LEBEGÉS

Elfáradtam.

Pihenni is fáradt.

Ráfekszem az élet vizére.

Vajon megtart-e?

egy felolvasó maraton fotójára

május 14.én, pont azon a napon, amikor, 70 évvel ezelőtt megkezdődött a magyarországi zsidóság deportálása, a Central szinházban maratoni felolvasás volt azokból a korabeli emléktörténetekből, amik A holokauszt és a családom facebookoldalra kerülek fel, olyan sebességgel és mennyiségben és megrázó minőségben , ami szinte hihetetlen. Mint az áradat, jöttek elő a régi fotók is, elpusztitott emberekről, a hozzátartozokról, felmenőkről, akik már csak ezeken a fotókon élnek... akik irták a fotón szereplők történeteit, sokszor csak ezeken a fotókon - életben nem is - láthatták, akiket ábrázolnak, s akik megrázó története igy vagy úgy ,sokszor mint búvópatak , fennmaradtak a családi legendáriumban.... A történeteket elküldtük, volt aki vállalta a felolvasást is (kevesebben), a többség kérte, hogy inkább szinész tegye.... Én is ... Kijött az értesités, hogy Igó Éva, 10 után fogja felolvasni az én történetem, reméltem, hogy ott lehetek, de mégse (főok egy nem múló migrén volt...)..de most utólag, nem is tudom, ha ott lettem volna , hogy birtam volna ki....(egyébként este 6-ről éjszaka fél 2-ig tartott)

Hála a szervezőknek, és a technikának, ha nem is voltam ott, mégis részese lehettem...
Itt az egész előadás hangfelvétele:

http://eper.elte.hu/mp3/ea/holokauszt_es_a_csaladom_central_szinhaz.mp3

az én szövegem 4,36-4,48-ig hallgatható:

Igó Éva olyan belső átéléssel adta elő , és ugyanakkor olyan külső, megfigyelő látásmóddal is (olykor a pátosz mellett, iróniával, és elképedéssel ), minden mozzanatot kiemelve szinte,  a deportálási történetem részletét, hogy itthon a laptop előtt csak hallgatva a szöveget is, szinte végigbőgtem. Pedig azt hittem már túl vagyok a szövegemen, a "történetemen" (már hangoztattam, hogy unom is...) de most , egy kicsit magam is kivülállóként , új hallgatóként , kerültem a hatása alá...Köszönöm Igó Évának. (Én biztos képetelen lettem volna felolvasni...)

Aztán , nemsokkal később találtam a facebook oldalon egy fotót is... (a hangfelvétel mellé)...

Kardos Gábor  készitett egy párat a szinpadról, az előadókról, háttérben látszanak a kivetitett fotók... rajzok. 

Egyszercsak apám fotója került elém a fb oldalon. Kitöltve az egész teret, átlósan megdöntve, valószinű hatalmas méretben volt látható a szinpad falán, elől látszik a felolvasó kéz, a papirlapok, a mikrofon,  amibe hallatszhatott apám befejezetlen élettörténete..... S ő közben, fiatalon, ameddig élhetett,  a falra vetitve, ... itt, - az Opera közelében, ahol egyetemistaként a kórusban énekelt, az Andrássy út közelében, ahol olyan sokat sétáltak beszélgettek öccsével, nagybátyámmal....aki őrizte ezt a fotót... ami most itt, kivetitve, újra lefotózva ...... és pár hónaposan itthagyott lánya  immár 70-en is túl, nézi a laptop képernyőjén....könnyes szemekkel...                                ("Jaj, apuka, jaj apukám, meggyilkolt szavaktól vérzik a szám"...)

Apám visszatért. hát .... Igy...

Csak igy...

De valahogy mégis...

Köszönöm...

idő

kifutok az időmből...!

hova is?

hát a időtlenségbe...

