy közeledek a folyóhoz, egyszercsak váratlanul valami olyan látvány kap el,

amit nem is a szememmel, hanem a szivem táján érzékelek, valami repdeső,  táguló érzést, valami nagyon régit, elementárisat, valami félévszázadosat, vagy még régebbit, amikor ilyesmi volt még a strand , a homokszigetével és a sok nyüzsgő emberrel

hihetetlen , hogy megint ebbe a homokba süllyed a lábam, le is fotózom, bizonyságnak...,

aztán mellettem elhalad valaki, akiben rögtön egyik volt tanitványomat  vélem felfedezni, teljes nevén szólitom, meg is lepődik, hogy megismertem (de hát hogy is ne!...(és elárul egy "titkot".. hogy annak idején csak azért nem jelentkezett az egyetemen magyar irodalomszakra, (hanem "csak" idegennyelvszakra) mert én olyan jó irodalomtanára voltam, hogy tudta, olyan úgyse lehetne , akkor meg minek...(?) hm... "visszakövetel a sorsom"...de ugyan miért is  jó pl.  az, ha  mindenről egy verssor jut egy volt irodalomtanár eszébe, még mindig? "- mondom-, mikor pedig az élet - élet, és nem (csak) irodalom! ), jót el is beszélgettünk, (az "életről!"), (nemsoká 40 éves találkozójuk lesz, már meghívtak rá...) felajánlja, hogy csinál rólam  képet, látván a gépet a kezemben, amit el is fogadok, hisz kell a dokumentum arról, talptól tetőig is, hogy nem csalok s  nem ámitok, valóban itt vagyok, teljes valómban, a Maros partján, a Maros homokjában, ime....

másodszorra úgy állok "be", hogy jól látsszon a Maros is mögöttem... a lényeg...

akár évtizedekkel ezelőtt, minden olyan körülöttem

csak aztán... hiába járom be az egész terepet,

balra,

jobbra,

a vizbe,

de sehol egy régi ismerős! ("hol vagytok ti régi játszótársak?")

hiába akarnám én visszaforgatni az idő kerekét,

csak a Maros-part változatlan, azaz olyan mint régen, az emberei kicserélődtek...

látok homkvárakat a parton, jut eszembe, micsoda csepegtető várakat épitettünk, vajon kiment a divatból?, inkább erődmitményeket látok, mint a csipkés kecses vártornyokat,

de azt mondják a gyerekek, ismerik a csepegtetővárat is, és  a kedvemért az egyik kislány kezd is csöpögtetni, szakszerűen

megyek a Marosban, a Nap felé

szép a napnyugta... is...

aliz2. :: 2012. aug. 26. 22:03 :: 17 komment :: Címkék: MAKÓ, Maros, múlt

hát akkor a tárolt változatokat másolgatom, a googlee-ből, mivel hogy az idei blogom elérhetetlen, a magam számára is a freeblogon:
 nem sorrendben, hanem a teegnapival kezdem, ez let meg hirtelen:

2012. szept. 5.

találkozás egy 23 és egy 92 évessel

a kis fotóboltban megszorul a levegő... telefonálni kimegyek az utcára, de mikor vissza, annál inkább fullasztónak érzem az álló meleg levegőt idebent... a fiatalember a pult mögött órák óta itt van, egész nap szinte, még az ebédét is itt fogyasztja... ő birja ezt a levegőtlenséget s meleget? kérdem - persze, s hogy hogy? egyszerű: mert fiatal. (mondjuk szinte egyszerre), olyan huszon egynéhánynak látszik, meg is kérdem hány, pont 23! én akkor kezdtem a tanári pályám , épphogy lediplomáztam, és egyáltalán nem éreztem magam fiatalnak...(hiszen már nem voltam diák... bár tanárnak - a többi kollegámhoz, - egykori tanáraimhoz - képest, igen, épphogy fiatal... minden viszonyitás kérdése, most már nemnagyon viszonyithatok, mert szinte mindenki fiatalabb nálam, mondom önironikusan, meg hogy becsülje a fiatalságát, mert amig fiatalok vagyunk, észre se véve csak természetesnek vesszük, pedig nem az!, s aztán minden nehezebb, s az öregedésre mindig emlékeztet, hogy nehezebben birunk valamit,... egyáltalán: az életet...

aztán a szemorvosi váróteremben találkoztam egy 92 éves nénivel... a fia irányitgatta be, a járókeretével, ültette le szemben velem.(a fia csak 65 volt, és kissé ideges, az anyósa is 92, őt is ők istápolják most), a néni -miután nagyehezen leült, szemben velem - , csak annyit mondott, pontosabban kérdezett, hogy ugyan minek él ő... kezdtem volna mondani, hogy mimindennek lehet , kortól függetenül is..., de kiderült , hogy nem hallja , amit mondok, mert nagyot is hall, és az övsömör is kinozza... milyen "fiatal"nak is éreztem most magam előtte... (a szemem is csak negyed dioptriát romlott, a szürkehályogot se kell még műteni, a bénító csipőkopásom fájdalma is alábbhagyott, tegnap óta,már rá tudok állni a lábamra, a szivgörcseim is el-elmúlnak előbb-utóbb, látok, hallok, érzek, gondolkodom, ...azon is, ha megérem (?), milyen leszek 92 évesen, mim fog fáni, nem működni, jaj, de "már" most el kell kezdeni a "karbantartást"... a korbantartás úgyse megy..., az öregedéssel járó romlások szükségszerűek, sorsszerűek... de lehetnek öremei is, megérni nagykort...remélem örülni fog a néni a holnap hozzájuk érkező dédunokáinak...(és azt is, hogy ők is neki...)