(egyébként meg, ne túlozzunk,
a  futás már nemigen "megy"...)

konferenciamorzsák (és az otthagyott somlói )

tökéletes a konferencia...igazi...(csakhogy  egy tudományos konferencia a legadekvátabb műfaj-e  a holokausztra való emlékezésre?, merül fel bennem fokozatosan)

a digitális  regisztrációra még előző nap  rögtön választ kaptam, köszönettel, s kezdéskor már előkészítve mindent: kitűző  névjegyem, dossziéban meghivó , propektusok, könyv , többnyelvű, az előadások absztraktjaival, toll, jegyzetfüzet, (a szervező SZTE jelzéseivel) ,tiszteletjegy boritékban az esti klezmer koncertre a zsinagógába... és még Szegedről is egy-két könyvecske, programfüzet -a -gondolom - küföldiekenek is, angolul is, és a szinkrontolmácsláshoz a fülhallgató, szerkentyűvel... mellette holokauszt témájú könyveket árulnak és ott látom köztük, rögtön a szélén a Lányok anyákat, lányom és nagyanyám portréjával a cimlapon, meg a Sós kávét (veszek is egyet, mert Makón nem kapni, s fogyóban a tiszteletpéldányaim)...

táblák is vannak a folyosón, első szünetben szinte nekimegyek Löw Lipótnak és 1903-nak, amikor alapitották a zsinagógát az őseim is,  amikor a nagyszüleim esküdtek benne,  a dédszüleim meg az aranylakodalmukat tartották ugyanakkor....

tehát csupa "ismerős"... ez az épület is az, a terem is az. Itt volt az én időmben az egyetemi könyvtár, jártam ide nap mint nap, ez a diszterme, az aula, itt volt az évnyitó, mikor is? 1961-ben, már több mint 50 éve. (De akkoriban nem beszéltünk ezekről a dolgokról...akkor még csak 20 év telt el...)

A konferenciát házigazdaként a bölcsészkar dékánja nyitja, (hát, nem egy Szauder...) nagyon halk, szinte motyog, még nem jövök rá, hogy magyar nyelvű előadó esetén is praktikus felcsavarni a fejhallgatót...) érdekes, hogy .- amit hallok - azokkal a szavakkal főleg azt akarja nyomatékositani (nem csak ő), ami nem nagyon volt, hogy a zsidókat hányan is védték itt, meg, s  milyen példamutató volt az "együttműködés"...hm (kivel is?)

A polgármester nagyszerűen beszél! (s fejhallgató nélkül is tisztán hallani, bátran szól, a  felejtés ellen, - mert hogy nem szabadul meg a múlttól, aki elfelejti - és  a teljes igazsággal való szembenézés szükségességéről. Arról , hogy 70 évig próbáltunk szőnyeg alá söpörni, hallgatni, felejteni. De "növeli ki elfödi a bajt" (idézi, mostanában többen is , s helyesen, Illyést, és szól a visszás mai jelenségekről, Horthy szobrokról, vitatható tartalmű emlékműtervről, és hogy hiába telt el 70 év, az apák, nagyapák vétkével szembe kell nézni, és a hangsúlyt nem az érdemekre tenni, hanem a felelősségre. A 4000 szegedi deportált városában - megint Illyést idézi , a szép aulában: ne legyen derű a bearanyozott  ...teremben,...mig nincs a jajsötét szivekben.. Reménnyel néz a konf elé, hogy 70 év után is pótolható ami elmaradt. (vastaps fogadja) (de nem "derűs", még...)

Az izraeli nagykövet (angol nyelven) szintén arra emlékeztet, mi történt 70 éve, és a felelősségre, hogy ne ismétlődhessen...Nem vádol, de szembenézésre hiv fel, és a fiatal generációkat is... Köszöni a polgármester bátor szavait, de főleg tanárokra gondol, akik dolga az új generációt felvilágositani, oktatással.... A holokauszttagadásról úgy szól, mint 6 millió ember  másodszori legyilkolásáról.Az első volt a fizikai, a második, még egyszer, amikor még az emléküket is letagadják...

A következő szónok Braham, aki igaz , hogy csak DVD-ről, de nagyon jelenlevőn és a mostnak szól., először is megköszönve a szegedi egyetemi szervezőknek Karsainak és Molnár Juditnak, a konf létrehozását.Kiemeli, hogy Magyarországon a "végső megoldásként",  magyar cinkosokkal zsidótlanitottak, és tömeggyilkossági rekordot hajtottak végre, rövid idő  alatt. A magyar vezetők odaadó együttműködése nélkül tehetetlenek lettek volna... ezzel kellene szembenézni .... mondja., a nagyövethez hasonlóan, mondja, hogy aki efelejti az áldozatokat, ezzel újra megöli őket.

A plenáris előadások egy torontói holokauszttörténészével kezdődtek, Michael Maurus, aki globális jelenségként kezeli az európai zsidósággal történteket is...és felhivja a figyelmet az igazságkeresés, az érzelemmentes(!?) tudományos kutatások fontosságára, de ő is a felejtés ellen van, hiszen az elemérgesedő sebek később gyógyulnak, ezért is a fájdalmas kérdéseket fel kell oldani. és a saját felelősséget vállalni! nem átháritani....

A Yad Vashem képviseletében  Dan Michma a holokauszt fogalom meghatározásáról szól. Nagy várakozással tekintek elé (hiszen magam elégedetlen vagyok ezzel a szóhasználattal), de csalódnom kell, bár ő is homályosnak tartja a szóhasználatot, sőt a soát is (de nem tud megfelelőbbel szolgálni, úgy tűnik), de nem csak szóhasználatról beszél, hanem a téves és behatárolt fogalomértelmezésről, szerinte a "holokauszt" jóval korábbi és szélesebb fogalom., mint amire a megnevezést haszálják. (Annál rosszabb... elkerülhetetlen a genocidium szó haszználata is.... és nem csak a zsidók fizikai megsemmisitését érinti, hanem hadjárat a zsidó szelemiség ellen is, ami minden rossz okát ebben látja  azaz a zsidókban (v.ö. bűnbakelmélet),  a " végső megoldás" ezeknek a szörnyű elméleteknek "csak" a kicsúcsosodása volt 44-ben.

Karsai László nemzetközi összehasonlitásban szólt a MAGYAR HOLOKAUSZTRÓL.Ami szinte 11 hónapra húzódott össze. Viszont minden 10. áldozat magyar lett.(Behozva a lemaradást, hm) 44. május 14-én kezdődtek a tömeges magyarországi deportálások (pont 70 éve), de sehol nem zajlott olyan gyors ütemben és buzgalommal és lelkesedéssel (még a németeket is meglepve!),   mint nálunk....

A plenáris előadások után és a délutáni szekciók közt - mint kiderült - , lent az atriumban fogadásszerű ebéd vár. Kis könnyű fogás, és desszert is... méghozzá somlói...(ahogy Heller Ágnes hangján hallom... úgy látszik szereti, és megörül neki), én ahogy szedegetem a somlóit a tányéromra , egyszercsak megremeg a kezemben , eszembejut, ugyan miket ehettünk mi a lágerban???? miközben itt azokat az időket és eseményeket idézzük. elment az étvágyam,,, a somlóitól..

Kovács M. Mária nagyon tagolt és világos gondolatmenetű előadást tart a numerus claususról, amit először (de többször is) anyutól hallottam... t.i. a gimnázumi érettségije után emiatt nem tanuhatott tovább.Tulajdonképp ez a csak zsidókat ért diszkrimináció lehetett a kezdet...(de nem szükségképpen torkollt abba amibe, azért felmerült bennem egyre inkább, hogy lehetett itt megmaradni... maradni..., hogy anyám egész élete üldözéssel telt el??? (én csak azt kérdeztem tőle, nyiladozó elmével a deportálás utáni visszatérés után, hogy miért jöttünk haza...de hát már előbb is , hogy lehetett itt élni?! ennyi megalázással megszoritással..jogkorlátozással...

Ignácz Károly mintegy a diszikriminációk egyenes folytatásaként beszélt a zsidók választójogi korlátozásáról. (ami ráadásul teljesen egyéni szeszély szerint is ment, pl egy szavazóbizottsági tag mondhatta (és tehette):"ha egy pajeszos zsidó jön szavazni, nem engedem.")

Minerva a gettóban (érdekes) cimmel Harsányi László, az OMIKE Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület  művészi ténykedéseiről beszél...(1939-42) u.i 38-tól a zsidótörvényekkel nem csak a gazdasági,hanem a múvészi életben is korlátozták a zsidókat., az egyesület. művészeti akciójával próbálta támogatni az állásvesztő zsidó művészeket, lehetőségeket (irodalmi estek, kiállitások, koncertek, szini előadások révén.)

Sávoly Tamás a Magya Rádió zsidó munkatársainak értékteremtő munkáját vázolja, majd a kiszoritásukat, onnan is...gazdag doumentumanyagra hivatkozva(ami egyben további kutatási lehetőségre hivja fel a figyelmet)

Szó volt még  lengyel visszhangokról, a magyar püspökök szerepéről a holokausztban, de már csak hézagosan fgyeltem, elfáradtam, belefáradtam... már nem birtam figyelni végig... közben vihar lett. csatakban mentem át a zsinagógába, a klezmerkoncertre.Szól a kakas már... majd megvirrad már...(de mikor lesz az már?)

A csillagos zsinagógakupola alatt megnyugszom...de csak időlegesen,  kifelé menet szembetűnő, a beázás miatti épitmény a padsorok közt, a falon meg a 44-es deportálás "emlékképei".... az aulabeli képzőművészeti kiállitás festményarcain pedig könnyek... könnyek...

öregek magánya

Öregek magánya

Senki se veszi észre

az öregek magányát?

Átnéznek rajtuk

mintha ott se lennének.

Ők meg - ezért is -

folyton útban érzik magukat.

A helyüket már rég

betöltötték a fiatalabbak.

Mindenhonnan kiszorultak

pedig még jelen vannak.

Ne sürgessétek őket el!

Lehet, hogy később

hiányoznának...

programcserék, zsidó témákban

május 13-án a Centrál szinházban este 6-tól éjfélig tervezik A Holokauszt és a családom facebookoldal történeteinek a felolvasását . Az enyém is fel fogják olvasni (Igó Éva.) Én meg itt, Makón,  tötyörgök, a szokásos, derékmerevségen túl nem múló migrénem van,  és az idő is viharosra fordul (amikor még mehetnék, mert az én szövegem, 10 körül kerül sorra, még a legutolsó vonattal is el tudnám csipni. De maradok. (egyre többször, hiába is készülődöm utazni...) Ilyenkor kitalálok valami mást.. Most eszembe jut, ha már nem megyek Pestre, bekukkantok a múzeumunkba, ahol tudományos tancskozás van, nem is egy zsidó témában is (úgy látszik az évforduló ezzel jár ...a belső teremben is a "zsidóbáró" mecénas Hatvaninak van kiállitása) és már csak azért is jó, hogy betértem, mert kézbe kapok egy meghivót a holnap kezdődő nemzetközi holokauszt konferenciára is, Szegedre, alma materembe. (ezzel  kárpótlódom némileg) és mentesitem magam az önvádtól - 

és fülelek az itteni eladásokra... pl,  a csongádi zsidóságról adatokra.. és látom kivetitve a zsidó temetőjét, meg a ravatalozót, 

és jut eszembe, hogy pár éve a mi zsidó temetőnk ravatalozója összeomlott. Azóta is romhalmazában  van, félig földbe süppedve... de temetés tán nem is volt azóta(?), egy igen,  de a rossz idő miatti megközelithetetlenség miatt a régiben...(hogy miért nincs zsidó temetés?, mert még élő zsidó is alig) A levéltár igazgatója és egyben a Kecskeméti Ármin egyesület elnöke a moringokról, azaz a zsidó hozománylevelekról beszél (1840-56)...a levéltárban találta őket! én azt se tudtam, mit jelent  a szó. (jelzem az én őseim ekkoriban még nem Makón éltek (hanem Szegeden, vagy Bácsalmáson). A ketuba már ismert szó. Lányom második, zsidó esküvője óta, ott természetesen volt ilyen,,, (kézzel irt diszes házassági levél), de azt se tudtam , hogy eredetileg ez egy komoly jogi szerződés volt! (komoly biztositék, esetleges  válás esetére, és nem csak diszes formaság) Kötelesek voltak a nők pontosan leirni, hogy mit vittek a házasságba (vagyont), különben válás esetén, jogi úton, nem kaphattak volna vissza semmit. (?). A moring volt a hozományuk. (készpénz, ékszerek, ruhanemű stb).

Szó van a zsidó hagyományos öltözékről is, (nem zsidó) levéltárosunk hiába szólit meg, mit tudok a női zsidó öltözékről, nekem erről fogalmam sincs , asszimilálódó neológoknál nem is lehetett különbözés, régi családi fotókon se látok ilyet).(csak hogy templomba illett az asszonyoknak a fejüket befedni kendővel vagy kalappal - ), de hevesen bólogatok, mikor kiderül tőle, hogy arra kellett vigyázni, hogy állati és novényi termék ne keveredjen a ruhában egyszerre. Esik le a tantusz, ez a kóserság lényege, amúgy is... De hogy a len és gyapju nem keverhetősége mélyén is ez van, csak most döbbenek rá.(Bár öszönösen, mindig is kerülöm a nem összeillő dolgok keverését, ételben is, ruhában is - sőt, mindenben! Lehet, hogy ez is a génekben van? Ha nem is tudjuk, mégis tudjuk?)

Egyszer csak egy számomra érdekes adalékot látok a kivetitőn. Egy kávéscsészét.

A magyarázat meg, hogy a zsidóság a polgári elemeket képviselték, s lám már korán kultiválták a kávézás szokását. (Jut eszembe, gyerekkoromban, minden vasárnap nagybátyáméknál ebédeltünk, s nagynéném , ebéd után, mindig adott nekem is egy pici kávét, a kávéscsésze legaljára... lehet, hogy igy szoktam rá..(de már több csészényit is megiszom, kardiológusi tiltás ellenére , erősebb bennem a kivánalma...ez is lehet, hogy még régebbi, mint kislánykori, hiszen valószinűleg az aromája miatt kérhettem is.... )

Nászajándékul a kollégáimtól gyönyörű kávéskészletet kaptam.... (ők tudták mennyire rajongtam, szinte minden szünetben a kávéért - csak mikor később terhes lettem, akkor nem birtam a szagát se, a tanáriba érve - ez volt az első jel) Moring levelem , ketubám nekem persze nem volt,. a férjem nemzsidó lévén. Ebben nem követtem a zsidó indittatásokat. Azt hiszem ez nem is baj. Az volt a baj, amikor a (zsidó)törvények tiltották a vegyes házasságot. És egyebeket. Amikor a zsidót likvidálandónak tekintették. És ezt nagyrészt meg is tették. Ugyanebben a múzeumban olvastam, a könyvtára régi  makói újságjában, hogy 70 éve, milyen lelkesen jelentette be a cikkiró, hogy végre zsidótlanitották a várost!

Micsoda veszteséget csináltak ezzel maguknak is! Most, a kutatások folyamán kezdik fetárni nyomait....

pl jobb hiján ilyen  míves kockacukorfogókban is(?)

(amikről , a tárgyi dolgokról, érdekes lenne felkutatni, hogy  a deportálások idején  hova is kerültek... mint pl a mi Bösendorfer zongoránk.... (Nagybátyám tudta. Nem kérte vissza. Nekünk meg se mondta. Pedig a jog embere volt. Node miféle jogtalanságok voltak akkoriban?! Főveszteségünk nekünk se a zongoránk volt. S nem anyagi. - Hanem  az apám. Aki  - nem  mellesleg! - gyönyörűen  zongorázott is...)

holokauszt konferencián

70 év
Egy emberöltő
Meghányjàk-vetik
Hogy is volt
Akkor
Tudòsok, politikusok
Mindenütt
S egy-egy téblàboló
Túlélő
De ràjuk màr
Senki se figyel
Önmagukat is
Túlélt
Felesleges és
Zavarò
Tényezők
Akik még
A szivükkel
Emlékeznek
S fàrasztjàk őket
A szàraz adatok.

köszönet, bronzba öntve...

Szobrot avat a város, városnapon...

Furcsa, hogy egy olyan ember lesz szobor előttem, akit ismertem, aki körzeti orvosom volt ifjúkoromban... Batka doktor bácsi... szobor...

Tudtam róla, hogy "heppje" volt a marosi iszap, gyógyhatásának elismertetése....  de nem tartottam olyan "nagy ügynek",  hiszen valamennyien tudtuk, akik jártunk a Maros-parti strandra, , hogy kincs a Marosunk, és láttuk ott, hogy az öregek magukra kenik, fájós testükre az iszapot a parton, mi, gyerekek  is azt tettük, játékból... de most kiderült, hogy milyen elszánt és komoly, tudományos, bizonyitó tevékenység volt a doktor bácsink marosiszap"mánája"mögött.... 

ha a reumakórháza nem is valósult meg, de És a Marosiszap gyógyiszappá elismerése igen, és talán fürdőváros lesz mégis Makó, hiszen a gyógytermálvizes fürdője, jelentős gyógyrészleggel (alias reumakórház?) kész és gyönyörű, és most épp a gyógyrészleg előtt áll megálmodója szobra.

Köszönjük neki...

mi

mai emberek

mindannyian Kőműves Kelemenek

és Kelemennék...

hol épülnek, hol lerombolódnak

hol áldoznak, hol feláldozódnak

korai(?) sirató

SIRATÓ

Nem ifjúságom siratom

S nem azt a csinos lányt...

De mindennek méltatlan

visszavételét – igen.

Hogy végül összeomlik

ami oly szépen felépült

s már nem látja senki sem

az egész életívet

a feltörő kezdetet...

csak a végső zuhanást

a semmibe